Borókás-tebri 4. sz. víznyelőbarlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Borókás-tebri 4. sz. víznyelőbarlang
Hossz 550 m
Mélység 121 m
Magasság 0 m
Függőleges kiterjedés 121 m
Tengerszint feletti magasság 630 m
Ország Magyarország
Település Miskolc
Földrajzi táj Bükk-fennsík
Típus aktív víznyelőbarlang
Barlangkataszteri szám 5372-57
Elhelyezkedése
Borókás-tebri 4. sz. víznyelőbarlang (Magyarország)
Borókás-tebri 4. sz. víznyelőbarlang
Borókás-tebri 4. sz. víznyelőbarlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 05′ 35″, k. h. 20° 34′ 49″Koordináták: é. sz. 48° 05′ 35″, k. h. 20° 34′ 49″

A Borókás-tebri 4. sz. víznyelőbarlang egy fokozottan védett barlang. A Bükki Nemzeti Park területén található. A Borókási-töbrök két fokozottan védett barlangja közül az egyik, a másik a Borókás-tebri 2. sz. víznyelőbarlang. A Borókási-töbrök leghosszabb és legmélyebb barlangja. 1975-ben Magyarország ötödik legmélyebb barlangjaként tartották nyilván.

Leírása[szerkesztés]

A Bükk-fennsík Nagy-fennsíkján, a lillafüredi Létrás-tetőtől délkeletre nyílik a barlang. A Kis-Kőristől északra található Borókási-töbrök (vagy Borókás-töbrök) víznyelőbarlangjainak az egyike. A bejáratához már nem vezet patakmeder. A Borókás-tebri 2. sz. víznyelőbarlang bejáratától körülbelül 40 méterre, egy töbör alján található a terméskőből épített bejárata, amely egy fém ajtóval le van zárva.

Jól rétegzett, világos színű, középső triász mészkőben keletkezett. A kialakulását meghatározták és meghatározzák a törésvonalak. A bejárati rész kivételével hidrológiailag aktív. Szűk meanderekkel és hasadékjáratokkal összekötött, lépcsőzetes aknarendszer. A bejárati része is függőleges kiterjedésű. A legszűkebb része a Fejes, egy szilvamag szelvényű hasadék, amely sok kutatót visszafordulásra kényszerít, pedig már tágítva lett. Megfigyelhetők a járataiban fűrészfogas cseppkőzászlók, cseppkőlefolyások, visszaoldott barnás színű is, szalmacseppkövek, heliktitek, borsókőszerű képződmények, tetaráták, mikrotetaráták, a magyarországi barlangokban ritka, körülbelül 20 centiméter átmérőjű ördögmalom, örvényüstök, kagylós oldásformák, fejlett kannelúrák és a mennyezetről lógó, éles sziklapengék, az aktív patakmederben barnásfekete bevonatú, ökölnyi kvarcitkavicsok. A kvarcitkavicsok annak a bizonyítékai, hogy régen nyitott volt a nyelőszáj és nem karsztos vízgyűjtője is volt a barlangnak. Az alsó szakaszában apró, borsókőszerű alakzatok, szalmacseppkövek és heliktitek láthatók.

Az Ivó nevű helyen kipreparálódott, vékony sziklapengék, egy három méter magas cseppkőlefolyás, sok kis függőcseppkő, állócseppkő, cseppkőmedencék, vízzel telt mésztufagátak alakultak ki. A nagyon száraz időszakokban is folyik a barlang alsó szakaszán víz. A Borókási-töbrök barlangjai közül a Borókás-tebri 4. sz. víznyelőbarlang vezeti le a legtöbb vizet. A végponti, elfolyó szifonban eltűnő vizek a Szinva középső forrásában bukkanak elő. A legmélyebb pontján egy szifon akadályozza a továbbjutást. A szifonban található víz nem a karsztvíz szintjét jelöli. A Nagy-akna nevű része a legjelentősebb függőleges járata, 22 méter mély, simára oldott falú akna és fejlett kannelúrák, valamint cseppkőlefolyások figyelhetők meg a falán. Az akna beszállása előtt van a hazánkban ritka, körülbelül 20 centiméter átmérőjű ördögmalom. Az üregrendszerben valódi barlanglakó állatok élnek, közöttük a vakrákok és az ugróvillások jelentik a különlegességet. A különböző denevérfajok is megtalálhatók az élővilágában. Az élettér még nem lett részletesen tanulmányozva biológiai szempontból. Csak engedéllyel, kötéltechnikai eszközök és elektromos világítóeszköz alkalmazásával látogatható. A hírhedt szűkületei és a technikai eszközökkel is nehéz bejárhatósága miatt ritkán látogatott és ezért majdnem ép a barlang.

A Borókási-töbrök kilenc barlangja közül az egyik. A másik nyolc barlang a Borókás-tebri 1. sz. víznyelőbarlang, a Borókás-tebri 2. sz. víznyelőbarlang, a Borókás-tebri 3. sz. víznyelőbarlang, a Borókás-tebri 4a sz. barlang, a Borókás-tebri 5. sz. víznyelőbarlang, a Cseresznyés-barlang, a Kiskút-lápai-zsomboly és a Sziklafal-alatti-barlang.

A nevében lévő számozás a Borókási-töbrök barlangjainak felfedezési sorrendjét tükrözi. Előfordul az irodalmában Borókás IV. (Gazdag 1990), Borókás 4. barlang (Horváth 1976), Borókás IV. barlang (Egri, Takácsné Bolner 2003), Borókás 4. sz. barlang (Kordos 1984), Borókás IV.-zsomboly (Egri, Takácsné Bolner 2003), Borókási 4-es (Hevesi 1977) és Borókás-teberi 4. sz. víznyelőbarlang (Neidenbach, Pusztay 2005) néven is.

Kutatástörténete[szerkesztés]

1962-ben a Miskolci Bányász Barlangkutató Csoport tagjai bontottak a borókási víznyelőkben. 1975 tavaszán kezdte el bontással a feltárását a Herman Ottó Barlangkutató Csoport, Mészáros Károly vezetésével, az időszakosan aktív víznyelő járatának járhatóvá tételével. A munkában Lukács László is részt vett. A körülbelül három méter vastag kitöltés eltávolítása után még abban az évben sikerült bejutni a csoport barlangkutatóinak a barlangba. Először harminc métert sikerült a járatokból bejárni, de később (még 1975-ben) a járhatatlanul vékony részek szűkületeinek a kivésésével elérték a végponti szifont. Ekkor a hosszúságát körülbelül egy kilométerre és a mélységét 150–160 méterre becsülték. 1975-ben térkép készült róla, amely alaprajzot és kifejtett hossz-szelvényt keresztmetszetekkel ábrázol. Az 1975. december 31-i listán a 160 méteres mélységével az ország 5. legmélyebb és az 1000 méteres hosszúságával az ország 17. leghosszabb barlangja volt. 1976-ban alaprajzi és kifejtett hossz-szelvény térkép lett szerkesztve róla és így kiderült, hogy sokkal rövidebb a hossza, valamint sokkal kisebb a mélysége. 1977 áprilisában vízfestéses összefüggés vizsgálatot végeztek és a végponti szifonban 10 liter fluoreszceinnel megfestett elfolyó víz három nap múlva a Szinva középső forrásában jelent meg. Ekkor a Szinva-forrásokon kívül a Soltész-kerti-kifolyót és az Anna-forrásokat figyelték. A hidrológiai vizsgálat végrehajtásának a VITUKI volt a megbízója. 1977-ben kísérlet történt a szifonon túli járatok feltárására, de a négy méteres vízszintsüllyesztés kevésnek bizonyult. A kutatók szerint még legalább 1,5–2 méter vízszintsüllyedést kell elérni a szifon járhatóvá tételéhez. Ugyancsak 1977-ben vízkémiai vizsgálat történt és mérték a vízhozamát, amely 1–150 liter/perc között változott. Az 1977-es „Bükk útikalauz”ban az olvasható, hogy körülbelül 160 méter mélységben egy kis vízfolyáshoz jutottak a barlangkutatók és itt egy szifon zárja el a továbbvezető utat. Az 1977. december 31-i állapot szerint a 102 méteres mélységével az ország 19. legmélyebb és a körülbelül 1000 méteres hosszúságával az ország 15. leghosszabb barlangja volt. Az 1977. évi Karszt és Barlangban megjelent, az előzőnél frissebb lista alapján az ország 21. legmélyebb és 16. leghosszabb barlangja volt a 102 méteres mélységével és a körülbelül 1000 méteres hosszával. Az 1979-ben megjelent, „Barlangok a Bükkben” szerint 102 méter mély és körülbelül 120 méter hosszú.

1982-ben a bejárati rész ácsolata meg lett erősítve. Az 1984-ben kiadott, „Magyarország barlangjai”-ban az olvasható, hogy 1981. december 31-én Magyarország 7. legmélyebb barlangja volt a 140 méteres mélységével és az országos barlanglistában szerepel a neve. 1986-ban a bejárati része kútgyűrűkkel stabilizálva lett és a bejáratát lezárták. 1988 óta fokozottan védett barlang a geológiai, a morfológiai és a hidrológiai értékei miatt. 1990-ben a Herman Ottó Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1997-ben Márkus István vezetésével fel lett mérve. A hossza a felmérés alapján 400 méter és a mélysége 108 méter volt. 1997 és 2001 között a Karszt Barlangkutató Csoport meghatározta az Egységes Országos Vetület koordinátarendszerében az egymáshoz közel fekvő borókás-tebri barlangok bejáratainak a koordinátáit. Ekkor a második leghosszabb és a második legmélyebb borókás-tebri barlang volt.

A 2003-ban megjelent, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyv szerint körülbelül 400 méter hosszú, 108 méter függőleges kiterjedésű és 75 méter vízszintes kiterjedésű. 2003-ban új járatokat fedezett fel a végponti Szifon-teremből kiindulva, Berecz László a társaival. 2004 novemberében Berecz László térképvázlatot rajzolt róla, az 1997-es térképet az újonnan felfedezett járatokkal kiegészítve. A 2005-ben kiadott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” szerint, körülbelül 400 méter hosszú és 108 méter mély volt. 2007. április 6–10. között, a térképének elkészítéséhez a barlangot a Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület és a Pizolit Barlangkutató Sportegyesület mérte fel. Az időszakos szifonig tudták felmérni a járatokat a szifon átjárhatatlansága miatt, a fel nem mért rész hossza körülbelül 100–150 méter. 2007 júniusától 2008 januárjáig a felmérés alapján, Szabó R. Zoltán szerkesztett és rajzolt alaprajzi térképet, keresztszelvényeket, vetített-kiforgatott hosszmetszetet és az aknákról beszerelési vázlatot. A térkép alapján a barlang hossza 398,16, a mélysége 95,89 és a vízszintes kiterjedése 80 méter volt. 2014-ben lett kialakítva az új bejárata.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Lénárt László: Szpeleológiai eredmények a Bükk hegységből. Borsodi Földrajzi Évkönyv, 1979. 3. sz. Miskolc. 73–90. old.
  • Lénárt László: A miskolci barlangkutatás és a bükki barlangok összefoglaló ismertetése. Borsodi Műszaki-Gazdasági Élet, 1982. 3. sz. Miskolc. 11–14. old.

További információk[szerkesztés]