Jankovich-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jankovich-barlang
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz 88 m
Mélység 5,5 m
Magasság 19,5 m
Függőleges kiterjedés 25 m
Tengerszint feletti magasság 330 m
Ország Magyarország
Település Bajót
Földrajzi táj Gerecse
Típus inaktív, hidrotermális
Barlangkataszteri szám 4661-1
Elhelyezkedése
Jankovich-barlang (Magyarország)
Jankovich-barlang
Jankovich-barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 43′ 26″, k. h. 18° 34′ 31″Koordináták: é. sz. 47° 43′ 26″, k. h. 18° 34′ 31″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jankovich-barlang témájú médiaállományokat.

A Jankovich-barlang egy fokozottan védett barlang, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Gerecsei Tájvédelmi Körzetben található. A Dunántúl egyik fontos, ősrégészeti lelőhelye és a jankovichi kultúra névadója. A Gerecse hat fokozottan védett barlangja közül az egyik.

Leírása[szerkesztés]

Az Országos Kéktúra által érintett Öreg-kő alatti pihenőhelyről kék Ω, azaz kék barlang jellel jelzett turistaúton lehet eljutni a barlanghoz. Az Öreg-kő sziklás, meredek oldalában, 330 méter tengerszint feletti magasságban van a magyarországi viszonylatban nagy méretű bejárata. A felső triász, dachsteini mészkőben, meleg vizek oldó hatására kialakult járatok hossza 88 méter. A bejárat után egy 35 méter hosszú és 20 méter magas csarnok található, amelyből egy 7×7 méteres, felszínre vezető kürtő nyílik. A bejárati csarnoka fejlett gömbüstökkel díszített. A csarnok aljáról egy szűk kúszójárat vezet le a felszíni bejárattal is rendelkező részbe, amelynek Baits-barlang a neve. Az ásatások sorozata bővítette ki a csarnokot. A lezáratlan barlang szabadon, világítóeszköz használatával látogatható.

A régészeti, lelőhely-azonosító száma 1971.

Jankovich Béla tiszteletére lett elnevezve Jankovich-barlangnak (Hillebrand 1914). Előfordul az irodalmában Baits-barlang (Bertalan 1976), Baits György barlang (Vigh 1937), Bajóti 1. sz. barlang (Kordos 1984), Bajóti I. sz. barlang (Bertalan 1976), Bajóti 1.sz. barlang (Székely 1994), Bajóti Öregkő-barlang (Bertalan 1976), Bajóti Öregkő-barlangja (Székely 1994), Jankovich barlang (Bittera 1916), Jankovics-barlang (Gonda 1982), Öregkő-barlang (Bertalan 1976) Öregkő barlangja (Bekey 1913), Öregkő-barlangja (Bekey 1913) és Szalai-barlang néven is.

Kutatástörténete[szerkesztés]

Az 1913-tól végzett ásatások őskőkorszaki leleteinek az újraértékelésekor bebizonyosodott, hogy azok a bükk-vidéki, mousteri típusú szeleta-kultúrától elkülöníthető, a Jankovich-barlangról elnevezett saját kultúrát, a jankovichi kultúrát képviselik.

Az 1913. évi Barlangkutatásban megjelent, Bekey Imre Gábor által írt publikációban az olvasható, hogy Budapest környékének több, mint 40 barlangja közül a bajóti Öregkő barlangja az egyik legérdekesebb. Az Öreg-kőnek a keleti, meredek oldalán, a hegytető alatt 20 méterre, az Öregkőalja völgytől sokkal, 100 méterrel magasabban, az esztergomi káptalan területén van a hatalmas, északkeletre néző, háromszög alakú bejárata, amely messziről is látható. Az Öreg-kőnek a keleti, sziklás oldalán van még egy barlang és két zsomboly a Jankovich-barlang mellett. A Baits-barlang, az Öreg-kői 1. sz. zsomboly és az Öreg-kői 2. sz. zsomboly. A bejárat körülbelül 10 méter magas és körülbelül 10 méter széles. A barlang 30 méter hosszú, végig jól járható, tág, csarnokszerű és a talpszint vízszintes, de a bejárat után is kővel borított, mert a barlang kőbányának volt használva. A barlang külső nyílásának a nagy része el van pusztítva és ha a barlangkutató szakosztály nem avatkozott volna be, akkor már megsemmisült volna a barlang. A részben elpusztított barlangnak az utolsó harmadában egy hatalmas, hat méter átmérőjű, kerek kürtő nyílik a hegytetőre. A nyíláson át behatol a napfény a barlangba és teljesen szárazon tartja a barlangot.

A Jankovich-barlang belseje

A talpszintet borító kövekből csak a barlang hátsó részén van kevés és itt kerül a felszínre az a kitöltés, amely az alsóbb rétegeket fedi. A hátsó részen kellene ásatni, mert itt kis költséggel megoldható lenne annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy őslénytani, vagy régészeti szempontból kellene-e ásatást végezni. Bekey Imre Gábor kérte a barlangkutató szakosztályt, hogy szavazzon meg a próbaásatásokra egyelőre 100 koronát, mert úgy gondolta, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy a Budapest környéki barlangokhoz hasonlóan itt is értékes leletekre lehet majd bukkanni. Baits György ígérte, hogy az ásatások megkezdésekor a kövek kihordatását vállalja. Ez a munka nagy anyagi támogatásnak számít. A köveket csak akkor kellene kihordani, ha a próbaásatás eredményes. Úgy lenne jó az esztergomi káptalantól engedélyt kérni az ásatásokhoz, hogy a nagyon fontos, kulturális célú ásatásnak a költségeihez egy kis, anyagi támogatással is hozzájáruljon. Hasonló kéréssel kellene megkeresni Esztergom vármegyének a főispánját és az alispánját, valamint a járás főszolgabíróját, Pisut Kálmánt és a város tanácsát.

A Jankovich-barlang mellett, néhány lépésre, északra, azonos magasságban, törmelékkövek között egy barlangbejáratot fedezett fel. A szűk nyílást annyira kibővítette a kövek egy részének az eltávolításával, hogy a nyíláson be tudott bújni. A bejárat után az üreg tágul és egy hat méter hosszú teremmé bővül, amelynek ember magasságú a mennyezete. A barlang talpszintje vízszintes. A bejáratot olyan szélesre lehet tágítani a kövek elhordásával, hogy ebben a barlangban is lehetne egy próbaásatást végezni, mert valószínű, hogy ebben a védettebb barlangban az ősember tartózkodásának a nyomai megtalálhatók. A két barlangtól körülbelül 50 méterre van az Öreg-kői 1. sz. zsomboly.

Az 1913. évi Barlangkutatásban napvilágot látott, Hillebrand Jenő által írt tanulmány szerint a hazai, diluviális ősember lelőhelyeinek a száma ezzel a barlanggal megint gyarapodott. A bajóti barlangokra Baits György hívta fel a barlangkutató szakosztály figyelmét. 1912 őszén Bekey Imre Gáborral, a szakosztály megbízásából ment Hillebrand Jenő Bajótra. Bekey Imre Gábor már korábban ismerte ezeket a barlangokat. A helyszínen megállapították, hogy az Öreg-kőnek a legnagyobb barlangja ásatásra alkalmas és ezért 1913. április 20-án Hillebrand Jenő Bajótra utazott a szakosztály megbízásából és elkezdte a barlangban a próbaásatást. A folyóiratban megköszönte Baits Györgynek a nagy segítséget, amelyet a barlang kutatásához nyújtott. A barlang Bajóttól keletre, a Kőalja-völgy felett, körülbelül 80 méter magasan, dachsteini mészkőben helyezkedik el és 45 perces gyaloglással elérhető. A bejárat nagyon meredek lejtőre nyílik és északra néz. A barlangból a Dunára szép a kilátás. Pósa József azt mondta Hillebrand Jenőnek, hogy a barlang 10–15 méterrel hosszabb volt a bejáratnál végzett kőrobbantások előtt. Egy nagy kürtő nyílik a tetőre a barlang közepénél. Nagyon hullámos a kitöltésnek a felszíne. A barlangnak a hátsó harmadában ásta Hillebrand Jenő a próbagödröt. A szálkőzetet nem érték el, de három méter mélyen meddő, nagyon összeállt, plasztikus, sárga agyagot találtak, amely valószínűleg közvetlenül a szálkőzetre rakódott.

A Jankovich-barlang belseje

A kitöltő, felső rétegek két méter mélységig feketés, majd lejjebb szürkés és barnás agyagból tevődnek össze, valamint sok háziállatcsontot, recens rágcsálócsontot és madárcsontot tartalmaznak. Ezekből a jelenkori rétegekből kerültek elő a neolit ősember nyomai is, sok cseréptöredék, tűzhelyek és egy kicsi, tűzkőből készült penge. A jelenkori rétegek alatt található a sárgásszürke, helyben képződött agyagréteg és ez alatt a kissé törmelékes, sárgás agyagréteg. Ez a két réteg képviseli a diluviumot. A felső rétegekben, fél méter mélységig leginkább a rénszarvasnak és rágcsálóknak a maradványai fordulnak elő. Az alsóbb rétegekben előfordul a barlangi medve is. Napvilágot látott egy rénszarvasagancs töredék és egy orrszarvú felkarcsont, amelyet ember tört fel. A még mélyebben elhelyezkedő rétegekben sem a rágcsálók, sem a rénszarvas nem találhatók meg, csak barlangi medve csontok vannak bennük. Azonos a faunarétegződés a többi barlangban, Hillebrand Jenő által megfigyelt faunaváltozással. Érdekes, hogy lócsont nem került elő, pedig a Kis-kevélyi-barlangban rengeteg található. A viszonylag fiatal korú rétegek miatt hiányzik a hiéna.

Összefüggő tűzhely nem lett feltárva a diluviális kitöltésben, de a diluviális embernek a barlangi jelenlétét a sok, feltört emlőscsont, a kőszerszámok és néhány faszéndarab bizonyítja. Különböző mélységekből került a napvilágra hét, őskőkorszaki eszköz. A felsőbb rétegekben talált, retus nélküli pengék nem nagyon jellegzetesek és csak a széleken látható csorbák bizonyítják, hogy használták a pengéket. Az őskőkorszaki leleteken kívül egy csontszilánkból készült, hegyesre és simára csiszolt varrótű került elő, amelynek két oldalról át van lyukasztva a vastagabb része. Az átlyukasztott varrótűk szórványosan a solutréi kultúrában jelentek meg, de általánosan a magdaléni kultúrában terjedtek el. A rétegtani és a faunisztikai viszonyok támasztják alá, hogy az előkerült tű a magdaléni kultúrába tartozik, mert a rétegben nincs már barlangi medve és a faunában a rénszarvasé a főszerep. A tű a feldolgozásra Éhik Gyulának adott mikrofaunának az iszapolásakor lett találva és nagyon értékes, mert ez az első, diluviális varrótű hazánkban. A plasztikus, leletnélküli agyagra települt rétegekben talált kőszerszámok sokkal jellegzetesebbek az előbb említetteknél. Az egyik egy moustérienszerű hegy. A másik érdekes darab egy vastag, teljesen kürülszilánkolt, pengeszerű vakaró. Ezekből a rétegekből bukkant elő egy gyönyörűen megmunkált, babérlevél formájú lándzsahegy. A barlang valószínűleg az egyik olyan, őskőkorszaki lelőhelye lesz hazánknak, amelyből a legtöbb lelet kerül elő. Hillebrand Jenő ajánlotta, hogy a barlang minél előbb, teljesen át legyen vizsgálva ásatással.

Az 1916. évi Barlangkutatás 2. füzetében kiadott, Bittera Gyula által írt publikációban meg lett említve, hogy az egyik vizsgált, Alopex vulpes vulpes L. foss. péniszcsontnak a disztális csontrészlete a barlangnak a sárga diluviumából származik. Az egyik, a rókafélék péniszcsontjának a méreteit milliméterekben feltüntető ábrán szerepel a barlang neve. Az 1916. évi Barlangkutatás 3–4. füzetében, Bittera Gyula tanulmányában az olvasható, hogy a cikkben ismertetett nyuszt, latin nevén Zibellina cf. martes L. péniszcsont a barlang felső, sárga diluviumából nemrég került elő. Az 1921. évi Turisták Lapjában publikálva lett, hogy Hillebrand Jenő beszámolt a barlang ásatásáról az 1919. évi Barlangkutatásban.

A barlangból előkerült, egyik lelet

Az 1931. évi Turisták Lapjában napvilágot látott, Bekey Imre Gábor által írt tanulmány szerint a barlang Bajót felett található és Bekey Imre Gábor javasolta, hogy ásatással vizsgálják meg. A nagy, bajóti barlangot az esztergomi káptalan egyik vállalkozója kőbányának használta és a nagy csarnok boltozatának lerobbantotta a nagyobbik részét, hogy a vállalkozásnak nagy haszna legyen. Hillebrand Jenő végzett benne ásatást, amely meglepő eredménnyel járt. Az ország leggazdagabb lelőhelye. Sok emberi kultúrmaradványt talált, például faragott rénszarvascsontokat és egy pompás csonttűt. Rengeteg állati csontmaradvány került elő. Egy kerek víznyelő törte át a csarnokbarlang boltozatát, de a hátsó rész mélyítésekor az eltemetett, majd megnyílt, új üregekből sok lelet került a felszínre. Az ásatás elkezdése előtt azt gondolta Bekey Imre Gábor, hogy itt, a sok kőtörmelék között van egy másik, eltemetett barlang. A törmelékkel borított hegyoldalt átvizsgálta és egy kis üreget fedezett fel a kövek elmozdítása után. A táguló, kis üregbe bebújt és átvizsgálta. Ebben az üregben is ásatást végzett Hillebrand Jenő és kiderült, hogy a kitöltésben rengeteg, diluviális csontmaradvány és emberi kultúreszköz volt.

Az 1937. évi Turisták Lapjában publikált tanulmányban az olvasható, hogy a Jankovich-barlangnak körülbelül 330 méter tengerszint feletti magasságban, a bajóti Öreg-kő sziklás, keleti lejtőjén, 20 méterrel a hegytető alatt, 80 méterrel a Kőalja-völgy felett van az északra néző, 10 méter széles és magas bejárata. Piros jelzésű út vezet fel hozzá. A 35 méter hosszú barlang egy észak–déli irányú, külső részből és egy délkeleti irányú, 15,5 méter hosszú, belső folyosóból, egy kupolából, egy mélyebb szinten lévő folyosóból és egy üregből áll, amelyeket egy kürtő kapcsol össze a felső résszel. A hegy tetejére egy nyolc méter széles kürtő nyílik fel. Kadić Ottokár felmérte 1918-ban, de nem publikálta a térképét Kadić Ottokár az 1919. évi Barlangkutatásban. Hillebrand Jenőnek az 1913-tól többször megismételt ásatásaival az ősember magdaléni kultúrájának és solutréi kultúrájának sok és ritka leletei, például csontlándzsahegy, magdaléni csonttű, faragványdíszítéses csontpálca és rénszarvascsontból készült fütyülő, valamint gazdag ősemlősfauna és madárfauna került elő, amelyek az egyik legjelentősebb ősrégészeti és őslénytani lelőhellyé tették. A Jankovich-barlang alatt három méterrel lévő Baits György barlangot Hillebrand Jenő tárta fel 1925-ben az előtéri törmelék leásásával, aki ásatást is végzett a Jankovich-barlanggal egy kürtővel összekötött barlangfolyosóban. Gaál István írta le a folyosót majdnem kitöltő, jégkorszaki és jelenkori rétegek faunáját.

Jankovich-barlang emléktábla

Az 1939. évi Barlangvilágban publikált, Kadić Ottokár által írt cikk szerint az egyik jelentős, gerecsei barlang a Jankovich-barlang. Az 1942. évi Országjárásban megjelent, hogy a Gerecse egyik nevezetes barlangja a bajóti Öregkő lejtőjén nyíló Jankovich-barlang. 1955-ben ebben a barlangban sikerült először, hitelesen korrelálni a felső pleisztocén és a holocén üledékek őslénytani és régészeti fejlődésmenetét. Az 1962-ben kiadott, „A barlangok világa” című könyvben az olvasható, hogy az Öreg-kő meredek, keleti sziklafalának a déli végében, a völgy talpa felett körülbelül 75 méterre, a csúcs alatt körülbelül 70 méterre, körülbelül 330 méter Adria feletti magasságban van a hatalmas bejárata. Két teremből áll a 33 méter hosszú barlang. A külső terem kupolája a Szelim-lyukhoz hasonlóan kilyukadt a felszínre. Egy körülbelül nyolc méter magas vakkürtőben ér véget a belső terem kupolája. Hévizes eredetű barlang Leél-Őssy Sándor szerint. Az 1910-ben kezdett ásatásokkor nagyon gazdag őslénytani és ősrégészeti anyagot talált benne Hillebrand Jenő, Kadić Ottokár, Kormos Tivadar és Szalay Ákos. A Jankovich-barlangtól néhány méterre nyílik a Baits-barlang és a Szalay-barlang, a Jankovich-barlangtól körülbelül 80 méterre nyílik az Öreg-kői 1. sz. zsomboly. A Bertalan Károly által írt, 1976-ban befejezett kéziratban ismertetve a barlang, amely a kézirat szerint Bajóton, a Bajóttól keletre lévő Öreg-kő keleti sziklafalában, 80 méterrel a völgy felett, 20 méterrel a hegytető alatt van. A 354 méter tengerszint feletti magasságban található bejárata 10 méter magas és 10 méter széles, háromszög alakú. A nevezetes, ősrégészeti lelőhelynek a környéke természetvédelmi terület. Az 50,5 méter hosszú, 12 méter széles és 22 méter magas barlang alsó szintjét Baits-barlang néven szokták említeni. A csarnokszerű üregnek az utolsó harmadából a felszínig ér egy hat méteres kürtő. Az ismertetés hét irodalmi hivatkozás alapján íródott.

Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a kiemelt jelentőségű barlangnak a barlangkataszteri számát. 1982 óta fokozottan védett barlang a régészeti és az őslénytani jelentősége, valamint a tájképi értéke miatt. Az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyvnek az országos barlanglistájában szerepel a neve és négy névváltozata, egy térképen fel van a helye tüntetve, valamint ott van az őslénytani leletekről legismertebb, magyarországi barlangok között és a régészeti szempontból kutatott, jelentősebb, magyarországi barlangok között. A könyvben látható egy fénykép, amely szerint az ásatások bővítették a csarnokát. A 2003-ban napvilágot látott, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyv szerint 330 méter tengerszint feletti magasságban nyílik, 88 méter hosszú, a függőleges kiterjedése 25 méter, 19,5 méter magas, 5,5 méter mély és a vízszintes kiterjedése 37 méter. A 2005-ben kiadott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyvben található egy szócikk a barlangról, amely szerint 330 méter tengerszint feletti magasságban nyílik és a hossza 88 méter. 2013-tól a belügyminiszter 43/2013. (VIII. 9.) BM rendelete szerint régészeti szempontból jelentős barlangnak minősül.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Hillebrand Jenő: A bajóti barlangkutatások régészeti jelentőségéről. Esztergom Évlapjai, 1926. 54–55. old.
  • Jaskó Sándor: Adalékok a Gerecse- és Pilis-hegység közötti terület földtanához. A Magyar Állami Földtani Intézet Évkönyve, 1957. (46. köt.) 3. füz. 495–502. oldalak és térképmelléklet
  • –: BETE Barlangnapló. 1. köt. 1931–1938. 2. köt. 1939–1942. Kézirat.

További információk[szerkesztés]