Solymári-kőfülke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Solymári-kőfülke
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz12 m
Mélység0 m
Magasság2,5 m
Függőleges kiterjedés2,5 m
Tengerszint feletti magasság332 m
Ország Magyarország
Település Solymár
Földrajzi táj Budai-hegység
Típus inaktív forrásbarlang
Barlangkataszteri szám 4773-3
A Wikimédia Commons tartalmaz Solymári-kőfülke témájú médiaállományokat.

A Solymári-kőfülke a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban lévő Solymáron, a Zsíros-hegyen található egyik barlang. Őslénytani és régészeti leletek kerültek elő belőle.

Leírás[szerkesztés]

A Solymári-ördöglyuk közelében, annak főbejárata alatt, erdőben, már nem működő nagy kőbánya oldalában van az ovális alakú, vízszintes tengelyirányú, természetes jellegű, 9 m széles, 2,5 m magas bejárata. Célszerű a kőfejtő udvarából megközelíteni. A kőfejtő és az abba DNy-i irányból becsatlakozó völgy metszéspontjában, a völgy szurdokszerű letörésében nyílik.

Egyetlen széles, vízszintes kiterjedéséhez viszonyítva alacsony teremből áll, amely aránylag száraz és majdnem vízszintes. Agyagos alja enyhén, lépcsősen emelkedik befelé. Felső triász dachsteini mészkőben alakult ki, ami erősen breccsásodott, töredezett. 12 m vízszintes kiterjedésű. Leél-Őssy Sándor szerint valószínűleg karsztos eredetű egykori forrásbarlang. Eleje beomlott. Jelenleg pusztul, hidrológiailag inaktív. Képződményei a farkasfogas bekérgezések, a cseppkőlécek és a hegyitej. Az illetékes természetvédelmi hatóság a Duna–Ipoly Nemzeti Park. Kadić Ottokár szerint morfológiailag nem kőfülke, hanem sziklaüreg. A közelében nyílt, de elpusztult Solymári-sziklaüreghez hasonló, viszont kisebb méretű.

Előfordul irodalmában Bockloch (Tasnádi Kubacska 1928), amely Kecske-lyuk magyar nyelven, Csucshegyi sziklaüreg (Kadić 1952), János-barlang (Láng 1958), János barlang (Horváth 1967), János-lyuk (Bertalan 1976), Jánoslyuk-barlang (Leél-Őssy 1957), Kecskeistálló barlang (Tasnádi Kubacska 1928), Kecskelyuk (Tasnádi Kubacska 1926), Kecske-lyuk (Bertalan 1976), Kecskeól (Bekey 1913), Solymári-kőfejtő hévforrás kürtői (Kordos 1984), de nem biztos, hogy ez a barlang is közéjük tartozik, Solymári kőfülke (Tasnádi Kubacska 1928) és Solymári sziklafülke (Tasnádi Kubacska 1928) neveken is. 1984-ben volt először Solymári-kőfülke néven említve a barlang az irodalmában.

Leletei

Budinszky Károly ásatásai során sok emlőscsont és madárcsont került elő belőle, például barlangi medve, macska, őz, mezei nyúl. Ekkor fémtárgyakat, cserepeket és tűzhelymaradványokat, égett csontot, hamut és faszenet is talált.

Kutatástörténet[szerkesztés]

A barlang bejárata

Budinszky Károly az 1905–1906-os években ásatott a kőfülkében őskori leletek után kutatva. Feltérképezte és lefényképezte. Alját borító kitöltését négyzetméterenként felásatta, vizsgálatairól pontos feljegyzéseket készített. Az ásatásai során előkerült leleteket, amelyeket a Földtani Intézetbe juttatott, nem dolgozta fel teljesen 1916-ban bekövetkezett halála miatt. A leletekhez jelzőlapocskákat és jegyzeteket mellékelt. Első, nyomtatásban megjelent említése 1913-ban történt. A leírás szerint a solymári, őslénytanilag és turisztikailag nagyon érdekes két barlangot, az Ördöglyukat és a Kecskeólat nemsokára kőbányászat fogja elpusztítani, ha a kutatások tovább késlekednek.

1926-ban Tasnádi Kubacska András említette meg egyik előadásában, majd az ez alapján készült Solymári-sziklaüregről írt cikkében. 1928-ban részletesen leírta a barlangot. Tasnádi Kubacska András 1927-ben járt benne Gedeon Tihamérral. Tasnádi Kubacska András és Gedeon Tihamér felmérte a kőfülkét, valamint a felmérés alapján Tasnádi Kubacska András rajzolt alaprajzi térképet, amelyen szerepelnek Budinszky Károly próbagödreinek helyei és egy keresztszelvényt. 1928-ban az alaprajzi térkép és bejáratának fényképe is megjelent. Ekkor a bejárat magassága 2 m, a bejárat szélessége kb. 2,2 m, legnagyobb belmagassága 3,5 m, hossza 18,5 m és szélessége 8,5 m volt. A kőbánya közeledése miatt sürgette a további felásatást.

Kadić Ottokár 1952-ben befejezett kéziratában össze lett foglalva addigi kutatása. A kéziratban Csucshegyi sziklaüreg a neve. A Földrajzi Értesítő 1957. évi évfolyamában Leél-Őssy Sándor írta le Jánoslyuk-barlang néven. Emiatt összekeverhető a Solymári-víznyelővel, amelynek másik neve Jánoslyuka volt. A publikációban az olvasható, hogy dachsteini mészkőben keletkezett, a Solymári-ördöglyuk mellett található, vízszintes, kicsi és száraz, valószínűleg karsztos eredetű régi forrásbarlang, amelynek beomlott eleje. Egy kb. 8 m hosszú teremből áll. Már pusztul, barlangi agyaggal nagyon feltöltődött és nincs cseppkő benne. A tanulmányhoz mellékelt térképvázlaton jelölve van helye.

Az 1958-ban kiadott Budapest természeti képe című könyv szerint a Kecskelyuk, amelynek másik neve lehet, hogy János-barlang a Csúcs-hegy É-i oldalán, a Solymári-ördöglyuktól DK-re lévő nagy vízmosás alján, közel a nagy kőbányához, 275 m tengerszint feletti magasságban, a hegyláb felett 20–25 m viszonylagos magasságban nyílik. Nagy barlangi üreg. Ürege kb. 10 m hosszú, kb. 10 m széles és 1–3 m magas. Alja befelé emelkedik a vastag vörösbarna agyagkitöltés miatt. Valószínűleg úgy keletkezett, hogy egy tektonikus hasadék nagyon kioldódott, vagy egy forrásbarlang volt, amely több hasadék találkozásánál alakult ki. Jelenleg glaciális vályoggal van töltve nagyrészt, amelyet még nem ástak ki.

A barlang bejárata belülről

Feltételezhető, hogy a barlang a Solymári-ördöglyukhoz és a Solymári-sziklaüreghez hasonlóan a mainál alacsonyabb, az erózióbázis közelében lévő szinten oldódott ki. Azóta ez a barlang is a kiemelkedő sziklás hegyoldalon, a Pilisvörösvári-medence szintje felett helyezkedik el fiatal tektonikus mozgások miatt. A barlang mellett egy aszóvölgy van, amely a barlang melletti mészkőfalon halad le a bányába. A Solymári-ördöglyuktól elkülönült barlangrészt Koch Antal János-barlang néven írta le. Jablonkay Pál szerint a régi barlang medrébe és innen a kőbányába jut le a Solymári-ördöglyuk melletti vízmosás vize. A János-barlangot gondolja Jablonkay Pál nyilvánvalóan régi barlangnak. A barlang nyílásával azonos szintben, a kőfejtő falában még 6–8 másik nyílás is látszik.

1967-ben Horváth János mérte fel a János barlang nevű barlangot, valamint szerkesztette meg alaprajz térképét és hosszmetszet térképét keresztszelvényekkel. Helyszínrajzon jelölte be helyét. Az 1976-ban befejezett és Bertalan Károly által írt kéziratban az olvasható, hogy Solymáron, a Sziklás-hegyen, a Solymártól Ny-ra lévő kettős kúpú hegy két kúpja közötti vízmosásban, a Solymári-ördöglyuk bejáratától 30 m-rel lejjebb, a kőfejtő felett, egy aszóvölgy, azaz egy árok kőfejtő feletti letörésében van a nagy bejárata. A barlang 107 m² alapterületű, 18 m hosszú, 9 m széles és 2,5 m magas. Tektonikus hasadék mentén jött létre a karsztos forrásbarlang. A kézirat barlangra vonatkozó része 2 publikáció alapján lett írva. Az 1977. évi MKBT Beszámolóban napvilágot látott és Horváth János által írt jelentésben látható helyszínvázlaton fel van tüntetve János barlang néven.

A Pápa Miklós és Dénes György által írt, 1982-ben megjelent útikalauzban meg van említve, hogy a lyuk szó barlang jelentésével jelenleg is lehet találkozni, pl. a zsíros-hegyi János-lyuk nevében. A Solymári-ördöglyuktól nem messze található a János-lyuk ürege. Az 1984-ben kiadott Magyarország barlangjai című könyv országos barlanglistájában szerepel a barlang Solymári-kőfülke néven János-lyuk és Kecske-lyuk névváltozatokkal. Ez az első említése jelenlegi nevének. A listához kapcsolódóan látható a Dunazug-hegység barlangjainak földrajzi elhelyezkedését bemutató 1:500 000-es méretarányú térképen a barlang földrajzi elhelyezkedése. 2004. július 19-én Gazda Attila szerkesztett alaprajz térképet, hosszmetszet térképet és keresztmetszetet Gazda Attila felmérése alapján. 2004-ben Gazda Attila készített leírást és fényképet az Országos Barlangnyilvántartás számára. A leírás szerint részletesen felmérve 12 m hosszú, 2,5 m függőleges kiterjedésű, 2,5 m magas és 12 m vízszintes kiterjedésű.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Jablonkay Pál: Solymár földrajza. (Bölcsészdoktori értekezés.) Budapest, 1935.

További információk[szerkesztés]