Keleti-kőfejtő 6. sz. barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Keleti-kőfejtő 6. sz. barlang
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz58 m
Mélység8 m
Magasság1,4 m
Függőleges kiterjedés9,4 m
Tengerszint feletti magasság232 m
Ország Magyarország
Település Budapest
Földrajzi táj Budai-hegység
Típus hévizes eredetű, inaktív
Barlangkataszteri szám 4763-27
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Keleti-kőfejtő 6. sz. barlang témájú médiaállományokat.

A Keleti-kőfejtő 6. sz. barlang egy barlang, amely Budapest III. kerületében, a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Budai Tájvédelmi Körzetben található. A Mátyás-hegy délkeleti kőfejtőjének a második leghosszabb barlangja, a leghosszabb a Barit-barlang.

Leírás[szerkesztés]

A budai termálkarszt keleti részén, a Mátyás-hegy délkeleti, felhagyott, kétszintes kőfejtőjének a felső bányaszintjén, az északi sziklafalnak a délkelet felé néző, keleti, jobb oldali részén, a márga és a Discocyclina tartalmú mészkő határán van a bejárata. A Keleti-kőfejtő 6. sz. barlangnak és a közeli Keleti-kőfejtő 7. sz. barlangnak körülbelül ugyanabban a magasságban, egymástól öt méterre vannak a bejáratai. A Keleti-kőfejtő 13. sz. barlang is közel van hozzá. A bejárata természetes jellegű, de bányászat miatt nyílt meg, szabálytalan alakú és függőleges tengelyirányú. Egy kőris nőtt a bejárati részben és a fa a bejárati vasrácson keresztül ér a felszínre.

Tektonikus hasadék mentén, a mélyből feltörő hévizek oldóhatása miatt keletkezett. A bejárati akna két méter mély. Három terem van a barlangban a Kormos-terem, a Sün-terem és a Vau-terem. A legmélyebb pontja a nyugati részén található Sün-terem aljából nyíló szakaszban van, a legmagasabb pontja az északi részén található Vau-teremben helyezkedik el. Gömbfülke figyelhető meg benne. A barlangban denevérek fordulnak elő. A lezáratlan barlang bejárásához engedély és barlangjáró alapfelszerelés szükséges.

A Sün-terem a nevét a mennyezetén látható, kipreparálódott, eocén Echinoida miatt kapta. Előfordul az irodalmában 6-os barlang (Acheron 1993), 6-os-barlang (Fehér, Fritz 1995), 6-os sz. barlang (Fehér 1994), 6-os sz barlang (Fehér, Fritz 1996), 6. sz. barlang (Kárpát 1984), 6.sz. barlang (Kárpát 1984), 6.sz.barlang (Kárpát 1984), 6. sz barlang (Kraus 2004), 6.sz. munkahely (Kárpát 1987), 6. sz. objektum (Fehér 1994), 6. sz. üreg (Kárpát 1983), DK-i kőfejtő 6. sz. barlang (Acheron 1993), Keleti-kőfejtő 6-7. sz. barlangja (Leél-Őssy 1995), Kormos-barlang (Fehér 1994), Kormos barlang (Fehér 2012) és Mátyás-h. DK-i 6. barlang (Kárpát 1984) néven is.

Kutatástörténet[szerkesztés]

A helyi, idős emberek elmondása alapján a bányászatkor sok üreg volt a talpszinten. A felső bányaudvar falán található, sok kis barlang és a sok barlangindikáció, valamint képződmény arra utal, hogy a kőfejtés egy nagyméretű barlangot pusztított el, vagy a nagyméretű barlangnak a felső részét. A ma látható barlangok ennek a nagyméretű barlangnak a maradványai. Az 1957. évi Földrajzi Értesítőben napvilágot látott, Leél-Őssy Sándor által írt tanulmányban meg vannak említve a Mátyás-hegyi, nagy kőfejtő üregei, amelyek nummuliteszes mészkőben alakultak ki és egy helyszínrajzon be van jelölve a helyük. Az 1958-ban kiadott, „Budapest természeti képe” című könyvben az olvasható, hogy a Mátyás-hegy délre néző, nagy kőfejtőjének a falában néhány, hévizes eredetű üreg van. Az 1963. évi Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztatóban publikált jelentés szerint 1962-ben a BEAC Barlangkutató Csoport kutatta a Mátyás-hegy keleti kőfejtőjét. A kőfejtőben, a sziklafalon néhány nyílás látható és ezek közül kettő barlangnak nevezhető a jelenlegi állapotában. A kutatásukkal még senki nem foglalkozott. Láng Gábor geológus feltérképezte az üregeket. A jellegzetes gömbfülkék utalnak az üregek hévizes eredetére. Körülbelül négy méter átmérőjű a legnagyobb. A Barit-barlang feltárásán kívül még két másik helyen is biztató a kutatás.

Az 1966-ban megjelent, „Budai-hegység útikalauz” című könyvben az van írva, hogy a Mátyás-hegyen, a másik, délkeleti kőfejtőben is vannak kis barlangüregek. Kilenc üreg vált ismertté a kőbányában. A Vass Imre Barlangkutató Csoport 1978. évi jelentésében az van írva, hogy a csoport több éve folytat kutató és térképező munkát a Mátyás-hegyen, a keleti kőfejtőben. 1978-ban néhány fülkét megbontottak a kőfejtőben a fiatal csoporttagok, amelynek eredményeként két–három méterrel meghosszabbítottak néhány fülkét, de nem értek el jelentős eredményt. Az 1982-ben napvilágot látott, „Budai-hegység útikalauz” szerint a Mátyás-hegy keleti oldalának a kőbányájában néhány kis, hévizes eredetű üreg van.

1983. február 6-án Kraus Sándor a kis kőfejtő felső pereménél, ott, ahol a hegyoldal véget ér két üreget sejtett a szálkőzetben. 1983-ban az Acheron Barlangkutató Szakosztály elkezdte kutatni és dokumentálni a kőfejtő üregeit. 1983-ban Kárpátné Fehér Katalin és Kárpát József szerkesztett egy térképet a Mátyás-hegy délkeleti kőfejtőjéről, amelyen a barlang elhelyezkedése és az alaprajza is látható. A térkép szerint 235 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. Ebben az évben Kárpát József rajzolt egy topográfiai térképet, amelyen látható a Mátyás-hegyi-barlang és a délkeleti kőfejtő üregeinek az elhelyezkedése. A térképen az üregek újra vannak számozva. Az 1983. évi, szakosztályi jelentés szerint a hegy geológiai viszonyai és a területen ismert barlangok, valamint üregek miatt itt valószínűleg a jelenleginél nagyobb üregrendszer van. A kőbánya üregeinek a feltárásával lehetőség nyílhat a Mátyás-hegyi-barlangrendszer jobb megismerésére. Az év elején a területen rendszeresen végeztek a szakosztály tagjai terepbejárásokat és kidolgoztak egy kutatási tervet. Az általuk ismert és a megtalálható szakirodalom alapján nem tudták az üregek neveit és a számait beazonosítani. A 6. sz. üregben felhalmozódott szemét nagyon megnehezítette a barlang megismerését és a barlangot csak a hulladék eltávolítása után tudták megnézni. Az üvegszilánkok balesetveszélyessé tették a közlekedést a barlangban és hátráltatták az üregben végzett tevékenységüket. Próbabontásokat végeztek a barlang északi részein. Az 1983. évi MKBT Beszámolóban megjelent egy jelentés a barlang kutatásáról és a topográfiai térkép.

1984-ben Kárpátné Fehér Katalin mérte fel és a felmérés alapján készült egy alaprajzi barlangtérkép két keresztmetszettel. Az 1984. évi, szakosztályi jelentésben az olvasható, hogy sok hévizes üregrendszer ismert a Mátyás-hegy délkeleti, már nem művelt kőfejtőjében. Eocén mészkőben és bryozoás márgában alakultak ki. 220–245 méter tengerszint feletti magasságban vannak a kőfejtéskor feltárt barlangmaradványok. A terület szomszédos barlangrendszereihez hasonlóan a tektonikus előkészítés és a mélyből feltörő hévizek keveredési korróziója miatt jöttek létre. A Keleti-kőfejtő 6. sz. barlangnak a kőfejtő északi felében, 235 méter tengerszint feletti magasságban van a bejárata. Kilenc méter hosszú és két méter mély. A hévíz által kioldott barlang hasadék mentén jött létre és gömbfülkés. A barlanggal szemben található a Keleti-kőfejtő 7. sz. barlang. A Keleti-kőfejtő 7. sz. barlangnak megegyezik a hasadékiránya a Keleti-kőfejtő 6. sz. barlang hasadékirányával és a két barlang valószínűleg egy rendszert alkotott. A jelentésben található a kőfejtő homlokfaláról egy olyan fénykép, amelyen be van jelölve a barlang bejárata és egy olyan fénykép, amelyen közelről látható a barlang bejárata.

Az 1984. évi MKBT Beszámolóban publikálva lett a barlang leírása, az alaprajzi barlangtérképe és az 1983-as topográfiai térkép. Az 1984-ben kiadott, „Magyarország barlangjai” című könyv országos barlanglistájában nem szerepel a barlang. Az 1987. évi, szakosztályi jelentésben van egy összefoglalás a kőfejtőnek a feltáró kutatás szempontjából fontos, bontási helyeiről. Közvetlenül a bejárat alatt indul egy északi irányba lejtő, kőzettörmelékes járat, amelybe másfél métert előrelátni és folytatódik a légrés. Ezen a helyen célszerű bontani és enyhén behúzó légáramlás is észlelhető. A kőfejtő barlangjai közül ebben a barlangban van az egyik, legoptimálisabb munkahely a feltárás szempontjából. Az 1991. évi, szakosztályi jelentésben az van írva, hogy a kőbánya legtöbb barlangjának a kutatását akkor lehet folytatni, ha azok biztonságossá vannak téve ácsolással és betonozással. A kis barlangok állapota tovább romlik, mert nem áll módjukban lezárni a barlangokat. A rongálás leginkább a képződményeken látszik. A kőbánya nagyon ígéretes terület, leginkább a Mátyás-hegyi-barlang felé található, feltáratlan területek irányába érdemes kutatni. 1992. november 7-én Kraus Sándor vizsgálta a barlangot. A feljegyzésében az olvasható, hogy borsóköves a nyugat felé lemenő járat és kalcit veszi körül a tömböket. Belül egy kellemes, nagy bivakhely van.

1993-ban a szakosztály a barlang bejárata után, a talpszinten induló, nagyon lapos járatkezdeményt kibontotta, amelynek a kemény agyagtalpát egy belső teremből, vagy felfelé induló járatból származó kőtörmelék fedte. Egy lapos járatba jutottak, ahonnan egy kis terembe lehetett bemászni. Az omladékot eltávolítva fedeztek fel egy szűk lyukat a terem végében. Nem tudtak bekúszni és ezért a nyílást vésőgéppel tágították. Amikor járható méretű lett benéztek és egy meredeken felfelé induló járatot pillantottak meg. Nem látszott biztonságosnak az omladéklejtő és ezért először, kívülről néhány, nagy követ próbáltak meg eltávolítani, majd bekúsztak a járatba. Néhány, kis üreg mellett egy meredeken felfelé indulót is észrevettek, amelyben fennakadt nadrágfoszlányok voltak. A foszlányok valószínűleg a felette kezdődő Keleti-kőfejtő 7. sz. barlang kitöltéséből kerülhettek be. Nem bontották össze a két barlangot, de pontosan felmérték az összefüggést. Az 1993. évi jelentés szerint 24 méter hosszú és a jelentésbe bekerült egy beszámoló a barlang kutatásáról, valamint egy helyszínrajz a kőfejtő barlangjainak az elhelyezkedésével, amelyen ez a barlang is jelölve van. 1993-ban Szabó Zoltán mérte fel és a felmérés alapján készült egy alaprajzi barlangtérkép.

A barlang bejárata

1994 júliusában Fehér Katalin kapott engedélyt a barlang kutatására és dokumentálására. Fehér Katalin és csoportja az 1994 nyaráig ismertté vált járatnak a nyugati végpontján kezdte meg a munkát a kemény, kalcitrétegek alkotta kitöltésben. A Sün-terembe vezető járat többszöri, vésőgépes bontás után nyílt meg. A járat egy kovás hasadékra illeszkedik, amely a Keleti-kőfejtő 15. sz. barlang irányába halad. A folyosó falain sok a borsókő. Borsókövet a kőfejtő barlangjaiban addig nem találtak. A járat északkeleti végpontján elhelyezkedő szűk rész bontásakor áthalmozott, többszöri elöntés nyomait tartalmazó kitöltés került elő. A száraz, finomszemcsés, agyagos kitöltésben sugaras, nagykristályos kalcittömbök, aragonitdarabok és visszaoldott borsókövek voltak. A járat talpa egy nehezen bontható, összefüggő, kalcitos kitöltésben ért véget három–négy méter bontás után. Ezen a ponton jutottak tovább a főte átlyukasztásával egy terembe, amelynek Vau!-terem lett a neve. Kovatömbökből álló omladék alkotta a terem alját, a mennyezete a kovás hasadékban harapódzott fel. Az északnyugati, oldott oldalfalában nyílik egy keskeny kereszthasadék, a falait borsókő fedi. A sok vésés, omlasztás ellenére még nem tudtak továbbjutni a teremből.

A másik bontási helyük a Sün-terem bejáratánál található keresztkova áthalmozott kitöltése volt. Itt is használniuk kellett a vésőgépet a kemény, átcementálódott anyag miatt. A bontással átjutottak a 37-es járatba, amely egy négy méter mély, másfélszer egy méteres, szabad légterű üreg. Valószínű volt, hogy lefelé haladva az oldott szálkőfala mellett tovább tudnak majd jutni. A Kormos-terem járatának a kovás hasadéka tovább folytatódik a Kürtős-barlangban, amelyet ezért nem kezeltek külön barlangként, hanem a Kormos-barlang részének tekintették. Fehér Katalin szerint az Acheron Barlangkutató Szakosztály az 1993. évi jelentésében hasonló megállapítást tett. A járat délkeleti végpontján a bontási helyet egy leszakadt, oldott falú kőtömb zárja el. A nehezen hozzáférhető, szűk helyen többször próbáltak átjutni, de nem sikerült. A következő évben akarták folytatni a próbálkozást. 1994-ben fel lett mérve a barlang és 1994 augusztusában Fehér Katalin rajzolt egy az alaprajzi barlangtérkép-vázlatot, amely 1:100 méretarányban készült. Az alaprajzi barlangtérkép-vázlatot tartalmazó térképlapon együtt van ábrázolva a Keleti-kőfejtő 7. sz. barlanggal.

A délkeleti kőfejtő digitalizált, szpeleotopográfiai térképének az elkészítéséhez szükséges adatgyűjtéskor, amelyet 1994-ben és 1995-ben végeztek, két alkalommal mért magasságot a Pagony Barlangkutató Csoport a bányatalpon lévő barlangbejárat null pontjára. 1995-ben készült el a szpeleotopográfiai térkép, amely 1:1000 méretarányban készült és amelyen látható a barlang elhelyezkedése, valamint az alaprajza. A barlang DK/6-7 jelzéssel van jelölve a térképen. A térkép alapján meg lett állapítva, hogy a sün-termi járat a törmelékrézsű tetején található Acheron 26. sz. barlangtorzóban folytatódik. Ebben az irányban, a bányaudvar túlsó falában nyílik a Keleti-kőfejtő 15. sz. barlang. A mérések alapján feltételezhető, hogy a két, jelenleg elszigetelt helyzetű barlang között összefüggés volt, mert a preformáló hasadékuk egybeesik. 1995. február 21-én Kraus Sándor vizsgálta a barlangot és mintát gyűjtött belőle. A feljegyzése szerint bontanak fent, a mészkő és a márga határánál. 1995-ben a Pagony Barlangkutató Csoport három, kutatási helyet vizsgált meg a barlangban, amelyek közül kettőnek találták a további feltárását biztatónak. 1995. február 25-én a Vau!-terem végpontján a csoport próbabontást végzett. A végponti szűkületbe fejjel lefelé kellett leereszkedni és ebben a testhelyzetben kellett dolgozni. Nem próbálkoztak a szűkület szélesítésével, mert az oldalfalak és a mennyezet omlásveszélyes volt. A járat folytatásából erős légmozgást észleltek, de a felszerelésükkel nem tudták folytatni a kutatást. Meg lehet próbálni egy kerülőakna kihajtását a terem alatt, de a többi, kutatási helyen ígéretesebbnek találták a további járatok feltárását, ezért az itt folytatott kutatómunkát bizonytalan ideig elhalasztották.

A 37-es járat egy kovás, széles hasadéknak az átrendeződött kitöltésében van. Azonos az iránya a Sün-terem járatának az irányával. A Sün-terem járatának az alsó szintje. Az alján egy kicsi, körülbelül két méter átmérőjű terem van. A hasadékkitöltés tömbjei alkotják a mennyezetet, a talpszintet és a nyugati fal kivételével az oldalfalakat. A továbbkutatáshoz biztos támpontot nyújt a bonyolult szakaszban a nyugati fal oldott szálkőzete. A terem közepét egy nagyméretű, leszakadt kőtömb foglalja el, amelynek a látható része körülbelül 70 köbdeciméter. A nyugati fal és a kőtömb között, a talpszint süllyesztésével végezték a kutatást. Lefelé haladva, a felső, 40–50 centiméteres részen sárga agyagba, szürke agyagba és kovaporba ágyazódott, kis kődarabokból, valamint kis kovadarabokból álló, laza kitöltésben dolgoztak. A felső, 40–50 centiméteres részt elhagyva finomodott a törmelék, elfogytak a kődarabok és a kovadarabok, egyre tömörebb lett a kitöltés. A terem belseje felé, vagyis a terem közepén található tömb felé hajlott a szálkőfal és ezért lett a kutatási hely egyre szűkebb. Abba kellett hagyni a munkát 70–80 centiméter mélységben. A munkát nehezítette az is, hogy megszűnt a tavasszal észlelt, enyhe légmozgás és ezért csak kis időt lehetett eltölteni a szellőzetlen helyen a lebegő por miatt. Nem érték el a kőtömb alját a talpszint süllyesztésekor.

A Vau!-termet a Sün-teremmel összekötő járatnak az északnyugati falában, a Sün-teremtől egy méterre találtak egy fejletlen kereszthasadékot, amelynek a mennyezete egy átkovásodott, 10–15 centiméter széles mészkősávból áll. A mészkősáv körülbelül 80%-át száraz, 0,5–1,5 centiméter vastag, néhány helyen kicsit visszaoldott cseppkőkéreg borítja. A járattalpa olyan, mint a főfolyosóé, azaz száraz, kovás lisztbe ágyazódott, visszaoldódott, a falakról levált képződménydarabokból, leginkább borsókő darabokból és mészkődarabokból áll. A járattalptól felfelé másfél méterig követhető az alakzat. Ezen a helyen még nem bontottak, mert biztatóbbnak tűnő helyeken kutattak. A Vau!-teremnek az omlásveszélye és a nehéz megközelíthetősége, valamint a 37-es járat alsó végpontjának a beszűkülése, a kitöltésének a keményedése, a cementáltsága miatt abbahagyták ezen a két helyen a feltáró kutatást. A Vau!-terem felől jövő, nagyon erős légmozgás azonban arra utal, hogy egy nagy rendszer helyezkedhet el a járat folytatásában, ezért kell próbálkozniuk a továbbjutásra kisebb reményt adó helyeken is.

1995. augusztus 7-én kezdték el a sün-termi kereszthasadék feltárását. Először az itt elhelyezett, a Vau!-termi és a 37-es járat végponti bontásából származó, körülbelül két köbméternyi anyagot kellett a felszínre vinniük, hogy ki tudjanak alakítani egy megfelelő méretű munkahelyet. Ezután kezdték el a járattalp süllyesztését a kereszthasadék torkolatánál. A laza, könnyen bontható kovalisztbe ágyazott, vegyes összetételű törmelékben, 50 centiméter mélyen, körülbelül negyed négyzetméteres alapterületen 10–15 darab, 8–20 centiméter átmérőjű kalcitgömböt találtak. Ezekből metszet készült. A kalcitgömbök a kalcitgömb méretétől függően, kettő–négy milliméter vastag, a középpontból kiinduló kalcittűkből állnak. 1995. augusztus 8-án a kitöltésben két méter mélységig ástak le és egy kis légrésre bukkantak a bal oldali falban. Tervezték, hogy a feltárás dokumentálása után folytatni fogják ezen a ponton a munkát.

Az 1995. évi csoportjelentésben van egy beszámoló az 1995. évi kutatásról. A jelentés szerint a Keleti-kőfejtő 7. sz. barlang egy rendszert alkot a Keleti-kőfejtő 6. sz. barlanggal. A Keleti-kőfejtő 7. sz. barlang keleti végpontjának, amelyet omladék zár le, az átbontásával esély van a Vau!-terem omladékzónájának a megkerülésére. A Keleti-kőfejtő 6. sz. barlang bejáratánál építettek egy standot, amely a Keleti-kőfejtő 7. sz. barlang feltárása miatt készült. A jelentésben látható az 1994-es és az 1995-ös években történt felmérésen alapuló, alaprajzi barlangtérkép, amelyet Fehér Katalin szerkesztett és 1:100 méretarányban készült, valamint négy, színes fénykép. Az elsőn a sün-termi ág bejárati szűkülete, a másodikon a sün-termi ág középső szakasza, a harmadikon a Vau!-terem bejáratának a borsóköves szűkülete, a negyediken a Sün-terem bejárata látható. A jelentésbe bekerült a szpeleotopográfiai térkép, egy helyszínrajz, amely 1:1000 méretarányban készült és amelyen a délkeleti kőfejtő fosszíliáinak a lelőhelyei vannak feltüntetve. A helyszínrajzon látható a barlang elhelyezkedése és az alaprajza. A jelentésben van egy vegetációtérkép, amelyen látható a barlang elhelyezkedése és az alaprajza.

Az 1995. évi Földtani Közlönyben napvilágot látott tanulmányban az olvasható, hogy 1900 körül a Pálvölgy környékén a kőbányászat intenzív lett és emiatt tárták fel a délkeleti kőfejtő barlangjait. A kőfejtő üregeinek egy részét a kőbányászat után tárták fel. Körülbelül 250 méter a jelenleg ismert járathossz a kőfejtőben. A lefejtett járathossz nehezen becsülhető meg, de legalább még egyszer ennyi lehetett. A tanulmányban Keleti-kőfejtő 6-7. sz. barlangja a neve. A kőfejtő északi sarkában, 15 méter relatív magasságban van a bejárata. A Keleti-kőfejtő 6. sz. barlangnak és a Keleti-kőfejtő 7. sz. barlangnak öt méterre van egymástól a bejárata. A barlangban egy jellegzetes, csőszerű, hévizes kürtő kapcsolódik egy lapos folyosóhoz. A tanulmányhoz mellékelve lett a Rózsadomb és környéke barlangjainak a helyszínrajza és a kőfejtő barlangjainak a helyszínrajza, amelyeken jelölve van a barlang helye.

A barlang bejárata

1996. március 24-én Kraus Sándor azt jegyezte fel, hogy állandó és erős a huzat a barlangban. A bivakhelynek használható Kormos-teremben két nappali pávaszemet és denevérguanót látott. Egy kanyarnak a mennyezetén, egy repedésben egy kis, barna denevér volt. A járatban borsókő van, amely néhány helyen dióhéj szerkezetű. Vékony kalciterek vannak kipreparálódva keresztben. A mennyezet hosszában kovás. Sok kalcit ágyúgolyót és kalcitlemezt, valamint egy száraz, kis cseppkőlefolyást is megfigyelt. Minden száraz. Három mintát gyűjtött benne. 1996-ban a Pagony Barlangkutató Csoport tagjai 2,5 méter hosszan, másfél–két méter mélységig a talpszint süllyesztésén dolgoztak a sün-termi járat végén, a Vau!-terem szűkülete előtt. A Vau!-termi omladék megkerülése volt a céljuk. A süllyesztéssel kalcitos, kemény réteget értek el, melyben nem tudtak továbbjutni kézi eszközökkel. A kitermelt anyagot két lépcsőben, a Sün-termen és a Kormos-termen keresztül juttatták a felszínre. Egy két méter mély kutatóaknát ástak a Sün-terem északi végén, egy keskeny kereszthasadékot követve. Az áthalmozott kitöltésből 10–20 centiméter átmérőjű, általuk ágyúgolyónak nevezett kalcitgömbök kerültek elő. A süllyesztést abbahagyták, mert az alsó részén sem tágult a hasadék.

A csoport 1996-os jelentésében az olvasható, hogy a délkeleti kőfejtő egyik legfontosabb, ősmaradvány lelőhelye a Sün-termi-ágának kovája. A Keleti-kőfejtő 6. sz. barlang és a Keleti-kőfejtő 17. sz. barlang között felvett, elméleti keresztszelvény adatai szerint a délkeleti kőfejtő legmélyebb szintje az alsó udvar, amely 206 méter tengerszint feletti magasságban van és a 216 méter tengerszint feletti magasságban lévő, felső udvar északi fala 249 méter tengerszint feletti magasságig terjed. A bányászat miatt szétválasztott barlangrendszer, azaz a Keleti-kőfejtő 6. sz. barlang és a Keleti-kőfejtő 7. sz. barlang az északi fal keleti részén helyezkedik el. Egy letolódási zóna mentén keletkezett a barlangrendszer egy része. A valószínűleg jelentős vastagságú, kitöltő üledéken kívül egy helyen kalcitlemez szinlők láthatók. A zónával párhuzamosan haladó járat nyugati végén egy északkeleti irányú járat kezdődik és ez a járat az oldásformáival, a borsókő kiválásaival emlékeztet a Szemlő-hegyi-barlang Hosszú-folyosójára. A különlegessége, hogy a járat egy lapos réteglap síkját követve, Bryozoa tartalmú márgában jött létre és az iránya megegyezik az északi falnak a hasonló irányú kovazónájával. A járat szintesen haladva kifut a márgából és eléri a nummuliteszes mészkövet. A járat mennyezetében megtalálható a kovaanyag és a tengelyét kipreparálódott kalcittelér-maradványok jelzik. A barlangban, körülbelül 230 méteres szinten kiválási szinlő és kalcitlemezek vannak, amelyek 20 méterrel magasabban találhatók, mint a rózsadombi barlangokban eddig ismert, hasonló képződmények. Ezeknek a képződményeknek vagy a két, Mátyás-hegyi kőfejtő közötti, de a törmelék miatt nem kimutatható, tektonikus elmozdulás miatt eltérő az elhelyezkedése, vagy a 240 méteres, édesvízi mészkőszinthez kapcsolhatók. Az apró, nagyon töredezett kalcitlemezek felhalmozódási szintje valamivel magasabb, régi karsztvízszintet jelöl, amely sűrűn változott. Ennek a karsztvízszintnek a nyoma lehet a Keleti-kőfejtő 6. sz. barlang vízszint-kiválási szinlője.

A Keleti-kőfejtő 6. sz. barlang északkelet felé vezető járata reményt ad további járatok feltárására. A barlangszakasz jól követhető, tektonikai sík mentén halad és omlás zárja le a végét. Jelentős, régi légmozgásra utalnak a barlangban lévő borsókövek. A veszélyes omladékzóna elbontásával van remény a további járatok feltárására. A végponti huzat a kőfejtő felől érkező, kis járaton jön be és télen a márga repedésein át, felfelé távozik. Úgy tűnik, hogy a kis járat visszafelé kitágul és érdemes lenne a bontását megpróbálni. A letolódási sík zónájában elhelyezkedő, mészkő és márga érintkezésénél létrejött barlangokban, például a Keleti-kőfejtő 6. sz. barlangban, a gázbuborék-áramlási csatornák mentén van még remény arra, hogy új barlangjáratok legyenek felfedezve. Lehetőség van az 5–15 méterrel mélyebben lévő mészkő elérésére a tektonikai sík mentén lefelé haladva. Addig azonban nagy mennyiségű kitöltés eltávolítása szükséges.

1996. december 12-én Sásdi László azt mondta Kraus Sándornak, hogy a szürke kalcitgombócok Korpás László szerint mélységi, őskarszt kitöltések. Katódluminoszkópban világítanak Kraus Sándor vizsgálata alapján. Az 1997. évi MKBT Műsorfüzetben az van írva, hogy a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 1997. évi kutatótáborának az egyik tervezett kutatási helye volt. A 6-os barlangban lehet bontani, ahol remény van lefelé és északi irányba haladó járatok feltárására. A járatok folytatása kézi geofizikai módszerrel, azaz varázsvesszővel ki van mutatva. Kraus Sándor 1997. évi beszámolójába bekerült a barlangból származó két minta vékonycsiszolatának a leírása. Az Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület 1998. évi jelentésében egy kissé át vannak fogalmazva a Pagony Barlangkutató Csoport 1996. évi jelentésében leírtak. Az egyesület jelentésében az olvasható, hogy a letolódási zónával párhuzamos járat nummuliteszes és bryozoás márga határán jött létre. Továbbá az is le lett írva, hogy egyértelműen kimutatható a mérések alapján egy boltozat, amelynek az északi fal tetején, a Keleti-kőfejtő 6. sz. barlang felett helyezkedik el a látható, legmagasabb pontja. A kézirathoz mellékelve van egy fénykép, amelyen egy letolódási vonal látható a Keleti-kőfejtő 6. sz. barlang mentén. A Pagony Barlangkutató Csoport 1998 és 2002 között, a tervezettel ellentétben nem kutatott a barlangban időhiány és létszámhiány miatt. Kraus Sándor 2004. december 25-i feljegyzése szerint a kőfejtőt alaposabban kellene kutatni. A barlang kalcitgombócai egyedülálló alakzatok, sehol nem látott hasonlót, még képen sem. Ezek ráadásul reduktív közegben, lehet, hogy mélykarsztban jöttek létre, mert katódluminoszkópban világítanak. 2005-ben az Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület három tagja, Kovács Jenő, Kovács Richárd és Szabó Evelin mérte fel és a felmérés alapján, 2005. március 20-án Kovács Richárd szerkesztett egy alaprajzi barlangtérképet három keresztmetszettel. A felmérés szerint 58 méter hosszú, 9,4 méter függőleges kiterjedésű, nyolc méter mély és 1,4 méter magas.

2012-ben a Pagony Barlangkutató Csoport tagjai elkezdték az előző években felhalmozott kitöltés kihordását a barlangból, de a téli időjárás miatt abba kellett hagyniuk és azt tervezték, hogy tavasszal folytatják a munkát. 2012. szeptember 29-én Kraus Sándor azt jegyezte fel, hogy a magasan, márga és a Discocyclina tartalmú mészkő határán lévő bejáratán egy vasrács található, de ajtó nincs rajta. A bontott anyag átvödrözése közben még néhány gombóc került elő. A barlang száraz és poros, valamint lehet, hogy enyhe légmozgás van a szűk részeken. Kovapúder. Az ajtókereten leereszkedve, a majdnem gömbölyű falakat egy-két centiméter vastag kiválás fedi egyenletes vastagságban. Karfiol borsókőhöz hasonló, de nem látszik rétegesnek, csak a néhány milliméter vastag kalcitok érintkezési felületeinek a vonalai díszítik. Egy kőris nőtt a bejárati részben és a fa a bejárati vasrácson keresztül ér a felszínre. Egyenesen előre egy lejtő halad és a balra, nyugatra található, vízszintes nyílás vezet a Kormos-terembe. A falakon borsókövek vannak, amelyeket az egykori tüzelés korma fed. Egy kicsit tágul a járat egy négykézláb járható átbújó után. Itt mélyítették az aljzatot is és keményre cementálódott, fehér, szürke, vagy sárga, vízszintes rétegek tárultak fel. Egy emberfejnyi gombóc is ilyen anyagból lett konkréció.

Élesen jobbra kanyarodva lehet elérni a főjáratot. Ez egy majdnem függőleges kovatelér kipergésével, tágulásával jött létre. A szélessége és a magassága változó, lent az oldalait nagyrészt kiválás fedi. A teteje néhány helyen gömbösre oldódott a márga jellegzetes pontsoraival. Egy szép, nagy tengerisün alja is megfigyelhető. A kényelmesen járható járat végén vastagon képződött, apró, egy kicsit kalcitszivacs rostosságú, borsókő jellegű kiválás van. Benne, a sok sárga csomó között fehér csomók vannak. A teteje két–három centiméter vastagon kemény és a belseje morzsolódik. Kraus Sándorék innen vödrözték kifelé a többször átrakott anyagot az előtte elhelyezkedő, széles részre, úgy, hogy kerülték a nagy porképződést. Ezen a részen a falak tagoltságát részben a kőzetből kipreparálódott kalcittelérek és a kalcitteléreket borító borsókő okozzák. Az előrébb található, szélesebb terem mellől indul lefelé egy új, kiásott járat, ahová Kraus Sándorék ekkor nem mentek le. Az átrakott anyagban néhány kalcitgombóc, kalcittöredék és egy nagy kő volt, amelyre lehet, hogy kalcitlemez rakódott. A 2012. évi jelentésében közölte a barlangban végzett megfigyeléseit, öt mintának a leírását és a jelentéshez mellékelve lett hét minta vékonycsiszolatának a fényképe. 2013-ban eltávolították a felhalmozott kitöltést a barlangból és ezért a 32-es járat is járható lett.

Irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]