Pilis-barlang

Pilis-barlang
Cseppkövek a barlangban
Hossz	470 m
Mélység	6 m
Magasság	39 m
Függőleges kiterjedés	45 m
Tengerszint feletti magasság	568 m
Ország	Magyarország
Település	Pilisszentkereszt
Földrajzi táj	Pilis
Típus	inaktív forrásbarlang
Barlangkataszteri szám	4840-5
Elhelyezkedése
Pilis-barlang Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 42′ 14″, k. h. 18° 52′ 04″47.703883333333, 18.867683333333
A Wikimédia Commons tartalmaz Pilis-barlang témájú médiaállományokat.

A Pilis-barlang egy fokozottan védett barlang. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Pilisben található. A Pilis ötödik leghosszabb barlangja, az Ajándék-barlang, az Ariadne-barlangrendszer, az Indikációs-barlang és a Szent Özséb-barlang után. Az egyik legcseppkövesebb barlang a hegységben.

Leírása

A Vaskapu-völgy déli oldalán, a völgytalp felett, a völgytalptól körülbelül 45 méternyire, egy 3–5 méter magas sziklafal aljában, nehezen megtalálható helyen található a két, rókalyukszerű bejárata. A Vaskapu-völgy talpáról, ahonnan nem látszanak a bejáratai a bejárataihoz egy kijárt ösvény vezet, amely esős, havas időben nehezen járható. A legkönnyebb Pilisszentkeresztről a Két-bükkfa-nyereg felé tartó, zöld sáv turistajelzésen megközelíteni. A Mária padnál kell balra térni a piros kereszt jelzésre. A helyét a turistatérképek is jelölik.

Kezdő barlangászok által szívesen látogatott hely. Mind méreteivel, mind szépségével kiemelkedik a Vaskapu-völgy többi barlangja, sziklaürege közül. A barlang vizeit régen egy nagyobb és több kisebb víznyelő szolgáltatta. Forrásszájként működött a két jelenlegi bejárata, ezért a barlang egy inaktív forrásbarlang. Triász időszaki, dachsteini mészkőben jött létre. Viszonylag egyszerű felépítésű, ami miatt nehéz benne eltévedni.

Egyetlen, meanderező, befelé haladva enyhén emelkedő folyosóból áll, amelyik néha kétszintessé válik. Sok cseppkő van az 1989-ben feltárt, új részben, függőcseppkövek, szalmacseppkövek, retekcseppkövek, állócseppkövek, cseppkőoszlopok, heliktitek és cseppkőlefolyások. Ezeken kívül gyakori képződménye a kondenz borsókő és a kiszáradt, illetve vízzel teli cseppkőmedencék (tetaráták). Gömbüstök, csorgák, evorziós üstök, szinlők, hullámkagylók, kannelúrák és ősmaradványok figyelhetők meg a járatainak a falán. Sok denevér használja téli szálláshelyül. A lezárt barlang a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével, elektromos világítóeszköz használatával és időszakosan látogatható. Barlangjáró alapfelszereléssel járható.

Előfordul az irodalmában Pilis-tetői-barlang (Kárpát 1993) és Pilis-tetői cseppkőbarlang (Kárpát 1990) néven is.

Kutatástörténete

1969 őszén találtak rá a bejáratára az utat építő erdészet dolgozói. 1970. október 6-án a Vörös Meteor Természetbarát Egyesület Diogenész Csoportja felmérte az akkor 150 méter hosszú üreget. 1972-ben a csoport tagjai a végpontján egy-két méterrel jutottak előrébb. 1973-ban nem sikerült átjutni a végponton. 1976-ban Szepesházi Imre ásatást végzett benne, két ponton. Az ásatás során holocén csontanyag került a napvilágra, amelyeket Kordos László határozott meg. Az 1976-ban befejezett, Bertalan Károly által írt, „Magyarország barlangleltára” című kéziratban az olvasható, hogy a Pilisszentkeresztről a Klastrom-szirtek felé vezető, kék négyzet jelzésű turistaút bal oldalán, az út felett körülbelül 70 méterre, a Vaskapu-sziklákkal egy szintben, a Vaskapu-sziklák előtt, körülbelül 300 méterre van a rókalyukszerű bejárata. Egy 150 méter hosszú, három–négy méter magas, karsztvíz által keletkezett, inaktív hasadékbarlang, amelynek nagyon gazdag a barlangi formakincse. A kéziratban két irodalmi hivatkozás alapján lett feldolgozva. 1978-ban került lezárásra a Barlangtani Intézet kérésére. A lezárást a VMTE Foton csoport végezte el. A barlang értékeit védő ajtót ezek után többször is feltörték.

Az Acheron Barlangkutató Szakosztály három tagja, Kárpát József, Kárpátné Fehér Katalin és Máté Erika 1982 júliusában újra felmérte, a hossza ekkor 211 méter volt. Az alaprajzi barlangtérképet keresztmetszetekkel és a kiterített, hossz-szelvény barlangtérképet Kárpát József rajzolta. 1982-ben készült el a barlang járatirány diagramja, amelyet Kárpát József szerkesztett. 1983-ban a barlang volt az egyik helyszíne a Kinizsi Kupa nevű, országos barlangversenynek. Az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyvnek az országos barlanglistájában szerepel a neve és egy térképen van a helye feltüntetve. 1985-ben készült a barlangról egy kiterített hossz-szelvényt ábrázoló, a Környezetvédelmi Intézet Barlangtani Osztálya által leellenőrzött barlangtérkép az 1982. júliusi felmérés alapján. Fokozottan védett barlang 1988-ban lett az ásványképződményei miatt. A Myotis Barlangkutató Csoportnak sikerült a végponti szűkületet átvésni 1989-ben. A feltárt, 166 méter hosszú szakaszban valószínűleg egy jégkori ember lábnyomát találták meg. A lábnyom azóta elpusztult. 1989. szeptember 2-től 5-ig Egerland Z., Gyurin Gy., Kárpát József, Vér Zs. és Zih József felmérte az új részt. A felmérés alapján készült alaprajzi barlangtérképet és kiterített hossz-szelvény barlangtérképeket Kárpát József szerkesztette. 1989-ben lett rajzolva a barlangot és a felszínének a topográfiai helyzetét ábrázoló térkép, valamint a barlang új részét a régi résszel együtt bemutató, alaprajzi barlangtérkép és a kiterített, hossz-szelvény barlangtérkép.

1990-ben a Myotis Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. Kárpát József az 1990-ben elkészült kéziratába 377 méter hosszúnak, 52,9 méter függőleges kiterjedésűnek, 5,4 méter mélynek és 47,5 méter magasnak írta le. 2002-ben egy vaslemez ajtóval lett lezárva. A 2003-ban megjelent, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyv szerint 377 méter hosszú, 52,9 méter függőleges kiterjedésű, 46,9 méter magas, hat méter mély és a vízszintes kiterjedése 223 méter, valamint 568 méter tengerszint feletti magasságban nyílik. 2003. március 10-én Molnár Zoltán, a Budapesti Denevérvédelmi Csoport tagja jelentette, hogy rongálás miatt megsérült a barlangot lezáró ajtó és nem lehet kinyitni. A 2005-ben napvilágot látott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyvben található egy szócikk a barlangról, amely szerint 377 méter hosszú és a legcseppkövesebb barlang a hegységben. 2007-ben az Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület tagjai újra lezárták a bejáratát egy vasajtóval. A 2013-ban publikált, Varga Gábor által írt tanulmányban a másodlagos és a feltételezett, barlangi, régészeti lelőhelyek közé van sorolva. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlang az igazgatóság hozzájárulásával látogatható.

A VMTE Diogenész Csoport szórványos páratartalom és talajhőmérséklet méréseket végzett. Biológiai megfigyeléseket is végeztek a barlangban, amely során kiderült, hogy jelentős téli szálláshely a denevérek részére.

Irodalom

• Adamkó Péter: Kinizsi Kupa '85. Karszt és Barlang, 1985. 1–2. félév. 61. old.
• Bertalan Károly: Magyarország barlangleltára. Kézirat. Budapest, 1976. Megtalálható a Magyar Állami Földtani Intézetben.
• Budapesti Vörös Meteor Barlangkutató Szakosztály Diogenész Csoportja: A Pilis-barlang. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1971. 5. füz. 23–25. old.
• Deák István – Kovács Ádám – Kovács Jenő – Kovács Richárd – Szabó Evelin: A Pilis-barlang állapotfelvétele. Kézirat, 2002. október. Megtalálható a KvVM Barlang- és Földtani Osztályon.
• Dely Károly – Mezei Iván: Pilis útikalauz. Sport, Budapest, 1974. 20, 30. old. (A Pilis-hegység barlangjai című fejezetet, a 19–37. oldalakat Dénes György írta.)
• Egri Csaba: Pilis-barlang. In: Székely Kinga szerk.: Magyarország fokozottan védett barlangjai. Bp. Mezőgazda Kiadó, 2003. 299–301. old. ISBN 963-9358-96-7
• Fazekas Sándor: A vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete a barlangok nyilvántartásáról, a barlangok látogatásának és kutatásának egyes feltételeiről, valamint a barlangok kiépítéséről szóló 13/1998. (V. 6.) KTM rendelet módosításáról. Magyar Közlöny, 2013. július 11. (119. sz.) 64209. old.
• Gazdag László: Figyelem! MKBT Műsorfüzet, 1990. szeptember–október. 14. old.
• Hevesi Attila: Magyarország karsztvidékeinek kialakulása és formakincse. II. rész. Földrajzi Közlemények, 1991. (115. [39.] köt.) 3–4. sz. 116. old.
• Jánossy Dénes: Jelentés az Őslénytani Szakbizottság 1976. évi munkájáról. MKBT Beszámoló, 1976. 35. old.
• Kárpát József szerk.: Az Acheron Barlangkutató Csoport 1982. évi jelentése. Kézirat, 1982. Megtalálható a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatban és a KvVM Barlang- és Földtani Osztályon.
• Kárpát József szerk.: Az Acheron Barlangkutató Csoport 1982. évi jelentése. MKBT Beszámoló, 1982. 13, 32–33, 37. old.
• Kárpát József: A Pilis barlangjai. Kézirat, 1990. Megtalálható a KvVM Barlang- és Földtani Osztályon.
• Kárpát József: A Pilis-barlang informatikai adatlapja. Kézirat, 1993. december. Megtalálható a KvVM Barlang- és Földtani Osztályon.
• Kékesi György: Jelentés a budapesti Vörös Meteor Diogenész Barlangkutató Csoport 1972. évi munkájáról. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1972. 7. füz. 41. old.
• Kordos László: Barlangi őslénytani ásatások és gyűjtések 1976-ban. MKBT Beszámoló, 1976. 47–48. old.
• Kordos László: Magyarország barlangjai. Gondolat Könyvkiadó, Budapest. 1984. 277, 295. old.
• Lengyel János: Myotis Barlangkutató Csoport 1989. évi kutatás jelentése. Kézirat, 1989. Megtalálható a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatban és a KvVM Barlang- és Földtani Osztályon.
• Lénárt László: Jelentés a Miskolci Marcel Loubens Barlangkutató Csoport 1978. évi munkájáról. MKBT Beszámoló, 1978. 167. old.
• Maróthy László: A környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter 7/1988. (X. 1.) KVM rendelete. Magyar Közlöny, 1988. október 1. (45. sz.) 1073. old.
• Neidenbach Ákos – Pusztay Sándor: Magyar hegyisport és turista enciklopédia. Bp. 2005. 360. old.
• Nyerges Miklós: MKBT – XL. Barlangnap, Pilisszentkereszt. Túrakalauz. 1996. 2, 21, 22. old. (HTML)
• Rajczy Miklós: BEAC Barlangkutató Csoport. MKBT Beszámoló, 1983. 66. old.
• Renko Péter: A Vörös Meteor Foton Barlangkutatók 1972. évi beszámolója. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1972. 7. füz. 42–43. old.
• Szablyár Péter: Az FTSK Barlangkutató Szakosztálya Szabó József csoportjának 1979. évi jelentése. MKBT Beszámoló, 1979. 110. old.
• Székely Kinga: Új fokozottan védett barlangok. Karszt és Barlang, 1988. 2. félév. 119. old.
• Takácsné Bolner Katalin: Barlangkutató csoportjaink életéből. Fontosabb kutatási eredmények 1989-ben. Karszt és Barlang, 1990. 1. félév. 81, 83. old.
• Thieme András: Beszámoló a VMTE Diogenész Barlangkutató Csoport 1973. évi tevékenységéről. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1974. 3–4. füz. 27. old.
• Tihanyi Péter: A KPVDSZ Vörös Meteor TE Foton Barlangkutató Csoport 1977. évi jelentése. MKBT Beszámoló, 1977. 283. old.
• Tihanyi Péter: A KPVDSZ Vörös Meteor TE Foton Barlangkutató Csoport 1981. évi beszámolója. MKBT Beszámoló, 1981. 220. old.
• Tihanyi Péter: VMTE Foton Barlangkutató Csoport. MKBT Beszámoló, 1984. 140. old.
• Topál György: A barlangi denevérek magyarországi kutatásának áttekintése. Karszt és Barlang, 1989. 1–2. félév. 85. old.
• Varga Gábor: Barlangi régészeti lelőhelyek. Építésügyi Szemle, 2013. 4. sz. 38. old.
• –: K.P.V.D.SZ. Vörös Meteor Természetbarát Egyesület Foton Barlangkutató Csoportjának 1978. évi beszámolója. Kézirat, 1978. Megtalálható a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatban és a KvVM Barlang- és Földtani Osztályon.
• –: A VMTE Foton Barlangkutató Csoport 1980. évi jelentése. MKBT Beszámoló, 1980. 160, 160–161. old.
• –: Vörös Meteor Természetbarát Egyesület Foton Barlangkutató Csoportjának 1980. évi beszámolója. Kézirat, 1980. Megtalálható a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatban és a KvVM Barlang- és Földtani Osztályon.

További információk

• Országos Barlangnyilvántartás