Ugrás a tartalomhoz

Nagydisznód

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagydisznód (Cisnădie, Heltau)
Nagydisznód látképe
Nagydisznód látképe
Nagydisznód címere
Nagydisznód címere
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióKözép-romániai fejlesztési régió
MegyeSzeben
Rangváros
KözségközpontCisnădie
Beosztott falvakKisdisznód
PolgármesterGheorghe Huja (Szociálliberális Unió), 2012
Irányítószám555300
Körzethívószám0x69[1]
SIRUTA-kód143735
Népesség
Népesség21 562 fő (2021. dec. 1.)[3] +/-
Magyar lakosság108 (0%, 2021)[4]
Község népessége22 277 fő (2021. dec. 1.)[2]
Népsűrűség80,38 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság454 m
Terület277,13 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 42′ 46″, k. h. 24° 09′ 03″45.712778°N 24.150833°EKoordináták: é. sz. 45° 42′ 46″, k. h. 24° 09′ 03″45.712778°N 24.150833°E
Nagydisznód weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagydisznód témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Nagydisznód (románul Cisnădie, németül Heltau, szászul Hielt) város Romániában, Erdélyben, Szeben megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Nagyszebentől 15 km-re délre, a Csindrel-hegység lábánál fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés]

Német neve vagy a Halde ('lejtő') és az Au ('berek') szavak összetétele, vagy magyar nevével párhuzamos jelentésű (Halte középfelnémet 'disznólegelő').[5] A román név a középkori magyar Gyisznajó névből keletkezett, mely eredetileg patakját jelölte. Történeti névalakjai: Riuetel (1204), Ruetel (1223), Gyznoyo és Helta (1323), Diznow (1366), Helthena (1395), Helthaw (1428), Disznód (1733), Csiznedie mare és Nagy Disznód (1781),[6] Csiznedia (1826)[7] és Csisznedie (1839).

Története[szerkesztés]

A 13. századtól szász lakosságú település. 1323-ban már civitasként említik. A 14. században 24 heltaui diák járt a bécsi egyetemre. 1438-ban, 1442-ben, 1457-ben, 1490-ben és 1493-ban a török pusztította.

1475-ben kovácsai megkapták a sarlóárusítás monopóliumát a Királyföldön. Ettől kezdve három évszázadon át az itt készült sarlókról és kaszákról volt híres. Ez az iparág a 18. század végén, főként a medgyesi kovácsok konkurenciája miatt hanyatlott le.

1513-ban említették először takácscéhét, amelyet később I. Rákóczi György privilégiumokkal látott el. Ugyancsak a 16. században alakult nyerges- és fazekascéhe is.

1658-ban a tatárok sikertelenül ostromolták templomerődjét és csak 1300 tallér és ékszerek fejében vonultak el a városból.

Az erődtemplom
A templom belső tere

A 18. századi gyapjúkonjunktúra idején földrajzi helyzete Erdély legfontosabb takácsközpontjává tette. 1750-ben 383 családfőjéből 230 volt takács és itt dolgozott az erdélyi takácsok több mint fele. A 19. század első felében ötszáz céhes mester foglalkozott a posztókészítéssel és szövéssel. Az erdélyi posztótermelés egyharmadát adta és az évi átlagosan 1 millió 250 ezer kilogramm gyapjúból[8] itt készítették a posztót ("szűrvég") a debreceni cifraszűrhöz – évi 200 ezer szűrre elegendőt.[9] 1838-ban manufaktúrái 1400 fonómunkást foglalkoztattak a szomszédos, főként román falvakból. Az 1857-es népszámlálás szerint lakosságának 35%-a volt idegen illetőségű. A munkások többsége 1885-ben is ingázott, néha nagy távolságokról. Oskar Meltzl azévi statisztikai munkája szerint: „Nagydisznód községben például évről-évre mintegy 2000 férfi és női lélekből álló, ingázó munkásnépesség él, akik a pezsgő iparú városban télen az lendületesen fejlődő gyapjúgyártásban, nyáron pedig a mezei munkában dolgoznak, s akik a székely, román és cigány nemzetiséghez tartoznak.”[10]

1806-ban nyert ismét vásártartási jogot. Vásárai nemcsak a gyapjú felvásárlására jelentettek alkalmat a takácsoknak, de itt árusították híres savanyúkáposztáját (Hêiltner Krojt) és ízletes cseresznyéjét is. Egy század végi angol útirajzírónő említést tesz rendellenesen magas férfi lakóiról.[11]

1841 és 1862 között tizenkét tűzvész pusztította. 1888-ban a gyapjúszövő társaság (a takácscéh utóda) alapította textilipari szakiskoláját, amelyet 1894-től a magyar állam is támogatott.[12] Ez volt az egyetlen ilyen iskola az akkori Magyarországon. 1894-ben indult meg a Nagyszeben–Nagydisznód vasútvonal és 1896-ban a códi vízerőműből bevezették az elektromos áramot. 1916. szeptember 20-a és 26-a között a német és román csapatok környékén vívták az ún. nagyszebeni csatát.

Szebenszékhez, 1876-tól Szeben vármegyéhez tartozott. 1879-ig járásszékhely volt, majd 1904-ben ismét egy akkor alakított járás székhelyévé tették.[13]

1931-ben a brassói Wilhelm Scherg cég állított fel benne posztógyárat. 1944-ben 176 kisebb-nagyobb textilipari műhelye működött, 503 szövőszékkel és 36 850 orsóval. Főként szőnyegeket, ruhákat és ágyhuzatokat állítottak elő, a gyapjú mellett selymet és gyapotszálat is feldolgoztak.

1946-ban kapott városi rangot. Ezután textiliparát államosították és egyetlen állami vállalatba vonták össze. 1960-ban az itt gyártott szőnyegeket a világ harminc országába exportálták. Már az 1950-es években megindult a szász lakosság kivándorlása Németországba, a világháborús hadifoglyok és a Szovjetunióba deportált, később Németországban letelepedett helyi származású férfiak családegyesítése formájában.

1993-ban itt alapították meg a bukaresti után Románia második SOS gyermekfaluját.

Lakossága[szerkesztés]

1850-ben 2361 lakosából 2202 német és 148 cigány nemzetiségű; 2194 evangélikus és 154 ortodox vallású volt. A cigányok voltak a város pásztorai.
1900-ban 3189 lakosából 2338 volt német, 592 román és 238 magyar anyanyelvű (164 fő katona); 2304 evangélikus, 453 ortodox, 153 református, 145 görögkatolikus és 122 római katolikus vallású.
2002-ben 15 303 főből 14 789 román, 293 német és 165 magyar nemzetiségű; 14 027 ortodox, 385 evangéliumi keresztény és 311 evangélikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés]

Látkép a templomtoronyból
  • Az evangélikus erődtemplom. A háromhajós bazilika eredetileg a 13. század első feléből származik. Az apszisban román kori freskómaradványok láthatóak. Az 1493-as török támadás után késő gótikus stílusban átalakították. A szárnyasoltáron álló szobrot (Braller-madonna) Veit Stoss készítette 1520-ban. A 14. századi sekrestyében falában található Johannes Hutter 1638-ban elhunyt lelkész életnagyságú síremléke. A templom délkeleti végében az 1793-as fölújításkor rejtett apszist bontottak ki, amelybe veszély idején a kegyszereket rejtették. A templomot a 15. század végén látták el kettős védőfallal. A falak között vizesárok húzódott, a falgyűrűket tornyok és bástyák védték. A nyugati oldalon található bástya külső részében működött a városháza.
  • A városmag házainak többsége a 1819. században épült.
  • A textilipari múzeum a posztógyártás múltját, eszközeit, a takácscéh emlékeit mutatja be.
  • A város felett magasodó Bálványhegyen középkori vár nyomai. A vár már a 17. században is romos volt.

Híres emberek[szerkesztés]

Gazdasága[szerkesztés]

  • Selyemgyár (1926 óta).[14]
  • A Somarest gyár a Louis Vuitton luxusmárka számára állít elő cipőket.[15]

Testvérvárosai[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
  2. 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet
  3. 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. május 31. (Hozzáférés: 2023. július 9.)
  4. 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)
  5. Wanek Ferenc: Kiállítás-vezető. X. Bányászati, Kohászati és Földtani Konferencia (Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság)
  6. Victor Păcală: Monografia comunei Rășinariu. Sibiiu, 1915., 40–41. o.
  7. Abbildung der in den sächsischen Ortschaften bestehenden Viehbrandzeichen nach den einzelnen Stühlen und Districten geordnet. Hermannstadt, 1826
  8. N. G. V. Gologan: Cercetări privitoare la trecutul comerțului românesc din Brașov. București, 1928, 30. o.
  9. Györffy István: A cifraszűr. Bp., 1930, 125. o.
  10. Oskar v. Meltzl: ‘Statistik der sächsischen Landbevölkerung in Siebenbürgen’. Archiv des Vereines für siebenbürgische Landeskunde, új sorozat, 20 (1885): 256. o. Az eredeti, német szöveg: „So gibt es z. B. in der Gemeinde Heltau jahraus jahrein eine fluctuirende Arteiterbevölkerung von circa 2000 Köpfen männlichen und weiblichen Geschlechtes, die in dem gewerbfleißigen Ort zur Winterszeit bei der schwungvoll betriebenen Wollmanufactur, im Sommer bei der Feldarbeit verwendet werden und die der Sekler, der romänischen und zigeunerischen Nationalität angehören.“
  11. Emily Gerard: The Land Beyond the Forest. Facts, Figures, and Fancies from Transylvania. Edinburgh – London, 1886, 2, 79. o.
  12. Szterényi József: Az iparoktatás Magyarországon. Bp., 1897, 528–530. o.
  13. Belügyi Közlöny 1904, 587. o.
  14. www.matasearomana.ro Archiválva 2010. március 31-i dátummal a Wayback Machine-ben (románul)
  15. Alexandra Lembke, 'Revealed: the Romanian site where Louis Vuitton makes its Italian shoes.' Guardian 2017. június 17.

Források[szerkesztés]

  • Hermann Rehner (Hrsg.): Heltau. Hermannstadt, 1931

További információk[szerkesztés]

Képek[szerkesztés]