Kossuth-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Kossuth-barlang
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz1610 m
Mélység32 m
Magasság28 m
Függőleges kiterjedés60 m
Tengerszint feletti magasság221 m
Ország Magyarország
Település Jósvafő
Földrajzi táj Aggteleki-karszt
Típus korróziós eredetű karsztbarlang
Barlangkataszteri szám 5440-1
Elhelyezkedése
Kossuth-barlang (Magyarország)
Kossuth-barlang
Kossuth-barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 29′ 15″, k. h. 20° 33′ 03″Koordináták: é. sz. 48° 29′ 15″, k. h. 20° 33′ 03″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kossuth-barlang témájú médiaállományokat.

A Kossuth-barlang az Aggteleki Nemzeti Parkban, az Aggteleki-karszton található, fokozottan védett, hidrológiai szempontból is jelentős barlang. A vízfolyása a Jósvafő közelében fekvő Nagy Tohonya-forrást táplálja. Az Aggteleki-karszt és Szlovák-karszt többi barlangjával együtt a Világörökség része. Az Aggteleki-karszt hatodik leghosszabb barlangja.

Létezését korábban is sejtették, de feltárására csak 1956-ban került sor, jelenlegi végpontját egy évtizedeken keresztül áthatolhatatlannak bizonyuló szifon átúszásával 2010-ben érték el. A barlang és a hozzá tartozó forrás különlegessége, hogy a karsztvizének a hőmérséklete melegebb, mint a környező karsztforrásoké, amely a mélykarsztból jövő, melegebb vízzel való keveredésnek az eredménye.

Leírás[szerkesztés]

Az 1610 méter hosszú barlang függőleges kiterjedése 60 méter, a bejárata 221 méter tengerszint feletti magasságban, Jósvafő szélén, közvetlenül a Tohonya-forrás mellett nyílik. Képződményekben szegényebb, mint a környék többi barlangja. A barlang legmélyebb pontja a Reménytelen-szifon alján 33 méter mélységben, a legmagasabb pontja az Agyagkuszoda végén 28 méter magasságban van. A lezárt barlang az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével látogatható.

Az Aggteleki-karszt hatodik leghosszabb barlangja, a Baradla-barlang, a Béke-barlang, a Szabadság-barlang, a Vass Imre-barlang és a Meteor-barlang után.

Előfordul az irodalmában Nagy-Tohonya-forrás barlangrendszere (Kordos 1984) néven is.

Vízrendszer[szerkesztés]

A barlang forrásának, a Tohonya-forrásnak, vagy más néven a Nagy Tohonya-forrásnak az erősen változó vízhozama és a vizének a szokásosnál melegebb hőmérséklete régóta érdekelte a kutatókat. A mérési eredmények szerint a forrás vize nagyobb vízhozam esetében hidegebb, de még így is melegebb, mint a környező karsztforrásoké, átlagosan 14 °C. A feltételezések szerint ezt vagy a mélykarsztból feláramló, állandó hozamú, melegebb víz hozzákeveredése okozza, vagy az, hogy a felszínről beszivárgó víz jut el olyan mélységbe, ahol meleggé válik.

A forrásban időnként a csapadéktól függetlenül jelennek meg áradások, amely miatt összetett szivornyarendszert lehet feltételezni. Gádoros Miklós részletes méréssorozattal megállapította, hogy az ilyen aklimatikus áradások alkalmával a vízhőmérséklet néhány század fokkal megváltozik, majd további tényezőknek, például az áramlási sebességnek, a vízhozamoknak és a nyomáshullám terjedésének a figyelembevételével kiszámította, hogy a még ismeretlen barlangszakaszban milyen távolságra található a szivornyarendszer. Felfigyeltek arra is, hogy összefüggés lehet a Nagy Tohonya-forrás és a közeli Lófej-forrás vízhozam-változásai között. Ez utóbbinak a vize ugyanis nem sokkal a forrás után eltűnik a völgyfenéken, és egy 1967-es konyhasóval történt vízmegjelöléses kísérlet eredményei alapján megjelenik a Nagy Tohonya-forrásban. A vízrendszer felmérések eredményei alapján valószínűsíthető, hogy a ma ismert Kossuth-barlang csak egy kis része egy még feltáratlan, nagyobb barlangrendszernek.

Túra a barlangban[szerkesztés]

A barlang az Aggteleki Nemzeti Parknál tett előzetes írásbeli jelentkezés alapján, speciális barlangtúra keretében is látogatható, minimum öt, maximum 10 fős csoportokban. A szervezett túrákon bárki részt vehet 14 éves életkor illetve 160 centiméteres testmagasság felett, ugyanakkor a barlangban állandóan jelenlévő víz miatt gumicsizma és vízhatlan ruha, vagy váltócipő és váltóruha kötelező. Sisakot és fejlámpát az Aggteleki Nemzeti Park biztosít a látogatók számára.

A bejárati táró után a tágas Aula nevű részbe jutunk, ez a terem lehet kapcsolatban a barlang feletti Szelelő-lyukkal, majd folyosó következik, amelynek alján víznyelőket látunk. Árvíz esetén egészen ezekig folyik ki a víz a barlang főágában, különösen nagy áradáskor ezeken túl is folyik, majd a bejárati tárón keresztül jut ki a szabadba, újra egyesülve a forrás vizével. Egyre erősödő csobogó hangot lehet hallani, ez a Moraj forduló, majd a hasadék alján megjelenik a forrás vize, amely itt tűnik el és folytatja útját a forrás irányába. Tovább haladva, a patak vizéből egyre mélyülő tó lesz, amelyet az első kutatók gumicsónak segítségével küzdöttel le, de volt egy időszak, mikor lehordott deszkákból ácsolt facsónak, majd később egy traktorbelső segítette a barlangászokat a viszonylag száraz átjutásban, ma drótkötélhídon és lépősodronyok, valamint kapaszkodósodronyok segítségével lehet átjutni, anélkül, hogy nyakig vizesek lennénk. A tavat két kisebb vízesés követi, amelyek felett kürtők nyílnak felfelé. (Ezek vezetnek a cseppkövekben jóval gazdagabb, nagyjából 300 méter hosszú felső szintre. Ennek a bejárása azonban már speciális felkészültséget igényel.) A vízeséseket elhagyva, a vízfolyást követve nagy méretű terembe jutunk, alján tóval, ebből indul ki a Reménytelen-szifon. Itt megtekinthető a továbbjutás reményében, az 1960-as években robbantott fülke, ez a víz alatti kutatások kiindulópontja, eddig tartanak a vezetett túrák. Innen csak a szifonon keresztül lefelé, vagy a szűk Agyagkuszoda nevű részen át felfelé lehet további járatokba jutni.

Kutatástörténet[szerkesztés]

Feltárásától 1960-ig[szerkesztés]

A környék forrásainál melegebb, erősen változó vízhozamú forrás, és nem túl távol, felette, a hegyoldalban elhelyezkedő kis méretű üreg (Szelelő-lyuk), amelyből télen gőz emelkedik fel, valamint a terület zsombolyszerű beszakadásai barlangot sejtettek. 1933-ban a Kessler Hubert vezette BETE Barlangkutató Csoport behatolt az említett üregbe, de csak egy kisebb cseppköves terembe jutottak. Több, 1950-es évek eleji vizsgálatra alapozva, Jakucs László ötlete alapján 1953-ban tárót kezdtek hajtani a forrás felett a barlang feltételezett irányába, amellyel 50 méter után 1956-ra jutottak be a barlangrendszerbe. A több helyen tóvá szélesedő, barlangi vízfolyást gumicsónak segítségével küzdötték le és eljutottak a barlang mai végpontjának a közelébe, a Reménytelen-szifonig, amelyet először 1957-ben próbáltak búvárfelszerelés segítségével átúszni.

1960-tól 1980-ig[szerkesztés]

A barlangot 1962-ben Eszterhás István mérte fel Baki Bálint és Takács Béla segítségével. A felmérés alapján készült leírás és barlangtérkép kéziratban maradt. Az 1962-ben kiadott, „A barlangok világa” című könyvben megjelent egy hosszmetszeti barlangtérkép-vázlat a Szelelő-lyuk hosszmetszeti barlangtérkép-vázlatával, a barlang részletes leírása és három fénykép. A megjelent barlangtérkép-vázlatnak ismeretlen a készítője és a készítési ideje. Nem az Eszterhás Istvánék által készült barlangtérkép lett publikálva és nem az általuk végzett felmérés alapján lett rajzolva.

A felfedezést követően több kísérletet tettek a szifon leküzdésére, illetve egy szifonkerülő járat kialakítására, de a robbantásos bontások csak eltömítették a szifon nyílását. A további kutatást lehetetlenné tevő törmelék kiemelését 1968 és 1972 között végezték el az Amphora Könnyűbúvár SC barlangi búvárai, majd addig ismeretlen, tágas víz alatti hasadékba jutottak, ahol 30 méteres mélységben, nagyjából 50 méteres víz alatti szakasz után újabb szűkületet értek el.

1980-tól 1990-ig[szerkesztés]

Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a kiemelt jelentőségű barlangnak a barlangkataszteri számát. 1982-ben a II. kerületi MTS Amphora Könnyűbúvár Sport Club Vízalatti Barlangkutató Csoportjának és a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ Papp Ferenc Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1982 óta fokozottan védett barlang. Az 1984-ben kiadott, „Magyarország barlangjai” című könyvben részletesen le van írva, látható egy fénykép az egyik részéről, a kiadványnak az országos barlanglistájában szerepel a neve és egy névváltozata, valamint egy térképen van a helye feltüntetve. A bejárata az 1980-as évek végére betemetődött. 1988. február 12-én Kraus Sándor készített Eszterhás István, Mozsáry Gábor és Mozsáry Péter felmérése alapján egy kicsinyített, alaprajzi barlangtérképet 32 keresztszelvénnyel és a barlang helyneveinek, valamint az elnevezett képződményeinek a neveivel. A végponti szűkületen az 1988-ban szervezett, nagy szabású MKBT kutatótábor alatt sem sikerült túljutni, viszont tovább tisztították a szifon még mindig törmelékes bejáratát és fix vezetőkötelet építettek be a már ismert végpontig. A kutatást nagyon hátráltatta, hogy a járatnak a falain és az alján finom agyagréteg található, amely a kutató búvárok legkisebb mozgásának a hatására is átláthatatlanná tette a vizet.

1990-től[szerkesztés]

1990-ben a Papp Ferenc Barlangkutató Csoportnak és az Amphora Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1995 óta az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt többi barlangjával együtt a Világörökség része. 1997-ben a Plózer István Víz Alatti Barlangkutató Szakosztály búvárai átjutottak a szűkületen, a szifon ismert hosszát 50 méterről nagyjából 97 méterre emelve, 33 méteres mélységet elérve. A kutatásnak egy búvár halálos balesete vetett véget. A 2003-ban megjelent, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyv szerint 1410 méter hosszú, 32 méter mély, 28 méter magas, 60 méter függőleges kiterjedésű és 520 méter vízszintes kiterjedésű, valamint a bejárata 220 méter tengerszint feletti magasságban található.

A 2005-ben kiadott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyvben található egy szócikk a barlangról, amely szerint több mint 1400 méter hosszú. 2005-ben kezdték el újra a feltáró kutatását. Az Amphora Búvár Klub kutatói négy éves munka eredményeként 2009-ben jutottak át a szifonon és emelkedhettek fel a másik oldalon, ahol egy nagy termet, amelynek a neve Apáink-terme, valamint egy 15 méter széles és 30–40 méter hosszú tavat találtak. Az Amphora búvárai 2010-ben részletesen feltérképezték a Reménytelen-szifont és az új szakaszokat, majd a szabad vízfelületen túl újabb szifont találtak, amelyen eddig nem sikerült túljutni. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlang az igazgatóság hozzájárulásával látogatható. A 2017-ben rendezett 61. Barlangnapon az egyik túracélpont volt. 2018 júniusában az MKBT Verocs Szakosztály néhány sérültje túrázott a barlangban.

Irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]