Lóczy Lajos (geológus, 1849–1920)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
id. Lóczy Lajos
Lóczy Lajos.jpg
Életrajzi adatok
Született 1849. november 4.
Pozsony
Elhunyt 1920. május 13. (70 évesen)
Balatonfüred
Nemzetiség magyar
Pályafutása
Szakterület földrajztudomány, geomorfológia, geológia, tudománytörténet
Jelentős munkái rétegtanban és őslénytanban is kiemelkedő eredményeket ért el.
Tudományos publikációk száma 200 körüli
Jelentős tervfeladatai Híresek voltak néprajzi, régészeti és történeti gyűjtései.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz id. Lóczy Lajos témájú médiaállományokat.

Lóczi Lóczy Lajos (Pozsony, 1849. november 4.Balatonfüred, 1920. május 13.) magyar geológus, geográfus, egyetemi tanár, az Magyar Tudományos Akadémia tagja. A magyar földtan és földrajz kiváló tudósa. Életművéből kiemelkedik és nagy nemzetközi visszhangot is kiváltott a Széchenyi Béla vezette kelet-ázsiai expedíció tagjaként végzett tudományos felfedező, feltáró tevékenysége.

Gyermekkora, családja[szerkesztés]

A Lóczy család Gömör vármegyéből származó nemesi eredetű család, amely előnevét a Sajószentkirály mellett levő Lóczipusztáról kapta. Atyja, Lóczy Sándor Magyarország és Erdély zarándi határán határbiztos (vámtisztviselő) volt, s az aradi Hegyalján, Ópáloson szőlőbirtokot szerzett. Édesanyja, orosházi Kun Mária volt (megh. 1904). Szülei a szabadságharc idején a románok elől Pozsonyba menekültek, s itt született meg Lajos fiuk. A szabadságharc után szüleivel előbb Pécsre költöztek, majd 1854-ben Ópálosra tértek vissza.

Tanulmányai[szerkesztés]

A gimnáziumot 1861-től 1869-ig az aradi minoritáknál járta. Apja 1864-ben bekövetkezett halála után édesanyja csak nagy anyagi nélkülözések árán tudta biztosítani fia tanulmányait. 1869-től a zürichi műegyetemen Escher von der Linthnél tanult geológiát. Linth halála után Albert Heim vette át a geológiai tanszéket, s a fiatal tanár oldalán még nagyobb lelkesedéssel dolgozott, és részt vett a Schaffhausen vidéki lap geológiai színezésében. 1872 óta baráti viszonyban volt a zürichi geológusokkal. Szabadidejét rendszeresen az Alpesek, Dél-Németország, Tirol beutazására fordította. 1874-ben mérnöki oklevelet szerzett.

Pályafutása[szerkesztés]

Hazatérése után, 1874. december 2-án Krenner József ajánlására kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytárához segédőrnek. Lóczy geológiai munkásságát a Hegyes-Drócsában kezdte meg. Erről a hegységről szólnak az 1876-ban és 1877-ben a Földtani Közlönyben, majd 1883-tól 1888-ig a Magyar Királyi Földtani Intézet Évi Jelentéseiben megírt közleményei. 1877. november 1-jétől 1880. május 1-jéig részt vett gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójában, és beutazta Kína nagy részét. Kiválasztását Pulszky Ferencnek, a múzeum akkori vezetőjének és Eduard Suess bécsi geológusprofesszornak köszönhette.

Az itt gyűjtött hatalmas anyagból készített monográfiája tette híressé. Ebben írta le először a Himalája áttolódásos tektonikáját, valamint a Transzhimalája vonulatot, aminek nevét is ő adta. Megalapozta Belső-Ázsia és Nyugat-Kína geomorfológiai kutatását, és úttörő munkát végzett a terület fosszilis emlőseinek és puhatestűinek leírásában is.

Lóczy hazatérése után még két évig a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott, továbbra is segédőrként. 1883-tól mint a Magyar Királyi Földtani Intézet osztálygeológusa a bánsági hegyvidék geológiai felvételezését végezte. 1886-ban a technikai geológia rendkívüli tanárának hívták meg a Királyi József Műegyetemre.

Hunfalvy János halála után, 1889-ben a Budapesti Tudományegyetemen a földrajz rendes tanáraként adott elő az egyetemes földrajzi tanszéken, melynek megbízott vezetője lett. Földrajzi szemináriumot is szervezett. Csaknem harminc évig tanított itt. 1904–1905-ben a Bölcsészettudományi Kar dékánja is volt.

A tanulmányi kirándulásokat rendszeresítette, az útiköltségeket leginkább Semsey Andor adományozta, aki körülbelül 100 ezer koronával támogatta ezt a célt. Hallgatóival beutazta a Balaton vidékét, a Duna-Tisza közét, bemutatta nekik a félegyházi, soltvadkerti és bugaci pusztákat, végigvezette őket a delibláti homoksivatagon és az Al-Duna zuhatagjain. Kirándulásainak csakhamar híre terjedt a német egyetemeken is, és nemsokára csapatostul jöttek a bécsi és boroszlói hallgatók. Külföldi utazásokra is elvitte hallgatóit. Így 1897-ben Entz Géza társaságában Boszniát és Hercegovinát, valamint Dalmáciát ismertette meg hallgatóival. 1899 tavaszán tizenöt hallgatóval és tanársegédeivel beutazta egész Olaszországot, Anconától Palermóig. Hallgatóival járt Finnországban, Bulgáriában, Törökországban, kétszer volt Oroszországban, meglátogatva a Kis- és Nagy-Kaukázust. 1902 júniusában ismét a Kaukázusba vitte tizenkét hallgatóját, akiket Déchy Mór Odesszában élő hírneves geográfus hazánkfia vendégelt meg. 1907 március-április havában Kövesligethy Radó, Cholnoky Jenő és Erődi Kálmán tanárok társaságában – huszonnégy hallgatóval – újból beutazta Itáliát.

Kiváló geográfusiskolát teremtett, a magyar földrajztudományt a világ élvonalába emelte. Nevesebb tanítványai: gróf Teleki Pál, Cholnoky Jenő, Bátky Zsigmond, Erődi Kálmán, Kogutowicz Károly, Littke Aurél és Prinz Gyula geográfusok, báró Nopcsa Ferenc, Böckh Hugó, Kormos Tivadar, Laczkó Dezső, László Gábor, Sréter Zoltán és Vitális István geológusok voltak. Párhuzamosan 1902-től 1908-ig az egyetemi Földrajzi Intézet igazgatói tisztét is ellátta. 1908-tól, továbbra is megtartva egyetemi tanári címét és jellegét, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója lett. Utolsó, munkában töltött évében, 1919-ben helyettes államtitkári címmel vezette az intézményt.

Lóczy Lajos munkásságának legjelentősebb eredményeit balatoni kutatásai hozták meg. 1892-ben Arad megyei szőlőbirtokát nővérére bízván, nyári tartózkodás céljából Balatonfüred közelében, Cholnoky László veszprémi ügyvéd villája szomszédságában úri házat vásárolt, ahonnét kutatásait halála napjáig végezte.

1916–1918-ban a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Szerbiában, Makedóniában és Albániában vezetett expedíciót, amelynek feladata e területek geológiájának, geográfiájának, botanikájának, archeológiájának, népművészetének és történetének megismerése volt. Ebben az expedícióban már fia, ifj. Lóczy Lajos, szintén geológus-geográfus is részt vett. A délkelet-európai kutatóexpedíció eredményei csak 1924-ben Berlinben jelentek meg. 1918 novemberében első elnöke lett a Területvédő Ligának, ahonnét (lemondva többi pozíciójáról is) 1919 tavaszán nyugdíjba ment, és balatonarácsi kúriájába vonult vissza. A balatonfüredi szanatóriumban hunyt el 1920. május 13-án.

Tudományos egyesületi, társulati szervezései, tagsága[szerkesztés]

Tudományos érdemei[szerkesztés]

Balaton-kutatásainak két évtizedes eredményét A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei c. műben (I – III. Bp., 1897 – 1918) tették közzé. Ebben Lóczy a Balaton környékének geológiai képződményeit tárgyalta. Ő kezdeményezte az Erdélyi-medence rendszeres geológiai és geomorfológiai feltárását. Jelentős érdemei vannak az erdélyi kősó- és földgázkincs felfedezésében is. Az ő felmérése és tanulmányai alapján kezdték meg a nagysármási fúrásokat.

Lóczy Lajos volt az első, aki a Himalájában 10–15 kilométeres áttolódásokat sejtett, és szelvényeiben ki is mutatott. Később a takaróelmélet hívei, Gerald Haug és Emil Argand csodálattal említették Lóczyt, és a nyomdokain jártak.

A földtudományokban a tektonika mellett a sztratigráfiában és őslénytanban is kiemelkedő eredményeket ért el, de a geomorfológia tudósa is volt. Híresek voltak néprajzi, régészeti és történeti gyűjtései is. Munkásságát kétszáz körüli publikációban adta közre.

Kitüntetései[szerkesztés]

Művei[szerkesztés]

Online elérhető munkái[szerkesztés]

Lóczy Lajos, a földtan és a földrajz tudósa. A szövegeket sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai [1]

Önálló kötetek[szerkesztés]

  • A khinai birodalom természeti viszonyainak és országainak leírása, Kiad. M. Kir. Természettudományi Társulat, Bp., 1886. 865 oldal, 200 kép)
  • Arad monographiájának földtani és földrajzi része. (Arad, 1892.)
  • Gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai útjának tudományos eredménye 1877 – 1880 (gr. Széchenyi Bélával, I – III., Bp., 1890 – 97)
  • Gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai utazásának földrajzi és földtani eredményei. Bpest, 1898. (Székfoglaló Klny. az Akadémiai Értesítőből)
  • A mennyei birodalom története (Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat, Bp., 1901. 288 oldal, 58 kép, 7 térkép)
  • A Balaton környékének geológiája (Bp., 1910 – 16, az MTA nagyjutalmát nyerte).
  • Geologische Studien im Westlichen Serbien. (Berlin, 1924)

Periodikákban megjelent munkái[szerkesztés]

Földtani Közlöny[szerkesztés]

  • 1875: Geologiai és palaeontologiai tanulmányok Aradmegyéből,
  • 1876: Jelentés a Hegyes-Drocsa hegységben tett földtani kirándulásokról, A Hegyes-Drocsa ásványlelhelyei,
  • 1877: A Biharhegység egy sajátságos völgyalakulata,
  • 1878: Levél Jáva szigetének geologiai viszonyairól,
  • 1881: Utazási jegyzetek Jáváról, németül is, a promontori Duna-meder kotrásának geologiai eredménye,
  • 1882: Geologiai jegyzetek Krassómegye északi részéből, németül is,
  • 1883: Jelentés az 1883 nyarán a Maros és Fehér-Kőrös közti hegyvidéken és az Aradhegyalján eszközölt földtani felvételekről,
  • 1884: A Krakatau vulkánnak 1883. kitörése, németül is,
  • 1885: Az 1884. év nyarán a Maros és a Fehér-Kőrös közötti hegyvidéken eszközölt földtani felvételekről

Természettudományi Közlöny[szerkesztés]

  • 1876: Fogakkal fegyverzett madarak, Új ásványképződési alakok, Jégtömegek egy hegy belsejében, A baráthegyi barlang megvizsgálásáról,
  • 1877: A baráthegyi barlang és a benne talált őskori tárgyak leírása, A Biharhegység völgyképződése, Praehistoriai lelet Jászkisér közelében,
  • 1880: Gróf Széchenyi Béla expedicziója Khinában: Kukunor,
  • 1881: A földrengésről,
  • 1882: A földrengésekről és megfigyelések módjáról,
  • 1884: Vázlatok a khinaiak ethnographiájából,
  • 1886: A szadai földcsuszamlásról,
  • 1889: A Vjetrenicza barlang két tüneményéről,
  • 1893: A japáni 1891. októberhavi földrengés jelenségei,
  • 1896: Atlantis és Lemuria földségek kérdése

Természetrajzi Füzetek[szerkesztés]

  • 1877. A Fehér-Kőrösvölgy neogen echinoidái, németül is, Az itacolumit Ázsiában, Jegyzetek a pontusi emelet osztályozásához Magyarországban, németül is)

Földtani Értesítő[szerkesztés]

  • 1880. Földrajz és geologia

Földrajzi Közlemények[szerkesztés]

  • 1880. Gr. Széchenyi Béla utazásából: Kukunor, Keleti Tibet,
  • 1884. Vázlatok a khinaiak ethnographiájából, franczia kivonatban is.
  • 1891. A berni V. nemezközi földrajzi congressus,
  • 1891-1893. Elnöki jelentés,
  • 1892. A Balaton-bizottság jelentése 1892. működéséről,
  • 1893. Az 1892. év földrajzi történelme;
  • 1894. A Balaton-bizottság jelentése 1892-1893. évi működéséről, Elnöki jelentés a Balaton-bizottság 1892. és 1893. évi munkálkodásáról, A Balaton geologiai történetéről és jelenleg geologiai jelenségéről, németül is;
  • 1896. A balatoni tudományos kutatásokról,
  • 1897. Első magyar mérnök Gubányi Károly Khinában,
  • 1898. Cholnoky Jenő ázsiai utazásáról

Pesti Napló[szerkesztés]

  • 1880. 284. sz. A chinai utazásról

Budapesti Szemle[szerkesztés]

  • 1881. Egy kirándulás Jávára

Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönye[szerkesztés]

  • 1881. A folyóknak mint geologiai tényezőknek munkája

Mittheilungen des Vereins für Erdkunde, Leipzig[szerkesztés]

  • 1884. Die chinesische Provinz Kan-su

M. kir. Földtani Intézet évi Jelentései[szerkesztés]

  • 1886. Jelentés az 1885. év nyarán a Marosvölgyben és Temes-megye északi részében eszközölt földtani felvételekről,
  • 1887. Jelentés az 1886. év nyarán Arad-, Csanád-, és Temesmegyében eszközölt földtani felvételekről,
  • 1888. Jelentés 1887. nyarán Aradon eszközölt földtani felvételekről,
  • 1889. A Maros és a Fehér-Kőrös közti krétaterület Arad-megyében, mindezek németül is

Deutsche Rundschau für Geographie und Statistik[szerkesztés]

  • 1885. Die historischen Denkmale von Hsi-ngang-fu in der chinesischen Provinz Sheu-hsi

Globus[szerkesztés]

  • 1887. Die Umgebung von Hsi-ningfu in der chinesischen Provinz Kan-su,
  • 1887. Das chinesisch-tibetanische Grenzgebiet der Provinz Szltshwan)

Turisták Lapja[szerkesztés]

  • 1889. A kopasz-Detunáta

Compte-rendu de V-e Congrés internat. des sciences géographiques[szerkesztés]

  • 1891. Die Reise des Grafen Széchenyi in China

Verhandlungen des IX. Geographentages in Stuttgart, 1893[szerkesztés]

  • 1893: Reiseergebnisse des Grafen B. Széchenyi Expedition in Ost-Asien)

Verhandlungen des X. Geographentages… Wien, 1895[szerkesztés]

  • 1895: Mittheilungen über den Stand der Plattenseeforschung).

Emlékezete[szerkesztés]

Emléktáblája a Pál-völgyi-barlangban

Lásd még[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Böckh Hugó: Lóczy Lajos (1849–1920) és a magyar geológia In: Földrajzi Közlemények, 1930. pp. 106–115. oldalak,
  • Cholnoky Jenő: Lóczy Lajos (teljes bibliográfiával). In: Földrajzi Közlemények 1920,
  • Déry József: Dr. Lóczy Lajos. In: Turisták Lapja, 1920,
  • Koch Antal: A gr. Széchényi Béla keletázsiai expedicziójában Lóczy Lajos által gyűjtött kőzetek ismertetése In: Mathematikai és Természettudományi Értesítő, 1883. (1. évf.) 5. sz. 170-171. oldalak,
  • Milleker Rezső: Lóczy Lajos In: Magyar Földrajzi Évkönyv, 1930,
  • Platz Bonifác: Lóczy Lajos, A Magyar Szent Korona országainak földrajzi, társadalomtudományi, közművelődési és közgazdasági leírása. Budapest. 1918. In: Katholikus szemle, 1918. (32. évf.) 6. sz. 569-571. oldalak,
  • Prinz Gyula: Lóczy Lajos helye a magyar földrajzban In: Földtani Közlöny, 1949. 3. szám,
  • Tasnádi Kubacska András: Lóczy Lajos. Budapest, 1974,
  • Telegdi-Roth Károly: A geológus Lóczy Lajos In: Földtani Közlöny, 1949. 3. szám,
  • Vendl Aladár: Lóczy Lajos In: MTA Emlékbeszédek, XX/9, Budapest, 1928.

Szépirodalmi mű róla[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]