Vass Imre-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Vass Imre-barlang
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz2185 m
Mélység12,8 m
Magasság43,8 m
Függőleges kiterjedés56,6 m
Tengerszint feletti magasság273 m
Ország Magyarország
Település Jósvafő
Földrajzi táj Aggteleki-karszt
Típus korróziós karsztbarlang
Barlangkataszteri szám 5440-2
Elhelyezkedése
Vass Imre-barlang (Magyarország)
Vass Imre-barlang
Vass Imre-barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 29′ 51″, k. h. 20° 32′ 17″Koordináták: é. sz. 48° 29′ 51″, k. h. 20° 32′ 17″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vass Imre-barlang témájú médiaállományokat.

A Vass Imre-barlang az Aggteleki-karszt egyik legjobban kutatott és negyedik leghosszabb barlangja. Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt többi barlangjával együtt a Világörökség része. Fokozottan védett barlang. Egy része ki van építve és szakvezetéssel megtekinthető.

Leírása[szerkesztés]

A triász mészkőben és dolomitban kialakult barlangnak a bejárata Jósvafő központjától körülbelül három kilométerre, északnyugati irányban, a Tohonya-völgy végében, 273 méter tengerszint feletti magasságban nyílik.

A hossza 2185 méter és a függőleges kiterjedése 56,6 méter. A nagyjából 600 méter hosszú főág közel 300 méter hosszú szakasza villamos világítással van kiépítve és szakvezetéssel látogatható. Az idegenforgalom számára nem megnyitott részei az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével, barlangász alapfelszerelés és mászó tudás birtokában látogathatók. A barlangban állandó vízfolyás nincs. A nevét Vass Imre nevéről kapta, aki a Baradla-barlang első magyar nyelvű, tudományos igényű leírásának és mérnöki pontosságú térképének az elkészítője volt.

Morfológiája[szerkesztés]

A főág kelet–nyugati irányú szakaszain jól tetten érhető a barlang eredeti hasadékjellege, néhol 10 méteres magassággal és 4–5 méteres szélességgel. A barlang nagyrészt vízszintes, az alját agyagüledék alkotja, állandó vízfolyása nincs. Az árvizek alkalmával a jelenlegi végponton vízfolyás jelenik meg, amely a Fekete-szifon nevű barlangi víznyelőben tűnik el, majd a legkülönbözőbb helyekről felemelkedve önti el a főágat. A barlangra jellemzők a különféle színű cseppkőlefolyások, amilyen például a Narancs-zuhatag, de az Aggteleki-karszt többi barlangjához képest jelentős mennyiségben találunk fehér, vagy áttetsző cseppköveket és lefolyásokat, amelyek a fehér színüket annak köszönhetik, hogy a beszivárgó és az alakzatokat létrehozó víz szinte teljesen szennyeződésmentes.

A barlang különlegességei a különösen nagy számban előforduló heliktitek, amelyek nem függőlegesen, hanem különböző más irányokban, esetleg kanyarban növő görbe cseppkövek. A keletkezésükre máig sincs bizonyított és elfogadott magyarázat, bár nagyon valószínű, hogy a barlang levegőjének párájában lévő mészből képződnek. A Baradla-barlangban például alig található heliktit.

Túra a barlangban[szerkesztés]

A barlang maximum 10 fős csoportokban, előzetes bejelentkezés után látogatható, amelyhez semmilyen speciális felszerelés nem szükséges, ugyanakkor előfordulhat, hogy egy-egy szűkebb részen hozzáérünk a falakhoz, vagy ha nemrég vonult le árvíz, akkor sáros lehet az aljzat, ennek figyelembevételével érdemes megválasztani a cipőt és a ruházatot. A barlangban egyszerre csak egy csoport tartózkodhat. A vezetett túrák a Baradla-barlang jósvafői bejáratánál található jegypénztártól (Tengerszem-szálló) indulnak, innen három kilométeres sétával érhető el a barlang bejárata. Az oda és vissza út időszükséglete egy–egy óra, a barlangban további egy órát tart a túra.

Maucha László emléktáblája a barlang bejáratánál. Maucha László még egyetemi hallgatóként volt tagja a Vass Imre-barlangot felfedező csoportnak, sokat foglalkozott barlangkutatással, egy ideig vezette a jósvafői kutatóállomást is. Számos publikációja között a Kossuth-barlang sajátos aklimatikus áradásának magyarázatát is megtaláljuk. Az emléktábla a dorogi Gonda György munkája.

Az eredeti bejárat egy 7 méter mélységű függőleges kürtővel kezdődik, de később a kutatók gyorsabb és kényelmesebb közlekedésének érdekében mesterséges bejáratot nyitottak, amely megkerüli a felfedezői ág szűk és omladékos részét. A rövid mestersége szakasz után A Lenke-terembe, majd a csipkézett szélű cseppköves Rokokókapu mellett közvetlenül a főágba jutunk. A folyosón végighaladva megtekinthetjük az Eszkimó kunyhó, az Eresz, majd a szinte teljesen fehér színű Kísértet alakzatokat. A folyosó fokozatosan északnak fordul, majd körülbelül 100 méter megtétele után élesen nyugatra kanyarodik. A forduló után található a barlang egyik legszebb képződménye, a Narancs-zuhatag. Az élénk narancsszínű cseppkőlefolyás felszínén csillogó kalcitkristályokat is láthatunk.

Narancs-zuhatag
A Vass Imre-barlang főágának tipikus képe

A továbbiakban nyugati irányban haladó folyosón a legkülönbözőbb nevű alakzatokat csodálhatjuk meg, a Hólepel, a Medúza és a Baldachin nevűeket, majd a Cidri-folyosó következik, amelynek a neve onnan eredhet, hogy befelé lejt, így vizes időszakban a folyamatosan mélyülő vízben előre haladó kutatók egyre vizesebbek lettek benne. A viszonylag egyenes járat a Dzsungel nevű részben vált ismét irányt, amely ahol a járható szint fölötti, nehezen mászható felső járatokról kapta a nevét. Itt jellemzően korróziós kőzetformákat tekinthetünk meg. A Dzsungelből kikeveredve ismét egy egyenes, hasadékjellegű szakasz következik, majd elérjük a barlang könnyen járható, villanyvilágítással kiépített részének végét, a Mozivásznat. A vezetett túrák itt, a bejárattól nagyjából 300 méterre fordulnak vissza. Érdekesség, hogy a barlang világítása kétirányú, tehát odafelé és visszafelé más világítótestek gondoskodnak a rendkívül látványos alakzatok megvilágításáról.

A Cidri-folyosótól két szinten, a Sivatagon, illetve a Gyémánt-tavi-ágon lehet eljutni a szűk, a barlang talpszintje alá mélyedő Lagúnás-szifonhoz. Csapadékos időben ezt víz tölti fel, ilyenkor a barlang további részeit nem lehet megközelíteni. A szifonon átkelve a keskeny és magas Grand Canyonba lehet jutni, amely után a barlang három szintre oszlik, a Fekete-ágra, az Egyiptomi-ágra és az Eldorádó-ágra. A járatok a Dóm nevű teremben futnak ismét össze, ahonnan újabb alakzatokat elhagyva, nagyjából öt méternyi felfelé mászás után a Küklopszok útján haladva bejutunk a barlang legnagyobb termébe, a Küklopszok csarnoka nevűbe. A bejárattól körülbelül 600 méteres távolságra lévő hatalmas csarnokot már a barlang kialakulása után vágta ketté egy vetődés, a tovább vezető utat omladék zárja el. Geofizikai mérések szerint a végpont után nagyjából 100 méternyi törmelékzóna található, amely mindeddig nem bizonyult átjárhatónak. A vizsgálatok szerint azonban a főág akár több kilométeres szakaszon is folytatódhat Szlovákia irányába.

Feltárása[szerkesztés]

A barlangot 19541955-ben tárta fel a Budapesti Műszaki Egyetem Ásvány- és Földtani Tanszékének Barlangkutató Csoportja. A feltárást a környék karsztforrásainak kémiai elemzése előzte meg, amelyek során a Tohonya-völgy végében eredő Kis-Tohonya-forrás vizének magas oxigéntartalma arra engedett következtetni, hogy a víz valahol nagy méretű, levegős terekben áramlik, ahol pótlódik a beszivárgás alatt elvesztett oxigéntartalma. A megkezdett feltáráshoz nagy segítséget adott a barlangon 1954 nyarán levonuló különlegesen nagy árvíz, amelynek következtében a völgy végében erős sugárban víz tört fel. A forrásszáj kibontását az eredetileg a Teresztenyei-forrásbarlang kutatásával foglalkozó, de ott sikert el nem érő műegyetemi kutatócsoport hét tagja kezdte meg 1954. augusztus 20-án. Tíz nap múlva már huzatot éreztek, a 11.-en nagyjából 60 méter hosszon be is jutottak a barlangba. Még az ősz folyamán Jakucs László hozzájárulásával átrobbantottak egy addig át nem járhatónak bizonyuló szűkületet, majd eljutottak az épp zárt állapotban lévő Lagúnás-szifonig. Ezen csak a tél folyamán, a vízszint csökkenésekor sikerült átjutni, ekkor elérték a ma is ismert, a bejárattól nagyjából 600 méterre lévő végpontot, ahol egy omlás zárja el a barlang valószínűsíthető további szakaszait.

Kutatása[szerkesztés]

A kutatócsoport intenzív tudományos munkába kezdett a barlangban. A meglehetősen bonyolult vízrendszer feltárása azt mutatta, hogy a barlang fő víznyelője a Szlovákia területén fekvő Milada-víznyelőbarlang, de több más víznyelővel és forrással is kapcsolatban van. A barlangrendszer teljes hosszát több, mint tíz kilométerre becsülték.

Az 1957-ben a barlang bejáratától nem messze felépített kutatóállomáson meteorológiai adatokat, a barlangban elhelyezett számtalan mérőberendezés segítségével klimatikus, csepegési, cseppkőképződési adatokat rögzítettek és a víz összetételét vizsgálták. A robot-cseppköves mérési módszer segítségével, amelynek során egy eltávolítható és megmérhető műcseppkövet helyeznek el a valódi cseppkő végére megállapították például a cérnacseppkövek évi növekedési ütemét is, amely hat milliméternek adódott. Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a kiemelt jelentőségű barlangnak a barlangkataszteri számát. 1982-ben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ Papp Ferenc Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1982 óta fokozottan védett barlang. 1990-ben a Papp Ferenc Barlangkutató Csoportnak és az ATOMKI-nak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1995 óta az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt többi barlangjával együtt a Világörökség része.

A kutatások során mérték a környék forrásainak a vízhozamát is. Sikerült összefüggést feltárni a földkéreg árapályjelensége és a karsztforrások vízhozama között, amely bizonyítja, hogy az árapály miatt a kőzetből víz szorul ki, amely megnöveli a karsztforrások vízhozamát. A változás akár több száz liter is lehet percenként. A kőzetmozgások méréséhez a barlang fő hasadékában, egymással szemben a kőzetbe fúrt vasrudak és néhány más műszer, például száraz-nedves hőmérő ma is megtekinthető a barlang kiépített részén, de jelenleg nem végeznek a barlangban kutatást. Az eredmények alapján napjainkig több, mint 200 különböző publikáció jelent meg. A 2005-ben napvilágot látott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyvben található egy szócikk a barlangról, amely szerint 273 méter tengerszint feletti magasságban van a bejárata, 1000 méter hosszú és 42 méter függőleges kiterjedésű. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlangnak az idegenforgalom számára nem megnyitott szakaszai az igazgatóság hozzájárulásával látogathatók. A 2017-ben rendezett 61. Barlangnapon az egyik túracélpont volt. 2018 júniusában az MKBT Verocs Szakosztály néhány sérültje túrázott a barlangban.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]