János-hegyi-átjáró

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
János-hegyi-átjáró
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz 18 m
Mélység 3,4 m
Magasság 4 m
Függőleges kiterjedés 7,4 m
Tengerszint feletti magasság 455 és 458 m
Ország Magyarország
Település Budapest
Földrajzi táj Budai-hegység
Típus valószínűleg hévíz alakította ki
Barlangkataszteri szám 4732-10
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz János-hegyi-átjáró témájú médiaállományokat.

A János-hegyi-átjáró egy dolomitban keletkezett átjáróbarlang, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Budai Tájvédelmi Körzetben, a János-hegy oldalában, Budapest XII. kerületében található.

Leírása[szerkesztés]

A Szépjuhásznétól a János-hegyre vezető, piros sáv turistajelzésen kell elindulni a János-hegy irányába. Kétszer keresztezve a Jánoshegyi utat, amely egy aszfaltút, a harmadik keresztezésénél rá kell térni az aszfaltútra, amelyen balra kell menni. Az aszfaltúton haladva, körülbelül 250 méterre, az út mellett, az út jobb oldalán, a hegyoldalban, erdőben, a hegycsúcstól északra, körülbelül 150 méterre találhatók a bejáratai. A második bejárat az első bejárattól és az aszfaltúttól néhány méterre, magasabban van, amelyet kijáratnak is neveznek. A János-hegy csúcsának a közelében a piros sáv jelzésű turistaútról leágazó, piros barlang jelzésű, körülbelül 500 méter hosszú turistaúton és a zöld háromszög jelzésű turistaútról induló, zöld barlang jelzésű, körülbelül 100 méter hosszú turistaúton is elérhető.

A bejárat 455 méter tengerszint feletti magasságban, a kijárat 458 méter tengerszint feletti magasságban nyílik. Felső triász dolomitban alakult ki. Az északra néző, két méter széles, 1,3 méter magas, természetes jellegű, vízszintes tengelyirányú, felül ív alakban hajló bejárata egy többször irányt váltó, lankásan felfelé menő folyosóba vezet. A négy méter hosszú, két méter széles és másfél méter magas, alsó szakasz vízszintesen, délkeleti irányba halad és a végén kissé kibővülve egy négy méter hosszú, másfél méter széles és átlagosan három méter magas, dél–délnyugati irányba terjedő, enyhén felfelé emelkedő, középső szakaszba megy át. A folyosó itt újból kibővül és azután négy méter hosszan, kelet–északkeleti irányba vezet kifelé.

A kijárat felé a folyosó két méterre kiszélesedik, a mennyezete pedig 4,5 méter magas, hegyes csúcsban végződő kupolává fejlődik, melyből két, kis méretű, ablakszerű lyuk a barlang feletti területre nyílik. A kijárat 1,7 méter széles, két méter magas, természetes jellegű, íves és négyszög alakú, vízszintes tengelyirányú, amelyből kilépve egy keskeny, rövid sétaúton az autóútra lehet menni. A jellemző szelvénytípusa az alagút szelvénytípus. Kalcittelér és breccsazóna, valamint cseppkőbekérgezés és borsókő figyelhető meg benne. 11,2 méter a vízszintes kiterjedése. A barlang nincs lezárva és szabadon látogatható. Barlangjáró alapfelszerelés nélkül, könnyen járható.

Előfordul az irodalmában Jánoshegyi átjáró (Kadić 1919), János-hegyi Átjáró-barlang (Szabó 1965), Jánoshegyi-átjáróbarlang (Kerekes 1944), János-hegyi barlang (Pápa 1966), Jánoshegyi barlang (Thirring 1900), János-hegyi-sziklaüreg (Gazda 2005) és Jánoshegyi sziklaüreg (Bertalan 1976) néven is. A János-hegyi-átjáró név először a Bibliographia spelaeologica hungarica című munka barlangnévmutatójában jelent meg.

Története[szerkesztés]

Az első említője Thirring Gusztáv volt, akinek az 1900-ban megjelent könyvében az olvasható, hogy a barlang egy egyszerű sziklahasadék. 1919-ben Kadić Ottokár a Magyar Királyi Földtani Intézet megbízásából és a Pannónia Turista Egyesület barlangkutató tagjai segítségével mérte fel és készített egy alaprajzi barlangtérképet, egy hosszmetszet barlangtérképet és három keresztmetszetet. A felmérésben Som Imre is segédkezett neki. Az 1919. évi Barlangkutatásban kiadott, Kadić Ottokár által írt jelentés szerint a közismert sziklaüreg 17 méter hosszú, a János-hegy északnyugati lejtőjén, egy sétálásra kialakított autóút mellett helyezkedik el. Dolomitban kialakult, többször irányt váltó, lankásan haladó, kétnyílású folyosó és nem alkalmas az ásatásra. Az alsó bejárat az autóút mellett, a felső bejárat egy kicsit feljebb van.

Bekey Imre Gábor fényképe a barlang bejáratáról

A Természet 1920. évi évfolyamában látott napvilágot a barlang részletes leírása, amelyet Kadić Ottokár írt. Azt publikálta, hogy a János-hegy északnyugati lejtőjén, az ott található kocsiút mellett nyílik. A legkönnyebben úgy található meg, hogy a János-hegy túlsó oldalán lévő vendéglőtől az említett kocsiúton északnyugati irányban elindulva és a hegyet körbejárva az út délkeleti szakaszán addig kell menni, amíg az átjáró alsó nyílása, vagy a bejárata jobbra, az út melletti sziklacsoportban észrevehető. A Bejárat két méter széles, 1,8 méter magas, felül íves és északra néz, amely egy néhányszor irányt változtató, lankásan felfelé vezető Folyosóban folytatódik. Az alsó szakasz négy méter hosszú, két méter széles, másfél méter magas és vízszintesen halad délkeleti irányba. A végén kissé bővülve megy át a középső szakaszba, amely négy méter hosszú, másfél méter széles, átlag három méter magas, dél–délnyugati irányba terjed és enyhén emelkedik. A Folyosó itt megint tág lesz és azután kelet–északkeleti irányba, négy méter hosszan vezet ki a barlangból. A Folyosó két méteresre szélesedik és a mennyezete 4,5 méter magas, hegyes csúcsban végződő kupolává válik a kijárat felé. A kupolából a barlang feletti felszínre nyílik két, kis, ablakszerű lyuk.

A Kijárat két méter széles és két méter magas, amelyből kilépve egy keskeny, rövid ösvényen lehet a kocsiútra menni. A 14 méter hosszú barlangnak az alja csupasz szikla és ezért ásatásra alkalmatlan. A bejárat és a kijárat közötti magasságkülönbség 2,4 méter. A vizsgálatai alapján természetes eredetű. A barlang nagyon mállott dolomitban, három, a folyosó irányaival megegyező repedés mentén alakult ki. Mesterséges eredetre utaló jeleket nem fedezett fel benne. A Budai-hegység dolomitjában lévő üreg és arra bizonyíték a létezése, hogy barlangok nemcsak mészkőben, hanem dolomitban is keletkezhettek. Azokhoz a ritkán előforduló sziklaüregekhez tartozik, amelyeknek két nyílása, egy bejárata és egy kijárata van. A leghelyesebb, ha ez a barlangtípus átjárónak van nevezve a német Durchgang szó alapján. Ennek a sziklaüregnek még nem volt határozott, földrajzi neve és ezért „jánoshegyi átjáró” néven ismertette. Som Imre segített neki felmérni az átjárót. A tanulmányhoz mellékelve lettek a barlangtérképek és egy Bekey Imre Gábor által készített fénykép a bejáratról. A barlang egy forgalmas sétaút mellett helyezkedik el és majdnem közismert, de mégsem található az irodalomban feljegyzés erről a barlangról a Thirring Gusztáv által írt útikalauzban lévő, rövid említésen kívül. 1919 augusztusában emiatt kutatta át és ismertette Kadić Ottokár. Az 1920-ban kiadott, „Budapest Duna-jobbparti környéke” című kiadványban az olvasható, hogy egy kocsiút melletti dolomitsziklában található.

A barlang bejárata

Az 1920. évi Barlangkutatás 1–4. füzetében, a „Budapest Duna-jobbparti környéke” című könyv ismertetésében említve van, hogy a könyvben le van írva a barlang. Ebben a füzetben lett ismertetve Kadić Ottokárnak a barlangról szóló, A Természet folyóiratban közölt tanulmánya. Az ismertetés szerint a Budai-hegység dolomitjában található üregek fontos bizonyítékok annak a régi nézetnek a megcáfolására, hogy nem karsztalkotó kőzet a dolomit. Kadić Ottokár a cikkben bemutatja a János-hegy nagyon mállott dolomitjában lévő sziklaüreget. A barlang egy ritka barlangtípusba tartozik, mert két nyílása, egy bejárata és egy kijárata van. Ezért kapta az üreg a „jánoshegyi átjáró” nevet. A szakszerű elnevezés hasznos volt a barlangtani szakkifejezések szempontjából. Régészeti és őslénytani szempontból jelentéktelen. A Pannónia Turista Egyesület Barlangkutató Szakosztálya az 1920. évi, irodalmi tevékenységéhez sorolta azt, hogy Kadić Ottokár tanulmányt írt az átjáróról. Az 1921. évi Turisták Lapjában publikálva lett, hogy Kadić Ottokár beszámolt a fővárosi barlang kutatásáról az 1919. évi Barlangkutatásban. Az 1923-ban megjelent, „Budai hegyek részletes kalauza és térképe” című kiadvány szerint a 16 méter hosszú barlangnak az északnyugatra néző, alsó bejárata ív alakú, amely egy többször irányt változtató, átlagosan három méter magas, keskeny, lankásan felfelé menő folyosóba vezet. A folyosó felső része kissé kiszélesedik, a mennyezete pedig magas, hegyes csúcsban végződő boltozattá válik. A végéből két, kis méretű, ablakszerű lyuk nyílik a felszínre.

A barlang bejárata

Az 1924-ben kiadott, „A táborhegyi sziklaüreg Óbuda fölött” című tanulmányban az van írva, hogy az 1920. évi, A Természet című folyóiratban ismertetve lett a barlang és akkor közölte, hogy nemcsak mészkőben, hanem dolomitban is képződhetnek barlangok. A barlang kialakulása arra bizonyíték, hogy dolomitban is kialakulhatnak barlangok. Az 1931-ben napvilágot látott, Kadić Ottokár által írt, „Budapest – barlangváros” című cikkben az olvasható, hogy a János-hegyi kilátó alatt helyezkedik el. Az 1934-ben megjelent, „Budai hegyek részletes kalauza” című könyvben található egy ismertetés a barlangról. Az 1935. évi Erdészeti Lapokban kiadott írás szerint, amely a Kadić Ottokár által írt, részletes tanulmányon alapult, a János-hegy északnyugati lejtőjén van, kétnyílású, 17 méter hosszú folyosó és nem érdemes ásatást végezni benne. Az 1937–1938. évi Pedagógiai Szemináriumban, Strömpl Gábor dolgozatában publikálva lett, hogy a János-hegy csúcsára vezető, kanyargó sétaúton útba ejthető a barlang. A János-hegy kőzete triász mészkő és ezért is van az északkeleti oldalában egy barlang. Az 1938. évi Barlangvilágban, Kadić Ottokárnak a tanulmányában az átjáró barlangtípus példájaként meg van említve a Jánoshegyi átjáró. 1943-ban a főváros elfogadta az Országos Természetvédelmi Tanács javaslatát, hogy a hegy északnyugati lejtőjén lévő átjáróbarlang természetes állapotban legyen hagyva. Az 1943. június 4-i Országjárásban kiadott cikkben az olvasható, hogy a hegy északnyugati lejtőjén található sziklaüreget természetes állapotban tartják meg. Az 1944. évi Földrajzi Zsebkönyvben meg van említve, hogy a Jánoshegyi-átjáróbarlang hévizes eredetű.

A barlang kijárata

Kadić Ottokárnak az 1952-ben befejezett kéziratában össze lett foglalva a barlang kutatástörténete és le van írva a barlang Kadić Ottokárnak az 1920-ban publikált tanulmányában szereplő leírás ismétlésével. A kéziratnak a barlangra vonatkozó része négy irodalmi hivatkozás alapján íródott. Az 1954-ben megjelent, Páli Tivadar által írt útikalauzban meg van említve a barlang. Az 1957. évi Földrajzi Értesítőben napvilágot látott, Leél-Őssy Sándor által írt tanulmány szerint a János-hegy csúcsa alatt, a hegy nyugati oldalán található és dolomitban keletkezett, valamint egy helyszínrajzon be van jelölve a helye. Az 1957-ben kiadott, „Budai hegyek útikalauz” című könyvben az van írva, hogy a barlang, azaz átjáró az útmenti dolomitsziklában lévő üreg, amelynek az íves, északnyugatra néző nyílása egy többször irányt változtató, 16 méter hosszú, átlag három méter magas, keskeny és enyhén emelkedő folyosóba vezet. A folyosó felső része széles, a mennyezete pedig egy magas, hegyes csúcsban végződő kürtővé alakult. Ebből az utolsó részből két, kis, ablakszerű lyuk nyílik a hegy tetejére. A felső nyílásból kilépve egy rövid sétányra lehet jutni, amely levezet a kocsiútra. 1964-ben a Fővárosi Tanács Barlangkutató és Könnyűbúvár Csoportjának a tagjai sikeresen kutattak a barlangban. Az alsó bejárat közelében, ahol a barlang mennyezete nagyon meredeken ívelt alá és természetellenesen magas lett a járat talpszintje, egy kutatóárkot mélyítettek a barlang aljába, mert úgy gondolták, hogy azon a helyen egy lejtős, vagy függőleges akna indul lefelé. A kiásott lyuk körülbelül egy méter mély volt és benne mikropikkelyes, kétökölnyi, tömör szövetű hematitrögöt találtak, amelynek a vastartalma körülbelül 90 százalékos volt. Ilyen minőségű ércrögöt még a Bátori-barlangban sem találtak. A kutatást abba kellett hagyni, mivel a kitermelt meddőt nem tudták hova rakni az aszfaltút közelsége miatt. Ennek a járatnak a teljes feltárása ezért későbbi feladat lesz. A kutatás során sok fúrónyomot találtak, amelyeknek a nagysága és az alakja azonos a Bátori-barlangban találtakkal és megállapították, hogy a barlang egy bánya volt. Az 1964. évi kutatásról az 1965. évi Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztatóban jelent meg két jelentés.

A barlang kijárata

Az 1973-ban kiadott, „A rejtélyes Bátori-barlang” című könyvben az olvasható, hogy 15 méter hosszú. Vajna Györgyék észrevették, hogy a falakon jól látható vésésnyomok figyelhetők meg, amelyek ugyanolyan profilú vésőtől származnak, amilyen a Bátori-barlang falán is néhány helyen nyomot hagyott. A Bertalan Károly által írt, 1976-ban befejezett kézirat szerint Budapest XII. kerületében, a János-hegy északkeleti oldalán, a csúcstól körülbelül 100 méterre található. A 17 méter hosszú és három méter mély barlangnak két bejárata van, amelyek nincsenek lezárva és nincs szükség a lezárásukra. Dolomitban keletkezett, valószínűleg hévizes eredetű és lehet, hogy mesterségesen bővítve lett. A kirándulások változatosabbá tehetők az érintésével és elképzelhető, hogy bányászattörténeti jelentőségű. A kézirat vonatkozó része egy irodalmi hivatkozás alapján lett összeállítva. A Bertalan Károly és Schőnviszky László által összeállított, 1976-ban megjelent Magyar barlangtani bibliográfia barlangnévmutatójában meg van említve a neve kilenc irodalmi hivatkozással.

Az 1982-ben napvilágot látott „Budai-hegység útikalauz”ban le van írva és a leírás szerint 16 méter hosszú és lehetséges, hogy hévizes eredetű, de a mai formáját, a falon látható sok vésőnyomból ítélve, emberi kéz alakította ki. Az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyv országos barlanglistájában szerepel a neve és két névváltozata, valamint egy térképen van feltüntetve a helye. A 2005-ben készült nyilvántartólapja szerint a részletesen felmért barlang 18 méter hosszú, 7,42 méter függőleges kiterjedésű, négy méter magas, 3,42 méter mély és a vízszintes kiterjedése 11,2 méter. Tektonikus repedés mentén, kifagyásos kőzetaprózódás és korrózió hatására jött létre. 2005. február 19-én Gazda Attila a saját felmérése alapján szerkesztett egy alaprajzi barlangtérképet három keresztmetszettel.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Eperjessy István: Zugliget és vidéke. Bp. 1906. 45. old.
  • Pápa Miklós: Budai hegyek útikalauz. Bp. 1956. 22. old.
  • Pápa Miklós: Budai-hegység útikalauz. Bp. Sport, 1966. 142, 260. old.
  • –: Budai hegyek. (Turistatérkép.) Mérték 1:25.000. Tervezte és kiadja a M. kir. Állami Térképészeti Intézet, Bp. 1936. (Kirándulók térképe 1. sz.)
  • –: Új cseppkőbarlangot fedeztek fel a pelsőci Naphegyen. Magyar Futár, 1943. (3. évf.) 36. sz.

További információk[szerkesztés]