Kisenyed
| Kisenyed (Sângătin) | |
.JPG) | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Szeben |
| Község | Kisapold |
| Rang | falu |
| Irányítószám | 557011 |
| SIRUTA-kód | 143940 |
| Népesség | |
| Népesség | 245 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | - (2011)[1] |
| Népsűrűség | 12,67 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 340 m |
| Terület | 19,34 km² |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 54′ 44″, k. h. 23° 51′ 13″45.912095°N 23.853653°EKoordináták: é. sz. 45° 54′ 44″, k. h. 23° 51′ 13″45.912095°N 23.853653°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kisenyed témájú médiaállományokat. | |
Kisenyed (románul: Sângătin, németül: Kleinenyed, szász nyelven Klinonyeten) falu Romániában, Erdélyben, Szeben megyében.
Fekvése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Gyulafehérvártól 26 kilométerre délkeletre fekszik.
Nevének eredete
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Először 1292-ben, Enyed néven említették, majd 1335-ben Enyd Saxonica, 1439-ben pedig Kys Enyed. Nevét Szent Egyedről kapta. Román neve (1805, Szingetyin) alighanem egy szász *San Angetn alak átvétele.
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Fehér, később Alsó-Fehér vármegyéhez tartozott. Középkor végi szász lakossága 1600 és 1603 között elpusztult. Helyükre magyar kisnemesek és román jobbágyaik költöztek. Fennmaradt Balpataki János kisenyedi házának leírása 1694-ből.[2] Református egyháza 1766-ban Buzd, Hosszútelke és Kisludas filiákkal együtt 98 férfit és 158 asszonyt számlált.
A falu volt a helyszíne az 1848–49-es erdélyi polgárháború egyik legkorábbi, magyar polgári lakosságot sújtó tömeges vérengzésének. Az itt élő mintegy negyven magyar nemesi család október első felében körülbelül négyszáz, a környékről a román parasztság fegyverkezése elől idemenekült magyarnak nyújtott menedéket. Október 14-én egy Balázsfalváról érkezett csapat ostrom alá vette Zsigmond Elek udvarházát, ahová a magyarok húzódtak. A védők három napig tartották magukat, majd a Generalcommando küldöttjeinek közvetítésével megegyeztek, hogy szabad elvonulás fejében leteszik a fegyvert. A Ioan Moldovan főbíró vezette vízaknai román nemzetőrség, amely a vérontást akarta megakadályozni, későn érkezett, és miután a magyarok megadták magukat, a felkelők mégis legyilkoltak közülük 175 főt.
A település a 20. század elején Alsó-Fehér vármegye egyik járásának központja volt. 1919-től 1925-ig ismét református iskolája működött.[3]
1910-ben 926 lakosából 863 volt román és 57 magyar anyanyelvű; 442 ortodox, 427 görögkatolikus és 47 református vallású.
2002-ben 326 lakosából 325 volt román nemzetiségű; 324 ortodox vallású.
Látnivalók
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Ortodox fatemploma a 18. század közepén épült. 1969–70-ben rekonstruálták.
Híres emberek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Itt született Farkas Sándor reformkori politikus, 1848–49-ben vésztörvényszéki bíró.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Szeben megye. adatbank.ro
- ↑ B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Bukarest, 1970
- ↑ Gudor Kund Botond: Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és egyházi közösségei. Kolozsvár – Barót, 2012, 137. o.
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Kemény Gábor: Nagy-Enyednek és vidékének veszedelme 1848–49-ben. Pest, 1860.
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Szeben megye települései  | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
| ||||||||||
.svg){kind=small}