Szebengálos
| Szebengálos (Galeș, Gallusdorf) | |
 | |
| A falu látképe | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Szeben |
| Rang | falu |
| Községközpont | Szelistye város |
| Irányítószám | 557231 |
| SIRUTA-kód | 145541 |
| Népesség | |
| Népesség | 339 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | - (2011)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 500–550 m |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 47′ 55″, k. h. 23° 51′ 49″Koordináták: é. sz. 45° 47′ 55″, k. h. 23° 51′ 49″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szebengálos témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
.jpg)
Szebengálos, 1912-ig Gális (románul: Galeș, németül: Gallusdorf) falu Romániában, Erdélyben, Szeben megyében, a Szebeni-Hegyalja tájegységben.
Fekvése[szerkesztés]
Szelistyétől északnyugatra fekszik, azzal összeépült.
Nevének eredete[szerkesztés]
A latin Gallus egyházi keresztnévből keletkezett. A helységnévrendezés idején nevéhez csatolt előtag Szeben vármegyére utal. Első említései: Villa Galii (1322) és Galusdorph (1383).
Története[szerkesztés]
1322 és 1366 között Salgó várához tartozó román határőrtelepülés volt. A középkorban önálló falu volt az először 1492-ben említett Foltești, a falut ma Szelistyével összekötő utca helyén.
A 18–19. században lakói transzhumáló pásztorkodást folytattak. Nyájaik nyáron a Görgényi-havasokban és a Hargitán legeltek és a Prut völgyében és Dobrudzsában teleltek át. A pásztorkodás hanyatlásával lakossága fogyásnak indult. Innen települt a 18. században az Argeș megyei, a 19. században a dobrudzsai Galeș falu. A faluban 1856-ban fésűkészítő társaság alakult.
Kezdetben Fehér vármegyéhez, a 16. századtól Szelistyeszékhez, majd Szeben vármegyéhez tartozott. A 20. század elején lakói megélhetését a juhászat, a kereskedés és a csempészet biztosította. Bőrárut, vásznat és gyertyát árultak főként Vâlcea és Argeș megye vásárain, a Kárpátokon túlról pedig főleg vallásos könyveket hoztak be Erdélybe. Az első világháború előtt 36 gálisi juhosgazda települt a Krímbe, akik közül később 22-en visszatértek.
Miután a helyi születésű Ionel Floașiu főmérnök lett az aranyosgyéresi sodronygyárban, sok fiatal vállalt munkát a faluból Aranyosgyéresen. 1941-ben 507 hektáros határának 52%-a volt terméketlen, 24%-a legelő és 21%-a erdő. 1990 és 1999 között szalámigyára működött.
Népessége[szerkesztés]
- 1850-ben 1041 lakosából 1039 volt román nemzetiségű, valamennyien ortodox vallásúak.
- 2002-ben 331 lakosából 330 volt román nemzetiségű és 329 ortodox.
Látnivalók[szerkesztés]
- Ortodox templom (1700 körül épült, festése 18. századi).
- Falumúzeum (néprajzi anyag).
- Foltea remetekolostor.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Szeben megye. adatbank.ro
Források[szerkesztés]
- Cornel Irimie – Nicolae Dunăre – Paul Petrescu: Mărginenii Sibiului. București, 1985
- Carmina Maior: Evoluția unui sat din Mărginimea Sibiului în sec. XX. In Simona Munteanu (szerk.): Satul tradițional de ieri, de azi și de mâine. Cluj-Napoca, 2002, 313–21. o.
Szeben megye települései  | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||
.svg){kind=small}