Jankovich-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Jankovich-barlang
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz88 m
Mélység5,5 m
Magasság19,5 m
Függőleges kiterjedés25 m
Tengerszint feletti magasság330 m
Ország Magyarország
Település Bajót
Földrajzi táj Gerecse
Típus inaktív, hidrotermális
Barlangkataszteri szám 4661-1
Lelőhely-azonosító 1971
Elhelyezkedése
Jankovich-barlang (Magyarország)
Jankovich-barlang
Jankovich-barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 43′ 26″, k. h. 18° 34′ 31″Koordináták: é. sz. 47° 43′ 26″, k. h. 18° 34′ 31″
A Wikimédia Commons tartalmaz Jankovich-barlang témájú médiaállományokat.

A Jankovich-barlang fokozottan védett barlang, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Gerecsei Tájvédelmi Körzetben található. A Dunántúl egyik fontos ősrégészeti lelőhelye és a jankovichi kultúra névadója. A Gerecse 6 fokozottan védett barlangja közül az egyik. Közkedvelt kirándulóhelyen helyezkedik el. Bejáratához turistaösvény vezet.

Leírás[szerkesztés]

Az Országos Kéktúra által érintett Öreg-kő alatti pihenőhelyről kék Ω, azaz kék barlang jellel jelzett turistaúton lehet eljutni a barlanghoz. Az Öreg-kő sziklás és meredek, sziklafalakkal tagolt K-i oldalában van a látványos főbejárata, amely a nagy sziklaszirt közelében helyezkedik el. Ez az É-ra néző, 9,5 m széles és 8 m magas, szabálytalanul ívelt bejárata magyarországi viszonylatban nagy méretűnek számít. A bejárat közvetlenül egy 25 m hosszú, első részén 10–12 m széles és befelé fokozatosan 5 m-ig keskenyedő csarnokba nyílik.

A főbejárattól 4 m-rel lejjebb nyíló alsó bejárata laposan ívelt mennyezetű, 4 m széles és 1,5 m magas. Ez 12 m hosszú, 6–10 m széles és 1–2 m magas, kezdetben meredeken lejtő, beljebb kissé emelkedő aljzatú terembe vezet. Ez az alsó járat a bejárati csarnok alatt helyezkedik el. A terem végénél kis kürtő látható, amely teljesen ki van töltve összeékelődött kőtömbökkel. Az eltömedékelés előtt ezen a kürtőn keresztül volt átjárható az alsó és felső barlangrész.

A 8–15 m magas bejárati csarnok mennyezetéből középen 7,5 m átmérőjű felszínre vezető kürtő, hátsó részéből közel egymáshoz két 2–3 m átmérőjű és 12–14 m magas vakkürtő nyílik. Az ásatások sorozatával bővített csarnok végén az eddigi majdnem vízszintes aljzatot rövid és meredek agyaglejtő váltja fel. Ehhez a csarnokhoz belül egy 6–8 m átmérőjű és majdnem 10 m magas terem csatlakozik, amelyhez a meredek agyaglejtőn lesétálva lehet eljutni. Ez a belső terem a barlang felső járatának végpontja.

A barlang felső triász vastagpados dachsteini mészkő ÉÉK–DDNy irányú törésvonala mentén jött létre, jellege és formakincse alapján karsztvízszint alatti oldódással, termálkarsztos hatásra. Képződménymentes falain a felszakadás felső harmadában és a belső teremben szép gömbüstös-gömbfülkés oldásformák figyelhetők meg. A lezáratlan barlang szabadon látogatható. Megtekintéséhez világítóeszköz használata javasolt.

Az 1900-as évek elején hosszú időn át itt folytatott ásatás eredményeként az idősebb üledékrétegekből több őskőkori kultúra leletei, a felső, humuszos rétegekből újkőkorszaki és bronzkori leletek kerültek elő.

A Gerecse Barlangkutató és Természetvédő Egyesület végzett denevér megfigyeléseket benne, amelyek során 6 denevérfaj; kis patkósdenevér, horgasszőrű denevér, nagyfülű denevér, közönséges denevér, szürke hosszúfülű-denevér és nyugati piszedenevér jelenlétét állapították meg a csoporttagok. A barlangbejárat előterében a Budapesti Denevérvédelmi Csoport hálózással horgasszőrű denevért, nagyfülű denevért, barna hosszúfülű-denevért, szürke hosszúfülű-denevért, közönséges denevért, közönséges késeidenevért, vízi denevért és hegyesorrú denevért fogott. Az észlelési adatok és a néha fellelhető friss ürülék alapján a barlang helyi viszonylatban közepes fajszámú, kis egyedszámú alkalmi téli és nyári denevér-szálláshelynek tekinthető.

Kilátás az Öreg-kőről É felé

Jankovich Béla tiszteletére lett elnevezve Jankovich-barlangnak (Hillebrand 1914). Előfordul irodalmában Baits-barlang (Bertalan 1976), Baits György barlang (Vigh 1937), Bajóti 1. sz. barlang (Kordos 1984), Bajóti I. sz. barlang (Juhász 2003), Bajóti I.sz.barlang (Bertalan 1976), Bajóti 1.sz. barlang (Székely 1994), Bajóti Öregkő-barlang (Bertalan 1976), Bajóti-Öreg-kő-barlang (Bertalan, Schőnviszky 1976), Bajóti Öregkő-barlangja (Székely 1994), Jankovich barlang (Bittera 1916), Jankovics-barlang (Gábori 1977), Jankovics barlang (Jaskó 1957), Jankovits-barlang (Sásdi 2003), Öregkő-barlang (Bertalan 1976) Öregkő barlangja (Bekey 1913), Öregkő-barlangja (Bekey 1913) és Szalai-barlang neveken is.

Kutatástörténet[szerkesztés]

1908–1913[szerkesztés]

Az 1908-ban kiadott és Esztergom vármegyét ismertető könyv szerint Esztergom vármegyében barlanglakók nyomait nem találták meg, mert nincsenek olyan barlangok, melyekben arra utaló nyomok lennének, hogy bennük régen ősemberek laktak. Erre a vidékre már fejlettebb igényekkel jöttek az első letelepedők, akik állatcsontokból, szarvasagancsból készített szerszámaik mellett már kőszerszámokat is használtak. Ezért nem voltak rászorulva arra, hogy barlangokban, vagy földbe vájt üregekben lakjanak, hanem készíthettek sátrakat, valamint kunyhókat. Azokat a barlangokat, vagy földbe vájt üregeket, amelyekből erdőkben, vagy félreeső, nehezen hozzáférhető vidékeken most is sok van és emberi kultúra nyomai vannak bennük, nem lehettek ősemberek lakhelyei. Azok főleg a tatárjárás és törökpusztítás idejéből való búvólyukak voltak, mert nem vezethetők vissza az ősidőkre az azokban talált tárgyak.

A Jankovich-barlang belseje

Az 1913. évi Barlangkutatásban megjelent Bekey Imre Gábor által írt publikációban az olvasható, hogy Budapest környékének több mint 40 barlangja közül a bajóti Öregkő barlangja az egyik legérdekesebb. Az Öreg-kő K-i meredek oldalán, a hegytető alatt 20 m-re, az Öregkőalja völgytől sokkal, 100 m-rel magasabban, az esztergomi káptalan területén van a hatalmas és ÉK-re néző háromszög alakú bejárata, amely messziről is látható. Az Öreg-kő K-i sziklás oldalán van még egy barlang és két zsomboly a Jankovich-barlang mellett. A barlang az vagy a Baits-barlang, vagy a Szalay-barlang. A két zsomboly az Öreg-kői 1. sz. zsomboly és az Öreg-kői 2. sz. zsomboly.

A bejárat kb. 10 m magas és kb. 10 m széles. A barlang 30 m hosszú, végig jól járható, tág, csarnokszerű és a talpszint vízszintes, de a bejárat után is kővel borított, mert a barlang kőbányának volt használva. A barlang külső nyílásának a nagy része el van pusztítva és ha a barlangkutató szakosztály nem avatkozott volna be, akkor már megsemmisült volna a barlang. A részben elpusztított barlang utolsó harmadában hatalmas, 6 m átmérőjű kerek kürtő nyílik a hegytetőre. A nyíláson át behatol a napfény a barlangba és teljesen szárazon tartja a barlangot.

A talpszintet borító kövekből csak a barlang hátsó részén van kevés és itt kerül a felszínre az a kitöltés, amely az alsóbb rétegeket fedi. A hátsó részen kellene ásatni, mert itt kis költséggel megoldható lenne annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy őslénytani, vagy régészeti szempontból kellene-e ásatást végezni. Bekey Imre Gábor kérte a barlangkutató szakosztályt, hogy szavazzon meg a próbaásatásokra egyelőre 100 koronát, mert úgy gondolta, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy a Budapest környéki barlangokhoz hasonlóan itt is értékes leletekre lehet majd bukkanni.

Baits György ígérte, hogy az ásatások megkezdésekor a kövek kihordatását vállalja. Ez a munka nagy anyagi támogatásnak számít. A köveket csak akkor kellene kihordani, ha a próbaásatás eredményes. Úgy lenne jó az esztergomi káptalantól engedélyt kérni az ásatásokhoz, hogy a nagyon fontos, kulturális célú ásatás költségeihez egy kis anyagi támogatással is hozzájáruljon. Hasonló kéréssel kellene megkeresni Esztergom vármegye főispánját és alispánját, valamint a járás főszolgabíróját, Pisut Kálmánt és a város tanácsát.

A Jankovich-barlang mellett néhány lépésre É-ra, azonos magasságban, törmelékkövek között barlangbejáratot fedezett fel. A szűk nyílást annyira kibővítette a kövek egy részének eltávolításával, hogy a nyíláson be tudott bújni. A bejárat után az üreg tágul és 6 m hosszú teremmé bővül, amelynek ember magasságú a mennyezete. A barlang talpszintje vízszintes. A bejáratot olyan szélesre lehet tágítani a kövek elhordásával, hogy ebben a barlangban is lehetne egy próbaásatást végezni, mert valószínű, hogy ebben a védettebb barlangban az ősember tartózkodásának nyomai megtalálhatók. A két barlangtól kb. 50 m-re van az Öreg-kői 1. sz. zsomboly.

A Jankovich-barlang belseje

Az 1913. évi Barlangkutatásban napvilágot látott Hillebrand Jenő által írt tanulmány szerint a hazai diluviális ősember lelőhelyeinek száma ezzel a barlanggal megint gyarapodott. A bajóti barlangokra Baits György hívta fel a barlangkutató szakosztály figyelmét. 1912 őszén Bekey Imre Gáborral a szakosztály megbízásából ment Hillebrand Jenő Bajótra. Bekey Imre Gábor már korábban ismerte ezeket a barlangokat. A helyszínen megállapították, hogy az Öreg-kő legnagyobb barlangja ásatásra alkalmas és ezért 1913. április 20-án Hillebrand Jenő Bajótra utazott a szakosztály megbízásából és elkezdte a barlangban a próbaásatást.

A folyóiratban megköszönte Baits Györgynek a nagy segítséget, amelyet a barlang kutatásához nyújtott. A barlang Bajóttól K-re, a Kőalja-völgy felett kb. 80 m magasan, dachsteini mészkőben helyezkedik el és 45 perces gyaloglással elérhető. A bejárat nagyon meredek lejtőre nyílik és É-ra néz. A barlangból a Dunára szép a kilátás. Pósa József azt mondta Hillebrand Jenőnek, hogy a barlang 10–15 m-rel hosszabb volt a bejáratnál végzett kőrobbantások előtt. Egy nagy kürtő nyílik a tetőre a barlang közepénél. Nagyon hullámos a kitöltés felszíne. A barlang hátsó harmadában ásta Hillebrand Jenő a próbagödröt. A szálkőzetet nem érték el, de 3 m mélyen meddő, nagyon összeállt plasztikus sárga agyagot találtak, amely valószínűleg közvetlenül a szálkőzetre rakódott.

A kitöltő felső rétegek 2 m mélységig feketés, majd lejjebb szürkés és barnás agyagból tevődnek össze, valamint sok háziállatcsontot, recens rágcsálócsontot és madárcsontot tartalmaznak. Ezekből a jelenkori rétegekből kerültek elő a neolit ősember nyomai is, sok cseréptöredék, tűzhelyek és egy kicsi, tűzkőből készült penge. A jelenkori rétegek alatt található a sárgásszürke, helyben képződött agyagréteg és ez alatt a kissé törmelékes, sárgás agyagréteg. Ez a két réteg képviseli a diluviumot.

A Jankovich-barlang előtere

A felső rétegekben 0,5 m mélységig leginkább rénszarvas és rágcsálók maradványai fordulnak elő. Az alsóbb rétegekben előfordul a barlangi medve is. Napvilágot látott egy rénszarvasagancs töredék és egy orrszarvú felkarcsont, amelyet ember tört fel. A még mélyebben elhelyezkedő rétegekben sem a rágcsálók, sem a rénszarvas nem találhatók meg, csak barlangi medve csontok vannak bennük. Azonos a faunarétegződés a többi barlangban, Hillebrand Jenő által megfigyelt faunaváltozással. Érdekes, hogy lócsont nem került elő, pedig a Kis-kevélyi-barlangban rengeteg található. A viszonylag fiatal korú rétegek miatt hiányzik a hiéna.

Összefüggő tűzhely nem lett feltárva a diluviális kitöltésben, de a diluviális embernek a barlangi jelenlétét a sok feltört emlőscsont, a kőszerszámok és néhány faszéndarab bizonyítja. Különböző mélységekből került a napvilágra 7 őskőkorszaki eszköz. A felsőbb rétegekben talált retus nélküli pengék nem nagyon jellegzetesek és csak a széleken látható csorbák bizonyítják, hogy használták a pengéket. Az őskőkorszaki leleteken kívül egy csontszilánkból készült, hegyesre és simára csiszolt varrótű került elő, amelynek két oldalról át van lyukasztva a vastagabb része. Az átlyukasztott varrótűk szórványosan a solutréi kultúrában jelentek meg, de általánosan a magdaléni kultúrában terjedtek el. A rétegtani és a faunisztikai viszonyok támasztják alá, hogy az előkerült tű a magdaléni kultúrába tartozik, mert a rétegben nincs már barlangi medve és a faunában a rénszarvasé a főszerep.

A barlang belső csarnokának és hátsó termének hosszmetszet térképe Hillebrand Jenő és Kormos Tivadar felmérése alapján

A tű a feldolgozásra Éhik Gyulának adott mikrofauna iszapolásakor lett találva és nagyon értékes, mert ez az első diluviális varrótű hazánkban. A plasztikus leletnélküli agyagra települt rétegekben talált kőszerszámok sokkal jellegzetesebbek az előbb említetteknél. Az egyik egy moustérienszerű hegy. A másik érdekes darab egy vastag, teljesen kürülszilánkolt, pengeszerű vakaró. Ezekből a rétegekből bukkant elő egy gyönyörűen megmunkált, babérlevél formájú lándzsahegy. A barlang valószínűleg egyik olyan őskőkorszaki lelőhelye lesz hazánknak, amelyből a legtöbb lelet kerül elő. Hillebrand Jenő ajánlotta, hogy a barlang minél előbb teljesen át legyen vizsgálva ásatással.

1916–1935[szerkesztés]

Az 1916. évi Barlangkutatás 2. füzetében kiadott és Bittera Gyula által írt publikációban meg lett említve, hogy az egyik vizsgált Alopex vulpes vulpes L. foss. péniszcsontnak a disztális csontrészlete a barlang sárga diluviumából származik. Az egyik, a rókafélék péniszcsontjának méreteit milliméterekben feltüntető ábrán szerepel a barlang neve. Az 1916. évi Barlangkutatás 3–4. füzetében közölt Bittera Gyula tanulmányban az olvasható, hogy a cikkben ismertetett nyuszt, latin nevén Zibellina cf. martes L. péniszcsont a barlang felső sárga diluviumából nemrég került elő.

A Turisták Lapja 1921. évi évfolyamában publikálva lett, hogy Hillebrand Jenő beszámolt a barlang ásatásáról az 1919. évi Barlangkutatásban. Véghelyi Lajosnak a Barlangkutatás 1922–1925. évi évfolyamában publikált tanulmánya szerint a bemosott hordalék mindig nehézzé teszi a barlangkitöltés vizsgálatát, mert a rétegek fosszíliatartalmának korhatározó értékét bizonytalanná teszi, de ennél a barlangnál ezt nem kell figyelembe venni, mivel a külső vízgyűjtőterület kicsi. Az 1931. évi Turistaság és Alpinizmusban László Endre közölte, hogy fővárosi turistakörökben jól ismerik a már nagyrészt feltárt Jankovich-barlangot. Még a Jankovich-barlangból előkerült leleteknél is értékesebb leletekre bukkantak a Szalay barlangban.

A barlang alaprajz térképe Hillebrand Jenő és Kormos Tivadar felmérése alapján

A Turisták Lapja 1931. évi évfolyamában napvilágot látott Bekey Imre Gábor által írt tanulmány szerint a barlang Bajót felett található és Bekey Imre Gábor javasolta, hogy ásatással vizsgálják meg. A nagy bajóti barlangot az esztergomi káptalan egyik vállalkozója kőbányának használta és a nagy csarnok boltozatának lerobbantotta a nagyobbik részét, hogy a vállalkozásnak nagy haszna legyen. Hillebrand Jenő végzett benne ásatást, amely meglepő eredménnyel járt. Az ország leggazdagabb lelőhelye. Sok emberi kultúrmaradványt talált, például faragott rénszarvascsontokat és egy pompás csonttűt. Rengeteg állati csontmaradvány került elő.

Egy kerek víznyelő törte át a csarnokbarlang boltozatát, de a hátsó rész mélyítésekor az eltemetett, majd megnyílt új üregekből sok lelet került a felszínre. Az ásatás elkezdése előtt azt gondolta Bekey Imre Gábor, hogy itt a sok kőtörmelék között van egy másik, eltemetett barlang. A törmelékkel borított hegyoldalt átvizsgálta és egy kis üreget fedezett fel a kövek elmozdítása után. A táguló kis üregbe bebújt és átvizsgálta. Ebben az üregben is ásatást végzett Hillebrand Jenő és kiderült, hogy a kitöltésben rengeteg diluviális csontmaradvány és emberi kultúreszköz volt.

Az 1934. évi Barlangvilágban napvilágot látott egy közlemény, amely szerint a Magyar Barlangkutató Társulat 1934. január 23-án szakülést tartott, amelynek első tárgya Gaál István A bajóti barlangok diluviális faunájának néhány érdekes vonása című előadása volt. Az előadó ismertette a bajóti Öreg-kő üregeinek fosszilis emlősmaradványait. A Jankovich-barlangot Hillebrand Jenő ásta ki és fosszilis faunáját Kormos Tivadar dolgozta fel. Érdekes ellentétek vannak az egymáshoz közeli barlangok faunájában. Kormos Tivadar véleménye szerint az egymáshoz közeli barlangok faunája aszerint változik, hogy milyen zsákmányállatok lakták.

Az 1935. évi Erdészeti Lapokban szó van arról, hogy a Gerecse hegységben lévő Bajót határában, az esztergomi székesfőkáptalan birtokán, valamint a bajóti volt úrbéresek erdejében három barlang van. Ezek közül sokat foglalkoztak eddig az Öreg-kő nevű sziklás hegyen feltárt Jankovich-barlanggal. 30 évvel ezelőtt kezdték kutatni ezt a barlangot. Bekey Imre Gábor az Öreg-kő oldalán elhelyezkedő nagy barlang feltárásához szükséges részletes ásatások elvégzése miatt már 1913-ban mozgalmat indított. Hillebrand Jenő egy próbaásatáskor a pleisztocén ősember nyomaira bukkant.

A Kormos Tivadar és Lambrecht Kálmán által vezetett ásatások eredményeként nagyon sok emlős- és madármaradványt találtak. A későbbi ásatásokkor értékes őskőkorszaki tárgyak kerültek elő. Gaál István a harmadik bajóti barlangban Hillebrand Jenő által végzett újabb ásatásokkal kapcsolatban megállapította, hogy az abban talált ősmaradványokból nincs olyan sok és azok nem olyan jelentősek, mint a Jankovich-barlang és a Baits-barlang ásatási eredményei. Amiatt viszont érdekes a barlang, hogy olyan ősvilági emlősök csontjait találták benne, amelyek a másik kettőben nem voltak.

1937–1962[szerkesztés]

A barlang alsó bejárata

A Turisták Lapja 1937. évi évfolyamában publikált tanulmányban az olvasható, hogy a Jankovich-barlangnak kb. 330 m tengerszint feletti magasságban, a bajóti Öreg-kő sziklás, K-i lejtőjén, 20 m-rel a hegytető alatt, 80 m-rel a Kőalja-völgy felett van az É-ra néző, 10 m széles és magas bejárata. Piros jelzésű út vezet fel hozzá. A 35 m hosszú barlang egy É–D-i irányú külső részből és egy DK-i irányú, 15,5 m hosszú belső folyosóból, egy kupolából, egy mélyebb szinten lévő folyosóból és egy üregből áll, amelyeket egy kürtő kapcsol össze a felső résszel. A hegy tetejére egy 8 m széles kürtő nyílik fel. Kadić Ottokár felmérte 1918-ban, de nem publikálta barlangtérképét Kadić Ottokár az 1919. évi Barlangkutatásban.

Hillebrand Jenő 1913-tól többször megismételt ásatásaival az ősember magdaléni kultúrájának és solutréi kultúrájának sok és ritka lelete, például csontlándzsahegy, magdaléni csonttű, faragványdíszítéses csontpálca és rénszarvascsontból készült fütyülő, valamint gazdag ősemlősfauna és madárfauna került elő, amelyek az egyik legjelentősebb ősrégészeti és őslénytani lelőhellyé tették. A Jankovich-barlang alatt 3 m-rel lévő Baits György barlangot Hillebrand Jenő tárta fel 1925-ben az előtéri törmelék leásásával, aki ásatást is végzett a Jankovich-barlanggal egy kürtővel összekötött barlangfolyosóban. Gaál István írta le a folyosót majdnem kitöltő jégkorszaki és jelenkori rétegek faunáját. Az összeállításhoz mellékelve lett egy Gerecse térkép, amelyen fel vannak tüntetve turista útjelzések, nevezetesebb barlangok, víznyelők és zsombolyok. A térképen látható a Jankovich barlang néven feltüntetett barlang elhelyezkedése.

Jankovich-barlang emléktábla

Az 1939. évi Barlangvilágban megjelent és Kadić Ottokár által írt dolgozat szerint a Bükk hegységben lévő Szeleta-barlanghoz, Balla-barlanghoz, Herman Ottó-barlanghoz, Kecske-lyukhoz, Három-kúti-barlanghoz, Istállós-kői-barlanghoz, Büdös-pesthez és Puskaporosi-kőfülkéhez hasonló jelentőségűek a dunántúli barlangok, pl. a Gerecse hegységben található Jankovich-barlang. Az 1942. évi Országjárásban megjelent, hogy a Gerecse egyik nevezetes barlangja a bajóti Öregkő lejtőjén nyíló Jankovich-barlang. Az 1948. évi Hidrológiai Közlönyben meg van említve, hogy a Dunántúli-középhegységben található magasan elhelyezkedő forrásbarlangi nyílások közül egyik a bajóti Jankovich-barlang (250 m viszonylagos magasság). Ezek közül sokból ásatások szolgáltattak értékes korjelző őslénytani anyagot (Jankovich-barlang).

Az 1954. évi Földrajzi Értesítőben kiadott és Leél-Őssy Sándor által írt tanulmányban az van írva, hogy az Öreg-kő legjellegzetesebb és legérdekesebb formái a barlangjai. Az Öreg-kőn van a legtöbb barlang a Gerecse hegységben, amelyek szakmai szempontból nagyon értékesek és problematikusak. Az Öreg-kő összes barlangja a meredek és sziklás K-i oldalon, viszonylag közel egymáshoz és majdnem azonos szinten helyezkedik el. A Jankovich-barlang közelében két kis barlang található, a Bajóti I.sz. barlang és a Bajóti II.sz. barlang. A Bajóti I.sz. barlang a Jankovich-barlangtól É-ra kb. 3 m-re van és kb. 3 m-rel alacsonyabb szinten helyezkedik el. A Jankovich-barlangéhoz hasonló leletek kerültek elő a hévizes eredetű barlangból. A Jankovich-barlangról szóló részben az olvasható, hogy a Jankovich-barlang bejárati része alatt kb. 2 m-re van a Jankovich-barlangnak egy kisebb és rövidebb alsóbbszintű szakasza is, amelyet a felső főrésszel kürtő köt össze. A kürtő valószínűleg a hévforrás feltörésének egyik fő helyét jelzi. A barlang helye jelölve van a tanulmányhoz mellékelt helyszínrajzon. 1955-ben ebben a barlangban sikerült először hitelesen korrelálni a felső pleisztocén és holocén üledékek őslénytani és régészeti fejlődésmenetét.

A barlangból előkerült leletek

Az 1956. évi Földrajzi Értesítőben napvilágot látott és Láng Sándor által írt tanulmányban az olvasható, hogy a Központi-Gerecse barlangjai közül különösen a Jankovich-barlanggal foglalkoztak sokat a barlangtani irodalomban. A barlangot hordozó sziklatömb K felé néző lejtője egyetlen függőleges, óriási csúszáslap. A bajóti Öreg-kőben van viszonylag a legtöbb barlang a Központi-Gerecsében. Az Öreg-kőről kisebb-nagyobb aknabarlangok és forrásbarlangok egész sorát írták le a barlangkutatók. Egyikből, a Jankovich-barlangból a korábbi ásatások már az ősember nyomait is feltárták. Legrészletesebben és legkorszerűbben Leél-Őssy Sándor tanulmányozta a barlangokat, aki szerint az Öreg-kő barlangjai és a két aknabarlang hévizes eredetű, amit a barit és több hidrotermális ásvány, valamint a sok gömbfülke bizonyít. A tanulmányban van egy metszetrajz, amelyen az Öreg-kő és környéke van ábrázolva. A rajzon látható a barlang elhelyezkedése.

Az 1956. évi Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztatóban publikált beszámolóban közölve lett, hogy a magyar barlangkutatók második országos ankétjának 1956. augusztus 19-én tartott második ülésszakán Rádai Ödön olvasta fel Vértes László előadását, amelynek címe A barlangkutatással kapcsolatos legújabb ősrégészeti és őslénytani kutatások. Az előadásban elhangzott, hogy nagyjelentőségű megfigyeléseket végeztek a Jankovich-barlangban. A Magyar Állami Földtani Intézet 1957. évi évkönyvében kiadott és Jaskó Sándor által írt tanulmányban, a tanulmányhoz kapcsolódó 5. számú térképmellékleten látható a Jankovics barlang földrajzi elhelyezkedése. Az 1957. évi Természetjárásban lévő áttekintés szerint a Gerecse hegységben található Jankovich-barlang nagyon látogatott barlang. Az Öreg-kő K-i lejtőjén, a hegytető alatt 20 m-re helyezkedik el. Széles, magas bejárata, 8 m-es nyitott kürtője impozáns látvány. Fontos őslénytani és ősrégészeti lelőhely.

A Jankovich-barlang Bekey Imre Gábor fényképén

Az 1960. évi Karszt- és Barlangkutatásban napvilágott látott tanulmányban az van írva, hogy az örvös lemming előfordulása a Tekeres-völgyben nem elszigetelt jelenség, mint a közép-franciaországi lelőhelyeken, mert a Budai-hegységben és a Gerecsében több barlangban, például a Jankovich-barlangban is előfordult a faj. Csak a törpehörcsög mai elterjedési területe szól az örvös lemminggel és északi pocokkal közös elterjedési terület ellen, itt azonban az egyéb lelőhelyeken, például a Jankovich-barlangban szerzett tapasztalatok igazolják, hogy ezek előfordultak együtt is az utolsó hideghullámkor.

Az 1962-ben kiadott A barlangok világa című könyvben az olvasható, hogy az Öreg-kő meredek K-i sziklafalának D-i végében, a völgy talpa felett kb. 75 m-re, a csúcs alatt kb. 70 m-re, kb. 330 m Adria feletti magasságban van a hatalmas bejárata. Két teremből áll a 33 m hosszú barlang. A külső terem kupolája a Szelim-lyukhoz hasonlóan kilyukadt a felszínre. Kb. 8 m magas vakkürtőben ér véget a belső terem kupolája. Hévizes eredetű barlang Leél-Őssy Sándor szerint. Az 1910-ben kezdett ásatásokkor nagyon gazdag őslénytani és ősrégészeti anyagot találtak benne Hillebrand Jenő, Kadić Ottokár, Kormos Tivadar és Szalay Ákos. A Jankovich-barlangtól néhány m-re nyílik a Baits-barlang és a Szalay-barlang, a Jankovich-barlangtól kb. 80 m-re nyílik az Öreg-kői 1. sz. zsomboly.

1965[szerkesztés]

Vértes László 1965-ben kiadott könyvében szó van arról, hogy a Jankovich barlang korai barlangi gravetti kultúrája (Kretzoi–Vértes) a W 2-ből származik. A barlang késői barlangi gravetti kultúrája az Alleröd-posztglaciálisból származik. Legkézenfekvőbb lenne a régészek és a rokon szakterületek kutatóinak tapasztalatai alapján kialakítani saját nevezéktant, és pl. Jankovich-glaciálisról beszélni. 1907 és 1912 között majdnem mindegyik magyarországi nagyobb paleolit lelőhelyen történt ásatás, pl. a Jankovich barlangban is. Hillebrand Jenő az 1911-től általa végzett ásatásokkal, különösen pl. a Jankovich barlang ásatásával, a legfontosabb magyarországi paleolit leleteket találta meg. A Három-kúti-barlang szakócaszerűsége a Jankovich-barlang leleteivel analóg. A 21. ábra a magyarországi moustéri és szeleta-kultúrájú lelőhelyek eszköztípusainak Bordes-módszerű kumulatív grafikonja a fontosabb eszköztípusok figyelembevételével. Az ábrán láthatók a Jankovich-barlang szeleta-kultúrájú eszközei. A Jankovich-barlang szeleta-kultúráját a régibb solutréi kultúrába sorolták 1915-től. A Három-kúti-barlangból egy bulbusos, jankovich-barlangi típusú szeleta-kaparó került elő. A Három-kúti-barlang levélkaparójának és szeleta-kaparójának közeli megfelelői találhatók a Jankovich-barlang eszközei között. A Jankovich-barlang idős solutréi kultúrája tájfajta.

Részlet a barlang belsejéből

Az egyetlen statisztikusan vizsgálható szeletai-kultúrájú leletegyüttes, amely a Dunától Ny-ra került elő, a Jankovich-barlang leleteiből áll. A barlang Bajót határában, az Öreg-kő csúcsa alatt nyílik és É felé tekint. 1913-tól 1925-ig, a gazdaságilag legnehezebb időkben tárta fel Hillebrand Jenő, aki ekkor hadifoglyokkal és katonákkal ásatott. Ez némileg érződik az eredményeken is. A külső nagy teremből és a később felfedezett hátsó üregből álló barlangban, a humusz alatt sárga mészkőtörmelékes agyag, ez alatt zöldes kitöltés, legalul megint sárga plasztikus agyag lett feltárva. A hátsó üregben Hillebrand Jenő a vékony, sárgás réteg alatt vörös kitöltést talált, amely 6 m-nél vastagabb volt. Ebben feküdtek a szeleta-kultúrájú eszközök. Az ásatásokkor nem osztotta szintekre a rétegeket, ezért nem lehet tagolni a szeletai-kultúrájú leleteket. 1956-ban, amikor megint kutatás történt a barlangban (Vértes–Jánossy), már sehol sem lehetett felfedezni bolygatatlan szeletai-kultúrájú rétegeket. Barlangi gravetti kultúra került elő a felső, szeleta-kultúra felett lévő sárga kitöltésanyagból.

A Jankovich-barlang szeleta-kultúrája sok vonásban különbözik a Bükk hegységben lévőtől. Főleg abban, hogy csonteszközös. 137 vizsgált eszköze közül 21 (15,3%) csontból készült. Közöttük Olschewa-hegyek és hasított alapú hegyeknek meghatározható lándzsahegyek kerültek napvilágra. A Bükk hegységben lévő kifejléstől különbözik abban is, hogy eszközein nagyon erős levalloisi hatás figyelhető meg. Megmunkált a mérhető leütési felszínek 68%-a. Gyakori eszköztípusa a nagybulbusú, általában levalloisi leütési felszínű, levél alakú szilánk, amelyet néhány esetben moustiéri kultúrájú hegyhez hasonlóan munkáltak meg, néhány esetben pedig egyoldalú levélkaparókat készítettek belőlük (12,4%). Levélhegyei is különböznek a Szeleta-barlangéitól. A korai szeleta-kultúra jellegű durva levélkaparóktól a finoman kidolgozott, fejlett levélhegyekig valamennyi átmenet megtalálható közöttük. De ezeket a levéleszközöket nem magkőtechnikával alakították ki, hanem szilánkból, ezért keresztmetszetük leginkább plankonvex. Változatosak körvonalaik. Van közöttük háromszögletű és nyeles alak is. Az iparban 35 (25,5%) levélhegy van. A szeleta-kaparók, amelyeket lehet, hogy a bulbusos, levél alakú szilánkok helyettesítenek, itt ritkábbak (3,6%), a moustiéri jellegű kaparók aránya 11,6%. A leletek között publikált kosfej alakú idolszerűség véletlen forma, mert az egy beteg, kinövésekkel borított csonttöredék.

A 27. ábra a Jankovich-barlang Hillebrand Jenő és Kormos Tivadar felmérése alapján 1917-ben készült hosszmetszet térképe. A 28. ábrán a Jankovich-barlang újabb ásatásának a bejáratnál lévő rétegsora figyelhető meg. Az eszközök között dominál a tömbkova. 39%-uk radiolaritból vagy félopálból lett kialakítva. A Jankovich-barlang szeleta-kultúrájában az eszközök átlaghossza 48,68 mm, varianciája 290,78, a méretarány átlaga 54,88, varianciája 250,47. A domináns retusszög 60°. A leggyakoribb retusfajta a felszíni-lépcsős kombináció, 36,4%. A Jankovich-barlang szeletai ipara nem tér el pl. hosszméret szempontjából a Szeleta-barlang korai kultúrájától, pedig tudjuk, hogy a kettő között talán a facies-különbségnél is nagyobb eltérés van. A Jankovich-barlang szeleta-kultúrája minden eltérése ellenére is a Bükk hegységben lévővel azonosnak bizonyult statisztikus összevetése alapján. Főleg a korai szinttel mutat egyezést. Nem a magyarországi szeleta-kultúra egy meghatározott sztrátuma, mint ahogy korábban gondolták, mert eszközkészletében az ásatási hiányosságok miatt összekeveredtek egy önálló fejlődési sor különböző fejlettségű eszközei.

Részlet a barlang belsejéből

Az újabb tatai leletanyagban lévő kaparókések nem állnak formailag távol egyes jankovich-barlangi levél alakú szilánkoktól. A statisztikus összehasonlításkor nyilvánvalóvá vált, hogy a Jankovich-barlang és Tata között nincs származási kapcsolat. A 6 m-es rétegsoron belül nem ismert a csonteszközök pontos előkerülési helye. Leltárbavételük évszáma alapján a korábbi ásatásokon kerültek elő, tehát főleg a kitöltés felső szintjeiben helyezkedtek el. A barlang szeleta-kultúrájú rétegeinek helyzete bizonytalan sztratigráfiai szempontból. Faunája semmitmondó, barlangi medvés és tarándos állattársaság, amelybe lehet, hogy belekeveredett a felsőbb kitöltések anyaga. Növénymaradványaként a Pinus montana lett meghatározva Hollendonner Ferenc által, de az újabb felfogás szerint a Pinus montana fajt nem lehet szövettani alapon szétválasztani a Pinus silvestristől. A faunában a taránd gyakorisága hozzásegítette korábbi kutatóinkat ahhoz, hogy a francia rendszer alapján sorolják be a leletanyagot. A feltárási körülmények nehézségeire és arra való tekintettel, hogy a felső sárga vagy sárgásvörös rétegben a domináns faj a taránd, nagyon bizonytalan, hogy tényleg a szeleta-kultúra rétegéhez tartoznak-e a leírt maradványok.

A Jankovich-barlang szeleta-kultúrája összképében azonos a Bükk hegységben lévővel, de eltér tőle sok fontos részletében. Jelenlegi ismereteink szerint nem tudjuk rekonstruálni származási körülményeit és kora bizonytalan. Ezeknek a megválaszolatlan kérdéseknek a megoldására nem elegendők a barlangban még megtalálható rétegmaradványok. A Szelim-lyuk egyetlen biztos szeleta-kultúrájú eszközéhez, egy háromszög alakú, szakóca-kaparóra emlékeztető levélkaparóhoz minden szempontból hasonló alakokat a Jankovich-barlang eszközei között lehet találni. A Bivak-barlangból előkerült szeleta-kultúrájú, szép kidolgozású tipikus nyeles levélhegy megmunkálása a Jankovich-barlang kezdetleges hegyeiével azonos. A Bivak-barlanghoz közeli Jankovich-barlangban a W 3 maximumában már a jellegzetes, barlangi gravetti kultúra népe élt. A Pilisszántói 2. sz. kőfülke egyik nagy bulbusú szeleta-kaparója jankovich-barlangi típusú.

A Gábori Miklós által 1955-ben a Hont környékén lévő babati határrészben gyűjtött három szabályos, levél alakú lándzsacsúcsról Gáboriné Csánk Vera azt írta később, hogy részben a Jankovich-barlang köréhez állnak közel. A Csákvári-barlang kovaeszközei között van felső paleolit jellegű, bulbusos radiolarit szilánk, amely emlékeztet a Jankovich-barlang eszközeire. A Csákvári-barlangból nem biztos rétegtani fekvésben előkerült őskőkori tárgyak a Jankovich-barlangban talált mammutagyar eszközökkel azonos megtartásúak, és megmunkálási módjukban is hasonlóak hozzájuk. Magyarországon a francia szisztéma korában nemcsak a löszleleteket határozták meg magdaléninek, hanem bizonyos fiatal barlangi iparokat is, amelyeket három dunántúli barlang jellemez legjobban: a Jankovich-barlang és a Kis-kevélyi-barlang felső rétegének, illetve a Pilisszántói-kőfülke teljes rétegsorának leletanyaga. Hillebrand Jenő figyelmét felkeltette egy Jankovich-barlangból származó nyeles hegy, amelyen Świdry (chwalibogowiczi) hatást mutatott ki.

A Jankovich-barlang alsó bejárata belülről

A Pilisszántói-kőfülke őslénytani leletei alapján készült éghajlati folyamat rekonstrukció megegyezik a részletesen analizált jankovich-barlangi adatokkal. A Pilisszántói-kőfülke D1 rétege a Jankovich-barlang 6–7. rétegének, a Pilisszántói-kőfülke D2, D3, D4 rétege a Jankovich-barlang 8–10. rétegének, a Pilisszántói-kőfülke D5 rétege a Jankovich-barlang 11. rétegének felel meg. A Pilisszántói-kőfülke D6 és D7 rétege a Jankovich-barlang rétegeinél idősebbek. A Jankovich-barlang 1912-ben elkezdett ásatásain Hillebrand Jenő a legfelső sárga rétegben a pilisszántóiakhoz hasonló eszközöket talált. Az 1956. évi rétegtisztázó ásatáson még sikerült a barlang előterében bolygatatlan kitöltést felfedezni. A Hillebrand Jenő által megfigyelt egységes sárga réteget ezen a helyen két részre lehetett tagolni. A jelenkori humuszos talajréteg alatt barnássárga, ez alatt világos, sárgásbarna réteg feküdt. Az ásatáson 15–20 cm-es szintekben lett feltárva a kitöltés, és részben szitálással, részben iszapolással lett az anyag gyűjtve. A sokoldalú vizsgálatok súlypontját Kretzoi Miklós fauna-feldolgozása jelenti, amelyben először végzett abszolút hőmérsékletre vonatkozó számításokat.

A vizsgálatok alapján a klíma az alsó réteg lerakódása előtt enyhe, nedves volt. Ezt az időszakot meddő, sárga, plasztikus agyag képviseli, amelyre a gravetti réteg minden bizonnyal időbeli diszkordanciával települt. Ez utóbbinak lerakódása kezdetén az éghajlat hűvös-nedves volt, 14,3 °C júliusi átlaggal. A 10–9. és 8. szintben tipikus barlangi lösszé változik, amelynek júliusi átlaghőmérséklete 12,2 °C. Az idő ezután lassan melegszik fel egészen a 22 °C-os júliusi átlagig. Valószínűleg a W 3-at (a brandenburgi fázist) jelzi a hidegmaximum. Tekintettel arra, hogy a régészeti anyag a 10. szintig terjedt, a W 3 elején jelenhetett meg a Jankovich-barlangban a gravetti lakosság. Tehát később, mint a Pilisszántói-kőfülkében, és itt élt a fiatalabb driászig. A kitöltésanyagban hangsúlyozott és a faunában is megfigyelhető változás jelzi ezt az időszakot.

Részlet a barlang belsejéből

A Jankovich-barlang régebbi ásatásokból származó gravetti leletanyaga a szeleta-kultúráétól nehezen választható el, mert együtt leltározták őket, rétegmegjelölés nélkül. A következő összeállításba csak az egyedileg publikált és a biztosan idetartozó darabokat vette fel Vértes László. Ez csak 36 eszköz, de ezek közül is (minden bizonnyal a második világháborúban) eltűnt egy zegzugos vonalakkal díszített csonthegytöredék és egy nyél-lyukas csonttű. Egy mammutagyarból faragott és függesztőlyukkal ellátott ékszer, vagy ahogy újabban feltételezik Vértes Lászlóék: zúgattyú, három díszítőmotívum-sorából egy letört és elveszett. Elképzelhető, hogy ennek a rétegnek anyagához tartozik egy pseudometapódiumból készült ár és két csonthegy. A 30 kovaeszköz között 7 tompított hátú penge, 6 sima penge, 2 törpe és 1 nagy Gravette-hegy van. További két tompított hátú penge hátoldala lapos retussal van ellátva. Egy nagyon szép vakaró-árvéső kombináció, egy vakarópenge, nyeles hegy és egy különleges kidolgozású kettős árvéső alkotják a jellegzetesebb anyagot (71. tábla). A nyeles hegy Hillebrand Jenő publikációja óta Świdry jellegű eszközként ismert. A Jankovich-barlangból előkerült példány feltűnően részarányos nyelét a két perem felől meredek retussal hozták létre, de retusálatlan hátoldala. Csak az eszköz csúcsa körül van lapos hátoldali retus.

A barlang szeleta-kultúra leleteit tartalmazó és pilisszántói kultúra leleteit tartalmazó rétegeinek vizsgálva lett szemcseeloszlása. A szeleta-kultúra leleteit tartalmazó rétegek közül az 1. (barlangi medvés vöröses) rétegben 39 db 0,5 mm-nél nagyobb, 41 db 0,5–0,01 mm közötti és 20 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 2. (barlangi medvés vöröses) rétegben 6 db 0,5 mm-nél nagyobb, 66 db 0,5–0,01 mm közötti és 28 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 3. (barlangi medvés vöröses) rétegben 0 db 0,5 mm-nél nagyobb, 59 db 0,5–0,01 mm közötti és 41 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 4. (sárgásabb, barlangi medvés) rétegben 0 db 0,5 mm-nél nagyobb, 48 db 0,5–0,01 mm közötti és 52 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. Az 5. (sárga, plasztikus) rétegben 45 db 0,5 mm-nél nagyobb, 34 db 0,5–0,01 mm közötti és 21 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 6. (sárga, plasztikus) rétegben 0 db 0,5 mm-nél nagyobb, 20 db 0,5–0,01 mm közötti és 80 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 62. ábrán a szeleta-kultúrás rétegsor mintáinak szemcseeloszlás görbéje látható.

A barlang kürtője

A pilisszántói kultúra leleteit tartalmazó rétegek közül az 1. (világosszürke) rétegben 54 db 0,5 mm-nél nagyobb, 40 db 0,5–0,01 mm közötti és 6 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 2. (sötétszürke) rétegben 57 db 0,5 mm-nél nagyobb, 37 db 0,5–0,01 mm közötti és 6 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 3. (sötétszürke) rétegben 66 db 0,5 mm-nél nagyobb, 31 db 0,5–0,01 mm közötti és 3 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 4. (sárgásbarna, sötét) rétegben 66 db 0,5 mm-nél nagyobb, 28 db 0,5–0,01 mm közötti és 6 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. Az 5. (sárgásbarna, sötét) rétegben 27 db 0,5 mm-nél nagyobb, 64 db 0,5–0,01 mm közötti és 9 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 6. (sárgásbarna, sötét) rétegben 43 db 0,5 mm-nél nagyobb, 43 db 0,5–0,01 mm közötti és 14 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 7. (sárgásbarna, sötét) rétegben 58 db 0,5 mm-nél nagyobb, 39 db 0,5–0,01 mm közötti és 3 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 8. (sárgásbarna, sötét) rétegben 32 db 0,5 mm-nél nagyobb, 64 db 0,5–0,01 mm közötti és 4 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 9. (sárgásbarna, világos) rétegben 24 db 0,5 mm-nél nagyobb, 69 db 0,5–0,01 mm közötti és 7 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 10. (sárgásbarna, világos) rétegben 12 db 0,5 mm-nél nagyobb, 74 db 0,5–0,01 mm közötti és 14 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 11. (világossárga agyagos) rétegben 15 db 0,5 mm-nél nagyobb, 76 db 0,5–0,01 mm közötti és 9 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt. A 12. (világossárga plasztikus) rétegben 5 db 0,5 mm-nél nagyobb, 40 db 0,5–0,01 mm közötti és 55 db 0,01 mm-nél kisebb szemcse volt.

A Kis-kevélyi-barlang 145 kovaeszközből álló eszközkészlete elüt a Jankovich-barlang iparától. A Remete-barlangban talált obszidiáneszköznél a Jankovich-barlangban sem sokkal idősebbek a legfelső, kultúrahordozó rétegek. A Jankovich-barlang közelében több kisebb üreg lett átkutatva. Közvetlenül a Jankovich-barlang alatt helyezkedik el, sőt vele egy kürtővel össze van kötve a Baits barlang. A Baits barlangból előkerült egyetlen eszköz a Jankovich-barlang pilisszántói kultúrájának felel meg. A Szalay-barlang is a Jankovich-barlang közelében van. A Kiskő-oldali-barlang a Jankovich-barlang és Bajót között húzódó völgyben található. A könyvben lévő 36. táblán látható a barlang bejárata. A 37. táblán a barlang két szeleta-kultúrájú eszközének, egy levélhegynek és egy levalloisi szilánknak két-két oldala figyelhető meg. A 38. táblán a barlang két szeleta-kultúrájú eszközének, egy egyoldalú levélhegyszerű levélkaparónak és egy levélkaparónak két-két oldala van bemutatva.

1968–1989[szerkesztés]

A barlang bejárata Bekey Imre Gábor fényképén

Az 1968. évi Karszt és Barlangban publikálva lett, hogy Vértes László 1951-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Őskőkori Gyűjteményének lett a vezetője és ezután korszerű módszerekkel új ásatásokat irányított a klasszikus paleolitos lelőhelyeken, pl. a Jankovich-barlangban. 1976-ban vált országos jelentőségű barlanggá a 4600-as (Gerecse) barlangkataszteri területen lévő, bajóti Jankovich-barlang. A Bertalan Károly által írt és 1976-ban befejezett kéziratban ismertetve van a barlang Jankovich-barlang néven Baits-barlang, Bajóti I.sz.barlang, Bajóti Öregkő-barlang és Öregkő-barlang névváltozatokkal. A Gerecse hegységben, Bajóton, a Bajóttól K-re lévő Öreg-kő K-i sziklafalában, 80 m-rel a völgy felett, 20 m-rel a hegytető alatt van. A 354 m tengerszint feletti magasságban található bejárata 10 m magas és 10 m széles, háromszög alakú. A nevezetes ősrégészeti lelőhely környéke természetvédelmi terület. Az 50,5 m hosszú, 12 m széles és 22 m magas barlang alsó szintjét Baits-barlang néven szokták említeni. A csarnokszerű üreg utolsó harmadából a felszínig ér egy 6 m-es kürtő. Az ismertetés 7 irodalmi mű alapján lett írva.

Az 1976-ban kiadott, Bertalan Károly és Schőnviszky László által összeállított Magyar barlangtani bibliográfia barlangnévmutatójában meg van említve a Gerecse hegységben lévő barlang Bajóti-Öreg-kő-barlang néven Jankovich-barlang és Bajóti Öregkő-barlang névváltozatokkal a barlangot említő 51 irodalmi mű megjelölésével. Az 1977. évi Karszt és Barlangban lévő és Jánossy Dénes által írt áttekintésben szó van arról, hogy említésre méltó a gerecsei Jankovich-barlang előterének Jánossy Dénes által végzett ásatása, amely a pleisztocén–holocén átmeneti időszak faunaváltozásairól jelentős adatokat nyújtott. A Petényi-barlang és a Rejteki 1. sz. kőfülke a dunántúli anyagnál említett jankovich-barlangi pleisztocén–holocén átmeneti sorozat más fáciessel jelentkező megfelelője.

A publikációban van egy térkép, amelyen az őslénytani leleteik miatt ismert magyarországi barlangok földrajzi elhelyezkedése figyelhető meg. A térképen látható a Jankovich-barlang földrajzi elhelyezkedése. A folyóirat 1977. évi különszámába bekerült az áttekintés angol nyelvű változata. Ebben a tanulmányban is közölve lett a térkép, amelyen Jankovich Cave a barlang neve. Az 1976-ban összeállított országos jelentőségű barlangok listájában lévő barlangnevek pontosítása után, 1977. május 30-án összeállított országos jelentőségű barlangok listáján rajta van a Gerecse hegységben, Bajóton található barlang Jankovich-barlang néven.

Az 1977. évi Karszt és Barlangban lévő és Gábori Miklós által írt összefoglalásban közölve lett, hogy a Dunántúlon lévő lelőhelyek közül a Jankovich-barlangban is új hitelesítő ásatás történt. A dunántúli szeletien lelőhelyei közül legfontosabb a Gerecse hegységben elhelyezkedő Jankovich-barlang és még néhány kis barlang, amelyek a Dunántúl ÉK-i szegletében vannak. A dunántúli szeletien új neve első és legfontosabb lelőhelye (Jankovics-barlang) miatt jankovichien. A publikációban van egy térkép, amelyen a régészetileg kutatott magyarországi barlangok földrajzi elhelyezkedése figyelhető meg. A térképen látható a Jankovich-barlang földrajzi elhelyezkedése. A folyóirat 1977. évi különszámába bekerült az összefoglalás angol nyelvű változata. Ebben a tanulmányban is közölve lett a térkép, amelyen Jankovich Cave a barlang neve.

Oldásforma a barlangban

Az 1978. évi Karszt és Barlangban lévő és Jánossy Dénes által írt megemlékezés szerint Vértes László az Istállós-kői-barlang ásatásán kifejlesztett komplex vizsgálati módszerekkel végezte pl. a Jankovich-barlang ásatását. Az 1980. évi MKBT Beszámolóban napvilágot látott, hogy 1980 júniusában Szlapák Károly a barlang alsó szintjének kitöltéséből néhány nagyemlős csonttöredéket gyűjtött. Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában publikálva lett, hogy a kiemelt jelentőségű Jankovich-barlangnak 4661/1. a barlangkataszteri száma. 1982. július 1-től az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1982. (III. 15.) OKTH számú rendelkezése értelmében a Gerecse hegységben lévő Jankovics-barlang fokozottan védett barlang. Fokozottan védett barlang régészeti és őslénytani jelentősége, valamint morfológiai és tájképi értékei miatt lett.

Az 1984-ben megjelent Magyarország barlangjai című könyv országos barlanglistájában szerepel a barlang Jankovich-barlang néven Bajóti Öregkő-barlang, Bajóti 1. sz. barlang, Öregkő-barlang és Baits-barlang névváltozatokkal, valamint térképen fel van helye tüntetve. Az őslénytani leletekről legismertebb magyarországi barlangok földrajzi elhelyezkedését mutató térképen látható földrajzi elhelyezkedése. A régészeti szempontból kutatott jelentősebb magyarországi barlangok földrajzi elhelyezkedését mutató térképen jelölve van a helye. A könyv szerint a Pilisszántói-kőfülkében talált gravetti kultúrához hasonló leletanyag került elő a Jankovich-barlang felső pleisztocén rétegeiből is. A könyvben látható egy fénykép, amely szerint az ásatások bővítették csarnokát. Az 1989. évi Karszt és Barlangban lévő tanulmányban van egy térkép, amelyen a régészeti leletek miatt ismert jelentősebb magyarországi barlangok földrajzi elhelyezkedése figyelhető meg. A térképen látható a Jankovich-barlang földrajzi elhelyezkedése. A folyóirat 1989. évi különszámában napvilágot látott a tanulmány angol nyelvű változata. Ebben a tanulmányban is közölve lett a térkép, amelyen Jankovich Cave a barlang neve.

1994–1997[szerkesztés]

A Jankovich-barlang belseje

Az 1994. évi Limesben közölt Székely Kinga dolgozatban az van írva, hogy sajnos Fényes Elek legismertebb, 1851-ben megjelent művében csak négy barlang található. Ezek közül egyik a Bajót ismertetésénél szereplő Jankovich-barlang. A 4661/1 barlangkataszteri számú Jankovich-barlang további nevei Baits-barlang, Bajóti 1.sz. barlang, Bajóti Öregkő-barlangja és Öregkő-barlang. Bertalan Károly barlangleltárában a 36-os számú cédulán van rajta. A Barlangtani Intézetben kataszteri törzslap, Barlangtani Intézet által készített térkép, fénykép, kutatási törzslap és irodalmi törzslap van a fokozottan védett barlangról. Az 1994. évi Limesben publikált Kordos László tanulmány szerint a Gerecse barlangjainak ősgerinces kutatása hosszú ideig csak néhány barlangra, a Jankovich-barlangra, a Lengyel-barlangra és a Szelim-lyukra korlátozódott. A Jankovich-barlang pleisztocén végi és holocén üledéksorát jól kiegészíti a Pisznicei-zsomboly kitöltéséből megismert holocén gerinces fauna.

Az 1994. évi Limesben közölt Takácsné Bolner Katalin tanulmány szerint az Öreg-kő jelentős barlangjainak egy része a kőzet rétegződését követő, több szintes, alapvetően vízszintes jellegű járat. Ilyen barlang a Jankovich-barlang is. Gömbszerű illetve dómszerű üregformával csak az Angyal-forrási-barlang és a Jankovich-barlang jellemezhető, viszonylagos térfogatuk azonban a J. V. Dubljanszkij által megadott, Takácsné Bolner Katalinék számára ismeretlen módszerrel meghatározott határértéket nem éri el. Egyértelműen vadózus jellegű oldásformák a termálkarsztosként tárgyalt barlangokban csak elvétve, utólagos hatásként mutathatók ki a párás barlangi levegő hideg kőzetfelületre történő lecsapódására visszavezethető karros hieroglifák formájában a tág természetes bejáratú Jankovich-barlang és Pisznice-barlang bejáratközeli részein. Lefagyásos eredetű törmelék csak a tág természetes bejáratú barlangokban, például a Jankovich-barlangban mutatható ki.

Az 1994. évi Limesben kiadott Juhász Márton összefoglalásban az olvasható, hogy az 1986 és 1994 között végzett 9 téli és 8 nyári denevérellenőrzés közül csak 3 téli volt eredményes. 1990. február 17-én és 1991. február 23-án nagyfülű denevér egy-egy példányát figyelték meg Juhász Mártonék a barlangban. 1994. január 29-én egy nyugati piszedenevért találtak Juhász Mártonék a barlang alsó járatában. Fentiek miatt a barlang alkalmi téli szálláshelynek tekinthető.

T. Dobosi Viola 1997-ben kiadott tanulmánya beszámol arról, hogy a Bajót szélén lévő Jankovich-barlang az egyik legtöbbet kutatott és legnevesebb barlang. A Gerecse hegység meredeken leszakadó É-i peremén, 80 m relatív és 374 m abszolút magasságban van a bejárata a barlangnak, amelynek van egy nagy terme. A barlangból jó a kilátás a hegylábtól a Dunáig tartó, és a pleisztocénben valószínűleg vadban gazdag lapályra. A tájképileg meghatározó, karakteres geomorfológiai képletben, az Öreg-kőben néhány barlang van, melyekben néhányszor ásatás volt. A Jankovich-barlang ezek közül a legjelentősebb.

A Jankovich-barlang belseje 2017-ben

Rendszeres ásatást a barlangban Hillebrand Jenő 1913 és 1925 között, valamint Vértes László és Jánossy Dénes 1956-ban végeztek. Sok kutató foglalkozott a sokáig a Szeleta-kultúra dunántúli változatának meghatározott bifaciális iparával. Az utolsó nagy munka, amely a Jankovich-barlang és a többi dunántúli lelőhely teljes revíziójáról szólt, Gáboriné Csánk Vera akadémiai doktori disszertációja. A Jankovich-barlang utolsó interglaciálistól a jégkor végéig terjedő rétegsorában feltárt bifaciális középsőpaleolit kultúrát, a barlangról elnevezett Jankovichient írja le tanulmányában. Azonos a hasonló korú leletekkel a későpleisztocén kitöltés felsőpaleolit ipara. Az északkelet-dunántúli barlangok is csatlakoznak a Jankovich-barlanghoz.

A Szeletától teljesen független az új ipar, analógiái a Felső-Duna-vidék acheuléen gyökerű micoquien iparaiban mutatható ki. Jól körülhatárolhatók ökológiai igényei és körülményei. Egyelőre Magyarországon nincsenek nyomai a felsőpaleolitikum irányába mutató továbbfejlődésének. A Magyar Nemzeti Múzeum leltárkönyveiben a következő számok alatt van a Jankovich-barlang anyaga: Pb/546-573, Pb/873-882, Pb/936-937, 167/914, 94/915, 38/916, 13/917, 34/918, 61/925, Pb 52/66-67, Pb 55/9, Pb 56/16-20 és Pb 56/22-41. A tanulmányban van egy táblázat, amelyben az látható, hogy a barlang Bajóton helyezkedik el. A barlangi lelőhelyről ásatással kerültek elő leletek (középsőpaleolit Jankovichien, felsőpaleolit). Az őskőkori lelőhely helye jelölve van Komárom-Esztergom megye térképén.

2001-től[szerkesztés]

2001. május 17-től a környezetvédelmi miniszter 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletének értelmében a Gerecse hegység területén lévő Jankovich-barlang fokozottan védett barlang. Egyidejűleg a fokozottan védett barlangok körének megállapításáról szóló 1/1982. (III. 15.) OKTH rendelkezés hatályát veszti. A 2003-ban napvilágot látott Magyarország fokozottan védett barlangjai című könyv szerint a Jankovich-barlang további nevei Baits-barlang, Bajóti I. sz. barlang és Bajóti Öregkő-barlang. A 4661/1 barlangkataszteri számú barlang a Gerecsevidéken lévő Keleti-Gerecsében, a Komárom-Esztergom megyei Bajóton helyezkedik el. 330 m tszf. magasságban nyílik a 88 m hosszú, 25 m függőleges kiterjedésű, 19,5 m magas, 5,5 m mély és 37 m vízszintes kiterjedésű barlang.

A barlangból előkerült egyik lelet

Bajót mellett, a környezetéből sasbércszerűen kiemelkedő és 374 m magas Öreg-kő meredek, látványos sziklafalakkal tagolt K-i oldalában van a hegység és a Dunántúl egyik legjelentősebb őskőkori régészeti lelőhelye, a Jankovich-barlang. A hegyoldalban haladó országos kéktúra útvonalának turistapihenőjétől kezdődő beton lépcsősor D-i ágán érhető el a függőleges sziklaletörésben nyíló, tág főbejárata. A barlang kialakulásában meghatározó volt a mélyből feláramló meleg karsztvíz üregtágító hatása. A barlangot magába foglaló (akkor még alacsonyabb helyzetben lévő) kőzetblokkban termálkarsztos oldódással nagy üregek keletkeztek. E folyamat jellegzetes gömbüstös, gömbfülkés oldásformái jelenleg a bejárati csarnok felszínre nyíló kürtőjének oldalán és a belső terem mennyezetén láthatók. Szép oldási nyomok vannak a bejáratok előterében lévő sziklafalon is, amely régen a barlang része volt, de az 1900-as évek elején lebányászták mennyezetét.

A barlang a környéken élők számára valószínűleg már több évszázada ismert volt. Első, az 1800-as évekből származó, szórványos és leginkább csak néhány soros irodalmi említései többnyire turisztikai értékének bemutatásáról szóltak. Régészeti jelentőségére Baits György már 1911-ben felhívta Bekey Imre Gábor figyelmét. Az érdeklődés középpontjába azonban csak kutatásának kezdetén, 1913-ban került. Azóta az egyik legismertebb és legtöbbet hivatkozott barlangként tarthatják számon. Hillebrand Jenő egyosztatúnak írta le az egyes rétegeket. A belső terem kitöltésének kivételével nem bontotta szintekre a rétegeket és tanúfalakat nem hagyott. Valószínűleg keveredett a különböző kultúrrétegek anyaga is. Az e hiányosságokból eredő szakmai problémákat Jánossy Dénes és Vértes László 1956. évi rétegazonosító ásatása próbálta megszüntetni. Ekkor már nem lehetett találni a barlangban bolygatatlan Jankovichien-réteget.

Azonban sikerült feltárniuk a bejárati csarnok bejáratközeli részén a sárga agyagréteg (pilisszántói kultúra szintje) még érintetlen maradékát. A 12 szintre osztott réteg anyagát Jánossy Dénes és Kretzoi Miklós dolgozták fel, először alkalmazva Magyarországon a rétegenkénti száraz szitálással és iszapolással kombinált gerinces őslénytani finomrétegtani feltárást. Mindezt kiegészítette részletes pollenvizsgálat. A vizsgálatok végeredménye az az európai hírű finom rétegsor, melyből hitelesen ki lett mutatva a felső pleisztocén-holocén üledékek őslénytani és régészeti fejlődésmenete. Régészeti és őslénytani jelentősége, valamint tájképi értéke miatt 1982-től fokozottan védett barlang. Szabadon megtekinthető, de világítóeszköz kell látogatásához. Az ismertetéshez mellékelve lett a barlang 1986-ban rajzolt alaprajz térképének színes változata. A könyvben látható egy Egri Csaba által készített színes fénykép, amelyen a barlang felszínre nyílt csarnoka figyelhető meg. A barlangról szóló könyvfejezet 12 irodalmi mű alapján lett írva.

A 2003. évi Karsztfejlődésben az olvasható, hogy valószínűleg a víz a középső pliocénben nem a mésztufa alatti exhumált karsztrögből fakadt, hanem az Öreg-kő karsztrögéből a csúcsrégióban, É–D irányú törések mentén, és akkor még fedett helyzetben lévő barlangokból, például a Jankovits-barlangból. 2005. szeptember 1-től a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 23/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelete szerint a Gerecse hegységben lévő Jankovich-barlang fokozottan védett barlang.

Részlet a barlangból

A 2005-ben kiadott Magyar hegyisport és turista enciklopédia című kiadványban önálló szócikke van a barlangnak. A szócikk szerint a Jankovich-barlang a Gerecse hegységben található és régészeti jelentőségű, 1982 óta fokozottan védett természeti érték. A bajóti Öreg-kő sziklás, meredek oldalában, 330 m tszf. magasságban nyílik. A 88 m hosszú rendszer felső triász dachsteini mészkőben jött létre a meleg vizek oldó hatására. A szabadon látogatható barlang bejárata az Országos Kéktúra útvonalán közelíthető meg. A hatalmas bejáratú, 35 m hosszú, 20 m magas, gömbüstökkel díszített bejárati csarnok 7 m átmérőjű ablakkal nyílik a felszínre. Talppontjáról az önálló bejárattal is rendelkező alsó barlangba szűk kúszójárat vezet le. Az 1911-től végzett ásatások leleteinek újraértékelésekor bizonyossá vált, hogy azok a szeleta-kultúrától elkülöníthető, a barlangról elnevezett önálló kultúrát képviselnek. Kitöltéséből először sikerült korrelálni a felső pleisztocén-holocén üledékek őslénytani-régészeti fejlődésmenetét. Az Öreg-kőn lévő mászóiskola egyik érdekességei az érdekes áthajlásokkal tagolt Jankovich-barlang sziklakürtőjének útjai. A barlang bejáratának védelmében több személy számára jó bivakhely van.

Juhász Márton 2007. évi publikációjában az van írva, hogy a Bajóton lévő Jankovich-barlang egyéb elnevezései Bajóti 1.sz. barlang, Bajóti Öregkő-barlangja és Öregkő-barlang. Közhiteles barlangnyilvántartási száma 4661-1, UTM-kódja CT18C3. 88 m hosszú, 25 m függőleges kiterjedésű, 19,5 m magas és 5,5 m mély. A barlangban a Gerecse Barlangkutató és Természetvédő Egyesület 1997 és 2006 között 21 téli és 22 nyári (összesen 43) denevér megfigyelést végzett, amelyek közül 9 téli és 3 nyári (összesen 12) volt pozitív. A barlangban végzett denevér megfigyelésekkel kapcsolatos irodalom Juhász Márton 10 kéziratából és 1 publikációjából áll. A szabadon látogatható barlang közkedvelt kirándulóhelyen helyezkedik el. A barlang bejáratához turistaösvény vezet. Nagyon sokan látogatják, de ez (az alkalmi tűzgyújtások kivételével) gyakorlatilag nem zavaró. Védelmi intézkedés, beavatkozás szükségtelen. 2013. augusztus 12-től a belügyminiszter 43/2013. (VIII. 9.) BM rendelete szerint a Komárom-Esztergom megyei, bajóti, 4661-1 barlangkataszteri számú és 1971 lelőhely-azonosítójú Jankovich-barlang régészeti szempontból jelentős barlangnak minősül. A 2013-ban publikált és Varga Gábor által írt tanulmányban van egy olyan színes fénykép, amelyen a barlang belseje látható. A fényképet Egri Csaba készítette. 2015. november 3-tól a földművelésügyi miniszter 66/2015. (X. 26.) FM rendelete szerint a Jankovich-barlang (Gerecse hegység) fokozottan védett barlang.

Irodalom[szerkesztés]

Irodalom

További irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]