Dedrád
| Dedrád (Dedrad) | |
 | |
| A falu látképe délkeletről | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Maros |
| Község | Bátos |
| Rang | falu |
| Községközpont | Bátos |
| Irányítószám | 547086 |
| SIRUTA-kód | 115548 |
| Népesség | |
| Népesség | 1527 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | 51 (2011)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 456 m |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 46° 49′, k. h. 24° 40′46.816667°N 24.666667°EKoordináták: é. sz. 46° 49′, k. h. 24° 40′46.816667°N 24.666667°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Dedrád témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
.jpg)
.jpg)
Dedrád (románul: Dedrad, németül: Zepling vagy Deutsch-Zepling, szász nyelven Zaiplenk) falu Romániában, Erdélyben, Maros megyében.
Fekvése
[szerkesztés]Szászrégentől hat km-re északkeletre fekszik.
Nevének eredete
[szerkesztés]Neve szláv személynévi eredetű (*Dĕdoradъ). Történeti névalakjai: Dedraad (1319), Dedrad (1325), Drad és Drydag (1332–1335), Dedrada (1474), Dedrat (1750), Dedra (1760–1762). 1808-ban németül Zepling, románul Dredá, 1873-ban magyarul Dédrád.
Az első birtokösszeírások alapján azonban valószínű, hogy eredetileg a mai Dedrád viselte a Széplak (1228: Sceploc) nevet, itt lehetett a Kacsics nemzetség birtokközpontja és a szászok betelepülésekor költöztették lakóit Dedrádszéplakra. Német neve valószínűleg szintén a magyar Széplakból való.
Története
[szerkesztés]A 13. században települt szász lakossággal. 1325-ben már iskoláját is említették. Eredetileg szabadfalu, később jobbágyfalu volt Kolozs vármegyében. 1607-ben azonban a közösség szabad bíráskodási jogot kapott Rákóczi Zsigmondtól, amibe a földbirtokosok nem szólhattak bele. Ezt a szabadalmat később többször is megerősítették. Az első kőházakat egy 1864-es tűzvész után építették, addig szalmával fedett faházakban laktak. A dedrádi szászok eladásra hagymát termesztettek.
1820 körül földjeit archaikus módon nyilas osztással művelték. A határ korábban huszonöt, akkoriban ötven „nyílra” oszlott. 10-12 évente ezeket újraosztották a falusiak között.[2]
1924 és 1929 között 320 szász lakója költözött Nagyszebenbe, Nagydisznódra és Szentágotára.[3] Szász lakosságának többségét, 388 családot a visszavonuló német csapatok 1944. szeptember 12-én Németországba költöztették. Helyükre 334 román, kisebb részt magyar család települt be. Az elmenekült szászok közül 1945 őszéig 357-en tértek vissza.[4]
A római katolikusok 1985–1986-ban egy magánházat kápolnává építettek át.[5]
Népessége
[szerkesztés]- 1850-ben 1809 lakosából 1717 volt német, 57 cigány és 35 román nemzetiségű; 1774 evangélikus és 35 görögkatolikus vallású.
- 1910-ben 2043 lakosából 1927 volt német, 46 cigány, 45 magyar és 25 román anyanyelvű; 1935 evangélikus, 58 református és 43 görögkatolikus vallású.
- 2002-ben 1526 lakosából 1394 volt román, 51 német, 50 magyar és 31 cigány nemzetiségű; 1385 ortodox, 56 evangélikus és 33 római katolikus vallású.
Látnivalók
[szerkesztés]- Evangélikus temploma 1882 és 1884 között épült, neogótikus stílusban.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Maros megye. adatbank.ro
- ↑ Trócsányi Zsolt: Az erdélyi parasztság története 1790–1849. Budapest: Akadémiai, 1956, 80. o.
- ↑ Hermann Fabini: Atlas der siebenbürgisch-sächsischen Kirchenburgen und Dorfkirchen. 1. Hermannstadt, 1999
- ↑ Alexandru Pintelei – Horst Göbbel: Punct crucial în Ardealul de Nord / Wendepunkt in Nordsiebenbürgen (Nürnberg, 2004), 107. o.
- ↑ www.miserend.hu
Források
[szerkesztés]- Maria Rohwer: Deutsch-Zepling in Nordsiebenbürgen. München, 2002
Maros megye közigazgatása  | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
| ||||||||||
| ||||||||||
.svg){kind=small}