Mardos
| Mardos (Moardăș, Mardisch) | |
 | |
| Az erődtemplom | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Szeben |
| Község | Sálfalva |
| Rang | falu |
| Irányítószám | 557157 |
| Körzethívószám | 0269 |
| SIRUTA-kód | 145079 |
| Népesség | |
| Népesség | 250 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | 2 (2002) |
| Földrajzi adatok | |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 46° 00′ 31″, k. h. 24° 21′ 19″46.008521°N 24.355300°EKoordináták: é. sz. 46° 00′ 31″, k. h. 24° 21′ 19″46.008521°N 24.355300°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Mardos témájú médiaállományokat. | |
Mardos (románul: Moardăș, németül: Mardisch, helyi szász nyelvjárásban Arjasch) falu Romániában, Szeben megyében. Közigazgatásilag Sálfalva községhez tartozik.
Fekvése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Medgyes városától 30 km-re délre, Nagyselyktől 19 km-re keletre található.
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Első írásos említése 1373-ból maradt fenn.[1] A falu lelkésze által az 1930-as években írott monográfia azonban a falu alapítását mintegy száz évvel korábbra teszi.[1] Nevének változatai Ardesch (1373), Argias (1414), Argyas (1415).[2] Egyházi szempontból 1414-től Mardos a selyki káptalanhoz tartozott, de egy Károly Róbert által adott privilégium szerint a plébánost maguk választhatták.[3]
A 18. században Medgyesszék alsó kerületéhez tartozott.[4] 1876-ban Nagy-Küküllő vármegyéhez csatolták.
Lakossága
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Egy per dokumentumai alapján, amely a 13. századtól 1790-ig tartott egy bizonyos Farkas János családja és a mardosiak között folyt a határ miatt, arra lehet következtetni, hogy a faluban már a 13. században erős szász közösség élt.[5] Az első népszámlálás a faluban 1516-ban volt. Ekkor a lakosságot negyven gazda, három özvegy, egy pásztor, egy molnár és egy iskolamester alkotta.[1] A román lakosság 1740 után jelent meg.[5] A 18. század elején a szász lakosság becsült száma 280 fő volt, a románok és cigányok együttesen 70 lelket számláltak.[5] Az 1766-os összeírás szerint az ágostai vallást követők száma 202 volt.[6] Az ortodox románok előbb a sáldorfi, majd a salkói parókiához tartoztak. Román görögkatolikus egyházközségét 1815-ben szervezték, amikor az akkor a faluban élő harminc román és cigány család egységesen áttért az unióra és kőtemplomot építettek maguknak.[7] 1870-ben a faluban 154 házban 564 fő élt.[8]
A 19. század végén - 20. század elején több család vándorolt ki Amerikába. 1930-ban a falu 628 lakosából 328 szász, 239 román volt. A második világháborúban a faluból 80-an vettek részt, egy harmaduk nem tért haza.[3]
1945 januárjában számos szász lakost a Szovjetunióba deportáltak. A polgármesteri hivatal által 1946. november 9-én készített feljegyzés szerint 262 szász lakott a faluban, 44-en a Szovjetunióban voltak kényszermunkán, 45-ön Németországba távoztak.[1] Az 1980-as és 1990-es években a szász lakosság Németországba települt át; míg 1977-ben 314 lakosából még 153 volt német nemzetiségű, 2002-re a német lakosság teljesen elfogyott.[9]
Látnivalók
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A ma látható egyhajós gótikus csarnoktemplomot 1472-ben építették. Tornya 1880-ban leomlott.[2] A templom orgonáját Samuel Joseph Maetz mester építette, de ezt 1993-ban Nagyváradra adták el.[3] Az eredeti gótikus építményből a kórus maradt fenn, melynek boltívét növényi elemek és emberi alakok díszítik. A templomot várfal veszi körül, amelynek északkeleti és délnyugati oldalán egy-egy torony található.[10]
Híres szülöttei
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Christian Barth, evangélikus püspök (1584-1652)
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- 1 2 3 4 "Mardisch - Informationen" (német nyelven). siebenbuerger.de. Hozzáférés: 2009. december 10..
- 1 2 Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6
- 1 2 3 Friedrich Roth (2002. december 15.). "Mardisch" (német nyelven). Siebenbürgische Zeitung. Hozzáférés: 2009. december 10..
- ↑ Benkő József: Transsilvania specialis : Erdély földje és népe II. Ford. és szerk. Szabó György. Bukarest; Kolozsvár: Kriterion. 1999. 520. o. ISBN 973-26-0524-3
- 1 2 3 "Kleine Chronik der Gemeinde Mardisch" (német nyelven). mardisch.de. 2010. június 2. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2009. december 10..
{{cite web}}: More than one of|archivedate=és|archive-date=specified (súgó); More than one of|archiveurl=és|archive-url=specified (súgó) - ↑ Benkő József. i.m. 522. o.
- ↑ Simion Retegan (Coord.): Mișcarea națională a românilor din Transilvania între 1849–1918, 2. köt. (Bukarest, 2004), 59 és per Aloysium Reesch de Lewald ([1842]). Universalis schematismus ecclesiasticus venerabilis cleri romano- et graeco-catholici saecularis et regularis incliti Regni Hungariae Partiumque eidem adnexarum nec non Magni Principatus Transilvaniae. Budae: typis Regiae Scientiarum Universitatis Hungaricae. 2018-06-19 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019-04-19.
{{cite book}}: Check date values in:|year=(súgó); Cite has empty unknown parameter:|3=(súgó); More than one of|archivedate=és|archive-date=specified (súgó); More than one of|archiveurl=és|archive-url=specified (súgó)CS1 karbantartás: publisher hely (link) CS1 karbantartás: year (link) - ↑ "Medgyes szék". Magyar katolikus lexikon.
{{cite book}}:|access-date=requires|url=(súgó); External link in|chapterurl=|chapterurl=ignored (|chapter-url=suggested) (súgó) - ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
- ↑ Sabin Adrian Luca, Zeno Karl Pinter, Adrian Georgescu (2003). Repertoriul arheologic al județului Sibiu (román nyelven). Sibiu: Editura Economică. ISBN 973-590-856-5. Hozzáférés: 2009. december 10..
{{cite book}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
.svg){kind=small}