Nagysármás
| Nagysármás (Sărmașu, Sarmen) | |||
 | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Románia | ||
| Történelmi régió | Erdély | ||
| Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió | ||
| Megye | Maros | ||
| Rang | város | ||
| Községközpont | Sărmașu | ||
| Beosztott falvak | |||
| Polgármester | Ioan Mocean (Szociálliberális Unió), 2012 | ||
| Irányítószám | 547515 | ||
| Körzethívószám | 0x65[1] | ||
| SIRUTA-kód | 119242 | ||
| Népesség | |||
| Népesség | 3546 fő (2011. okt. 31.)[2] +/- | ||
| Magyar lakosság | 1290 (2011)[3] | ||
| Község népessége | 6186 fő (2021. dec. 1.) | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Időzóna | EET, UTC+2 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Nagysármás
Pozíció Románia térképén
| |||
| é. sz. 46° 45′ 03″, k. h. 24° 09′ 47″Koordináták: é. sz. 46° 45′ 03″, k. h. 24° 09′ 47″ | |||
 | |||
| Nagysármás weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Nagysármás témájú médiaállományokat. | |||
| Sablon • Wikidata • Segítség | |||
Nagysármás (románul Sărmașu, németül Sarmen) város Romániában, Erdélyben, Maros megyében, a Mezőségen.
Fekvése[szerkesztés]
Marosvásárhelytől 47 km-re Észak-Nyugatra, Kolozsvártól 59 km-re Keletre, a Mezőségi-patak bal partján fekszik. Ahogy a Vetési László mezőségi szórványkutató lelkipásztor szerkesztésében 2022-ben „A Mezőség apostola – Emlékkötet Hermán János nagysármási református lelkészről és mezőségi szórványmissziós szolgálatáról” című könyvben a 110 oldaltól a 119-ig terjedő és az 1947-ben Parajdon született Barabás László erdélyi néprajzkutató, valamint egykori főiskolai tanár által írt „A Mezőség körvonalai és belső tagolódásának kérdései” nevezetű tanulmányban olvasható, egyike a Mezőség nevezetes vásárhelyeinek Uzdiszentpéter, Mócs, Mezőbánd és Buza mellett, ugyanakkor a Belső-Mezőség közlekedési csomópontja is, hiszen a hozzája tartozó Kissármásnál lehet elfordulni Szászrégen-, Beszterce-, valamint Kolozsvár irányába is, vagyis 3 megyének (Maros, Kolozs, Beszterce) a határán fekszik.
Nevének eredete[szerkesztés]
A sárma 'kígyóvirág' (más neveken zöldcsík vagy vigaszvirág) szó képzős alakja. Első említése 1311-ből való (Saramas). A Magyari Hunor és Veres Tünde által szerkesztett „A Maros-Mezőségi Református Egyházmegye templomai”, 2012-ben Székelyudvarhelyen megjelent című munkában a református gyülekezet akkori lelkipásztora, Balázs Lajos még a következő adatokkal szolgál: „A település nevét az első okiratok Villa Sarmas, Saramas (1329), Poss Osarmas (1402) alakban, 1438-tól Sarmas Hungaricalis, 1467-ben Magyar Sármás alakban említették.”
Története[szerkesztés]
1703-ban éves vásár tartására nyert szabadalmat.[4] A helyi románság körében 1798-ban hajtották végre a vallási uniót.[5] 1839-ben román lakosságú falu volt a Teleki család birtokában.
1849 tavaszán a helyi Vasile Obreját és Ioan Călățelt lázítás és gyilkosság vádjával Kolozsvárt halálra ítélték.
1894–1895-ben a magyar kormány a Teleki családtól megvásárolt, 3910 holdas birtokra 127 református magyar telepes családot költöztetett Veszprém vármegyéből, főként Adásztevelről, Balatonkeneséről, Rédéről, Nyárádról, Adorjánházáról, Tapolcafőről, Tótvázsonyból, Nagypiritről, Nemesvámosról és Kupról. Mivel közülük sokan otthagyták a telkeiket és visszaköltöztek falujukba, később engedélyezték, hogy az üres telepesföldeket a környező megyékből érkező magyarok foglalják el. 1910-re a telepes családoknak már csak 36%-a volt dunántúli származású, a többség az erdélyi megyékből, főként a mezőségi Marosszék falvaiból érkezett.
1901-ben Kolozs vármegye egyik járásának a székhelyévé nevezték ki. 1904-ben gyógyszertár nyílt benne.[6]
Környékét nevezték a „Göring-hasnak”, amelyet az 1940-es második bécsi döntésnél döntőbíráskodó náci Németország a fontos kissármási földgázlelőhely miatt hagyott Románia birtokában.[7] Miután a betörő magyar hadsereg 1944. szeptember 5-én ideiglenesen elfoglalta a települést és a magyar tábori csendőrség összegyűjtötte Nagy- és Kissármás 126 zsidó lakosát, szeptember 16. éjjelén, a magyar honvédség Pusztakamarás határában legyilkolta őket. A cselekedetükre felsőbb utasítás nem volt, a helyi magyarokkal együtt az üresen maradt zsidó házakat kifosztották.[8][9]
1952 és 1960 között rajonközpont volt. 1999-ben Ilie Bucur ortodox lelkész, egyben a Nagy-Románia Párt helyi elnöke engedély nélkül itt állította föl Ion Antonescu eredetileg Marosvásárhelyre szánt mellszobrát. Amikor 2002-ben, Eckstein-Kovács Péter interpellációja nyomán elrendelték a szobor eltávolítását, a pópa a műemléki védelem alatt álló ortodox fatemplom tornácára helyezte át azt. A szobrot még ugyanazon év során ellopták.
2003-ban városi rangot kapott.[10]
Lakossága[szerkesztés]
1850-ben 745 főből 645 volt román, 59 cigány és 39 magyar nemzetiségű; 704 görögkatolikus, 35 római katolikus és 6 református vallású.
1910-ben 2101 lakosából 1326 volt magyar és 762 román anyanyelvű; 1147 református, 765 görögkatolikus, 115 római katolikus, 51 zsidó és 18 evangélikus vallású.
2002-ben 3877 lakosából 1988 volt román, 1539 magyar és 343 cigány nemzetiségű; 2175 ortodox, 1159 református, 403 adventista, 64 görögkatolikus és 27 római katolikus vallású.
2011-ben 3546 lakosából 1764 volt román, 1285 magyar és 383 cigány anyanyelvű. A beosztott falvakkal a teljes népesség 6942 fő.[11]
Látnivalók[szerkesztés]
- Az ortodox fatemplom a 19. században épült.
- A református templom neogótikus stílusú, 1902-ben épült. Az előbb már említett, Magyari Hunor és Veres Tün de által szerkesztett „A Maros-Mezőségi Református Egyházmegye templomai”, 2012-ben Székelyudvarhelyen megjelent című munkában a református gyülekezet akkori lelkipásztora, Balázs Lajos azt írja, hogy: „1785-ben, a három Teleki (Sándor, László és Blanka) 34, román zsellércsaládot birtokolt a faluban. 1865-ben már csak hat református család élt itt. 1894-től kezdődött meg a Veszprém megyei és erdélyi református csalá dok betelepítése. 1900-ban a reformátusok lélekszáma elérte a 978-at. Az addig Pusztakamaráshoz tartozó filia, akkor vált önálló egyházközséggé. A lelkészi lakás 1899-ben megépült ugyan, de temploma még nem volt az egyházközségnek, ezért egy iskolai teremben tartották az istentiszteleteket. Az 1901-1902 között, Czigler Győző tanár terve alapján, Fischer és Ferencsik vállalkozók, ifjú Ferencsik Károly és Moldován János vezetésével kivitelezett templom toronygombjában őrzött emlékirat szerint, az építés és berendezés teherviselője az akkori, magyar királyi földművelésügyi miniszter, dr. Darányi Ignácz volt. A templomszentelést 1903. november 15-én tartották. Az azóta eltelt több mint 100 év alatt többször javították a templomot. Az első általános nagyjavítást Gergely Károly lelkipásztor szolgálata idején végezték, 1946-ban a földgázt is bevezették. Idős Hermán János 1952-ben, 1961-ben és 1972-1973 között végeztetett nagyobb javításokat. Legutóbb 1996-ban, alulírott lelkipásztor első szolgálati évében végzett nagyjavítást a gyülekezet. A templombelső berendezése eredeti, 1903-ban készült (úrasztala, szószék, 336 ülőhely). Az 1903-ban, Országh Antal, nagyváradi orgonakészítő által épített, pneumatikus vezérlésű, egy manuálos, lábpedálos, nyolcregiszteres orgonát 1917-ben, 1938-ban és 2009-ben javították. A toronyórát Balogh József és Gráf József készítette 1903-ban. Az ezredfordulóig kisebb-nagyobb javítgatásokat végeztek rajta, akkor digitális vezérlésűre szerelték át. A 32 m magas toronyban három harang kapott helyet. A régi, Szász Domokos püspök által, 1895-ben adományozott kisharang mellé, Andrásovszky Efraim öntött két harangot. 1917-ben közülük kettőt elvittek. A mai, 147 kg tömegű harangon az adományozó és az öntő neve és az évszám olvasható. 1925-ben a gyülekezet újabb haranggal pótolta a hiányt. A 360 kg tömegű harang Klein Oszkár, kudzsiri mester munkája. Felirata: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” 2002-ben ünnepelte az 1100 lelkes gyülekezet a templomépítés 100. évfordulóját. Akkor, az 1904-ben, dr. Darányi Ignácz emlékére állított, vörös márványtábla alá emléktáblát helyeztek el azok nevével, akik a zivataros időkben előttünk jártak, igyekezvén megőrizni az utókorra bízottakat. Felirata: „Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban”. Abban a világban, ahol már szép lassan a lelkipásztorok is néhány éves itt-ott tartozkódás után újból költöznek, a gyülekezeti élet érdekessége még az, hogy 1902-től napjainkig, tehát az elmúlt 121 évben a gyülekezetnek mindössze 5 lelkipásztora volt (nem számítva az elkerülhetetlen beszolgáló lelkészeket): Dobay Lajos 1900-tól 1919-ig, Gergely Károly, 1922-től 1950-ig, idős Hermán János 1950-től 1996-ig, Balázs Lajos 1996-tól 2017-ig és Kovács-Szabadi Levente 2017-től napjainkig. Beszolgálók voltak: Bíró György (1920. januárjától novemberéig), Istók Sándor, Szabó Kálmán és Bartha Mózes. (VETÉSI LÁSZLÓ (Szerkesztő): „A Mezőség apostola – Emlékkötet Hermán János nagysármási református lelkészről és mezőségi szórványmissziós szolgálatáról”. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2022. 253 o.; MAGYARI HUNOR-VERES TÜNDE (szerkesztők): A Maros-Mezőségi Református Egyházmegye templomai”. Székelyudvarhely, 2012. 82.-83. o.)
Híres emberek[szerkesztés]
- Teleki Sándor (1821–1892) a koltói birtokos, Petőfi barátja, Sármáson töltötte gyerekkorának nyarait. Édesapjának, Teleki Jánosnak, itt Erdély-szerte híres mintagazdasága volt.
- Itt született 1901-ben Liviu Rusu esztéta, pszichológus, kutató és irodalmi kritikus, aki Kolozsváron halt meg 1985-ben.
- Itt született 1904-ben Csőgör Lajos magyar fogorvos, a Magyar Népi Szövetség egyik vezetője, a Bolyai Tudományegyetem rektora, orvosi író és közíró, aki 2003-ban halt meg Budapesten.
- Itt élt és szolgált Hermán János református lelkész, „a Mezőség apostola”.
- Itt született 1930-ban Szűcs Olga erdélyi magyar újságíró, szerkesztő, fordító.
- Itt született 1947-ben Ion Mircea költő és író, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen 1968-ban alakult „Echinox” egyetemi kulturális folyóirat egyik alapító tagja.
Gazdasága[szerkesztés]
Földgázkitermelés, bútorgyártás, téglagyártás.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
- ↑ Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Maros megye. adatbank.ro
- ↑ Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyzéke. Budapest, 1900
- ↑ 'Universalis schematismus ecclesiasticus venerabilis cleri romano- et graeco-catholici saecularis et regularis incliti Regni Hungariae Partiumque eidem adnexarum nec non Magni Principatus Transilvaniae … pro anno 1842/3 redactus. Budae. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 30.)
- ↑ Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 47. o.
- ↑ Vetési László: Nekem mindig az árnyékos oldal jutott. Nagy Ödön, a szórványtitkár. In V. L.: Ne csüggedj el, kicsiny sereg! Kolozsvár, 2002
- ↑ Magyar tömeggyilkosság egyenruhában (Telex, 2022. április 12.)
- ↑ Kovács Szabolcs: A nagysármási zsidók meggyilkolása (1944. szeptember 16–17.). Magyarok, románok és zsidók a magyar katonai megszállás időszakában (Clio Intézet, Budapest, 2021; Clio kötetek 4.)
- ↑ LEGE nr.382 din 30 septembrie 2003 pentru declararea ca oraş a comunei Sărmaşu, judeţul Mureş. Monitorul Oficial, 696. sz. (2003. okt. 6.)
- ↑ Distribuția vorbitorilor de limba maghiară - județul Mureș (angol nyelven). INSTITUTUL PENTRU STUDIEREA PROBLEMELOR MINORITĂŢILOR NAŢIONALE. [2017. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 2.)
Források[szerkesztés]
- Lovas Sándor: A legujabb állami telepitések Magyarországon. Bp., 1908
- Hermán János: Magyar hatás a nagysármási románság életében. Ethnographia, 1944
- Soós László: A nagysármási telepítés megszervezése (1893–1901). Agrártörténeti Szemle, 1987, 3–4. sz.
- Hermán János: Szórványban. In Nagy Ödön – Hermán János – Nyitrai Mózes: Palástban. Marosvásárhely, 2001
További információk[szerkesztés]
- A városi önkormányzat honlapja (románul)
- Kovács Szabolcs. A nagysármási zsidók meggyilkolása (1944. szeptember 16–17.) – Magyarok, románok és zsidók a magyar katonai megszállás időszakában (pdf), Clio Kötetek 4. (magyar nyelven), Budapest: Clio Intézet. ISBN 978-615-6231-02-4 (2021). Hozzáférés ideje: 2022. január 14.
- Nagysármási zsidók – egy közösség kiirtása, transindex (magyar)
- Balázs Lajos: Nagysármási gyülekezeti krónika. In Vetési László (szerk.): A Mezőség apostola: Emlékkötet Hermán János nagysármási református lelkészről és mezőségi szórványmissziós szolgálatáról. Kolozsvár: Polis, 2022, 120–139. o.
- Teleki Sándor: Emlékezzünk a régiekről. Bukarest: Kriterion, 1973
| Szamosújvár (36 km) | Bethlen (47 km) | Beszterce (49 km) |
| Kolozsvár (44 km) |
|
Szászrégen (42 km) |
| Aranyosgyéres (32 km) | Marosludas (30 km) | Marosvásárhely (38 km) |
.svg){kind=small}