Erzsébetváros (Románia)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Erzsébetváros (Dumbrăveni, Elisabethstadt)
Az örmény katolikus templom a város főterén
Az örmény katolikus templom a város főterén
Erzsébetváros címere
Erzsébetváros címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Közép-romániai fejlesztési régió
Megye Szeben
Rang város
Községközpont Dumbrăveni
Beosztott falvak Szászernye és Szászsáros
Polgármester Emil Dârloșan (PSD), 2016
Irányítószám 555500
Körzethívószám 0x69[1]
SIRUTA-kód 143806
Népesség
Népesség 5196 fő (2011. okt. 31.)[2]
Magyar lakosság 853
Község népessége 7388 fő (2011. okt. 31.)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 345 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Erzsébetváros (Románia)
Erzsébetváros
Erzsébetváros
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 13′ 39″, k. h. 24° 34′ 33″Koordináták: é. sz. 46° 13′ 39″, k. h. 24° 34′ 33″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Erzsébetváros témájú médiaállományokat.
A vár
Dumbraveni Castelul (1).JPG

Erzsébetváros, 1733-ig Ebesfalva (románul Dumbrăveni, 1930-ig Ibașfalău vagy Elisabetopole, németül Elisabethstadt vagy Eppeschdorf, szászul Appeschterf, latinul Elisabetopolis) város Romániában, Erdélyben, Szeben megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Medgyestől 20 km-re keletre, a Nagy-Küküllő jobb partján fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés]

Mai nevét az örmény katolikus plébánia védőszentjéről, Árpád-házi Szent Erzsébetről kapta 1733-ban. A korábbi Ebesfalva (1332: Ebes, 1368: Ebesfolwa, 1637: Ebesdfaluj) név az eb ('kutya') szóból származik. A névadás motívuma állítólag az volt, hogy a bethleni Bethlen család itt tartotta vadászkutyáit.

Története[szerkesztés]

Ebesfalva[szerkesztés]

Ebesfalva a mai város északkeleti részén terült el. Első lakói szászok voltak, de később magyarok és románok is beköltöztek. 1447-től az Apafi család uradalmi központja. 1552-ben Apafi Gergely megvásárolta a Bethlenek birtokrészeit is, majd várkastélyt épített a településen. A kastély körül új jobbágytelkek jöttek létre. 1584-ben az Apafi és a bethleni Bethlen család itt kötötte azt az egyezséget, melynek értelmében az egyik család kihalása esetén minden vagyona a másikra száll át. 1590-ben Apafi Miklós főispán Küküllő vármegye székhelyévé tette. 1605-ben a várat őrsége sikeresen megvédte a medgyesi németek támadásával szemben. 1660-ban ide menekült Kemény János elől Bethlen János. 1661-ben itt jelent meg Apafi előtt az Ali pasa vezette török sereg a szultán üzenetével, amely a marosvásárhelyi táborba hívta, ahol fejedelemmé választották.

Az örmények letelepedése[szerkesztés]

1692-ben húsz moldvai örmény család költözött be Gyergyószentmiklósról, papjuk, Potoczki Márton vezetésével. 1692-ben a település csaknem teljesen leégett. 1696-ban II. Apafi Mihály privilégiumokkal látta el az örményeket (kereskedelmi és költözési szabadság Erdélyben, forspont alóli mentesség). Miután 1704-ben a kurucok fölgyújtották, az örmények Csíkba és Gyergyóba menekültek és csak 1710-ben tértek vissza. Ekkoriban fogadták el a vallási uniót és lettek a Rómával egyesült örmény katolikus egyház hívei.

Mivel az Apafi család kihalt, 1713-ban, a korábbi megállapodás értelmében a helység uradalmával együtt a Bethlenek tulajdonába került. 1725-ben fölszentelték az örmények tágas kőtemplomát. 1729-ben lelki gondozásukra Velencéből mechitarista szerzetesek érkeztek. 1727-ben latin szertartású egyháza is létrejött, miután a római katolikusok megszerezték a korábbi református templomot. Ekkoriban kb. 450–500 örmény lakos élt itt, a románok száma 280–300 lehetett.

1733-ban III. Károly király Elisabethopolis (Elisabethstadt) néven örmény várossá emelte. Kiszakadt az uradalomból és megkapta a szabad kereskedés jogát a Birodalom egész területén. 1746-ban pallosjogot nyert és Szamosújvár kivételével az összes Erdély területén élő örményt a fennhatósága alá helyezték (igazságszolgáltatási, vallási és adózási tekintetben).

Az örmény város[szerkesztés]

Az örmények felső rétege szarvasmarhával, borral és gyapjúval kereskedett és évközben rendszerint az Erdély és Bécs közötti utakat járta. Az állandóan a városban élők többsége valamilyen mesterséget űzött, a legtöbben tímárok voltak. Szőleit és gabonaföldjeit román és magyar zsellérek művelték. 1758-ban a város megvásárolta a korábbi uradalom egész területét (Hundorfot, Szászernyét, Rudályt és Szászújfalut). 1758–59-ben szisztematizálták a városképet, széles utcákat, rendezett utcafrontokat alakítottak ki. A magyarokat a Nagy-Küküllő felé eső külvárosba, a románokat a régi Ebesfalva helyére költöztették. A főtéren fölépítették az ún. áruházat, a tőzsérek árukészletének tárolására.

1786-ban szabad királyi városi címet kapott. 1789-ben alapították első gyógyszertárát.[3] 1791-ben a városban 535, a külön számba vett Ebesfalván 272 adófizető család élt (utóbbiak több mint fele zsellér, egyharmada a Kotkorován negyedben élő cigány). 1792-ben egész Erdély számára termelő viaszgyertya-manufaktúra működött benne.[4] 1832-től Erzsébetváros görög katolikus esperesség székhelye volt.[5]

Az örmények nyelvcseréje, ahogyan Szamosújvár esetében is történt, valószínűleg a 19. század közepére fejeződött be. 1843-ban a Raphael Gharamian madrászi milliomos által alapított örmény katolikus gimnázium már magyar tannyelvvel indult meg. Az örmény nyelv iskolai tantárgyként és a liturgia nyelveként élt tovább.

1848-ban az örmények a forradalom mellé álltak. Mivel kölcsönöket nyújtottak Bemnek, a császáriak kétszer is a szabad rablás engedélyezésével sújtották a várost. 1849-től Felső-Fehér vármegye, majd az 1876-os megyerendezés után Kis-Küküllő vármegye székhelye, amit hamarosan azonban Dicsőszentmártonba helyeztek át, Erzsébetváros pedig járási székhely maradt.[6]

A 19. század közepén hagyományos kereskedelme és iparágai válságba kerültek, amit nem tudott kiheverni. Az 1840-es években az egykori 50–60 kereskedőből már csak 5-6 maradt a városban.[7] Jellemző, hogy területe sem növekedett, a mai belterület nem sokkal nagyobb a száz évvel ezelőttinél. Örmény lakossága több hullámban elhagyta, mára a városban alig laknak leszármazottjaik. Házaikat a 19. század közepétől részben szászok vásárolták meg, evangélikus egyháza 1862-ben alakult meg.[8]

19521953-ban a város szolgált kényszerlakhelyül a környék kuláknak nyilvánított családoknak, főként barcasági és Szászsebes környéki szászoknak. A város lakóinak többsége az 1950-es években ingázni kényszerült segesvári és medgyesi munkahelyekre. 1970-ben és 1975-ben a kiáradt Nagy-Küküllő a város területének nagyobbik részét elöntötte, sok épület összedőlt.

Az örmény katolikus nagytemplom belseje
Dumbraveni Biserica armeneasca (3).JPG
A volt mechitarista templom
A főtér

Látnivalók[szerkesztés]

  • A főtéren álló, impozáns méreteivel magasan a város fölé emelkedő örmény katolikus nagytemplom 1766 és 1783 között épült barokk stílusban. Benne copf stílusú talapzaton áll Péter és Pál apostolok szobra 1780-ból, Simon Hoffmayer alkotásai.[9] Egyik toronysisakját 1927-ben vihar sodorta le.[10]
  • A főtéri épületek közül a postahivatal egykori épületében ma mezőgazdasági líceum, az 1875-ben alapított kaszinó épületében bank működik. A főtéri "áruház"-at lebontották, helyét parkosították.
  • A főtértől nem messze az Apafi-várkastély kissé romos épületét a két világháború között börtönné alakították át. 2010-ben a város örmény történetét bemutató kiállítást nyitottak benne.[11]
  • A főtértől a vasútállomás felé vezető úton emelkedik az 1896-ban felépített Igazságügyi Palota. Itt székelt egy időben Nagy- és Kis-Küküllő vármegye törvényszéke. Az épület udvarán volt a fegyház is. Ma a volt Igazságügyi Palotában kisegítő iskolát működtetnek.
  • A volt mechitarista, ma római katolikus templom (1795), mögötte a zárda épülete (1753).
  • 1773-ban az Erzsébet vendéglő épületében szállt meg II. József. Egyik részét ma a Târnava Hotel, a másikat a városi könyvtár foglalja el.
  • A volt "alsó" örmény templom 1771-ben épült, 1927 óta az evangélikusoké.
  • A katolikus leánygimnázium egykori épületében működött 1900 után az állami főgimnázium. Tanára volt Octavian Smigelschi, diákja Zilahy Lajos. Ma a 2. számú általános iskola. Mögötte állt az 1773-ban árvízkárokat szenvedett, 1871-ben elbontott örmény Ótemplom.
  • A volt honvédlaktanya jelenleg munkaterápiás nevelőintézet.

Lakossága[szerkesztés]

1850-ben 2224 lakosából 689 örmény, 619 magyar, 488 román, 47 német nemzetiségű volt, 1238 római katolikus, 817 görög katolikus és 130 református.
1910-ben 4408 lakosából 2613 magyar, 940 román, 496 német és 332 cigány anyanyelvű, 1306 római katolikus, 958 görög katolikus, 516 evangélikus, 348 ortodox, 170 zsidó és 125 unitárius vallású volt.
2002-ben 6248 lakosából 4526 volt román, 853 magyar, 740 cigány és 113 német nemzetiségű; 5000 ortodox, 594 református, 220 görög katolikus, 191 római katolikus és 102 evangélikus vallású.

Híres emberek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
  2. ^ a b Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  3. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 24. o.
  4. Karlovszky Endre: Erdély ipara a XVIII-ik század végén. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1896, 230. o.
  5. Șematismul veneratului cler al Archidiecesei Metropolitane Greco-catolice Române de Alba-Iulia și Făgăraș pre anul domnului 1900. Blaș, 355. o.
  6. Kelet 1876. szeptember 17.
  7. Miskolczy Ambrus: A brassói román levantei kereskedőpolgárság kelet–nyugati közvetítő szerepe (1780–1860). Bp., 1987, 71. o.
  8. G. A. Schuller: Fahrten durch Sachsenland. Siebenbürgisch-Deutsches Tageblatt 1906, február 10.
  9. Nicolae Sabău: Metamorfoze ale barocului transilvan, vol. 1, Sculptura. Cluj-Napoca, 2002, 169. o.
  10. Magyar katolikus lexikon, Erzsébetváros szócikk.
  11. www.araratonline.ro (románul)

Források[szerkesztés]

  • Ávedik Lukács: Szabad királyi Erzsébetváros monográfiája. Szamosujvártt, 1896
  • Roland Hönig: Elisabethstadt in Siebenbürgen: eine Ortsmonographie aus sächsischer Sicht. Aalen, 2001

További információk[szerkesztés]

  • Virtuális séta a városban
  • Armenuhi Drost-Abgarjan – Bálint Kovács – Tibor Martí: Catalogue of the Armenian Library in Elisabethopolis. Leipzig – Eger, 2011 [1] PDF

Képek[szerkesztés]