Jankovich-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Jankovich-barlang
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz88 m
Mélység5,5 m
Magasság19,5 m
Függőleges kiterjedés25 m
Tengerszint feletti magasság330 m
Ország Magyarország
Település Bajót
Földrajzi táj Gerecse
Típus inaktív, hidrotermális
Barlangkataszteri szám 4661-1
Lelőhely-azonosító 1971
Elhelyezkedése
Jankovich-barlang (Magyarország)
Jankovich-barlang
Jankovich-barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 43′ 26″, k. h. 18° 34′ 31″Koordináták: é. sz. 47° 43′ 26″, k. h. 18° 34′ 31″
A Wikimédia Commons tartalmaz Jankovich-barlang témájú médiaállományokat.

A Jankovich-barlang fokozottan védett barlang, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Gerecsei Tájvédelmi Körzetben található. A Dunántúl egyik fontos ősrégészeti lelőhelye és a jankovichi kultúra névadója. A Gerecse 6 fokozottan védett barlangja közül az egyik. Közkedvelt kirándulóhelyen helyezkedik el. Bejáratához turistaösvény vezet.

Leírás[szerkesztés]

Az Országos Kéktúra által érintett Öreg-kő alatti pihenőhelyről kék Ω, azaz kék barlang jellel jelzett turistaúton lehet eljutni a barlanghoz. Az Öreg-kő sziklás és meredek, sziklafalakkal tagolt K-i oldalában van a látványos főbejárata, amely a nagy sziklaszirt közelében helyezkedik el. Ez az É-ra néző, 9,5 m széles és 8 m magas, szabálytalanul ívelt bejárata magyarországi viszonylatban nagy méretűnek számít. A bejárat közvetlenül egy 25 m hosszú, első részén 10–12 m széles és befelé fokozatosan 5 m-ig keskenyedő csarnokba nyílik.

A főbejárattól 4 m-rel lejjebb nyíló alsó bejárata laposan ívelt mennyezetű, 4 m széles és 1,5 m magas. Ez 12 m hosszú, 6–10 m széles és 1–2 m magas, kezdetben meredeken lejtő, beljebb kissé emelkedő aljzatú terembe vezet. Ez az alsó járat a bejárati csarnok alatt helyezkedik el. A terem végénél kis kürtő látható, amely teljesen ki van töltve összeékelődött kőtömbökkel. Az eltömedékelés előtt ezen a kürtőn keresztül volt átjárható az alsó és felső barlangrész.

A 8–15 m magas bejárati csarnok mennyezetéből középen 7,5 m átmérőjű felszínre vezető kürtő, hátsó részéből közel egymáshoz két 2–3 m átmérőjű és 12–14 m magas vakkürtő nyílik. Az ásatások sorozatával bővített csarnok végén az eddigi majdnem vízszintes aljzatot rövid és meredek agyaglejtő váltja fel. Ehhez a csarnokhoz belül egy 6–8 m átmérőjű és majdnem 10 m magas terem csatlakozik, amelyhez a meredek agyaglejtőn lesétálva lehet eljutni. Ez a belső terem a barlang felső járatának végpontja.

A barlang felső triász vastagpados dachsteini mészkő ÉÉK–DDNy irányú törésvonala mentén jött létre, jellege és formakincse alapján karsztvízszint alatti oldódással, termálkarsztos hatásra. Képződménymentes falain a felszakadás felső harmadában és a belső teremben szép gömbüstös-gömbfülkés oldásformák figyelhetők meg. A lezáratlan barlang szabadon látogatható. Megtekintéséhez világítóeszköz használata javasolt.

Az 1900-as évek elején hosszú időn át itt folytatott ásatás eredményeként az idősebb üledékrétegekből több őskőkori kultúra leletei, a felső humuszos rétegekből újkőkorszaki és bronzkori leletek kerültek elő.

A Gerecse Barlangkutató és Természetvédő Egyesület végzett denevérmegfigyeléseket benne, amelyek során 6 denevérfaj; kis patkósdenevér, horgasszőrű denevér, nagyfülű denevér, közönséges denevér, szürke hosszúfülű-denevér és nyugati piszedenevér jelenlétét állapították meg a csoporttagok. A barlangbejárat előterében a Budapesti Denevérvédelmi Csoport hálózással horgasszőrű denevért, nagyfülű denevért, barna hosszúfülű-denevért, szürke hosszúfülű-denevért, közönséges denevért, közönséges késeidenevért, vízi denevért és hegyesorrú denevért fogott. Az észlelési adatok és a néha fellelhető friss ürülék alapján a barlang helyi viszonylatban közepes fajszámú, kis egyedszámú alkalmi téli és nyári denevér-szálláshelynek tekinthető.

Jankovich Béla tiszteletére lett elnevezve Jankovich-barlangnak (Hillebrand 1914). Előfordul irodalmában Baits-barlang (Bertalan 1976), Baits György barlang (Vigh 1937), Bajóti 1. sz. barlang (Kordos 1984), Bajóti I. sz. barlang (Juhász 2003), Bajóti I.sz.barlang (Bertalan 1976), Bajóti 1.sz. barlang (Székely 1994), Bajóti Öregkő-barlang (Bertalan 1976), Bajóti-Öreg-kő-barlang (Bertalan, Schőnviszky 1976), Bajóti Öregkő-barlangja (Székely 1994), Jankovich barlang (Bittera 1916), Jankovics-barlang (Gonda 1982), Jankovits-barlang (Sásdi 2003), Öregkő-barlang (Bertalan 1976) Öregkő barlangja (Bekey 1913), Öregkő-barlangja (Bekey 1913) és Szalai-barlang neveken is.

Kutatástörténet[szerkesztés]

Kilátás az Öreg-kőről É felé

Az 1913. évi Barlangkutatásban megjelent Bekey Imre Gábor által írt publikációban az olvasható, hogy Budapest környékének több mint 40 barlangja közül a bajóti Öregkő barlangja az egyik legérdekesebb. Az Öreg-kő K-i meredek oldalán, a hegytető alatt 20 m-re, az Öregkőalja völgytől sokkal, 100 m-rel magasabban, az esztergomi káptalan területén van a hatalmas és ÉK-re néző háromszög alakú bejárata, amely messziről is látható. Az Öreg-kőnek a K-i sziklás oldalán van még egy barlang és két zsomboly a Jankovich-barlang mellett. A Baits-barlang, az Öreg-kői 1. sz. zsomboly és az Öreg-kői 2. sz. zsomboly.

A bejárat kb. 10 m magas és kb. 10 m széles. A barlang 30 m hosszú, végig jól járható, tág, csarnokszerű és a talpszint vízszintes, de a bejárat után is kővel borított, mert a barlang kőbányának volt használva. A barlang külső nyílásának a nagy része el van pusztítva és ha a barlangkutató szakosztály nem avatkozott volna be, akkor már megsemmisült volna a barlang. A részben elpusztított barlang utolsó harmadában hatalmas, 6 m átmérőjű kerek kürtő nyílik a hegytetőre. A nyíláson át behatol a napfény a barlangba és teljesen szárazon tartja a barlangot.

A talpszintet borító kövekből csak a barlang hátsó részén van kevés és itt kerül a felszínre az a kitöltés, amely az alsóbb rétegeket fedi. A hátsó részen kellene ásatni, mert itt kis költséggel megoldható lenne annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy őslénytani, vagy régészeti szempontból kellene-e ásatást végezni. Bekey Imre Gábor kérte a barlangkutató szakosztályt, hogy szavazzon meg a próbaásatásokra egyelőre 100 koronát, mert úgy gondolta, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy a Budapest környéki barlangokhoz hasonlóan itt is értékes leletekre lehet majd bukkanni.

A Jankovich-barlang belseje

Baits György ígérte, hogy az ásatások megkezdésekor a kövek kihordatását vállalja. Ez a munka nagy anyagi támogatásnak számít. A köveket csak akkor kellene kihordani, ha a próbaásatás eredményes. Úgy lenne jó az esztergomi káptalantól engedélyt kérni az ásatásokhoz, hogy a nagyon fontos, kulturális célú ásatás költségeihez egy kis anyagi támogatással is hozzájáruljon. Hasonló kéréssel kellene megkeresni Esztergom vármegye főispánját és alispánját, valamint a járás főszolgabíróját, Pisut Kálmánt és a város tanácsát.

A Jankovich-barlang mellett néhány lépésre É-ra, azonos magasságban, törmelékkövek között barlangbejáratot fedezett fel. A szűk nyílást annyira kibővítette a kövek egy részének eltávolításával, hogy a nyíláson be tudott bújni. A bejárat után az üreg tágul és 6 m hosszú teremmé bővül, amelynek ember magasságú a mennyezete. A barlang talpszintje vízszintes. A bejáratot olyan szélesre lehet tágítani a kövek elhordásával, hogy ebben a barlangban is lehetne egy próbaásatást végezni, mert valószínű, hogy ebben a védettebb barlangban az ősember tartózkodásának nyomai megtalálhatók. A két barlangtól kb. 50 m-re van az Öreg-kői 1. sz. zsomboly.

Az 1913. évi Barlangkutatásban napvilágot látott Hillebrand Jenő által írt tanulmány szerint a hazai diluviális ősember lelőhelyeinek száma ezzel a barlanggal megint gyarapodott. A bajóti barlangokra Baits György hívta fel a barlangkutató szakosztály figyelmét. 1912 őszén Bekey Imre Gáborral a szakosztály megbízásából ment Hillebrand Jenő Bajótra. Bekey Imre Gábor már korábban ismerte ezeket a barlangokat. A helyszínen megállapították, hogy az Öreg-kő legnagyobb barlangja ásatásra alkalmas és ezért 1913. április 20-án Hillebrand Jenő Bajótra utazott a szakosztály megbízásából és elkezdte a barlangban a próbaásatást.

A folyóiratban megköszönte Baits Györgynek a nagy segítséget, amelyet a barlang kutatásához nyújtott. A barlang Bajóttól K-re, a Kőalja-völgy felett kb. 80 m magasan, dachsteini mészkőben helyezkedik el és 45 perces gyaloglással elérhető. A bejárat nagyon meredek lejtőre nyílik és É-ra néz. A barlangból a Dunára szép a kilátás. Pósa József azt mondta Hillebrand Jenőnek, hogy a barlang 10–15 m-rel hosszabb volt a bejáratnál végzett kőrobbantások előtt. Egy nagy kürtő nyílik a tetőre a barlang közepénél. Nagyon hullámos a kitöltés felszíne. A barlang hátsó harmadában ásta Hillebrand Jenő a próbagödröt. A szálkőzetet nem érték el, de 3 m mélyen meddő, nagyon összeállt plasztikus sárga agyagot találtak, amely valószínűleg közvetlenül a szálkőzetre rakódott.

A Jankovich-barlang belseje
A barlang belső csarnokának és hátsó termének hosszmetszete Hillebrand Jenő és Kormos Tivadar felmérése alapján

A kitöltő felső rétegek 2 m mélységig feketés, majd lejjebb szürkés és barnás agyagból tevődnek össze, valamint sok háziállatcsontot, recens rágcsálócsontot és madárcsontot tartalmaznak. Ezekből a jelenkori rétegekből kerültek elő a neolit ősember nyomai is, sok cseréptöredék, tűzhelyek és egy kicsi, tűzkőből készült penge. A jelenkori rétegek alatt található a sárgásszürke, helyben képződött agyagréteg és ez alatt a kissé törmelékes, sárgás agyagréteg. Ez a két réteg képviseli a diluviumot.

A felső rétegekben 0,5 m mélységig leginkább rénszarvas és rágcsálók maradványai fordulnak elő. Az alsóbb rétegekben előfordul a barlangi medve is. Napvilágot látott egy rénszarvasagancs töredék és egy orrszarvú felkarcsont, amelyet ember tört fel. A még mélyebben elhelyezkedő rétegekben sem a rágcsálók, sem a rénszarvas nem találhatók meg, csak barlangi medve csontok vannak bennük. Azonos a faunarétegződés a többi barlangban, Hillebrand Jenő által megfigyelt faunaváltozással. Érdekes, hogy lócsont nem került elő, pedig a Kis-kevélyi-barlangban rengeteg található. A viszonylag fiatal korú rétegek miatt hiányzik a hiéna.

Összefüggő tűzhely nem lett feltárva a diluviális kitöltésben, de a diluviális embernek a barlangi jelenlétét a sok feltört emlőscsont, a kőszerszámok és néhány faszéndarab bizonyítja. Különböző mélységekből került a napvilágra 7 őskőkorszaki eszköz. A felsőbb rétegekben talált retus nélküli pengék nem nagyon jellegzetesek és csak a széleken látható csorbák bizonyítják, hogy használták a pengéket. Az őskőkorszaki leleteken kívül egy csontszilánkból készült, hegyesre és simára csiszolt varrótű került elő, amelynek két oldalról át van lyukasztva a vastagabb része. Az átlyukasztott varrótűk szórványosan a solutréi kultúrában jelentek meg, de általánosan a magdaléni kultúrában terjedtek el. A rétegtani és a faunisztikai viszonyok támasztják alá, hogy az előkerült tű a magdaléni kultúrába tartozik, mert a rétegben nincs már barlangi medve és a faunában a rénszarvasé a főszerep.

A tű a feldolgozásra Éhik Gyulának adott mikrofauna iszapolásakor lett találva és nagyon értékes, mert ez az első diluviális varrótű hazánkban. A plasztikus leletnélküli agyagra települt rétegekben talált kőszerszámok sokkal jellegzetesebbek az előbb említetteknél. Az egyik egy moustérienszerű hegy. A másik érdekes darab egy vastag, teljesen kürülszilánkolt, pengeszerű vakaró. Ezekből a rétegekből bukkant elő egy gyönyörűen megmunkált, babérlevél formájú lándzsahegy. A barlang valószínűleg egyik olyan őskőkorszaki lelőhelye lesz hazánknak, amelyből a legtöbb lelet kerül elő. Hillebrand Jenő ajánlotta, hogy a barlang minél előbb teljesen át legyen vizsgálva ásatással.

Az 1916. évi Barlangkutatás 2. füzetében kiadott és Bittera Gyula által írt publikációban meg lett említve, hogy az egyik vizsgált Alopex vulpes vulpes L. foss. péniszcsontnak a disztális csontrészlete a barlang sárga diluviumából származik. Az egyik, a rókafélék péniszcsontjának méreteit milliméterekben feltüntető ábrán szerepel a barlang neve. Az 1916. évi Barlangkutatás 3–4. füzetében közölt Bittera Gyula tanulmányban az olvasható, hogy a cikkben ismertetett nyuszt, latin nevén Zibellina cf. martes L. péniszcsont a barlang felső sárga diluviumából nemrég került elő.

A Turisták Lapja 1921. évi évfolyamában publikálva lett, hogy Hillebrand Jenő beszámolt a barlang ásatásáról az 1919. évi Barlangkutatásban. Véghelyi Lajosnak a Barlangkutatás 1922–1925. évi évfolyamában publikált tanulmánya szerint a bemosott hordalék mindig nehézzé teszi a barlangkitöltés vizsgálatát, mert a rétegek fosszíliatartalmának korhatározó értékét bizonytalanná teszi, de ennél a barlangnál ezt nem kell figyelembe venni, mivel a külső vízgyűjtőterület kicsi. Az 1931. évi Turistaság és Alpinizmusban László Endre közölte, hogy fővárosi turistakörökben jól ismerik a már nagyrészt feltárt Jankovich-barlangot. Még a Jankovich-barlangból előkerült leleteknél is értékesebb leletekre bukkantak a Szalay barlangban.

A barlang bejárata Bekey Imre Gábor fényképén

A Turisták Lapja 1931. évi évfolyamában napvilágot látott Bekey Imre Gábor által írt tanulmány szerint a barlang Bajót felett található és Bekey Imre Gábor javasolta, hogy ásatással vizsgálják meg. A nagy bajóti barlangot az esztergomi káptalan egyik vállalkozója kőbányának használta és a nagy csarnok boltozatának lerobbantotta a nagyobbik részét, hogy a vállalkozásnak nagy haszna legyen. Hillebrand Jenő végzett benne ásatást, amely meglepő eredménnyel járt. Az ország leggazdagabb lelőhelye. Sok emberi kultúrmaradványt talált, például faragott rénszarvascsontokat és egy pompás csonttűt. Rengeteg állati csontmaradvány került elő.

Egy kerek víznyelő törte át a csarnokbarlang boltozatát, de a hátsó rész mélyítésekor az eltemetett, majd megnyílt új üregekből sok lelet került a felszínre. Az ásatás elkezdése előtt azt gondolta Bekey Imre Gábor, hogy itt a sok kőtörmelék között van egy másik, eltemetett barlang. A törmelékkel borított hegyoldalt átvizsgálta és egy kis üreget fedezett fel a kövek elmozdítása után. A táguló kis üregbe bebújt és átvizsgálta. Ebben az üregben is ásatást végzett Hillebrand Jenő és kiderült, hogy a kitöltésben rengeteg diluviális csontmaradvány és emberi kultúreszköz volt.

Az 1934. évi Barlangvilágban napvilágot látott egy közlemény, amely szerint a Magyar Barlangkutató Társulat 1934. január 23-án szakülést tartott, amelynek első tárgya Gaál István A bajóti barlangok diluviális faunájának néhány érdekes vonása című előadása volt. Az előadó ismertette a bajóti Öreg-kő üregeinek fosszilis emlősmaradványait. A Jankovich-barlangot Hillebrand Jenő ásta ki és fosszilis faunáját Kormos Tivadar dolgozta fel. Érdekes ellentétek vannak az egymáshoz közeli barlangok faunájában. Kormos Tivadar véleménye szerint az egymáshoz közeli barlangok faunája aszerint változik, hogy milyen zsákmányállatok lakták.

A Turisták Lapja 1937. évi évfolyamában publikált tanulmányban az olvasható, hogy a Jankovich-barlangnak kb. 330 m tengerszint feletti magasságban, a bajóti Öreg-kő sziklás, K-i lejtőjén, 20 m-rel a hegytető alatt, 80 m-rel a Kőalja-völgy felett van az É-ra néző, 10 m széles és magas bejárata. Piros jelzésű út vezet fel hozzá. A 35 m hosszú barlang egy É–D-i irányú külső részből és egy DK-i irányú, 15,5 m hosszú belső folyosóból, egy kupolából, egy mélyebb szinten lévő folyosóból és egy üregből áll, amelyeket egy kürtő kapcsol össze a felső résszel. A hegy tetejére egy 8 m széles kürtő nyílik fel. Kadić Ottokár felmérte 1918-ban, de nem publikálta barlangtérképét Kadić Ottokár az 1919. évi Barlangkutatásban.

Jankovich-barlang emléktábla

Hillebrand Jenő 1913-tól többször megismételt ásatásaival az ősember magdaléni kultúrájának és solutréi kultúrájának sok és ritka lelete, például csontlándzsahegy, magdaléni csonttű, faragványdíszítéses csontpálca és rénszarvascsontból készült fütyülő, valamint gazdag ősemlősfauna és madárfauna került elő, amelyek az egyik legjelentősebb ősrégészeti és őslénytani lelőhellyé tették. A Jankovich-barlang alatt 3 m-rel lévő Baits György barlangot Hillebrand Jenő tárta fel 1925-ben az előtéri törmelék leásásával, aki ásatást is végzett a Jankovich-barlanggal egy kürtővel összekötött barlangfolyosóban. Gaál István írta le a folyosót majdnem kitöltő jégkorszaki és jelenkori rétegek faunáját. Az összeállításhoz mellékelve lett egy Gerecse térkép, amelyen fel vannak tüntetve turista útjelzések, nevezetesebb barlangok, víznyelők és zsombolyok. A térképen látható a Jankovich barlang néven feltüntetett barlang elhelyezkedése.

Az 1939. évi Barlangvilágban publikált és Kadić Ottokár által írt cikk szerint az egyik jelentős gerecsei barlang a Jankovich-barlang. Az 1942. évi Országjárásban megjelent, hogy a Gerecse egyik nevezetes barlangja a bajóti Öregkő lejtőjén nyíló Jankovich-barlang. Az 1954. évi Földrajzi Értesítőben kiadott és Leél-Őssy Sándor által írt tanulmányban az van írva, hogy az Öreg-kő legjellegzetesebb és legérdekesebb formái a barlangjai. Az Öreg-kőn van a legtöbb barlang a Gerecse hegységben, amelyek szakmai szempontból nagyon értékesek és problematikusak. Az Öreg-kő összes barlangja a meredek és sziklás K-i oldalon, viszonylag közel egymáshoz és majdnem azonos szinten helyezkedik el.

A barlangból előkerült leletek

A Jankovich-barlang közelében két kis barlang található, a Bajóti I.sz. barlang és a Bajóti II.sz. barlang. A Bajóti I.sz. barlang a Jankovich-barlangtól É-ra kb. 3 m-re van és kb. 3 m-rel alacsonyabb szinten helyezkedik el. A Jankovich-barlangéhoz hasonló leletek kerültek elő a hévizes eredetű barlangból. A Jankovich-barlangról szóló részben az olvasható, hogy a Jankovich-barlang bejárati része alatt kb. 2 m-re van a Jankovich-barlangnak egy kisebb és rövidebb alsóbbszintű szakasza is, amelyet a felső főrésszel kürtő köt össze. A kürtő valószínűleg a hévforrás feltörésének egyik fő helyét jelzi. A barlang helye jelölve van a tanulmányhoz mellékelt helyszínrajzon. 1955-ben ebben a barlangban sikerült először hitelesen korrelálni a felső pleisztocén és holocén üledékek őslénytani és régészeti fejlődésmenetét.

Az 1956. évi Földrajzi Értesítőben napvilágot látott és Láng Sándor által írt tanulmányban az olvasható, hogy a Központi-Gerecse barlangjai közül különösen a Jankovich-barlanggal foglalkoztak sokat a barlangtani irodalomban. A barlangot hordozó sziklatömb K felé néző lejtője egyetlen függőleges, óriási csúszáslap. A bajóti Öreg-kőben van viszonylag a legtöbb barlang a Központi-Gerecsében. Az Öreg-kőről kisebb-nagyobb aknabarlangok és forrásbarlangok egész sorát írták le a barlangkutatók. Egyikből, a Jankovich-barlangból a korábbi ásatások már az ősember nyomait is feltárták. Legrészletesebben és legkorszerűbben Leél-Őssy Sándor tanulmányozta a barlangokat, aki szerint az Öreg-kő barlangjai és a két aknabarlang hévizes eredetű, amit a barit és több hidrotermális ásvány, valamint a sok gömbfülke bizonyít. A tanulmányban van egy metszetrajz, amelyen az Öreg-kő és környéke van ábrázolva. A rajzon látható a barlang elhelyezkedése.

A Jankovich-barlang Bekey Imre Gábor fényképén

Az 1957. évi Természetjárásban lévő áttekintés szerint a Gerecse hegységben található Jankovich-barlang nagyon látogatott barlang. Az Öreg-kő K-i lejtőjén, a hegytető alatt 20 m-re helyezkedik el. Széles, magas bejárata, 8 m-es nyitott kürtője impozáns látvány. Fontos őslénytani és ősrégészeti lelőhely. Az 1960. évi Karszt- és Barlangkutatásban napvilágott látott tanulmányban az van írva, hogy az örvös lemming előfordulása a Tekeres-völgyben nem elszigetelt jelenség, mint a közép-franciaországi lelőhelyeken, mert a Budai-hegységben és a Gerecsében több barlangban, például a Jankovich-barlangban is előfordult a faj. Csak a törpehörcsög mai elterjedési területe szól az örvös lemminggel és északi pocokkal közös elterjedési terület ellen, itt azonban az egyéb lelőhelyeken, például a Jankovich-barlangban szerzett tapasztalatok igazolják, hogy ezek előfordultak együtt is az utolsó hideghullámkor.

Az 1962-ben kiadott A barlangok világa című könyvben az olvasható, hogy az Öreg-kő meredek K-i sziklafalának D-i végében, a völgy talpa felett kb. 75 m-re, a csúcs alatt kb. 70 m-re, kb. 330 m Adria feletti magasságban van a hatalmas bejárata. Két teremből áll a 33 m hosszú barlang. A külső terem kupolája a Szelim-lyukhoz hasonlóan kilyukadt a felszínre. Kb. 8 m magas vakkürtőben ér véget a belső terem kupolája. Hévizes eredetű barlang Leél-Őssy Sándor szerint. Az 1910-ben kezdett ásatásokkor nagyon gazdag őslénytani és ősrégészeti anyagot találtak benne Hillebrand Jenő, Kadić Ottokár, Kormos Tivadar és Szalay Ákos. A Jankovich-barlangtól néhány m-re nyílik a Baits-barlang és a Szalay-barlang, a Jankovich-barlangtól kb. 80 m-re nyílik az Öreg-kői 1. sz. zsomboly.

1976-ban vált országos jelentőségű barlanggá a 4600-as (Gerecse) barlangkataszteri területen lévő, bajóti barlang. A Bertalan Károly által írt és 1976-ban befejezett kéziratban ismertetve van a barlang Jankovich-barlang néven Baits-barlang, Bajóti I.sz.barlang, Bajóti Öregkő-barlang és Öregkő-barlang névváltozatokkal. A Gerecse hegységben, Bajóton, a Bajóttól K-re lévő Öreg-kő K-i sziklafalában, 80 m-rel a völgy felett, 20 m-rel a hegytető alatt van. A 354 m tengerszint feletti magasságban található bejárata 10 m magas és 10 m széles, háromszög alakú. A nevezetes ősrégészeti lelőhely környéke természetvédelmi terület. Az 50,5 m hosszú, 12 m széles és 22 m magas barlang alsó szintjét Baits-barlang néven szokták említeni. A csarnokszerű üreg utolsó harmadából a felszínig ér egy 6 m-es kürtő. Az ismertetés 7 irodalmi mű alapján lett írva.

Az 1976-ban kiadott, Bertalan Károly és Schőnviszky László által összeállított Magyar barlangtani bibliográfia barlangnévmutatójában meg van említve a Gerecse hegységben lévő barlang Bajóti-Öreg-kő-barlang néven Jankovich-barlang és Bajóti Öregkő-barlang névváltozatokkal a barlangot említő 51 irodalmi mű megjelölésével. Az 1980. évi MKBT Beszámolóban napvilágot látott, hogy 1980 júniusában Szlapák Károly a barlang alsó szintjének kitöltéséből néhány nagyemlős csonttöredéket gyűjtött.

Oldásforma a barlangban

Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában publikálva lett, hogy a kiemelt jelentőségű Jankovich-barlangnak 4661/1. a barlangkataszteri száma. 1982. július 1-től az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1982. (III. 15.) OKTH számú rendelkezése értelmében a Gerecse hegységben lévő Jankovics-barlang fokozottan védett barlang. Fokozottan védett barlang régészeti és őslénytani jelentősége, valamint morfológiai és tájképi értékei miatt lett. Az 1984-ben megjelent Magyarország barlangjai című könyv országos barlanglistájában szerepel a barlang Jankovich-barlang néven Bajóti Öregkő-barlang, Bajóti 1. sz. barlang, Öregkő-barlang és Baits-barlang névváltozatokkal, valamint térképen fel van helye tüntetve. Ott van az őslénytani leletekről legismertebb magyarországi barlangok között és a régészeti szempontból kutatott jelentősebb magyarországi barlangok között. A könyvben látható egy fénykép, amely szerint az ásatások bővítették csarnokát.

Az 1994. évi Limesben közölt Székely Kinga dolgozatban az van írva, hogy sajnos Fényes Elek legismertebb, 1851-ben megjelent művében csak négy barlang található. Ezek közül egyik a Bajót ismertetésénél szereplő Jankovich-barlang. A 4661/1 barlangkataszteri számú Jankovich-barlang további nevei Baits-barlang, Bajóti 1.sz. barlang, Bajóti Öregkő-barlangja és Öregkő-barlang. Bertalan Károly barlangleltárában a 36-os számú cédulán van rajta. A Barlangtani Intézetben kataszteri törzslap, Barlangtani Intézet által készített térkép, fénykép, kutatási törzslap és irodalmi törzslap van a fokozottan védett barlangról. Az 1994. évi Limesben publikált Kordos László tanulmány szerint a Gerecse barlangjainak ősgerinces kutatása hosszú ideig csak néhány barlangra, a Jankovich-barlangra, a Lengyel-barlangra és a Szelim-lyukra korlátozódott. A Jankovich-barlang pleisztocén végi és holocén üledéksorát jól kiegészíti a Pisznicei-zsomboly kitöltéséből megismert holocén gerinces fauna.

A Jankovich-barlang belseje

Az 1994. évi Limesben közölt Takácsné Bolner Katalin tanulmány szerint az Öreg-kő jelentős barlangjainak egy része a kőzet rétegződését követő, több szintes, alapvetően vízszintes jellegű járat. Ilyen barlang a Jankovich-barlang is. Gömbszerű illetve dómszerű üregformával csak az Angyal-forrási-barlang és a Jankovich-barlang jellemezhető, viszonylagos térfogatuk azonban a J. V. Dubljanszkij által megadott, Takácsné Bolner Katalinék számára ismeretlen módszerrel meghatározott határértéket nem éri el. Egyértelműen vadózus jellegű oldásformák a termálkarsztosként tárgyalt barlangokban csak elvétve, utólagos hatásként mutathatók ki a párás barlangi levegő hideg kőzetfelületre történő lecsapódására visszavezethető karros hieroglifák formájában a tág természetes bejáratú Jankovich-barlang és Pisznice-barlang bejáratközeli részein. Lefagyásos eredetű törmelék csak a tág természetes bejáratú barlangokban, például a Jankovich-barlangban mutatható ki.

Az 1994. évi Limesben kiadott Juhász Márton összefoglalásban az olvasható, hogy az 1986 és 1994 között végzett 9 téli és 8 nyári denevérellenőrzés közül csak 3 téli volt eredményes. 1990. február 17-én és 1991. február 23-án nagyfülű denevér egy-egy példányát figyelték meg Juhász Mártonék a barlangban. 1994. január 29-én egy nyugati piszedenevért találtak Juhász Mártonék a barlang alsó járatában. Fentiek miatt a barlang alkalmi téli szálláshelynek tekinthető.

2001. május 17-től a környezetvédelmi miniszter 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletének értelmében a Gerecse hegység területén lévő Jankovich-barlang fokozottan védett barlang. Egyidejűleg a fokozottan védett barlangok körének megállapításáról szóló 1/1982. (III. 15.) OKTH rendelkezés hatályát veszti. A 2003-ban napvilágot látott Magyarország fokozottan védett barlangjai című könyv szerint a Jankovich-barlang további nevei Baits-barlang, Bajóti I. sz. barlang és Bajóti Öregkő-barlang. A 4661/1 barlangkataszteri számú barlang a Gerecsevidéken lévő Keleti-Gerecsében, a Komárom-Esztergom megyei Bajóton helyezkedik el. 330 m tszf. magasságban nyílik a 88 m hosszú, 25 m függőleges kiterjedésű, 19,5 m magas, 5,5 m mély és 37 m vízszintes kiterjedésű barlang.

Bajót mellett, a környezetéből sasbércszerűen kiemelkedő és 374 m magas Öreg-kő meredek, látványos sziklafalakkal tagolt K-i oldalában van a hegység és a Dunántúl egyik legjelentősebb őskőkori régészeti lelőhelye, a Jankovich-barlang. A hegyoldalban haladó országos kéktúra útvonalának turistapihenőjétől kezdődő beton lépcsősor D-i ágán érhető el a függőleges sziklaletörésben nyíló, tág főbejárata. A barlang kialakulásában meghatározó volt a mélyből feláramló meleg karsztvíz üregtágító hatása. A barlangot magába foglaló (akkor még alacsonyabb helyzetben lévő) kőzetblokkban termálkarsztos oldódással nagy üregek keletkeztek. E folyamat jellegzetes gömbüstös, gömbfülkés oldásformái jelenleg a bejárati csarnok felszínre nyíló kürtőjének oldalán és a belső terem mennyezetén láthatók. Szép oldási nyomok vannak a bejáratok előterében lévő sziklafalon is, amely régen a barlang része volt, de az 1900-as évek elején lebányászták mennyezetét.

A Jankovich-barlang belseje 2017-ben

A barlang a környéken élők számára valószínűleg már több évszázada ismert volt. Első, az 1800-as évekből származó, szórványos és leginkább csak néhány soros irodalmi említései többnyire turisztikai értékének bemutatásáról szóltak. Régészeti jelentőségére Baits György már 1911-ben felhívta Bekey Imre Gábor figyelmét. Az érdeklődés középpontjába azonban csak kutatásának kezdetén, 1913-ban került. Azóta az egyik legismertebb és legtöbbet hivatkozott barlangként tarthatják számon. Hillebrand Jenő egyosztatúnak írta le az egyes rétegeket. A belső terem kitöltésének kivételével nem bontotta szintekre a rétegeket és tanúfalakat nem hagyott. Valószínűleg keveredett a különböző kultúrrétegek anyaga is. Az e hiányosságokból eredő szakmai problémákat Jánossy Dénes és Vértes László 1956. évi rétegazonosító ásatása próbálta megszüntetni. Ekkor már nem lehetett találni a barlangban bolygatatlan Jankovichien-réteget.

Azonban sikerült feltárniuk a bejárati csarnok bejáratközeli részén a sárga agyagréteg (pilisszántói kultúra szintje) még érintetlen maradékát. A 12 szintre osztott réteg anyagát Jánossy Dénes és Kretzoi Miklós dolgozták fel, először alkalmazva Magyarországon a rétegenkénti száraz szitálással és iszapolással kombinált gerinces őslénytani finomrétegtani feltárást. Mindezt kiegészítette részletes pollenvizsgálat. A vizsgálatok végeredménye az az európai hírű finom rétegsor, melyből hitelesen ki lett mutatva a felső pleisztocén-holocén üledékek őslénytani és régészeti fejlődésmenete. Régészeti és őslénytani jelentősége, valamint tájképi értéke miatt 1982-től fokozottan védett barlang. Szabadon megtekinthető, de világítóeszköz kell látogatásához. Az ismertetéshez mellékelve lett a barlang 1986-ban rajzolt alaprajz térképe. A könyvben látható egy Egri Csaba által készített fénykép, amelyen a barlang felszínre nyílt csarnoka figyelhető meg. A barlangról szóló könyvfejezet 12 irodalmi mű alapján lett írva.

A barlangból előkerült egyik lelet

A 2003. évi Karsztfejlődésben az olvasható, hogy valószínűleg a víz a középső pliocénben nem a mésztufa alatti exhumált karsztrögből fakadt, hanem az Öreg-kő karsztrögéből a csúcsrégióban, É–D irányú törések mentén, és akkor még fedett helyzetben lévő barlangokból, például a Jankovits-barlangból. 2005. szeptember 1-től a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 23/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelete szerint a Gerecse hegységben lévő Jankovich-barlang fokozottan védett barlang. A 2005-ben kiadott Magyar hegyisport és turista enciklopédia című könyvben található egy szócikk a Jankovich-barlangról, amely szerint a Gerecse hegységben található a régészeti jelentőségű, 1982 óta fokozottan védett természeti érték. A bajóti Öreg-kő sziklás, meredek oldalában, 330 m tszf. magasságban nyílik. A 88 m hosszú rendszer felső triász dachsteini mészkőben jött létre a meleg vizek oldó hatására. A szabadon látogatható barlang bejárata az Országos Kéktúra útvonalán közelíthető meg.

A hatalmas bejáratú, 35 m hosszú, 20 m magas, gömbüstökkel díszített bejárati csarnok 7 m átmérőjű ablakkal nyílik a felszínre. Talppontjáról az önálló bejárattal is rendelkező alsó barlangba szűk kúszójárat vezet le. Az 1911-től végzett ásatások leleteinek újraértékelésekor bizonyossá vált, hogy azok a szeleta-kultúrától elkülöníthető, a barlangról elnevezett önálló kultúrát képviselnek. Kitöltéséből először sikerült korrelálni a felső pleisztocén-holocén üledékek őslénytani-régészeti fejlődésmenetét.

Juhász Márton 2007. évi publikációjában az van írva, hogy a Bajóton lévő Jankovich-barlang egyéb elnevezései Bajóti 1.sz. barlang, Bajóti Öregkő-barlangja és Öregkő-barlang. Közhiteles barlangnyilvántartási száma 4661-1, UTM-kódja CT18C3. 88 m hosszú, 25 m függőleges kiterjedésű, 19,5 m magas és 5,5 m mély. A barlangban a Gerecse Barlangkutató és Természetvédő Egyesület 1997 és 2006 között 21 téli és 22 nyári (összesen 43) denevérmegfigyelést végzett, amelyek közül 9 téli és 3 nyári (összesen 12) volt pozitív. A barlangban végzett denevérmegfigyelésekkel kapcsolatos irodalom Juhász Márton 10 kéziratából és 1 publikációjából áll. A szabadon látogatható barlang közkedvelt kirándulóhelyen helyezkedik el.

A barlang bejáratához turistaösvény vezet. Nagyon sokan látogatják, de ez (az alkalmi tűzgyújtások kivételével) gyakorlatilag nem zavaró. Védelmi intézkedés, beavatkozás szükségtelen. 2013. augusztus 12-től a belügyminiszter 43/2013. (VIII. 9.) BM rendelete szerint a Komárom-Esztergom megyei, bajóti, 4661-1 barlangkataszteri számú és 1971 lelőhely-azonosítójú Jankovich-barlang régészeti szempontból jelentős barlangnak minősül. 2015. november 3-tól a földművelésügyi miniszter 66/2015. (X. 26.) FM rendelete szerint a Gerecse hegységben lévő Jankovich-barlang fokozottan védett barlang.

Irodalom[szerkesztés]

Irodalom

További irodalom[szerkesztés]

  • Gáboriné Csánk Vera: A Remete Felső-barlang és a „dunántúli szeletien”. Budapest Régiségei, 1984. 26. sz. 5–32. old.
  • Gáboriné Csánk Vera: Az őskőkori jankovichien kultúra Nyugat-Magyarországon. Doktori értekezés, Budapest, 1986.
  • Hillebrand Jenő: A bajóti barlangkutatások régészeti jelentőségéről. Esztergom Évlapjai, 1926. 54–55. old.
  • Jaskó Sándor: Adalékok a Gerecse- és Pilis-hegység közötti terület földtanához. A Magyar Állami Földtani Intézet Évkönyve, 1957. (46. köt.) 3. füz. 495–502. oldalak és térképmelléklet
  • Kadić Ottokár: A jégkor embere Magyarországon. Az összes magyarországi leletek összefoglaló ismertetése. Der Mensch zur Eiszeit in Ungarn. Zusammenfassende darstellung sämtlicher funde des eiszeitlichen menschen in Ungarn. (Német nyelven.) A Magyar Királyi Földtani Intézet Évkönyve, 1934. (30. köt.) 1. füz.
  • Vértes László: Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965.
  • –: BETE Barlangnapló. 1. köt. 1931–1938. 2. köt. 1939–1942. Kézirat.

További információk[szerkesztés]