Béka-tó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A Béka-tó

A Béka-tó a Budai-hegységnek a legnagyobb felületű, természetes eredetű, felszíni tava. A kis erdei tavacska a János-hegy délnyugati oldalában, a libegő felső állomásától a Gyermekvasút János-hegy állomásához vezető sétaút mentén.

Leírása[szerkesztés]

A tó létezése különlegesnek mondható, mivel a Budai-hegység javarészt meszes kőzetekből áll, amikben ritkák az állóvizek. Megmaradását annak köszönheti, hogy a medrében sok az agyag, ami nem engedi elszivárogni a vizet.

A tóban élnek, a névadó békákon kívül, pettyes gőték, többféle vízicsiga és sok rovar is. A Normafánál látható szitakötők is ebben a tóban töltötték lárvakorukat, és ide is térnek vissza petéket lerakni.

A 20. század 50-es éveiben még több a Béka-tóhoz hasonló tengerszemhez hasonló tavacska volt a Budai-hegyekben. Ilyen volt az Istenszeme-tó, a Disznófő-forrás alatti névtelen tavacska. A budai hegység 1960 körül végrehajtott csatornázásával ezeket a tavakat tápláló forrásokat: Istenszeme-forrást, Disznófő-forrást, de más forrásokat is, például a Csermely-forrást is közvetlenül vezették be a csatornahálózatba. Ezzel visszafordíthatatlan kárt okoztak a Budai-hegység élővilágának.

Irodalom[szerkesztés]

  • Budapest lexikon I. (A–K). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 1993. 124. o. ISBN 963-05-6410-6  

Külső hivatkozás[szerkesztés]