Remete-hegyi-kőfülke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Remete-hegyi-kőfülke
Remete-hegyi-kőfülke2.jpg
Hossz 15 m
Mélység 0 m
Magasság 12 m
Függőleges kiterjedés 12 m
Tengerszint feletti magasság 331 m
Ország Magyarország
Település Nagykovácsi
Földrajzi táj Budai-hegység
Típus inaktív forrásbarlang
Barlangkataszteri szám 4772-3
Elhelyezkedése
Remete-hegyi-kőfülke (Magyarország)
Remete-hegyi-kőfülke
Remete-hegyi-kőfülke
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 33′ 40″, k. h. 18° 55′ 40″Koordináták: é. sz. 47° 33′ 40″, k. h. 18° 55′ 40″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Remete-hegyi-kőfülke témájú médiaállományokat.

A Remete-hegyi-kőfülke egy megkülönböztetetten védett barlang. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Remete-szurdokban található. Felső pleisztocén, őslénytani és középkori, régészeti leletek kerültek elő belőle. A bejárata messziről látható és ezért a Remete-szurdok egyik jellegzetessége. A Budai-hegység egyik legtávolabbról észrevehető barlangja, a másik a Gellérthegyi-barlang.

Leírása[szerkesztés]

A Budai Tájvédelmi Körzetben, Nagykovácsi külterületén, fokozottan védett területen, erdőben, a Remete-szurdok északi oldalában, a szurdok nyugati bejáratánál, a Remete-hegy meredek, sziklás oldalában, a völgytalp felett 54 méterrel magasabban nyílik. A Nagykovácsi útról is látható, délkeletre nyíló, hatalmas méretű, íves, 12 méter magas és öt méter széles bejárata vízszintes tengelyirányú. A barlangot jelölik a turistatérképek a nevének a feltüntetésével. A Remete-szurdok középső barlangszintjében, a Remete-barlangtól északnyugatra van. Ugyanabban a szintben, amelyikben a Remete-völgyi Felső-barlang is található. A kőfülkétől szép a kilátás.

Triász, dachsteini mészkőben jött létre. A vízszintes kiterjedése 13 méter. A bejárati fülke két hasadék metszéspontján keletkezett, 216 köbméter térfogatú, körülbelül téglalap alaprajzú, öt méter széles, hét méter hosszú, amelynek a hátsó falából, két méter magasságban folytatódik a járat még körülbelül kilenc méter hosszan. A barlang belső részén egy kis méretű terem és egy abból induló kúszójárat található. Engedéllyel és alapfelszereléssel járható. Nincs lezárva.

1914-ben a kitöltéséből nagyon sok rágcsáló, madár és hal maradványa került elő. A madármaradványokon kívül, körülbelül 5000 csont, például barlangi medve, rénszarvas, barlangi hiéna, , sarki róka, coboly, hermelin, menyét, közönséges görény, vadmacska, mezei nyúl, szibériai örvöslemming és rozsomák csontok lettek gyűjtve, amelyeket Kormos Tivadar határozott meg. A barlangi hiéna meghatározása bizonytalan. A ragadozót csak egy ujjperc képviseli a gyűjteményben. A felső, pleisztocén rétegből került elő a szibériai örvöslemming egyetlen állkapcsa. A két pleisztocén rétegben 33 emlősfaj, 49 madárfaj, egy gyíkfaj, két békafaj és két csigafaj, valamint halmaradványok voltak. A horgasszőrű denevér maradványát először ebben a barlangban találták meg Magyarországon, pleisztocén rétegben. A meghatározása Méhelÿ Lajosnak köszönhető. A pocokformáknak több, mint 3200 állkapcsa és koponyája került elő a két pleisztocén rétegből és ennek körülbelül a fele közönséges kószapocok csont. Majdnem 1000 darab közönséges vakond maradvány látott napvilágot. A rozsomáknak ez a második, biztos lelőhelye Magyarországon, először a Puskaporosi-kőfülkében lett megtalálva. Az egyik fosszilis, majdnem teljes hermelinkoponya az addig előkerült legszebb és legépebb hermelinkoponya volt Magyarországon, Kormos Tivadar szerint.

A Remete-hegyi-kőfülkén kívül rozsomákcsont eddig hét magyarországi barlangból került elő, a Király-kúti-zsombolyból, a Lengyel-barlangból, a Pes-kő-barlangból, a Pilisszántói-kőfülkéből, a Puskaporosi-kőfülkéből, a Remete-barlangból és a Suba-lyukból.

A kevés békacsontot Fejérváry Géza Gyula, a halmaradványokat Leidenfrost Gyula vizsgálta. A 49 madárfajhoz tartozó, fosszilis csontot Lambrecht Kálmán határozta meg. A napvilágra került nagy lilik, egerészölyv, karvaly, kis sólyom, kék vércse, héja, erdei fülesbagoly, hóbagoly, uráli bagoly, európai törpekuvik, dolmányos varjú, szajkó, sárgarigó, tövisszúró gébics, füsti fecske, fenyőpinty, északi süvöltő és csörgő réce csontok az első, pleisztocén, Magyarországon talált nagy lilik, egerészölyv, karvaly, kis sólyom, kék vércse, héja, erdei fülesbagoly, hóbagoly, uráli bagoly, európai törpekuvik, dolmányos varjú, szajkó, sárgarigó, tövisszúró gébics, füsti fecske, fenyőpinty, északi süvöltő és csörgő réce csontok. A fütyülő réce csont a második, pleisztocén, Magyarországon talált fütyülő réce csont. Először a Balla-barlangból került elő, bár a Balla-barlang csontja nem biztos, hogy fütyülő réce csont. A cigányréce, a fürj, a guvat, a pettyes vízicsibe, az erdei szalonka, az örvös galamb, a nagy fakopáncs, keresztcsőrű, hósármány és a gatyás ölyv csontok a második, pleisztocén, Magyarországon talált cigányréce, fürj, guvat, pettyes vízicsibe, erdei szalonka, örvös galamb, nagy fakopáncs, keresztcsőrű, hósármány és gatyás ölyv csontok.

A kőfülke kitöltésének a szelvénye

A halakat a fejes domolykó, egy Leuciscus faj, amely valószínűleg a bodorka, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg és a csuka képviselik. Leidenfrost Gyula szerint a barlanghoz legközelebbi folyóvíz a Duna és ezért a leletek a Dunából kerültek a kitöltésbe.

Előfordul az irodalmában Betyár-kőfülke (Bertalan, Schőnviszky 1973–1974), Betyárodú (Jablonkay 1937), Kis-Remetebarlang (Thirring 1900), Kis-Remete barlang (Szabó 1879), Kőfülke (Leél-Őssy 1950), Kő-fülke (Horváth, Szunyogh 1971), ez az egyik neve a Sárkány-liknak is, Máriaremetei-sziklafülke (Bertalan, Schőnviszky 1973–1974), Mörder-lücke (Bertalan, Schőnviszky 1973–1974), Mőrderlücke (Jablonkay 1937), Remete-hegyi 1. sz. barlang (Kordos 1984), Remetehegyi 1. sz. barlang (Bertalan 1976), Remetehegyi-kőfülke (Éhik 1915), Remetehegyi Kőfülke (Földváry 1935), Remete-hegyi kőfülke (Horváth, Szunyogh 1971), Remetehegyi kőfülke (Kadić 1915), Remetehegyi sziklafülke (Leidenfrost 1915), Remetehegyi sziklaüreg (Kadić, Mottl 1938), Remetehegy kőfülkéje (Tasnádi Kubacska 1932), Remetei-kőfülke (Pápa, Dénes 1982), Remetei kőfülke (Barcza, Thirring 1920), Remete-kőfülke (Kordos 1977) és Remete-máriai felső-barlang (Kordos 1984) néven is. A Remete-hegyi-kőfülke név először az 1971. évi Karszt és Barlangban jelent meg.

Kutatástörténete[szerkesztés]

A barlang Bekey Imre Gábor fényképén, 1914 körül

Az 1879-ben megjelent tanulmányában Szabó József írta le. A leírás szerint két barlang volt a Remete-hegy oldalában, a kisebb, a nyugati a kőfülke, a nagyobb, a keleti a Remete-barlang. Az 1900-ban kiadott, „Budapest környéke” című könyvben meg van említve, hogy a Remete-szurdokban két barlang van, amelyek közül a felső a Remete-hegyi-kőfülke, az alsó a Remete-barlang és a kőfülkének a nagykovácsi útról is látszik a bejárata. 1913 őszén Éhik Gyula, Kadić Ottokár és Kormos Tivadar próbaásatással vizsgálták, hogy a kitöltésében vannak-e őslénytani, vagy régészeti leletek. A próba jól sikerült, mert a pleisztocén üledék sok, kistermetű, gerinces állat csontját tartalmazta. 1914 tavaszán Kormos Tivadar végzett benne őslénytani ásatást, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtára 100 koronával támogatott és amelynek során régészeti leletek, tűzhelynyomok, cserépedény-töredékek és égetett csontok is előkerültek, például egy Spalax hungaricus félig elszenesedett felsőkarcsont-töredéke. A cserépedény-töredékeket Bella Lajos vizsgálta meg, amelyek szerinte korongon készültek és a 14. századból származnak, tehát középkoriak. A középkori eredetet a rétegben talált Numida meleagris és patkány maradványok is alátámasztják, mert ezek az állatok csak ekkoriban kerültek Magyarországra. Az ásatáskor teljesen el lett távolítva a kitöltése.

1914 decemberében jelent meg egy tanulmány az ásatásról. A tanulmány részletesen ismerteti a barlangot, az ásatást és az előkerült leleteket. A publikációban látható két fénykép a barlangról, a kitöltés hossz-szelvény rajza és a Magyarországon előkerült legszebb és legépebb, fosszilis hermelinkoponya fényképe. A 14. táblán a kőfülke holló csontmaradványai, a 15. táblán a kőfülke madárcsontjai figyelhetők meg. Az 1915. évi Barlangkutatás 2. füzetében Éhik Gyula közölte, hogy a kőfülke a harmadik hazai lelőhelye a Magyarországon kihalt keleti pézsmacickánynak és a cikkben ismertetve van a talált lábszárcsont-töredék. Az 1915. évi Barlangkutatás 3–4. füzetében Vogl Viktor ismertette Kormos Tivadar és Lambrecht Kálmán 1914-es tanulmányát. 1919-ben Kadić Ottokár tanulmányozta és mérte fel a Pannonia Turistaegyesület Barlangkutató Szakosztály tagjainak a segítségével. Az 1920-ban megjelent, „Budapest Duna-jobbparti környéke” című könyv szerint fülketípusú, kis barlang, amelynek van egy körülbelül 12 méter magas kürtője és felül szabálytalanul záródik, valamint Kormos Tivadar 1913-ban eredményesen ásott benne.

A barlang Kormos Tivadar fényképén, 1914 körül

Az 1931-ben kiadott, „Természetvédelem és a természeti emlékek” című könyvben sok minden van írva a barlangról és a kutatásáról. Bekey Imre Gábornak az 1931-es publikációjában néhány szóban van ismertetve. Az 1932. évi Földrajzi Közleményekben, Bulla Béla tanulmányában, amelyben röviden le van írva látható egy távolról készült fénykép a bejáratáról. Az 1932-ben megjelent, „Az Aggteleki cseppkőbarlang és környéke” című könyvben részletesen le van írva négy irodalmi hivatkozás feltüntetésével. Az 1932-es tanulmányában Tasnádi Kubacska András említ egy olyan rágcsálótól származó, törött hátulsó végtagcsontot, amelyik a kőfülkéből került elő. 1934-ben publikálva lett a barlang ismertetése a „Budai hegyek részletes kalauza” című könyvben. Az Erdészeti Lapok 1935. évi évfolyamában kiadott cikkben ismertetve van. Az 1937-ben napvilágot látott, Jablonkay István által írt kiadványban az van írva, hogy a szurdok bal oldali falában, a szurdok bejáratánál és körülbelül 50 méter magasságban található a hatalmas kőfülke. A kőfülke egy forrásbarlang és a felső szintbe tartozó forrásbarlangok között a legszebb. A kiadványhoz mellékelve lett egy olyan fénykép, amelyen együtt látható a kőfülke és a Remete-barlang bejárata. A bölcsészdoktori értekezésbe bekerült a Kessler Hubert rajzán alapuló hosszmetszet térképe. Mottl Mária az 1938-as, „A bükki mousterien európai vonatkozásban” című tanulmányában a pleisztocén posztglaciális emeletének magdalenien II.-jébe sorolta a lelőhelyet az előkerült leletek alapján.

Kadić Ottokárnak az 1952-ben befejezett kéziratában össze lett foglalva az addigi kutatása. A Leél-Őssy Sándor által írt, 1957-ben megjelent, „A Budai-hegység barlangjai” című tanulmány szerint két méter hosszú, a bejárata körülbelül hat méter magas, messziről is jól látható nyílású forrásbarlang és egy helyszínrajzon be van jelölve a helye. Az 1957-es „Budai hegyek útikalauz” című könyvben részletesen ismertetve van és a kiadvány szerint fülketípusú, kis üreg, amely egy nagy, külső teremből és egy kisebb, belső odúból áll, a fülke felül egy körülbelül 12 méter magas kürtőben folytatódik és szabálytalanul záródik, valamint 1914-ben Kormos Tivadar és Lambrecht Kálmán kutatta át és az ásatások során 33 emlősfaj, 49 madárfaj, egy gyíkfaj, két békafaj, két csigafaj és halmaradványok kerültek elő, valamint le vannak írva a csontok alapján megállapított következtetések. Az 1958-ban kiadott, „Budapest természeti képe” című könyvben a Remete-szurdok középső barlangszintjében kialakult, messziről is jól látható bejáratú, jelenleg száraz, régi forrásbarlangnak van leírva, amelynek az állatcsontokat tartalmazó pleisztocén és holocén rétegeit feldolgozták. Az 1959-ben megjelent, „Budapest természeti földrajza” című könyvben az olvasható, hogy két méter hosszú, száraz és pusztuló forrásbarlang, pleisztocén és holocén kitöltésében állati csontok lettek gyűjtve, valamint a bejárata egy vakkürtő oldalfalának a beomlása miatt keletkezett.

Hollócsontok a kőfülkéből

Az 1962-ben kiadott, „A barlangok világa” című könyvben röviden van leírva. A leírás szerint a Remete-hegyi-kőfülke, a Remete-barlang és a hegyoldalban nyíló, kisebb üregek valószínűleg egykori forrásbarlangok voltak és lehet, hogy a hidrológiai rendszerükhöz kapcsolódott a Hét-lyukból induló, vízszintes barlang is. Az 1964-ben napvilágot látott, „Az országos kék-túra útvonala mentén” című könyvben meg van említve, hogy a őskori állatok csontjai kerültek elő. Az 1964-es „Geológiai kirándulások Budapest környékén” című könyvben az olvasható, hogy a völgy nyugati bejárata felett már messziről is látható barlang a völgytalp felett 70 méterre nyílik, eredményes, régészeti ásatást végeztek benne és lényegében egyetlen terme van, amelynek a nagy méretű nyílása a bejárat mennyezetének a beomlása miatt alakult ki. Az 1966-ban megjelent „Budai-hegység útikalauz” szerint egy vakkürtő oldalfalának a beomlása miatt keletkezett és a messziről látható bejárata 10–12 méter magas. Az útikalauzban olvasni lehet az őslénytani és a régészeti kutatásáról, valamint az előkerült leletekről is.

1970-ben az FTSK Barlangkutató Csoport mérte fel és a felmérés alapján Szunyogh Gábor szerkesztett egy alaprajz és egy hosszmetszet térképet négy keresztszelvénnyel. Az 1971. évi Karszt és Barlangban publikálva lettek a térképek egy részletes barlangleírással és a szurdok barlangjait, köztük a kőfülkét is feltüntető helyszínrajzzal együtt. Itt az olvasható többek között a barlangról, hogy eredetileg valószínűleg zsomboly volt, melynek az egyik oldala lepusztult és így nyitott lett a völgy felé. A Karszt és Barlang 1971. évi évfolyamában található egy Bertalan Károly által készített összeállítás a remete-hegyi barlangok irodalmáról, amelyben ez a barlang is szerepel. A Bertalan Károly és Schőnviszky László által összeállított, 1976-ban megjelent Magyar barlangtani bibliográfia barlangnévmutatójában meg van említve a neve és három névváltozata, valamint a barlangra vonatkozó 20 irodalmi hivatkozás. A Bertalan Károly által írt, 1976-ban befejezett kéziratban a 24-es számú cédulán van ismertetve a barlang, amely a kézirat szerint egy lepusztult, félbevágódott zsomboly-talp, a kitöltése ki van ásva, hét meg öt méter hosszú, 12 méter magas és öt méter széles. Az ismertetés két publikáció alapján íródott. Az 1977-ben kiadott, Kordos László által írt tanulmányban, a keskenyfejű pocok és a mezei pocok M1 sisakmorfológiai variációinak gyakoriságát ábrázoló grafikonon az egyik szemléltetett, felső pleisztocén, magyarországi lelőhely a Remete-hegyi-kőfülke.

Az 1982-ben napvilágot látott, „Budai-hegység útikalauz” című könyvben részletesen le van írva. Az 1984-ben kiadott, „Magyarország barlangjai” című könyv országos barlanglistájában szerepel a neve és két névváltozata, valamint egy térképen van a helye feltüntetve. 2004-ben Kraus Sándor írta le a „Beszámoló Kraus Sándor 2004. évi tevékenységéről” című kéziratában. A 2004-ben megjelent, „Föld alatti Magyarország” című könyvben le van írva és az ismertetéshez egy színes fénykép van mellékelve. A 2005-ben kiadott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyvben található egy szócikk a barlangról, amelyben az olvasható, hogy 331 méter tengerszint feletti magasságban nyílik, a megkülönböztetett védelmet igénylő barlang bejárata 12 méter magas és öt méter széles, valamint a bejárati fülke 5×7 méteres, amelynek a hátsó falából induló, körülbelül kilenc méter hosszú járat egy teremmel és egy kúszójárattal folytatódik. 2012-től megkülönböztetetten védett barlang a vidékfejlesztési miniszter 4/2012. (II. 24.) VM utasítása szerint.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Csorba Csaba szerk.: Turista magazin útikalauza. 21. sz. Bp. 1974/1.
  • Kaán Károly: Természetvédelem és a természeti emlékek. Bp. 1932. 208–209. old.
  • Lambrecht Kálmán: Herman Ottó élete. Bp. 1933.
  • Mottl Mária: Az interglaciálisok és interstadiálisok a magyarországi emlősfauna tükrében. (Hozzászólásokkal.) Beszámoló a Magyar Királyi Földtani Intézet vitaüléseinek munkálatairól, 1941. (3. évf.) 1. füz. 3–42. old.
  • Tamaskó Béla: A BETE 1943. évi működése. A Budapesti Egyetemi Turista Egyesület beszámolója az 1943. évi működéséről. Bp. 1944. 3–34. old.
  • Tompa Ferenc: Őskor. In: Szendy Károly szerk.: Budapest története. 1. köt. Budapest az ókorban. Első rész. Bp. 1942. 3–134. old. (24 táblával)

További információk[szerkesztés]