Örmények

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Örmények
Örmények a Kaukázusban, 1995.
Örmények a Kaukázusban, 1995.
Teljes lélekszám
11 millió (2011)
Lélekszám régiónként
Régió
 Örményország 3 018 854[1]
 Oroszország 1 182 388[2]-2 900 000[3]
 Amerikai Egyesült Államok 1 000 366[4]-1 500 000[5]
 Franciaország 250 000[6]–750 000[7]
 Grúzia 168 191[8]
 Hegyi-Karabah Köztársaság 146 573[9]
 Libanon 150 000[10]
 Irán 120 000[11]
 Németország 90 000–110 000[12]
 Szíria 100 000[13]
 Ukrajna 100 000[14]
 Brazília 100 000[15][16]
 Görögország 80 000[17]
 Törökország 60 000[18]
 Kanada 55 740[19]
 Lengyelország 50 000[20]
Nyelvek
örmény
Vallások
Domináns az örmény apostoli ortodox egyház
örmény katolikus egyház
Örmény Evangélikus Egyház
Rokon népcsoportok
jelentős az örmény diaszpóra
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Örmények témájú médiaállományokat.

Az örmények kaukázusi és kelet-anatóliai eredetű népcsoport. Legnagyobb számban Örményországban élnek, de az évszázados szétszóródás miatt a világ több országában nagy számú örmény diaszpóra él. Az egyik legrégebben megtelepedett kaukázusi népcsoport, a Kaukázusban és Kelet-Anatóliában több mint 3500 éve élnek.

Az örmények története[szerkesztés]

Az örmények eredete[szerkesztés]

A 20. századig az örménység története nagyrészt összefüggött Örményország történetével. Az örmény állam létrejötte i. e. 6. századra tehető. Örményország a Hettita Birodalom és az Urartu Királyság romjain jött létre a kisebb örmény törzsek szövetségéből. Hérodotosz szerint az örmények phrügiai telepesek keletre vándorolt népcsoportjai voltak. Feltételezése szerint az örmények őshazája Asia Minor keleti részén feküdt, amit a frígiaiak kolonizáltak az i. e. 1200 körül. I. e. 696-ban a fríg településeket megtámadták a kimmerek, és ez idézte elő a frígek – örmények – kelet felé vándorlását.

A másik vélemény eredetüket illetően, hogy a hettiták utódai lennének, de ez az elmélet nehezen bizonyítható, mert a hettita nyelv és az örmény nyelv közti kapcsolat bizonytalan. Például az ógörög nyelvnek is vannak olyan vonásai mint a hettitának, bár ez okvetlenül nem zárhatná ki a hettita–örmény elméletet, de nem illeszthető a jelenlegi indoeurópai nyelvelmélet keretei közé. Jelenleg azonban a nyelvelméletek képzik az ókortörténet alapját, a régészet és a történettudomány egyéb elképzelései másodlagos szerepűek.

Az i. e. 1. évezred folyamán Hajasa állam, és az abban lakó ḫay nép először Urartu fennhatósága alá került, a vele szomszédos Arme országban pedig az arme törzsek. Az örmények ma saját nyelvükön „hay”-nak nevezik magukat, a közismert népnév a Perzsa Birodalom bukását követő Armenia Magna népeinek nevéből származik. Ebben a korban indult meg a hayok és armék egységes néppé válásának folyamata. Az etnogenezisben szerepet játszhatott a moszkhoszok törzse is, amely az i. e. 12. században tűnik fel. Ez a nép a mushik nevével rokon, valószínűleg ugyanazt takarja. Ez azonban ismét kapcsolatot teremt a phrügökkel, akiknek néppé alakulásában szintén részt vett a mushi törzs, ugyanakkor a hettitákkal is, akik ugyanebben az időben ma még rejtélyesnek nevezhető körülmények között eltűntek Anatóliából.

Az örmény etnogenezis területileg nem a mai Örményországban, hanem attól nyugatra, délnyugatra zajlott. A Van-tó, Szeván-tó és az Urmia által képzett háromszögön belül voltak a fő területek, ezekhez kapcsolódott Kelet-Anatóliában Hajasa, Nyugat-Mezopotámiában Supria. Az örmény nép keletkezése három mai állam határvidékének találkozására esik, Törökország, Irán és Örményország osztozik a volt Urartu területén.

Az örmény állam létrejötte[szerkesztés]

Az első örmény állam – Armenia – megalapítása az i. e. 6. század elején történt. Armenia területe fénykorában kiterjedt Észak-Kaukázusra, a mai Törökország keleti és központi területeire, a mai Libanon területére és a mai Irán északnyugati területeire. A római hódítás elkerülte Armeniát, a római uralom alá csak viszonylag rövid időre, (i. sz.) 114-118 között került. 301-ben a világ első államaként Armenia megtette a kereszténységet államvallásnak. Az örmény egyház is hozzájárult ahhoz, hogy az örménységet és az örmény államot szorosabban összetartsa.

Örmények a középkorban[szerkesztés]

Örmények a Török és az Orosz birodalomban[szerkesztés]

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem több ezer örménynek adott menedéket, akik kereskedelmi tevékenységet űztek.

Az örmény népirtás[szerkesztés]

Április 24-én az örmény nép nagy tragédiájára, a népirtás (genocídium ) áldozataira emlékezünk.

A történelem során, amíg a törökök Európa felé terjeszkedtek, viszonylag elviselhető volt az örménység élete. Ahogy szorult ki a török Európából és a Balkánról, úgy nehezedett az örmények sorsa. Az örmények az ősi földön, az Örmény-felföldön akár fegyveres népfelkeléssel is független örmény államot akartak létrehozni. A törökök nagy álma a Boszporusztól Kínáig húzódó Turkesztán, melynek megvalósítását mindenképp akadályozta a más nyelvű, más vallású, más hagyományokkal rendelkező, több évezredes múltra visszatekintő ott "útban" levő örménység.

A 19. századig a törökök politikája az erőszakos asszimilálás, vagy az emigrációba kényszerítés volt, de a század végén – a fellángoló szabadságmozgalmak hatására – a nyílt erőszakot és a teljes megsemmisítés taktikáját választották. 1895-1896-ban 300 ezer áldozat, több százezer kivándorló jelzi e politikát, 1909-ben 19 ezer áldozat, 30 ezer hajléktalan.

„Feltétlenül ki kell az örmény népet irtani, hogy egyetlen örmény se maradjon földünkön és Örményországnak még a neve is eltűnjön.” Ezeket a szavakat Nazim bej mondta 1915 elején a Török Egységért és Szabadságért Párt titkos ülésén. Az előkészületek már 1914 májusa óta folytak, vagyis az első világháború kitörése előtt elhatározták az örmények kiirtását.

Az örmény nemzeti tragédiát fokozta a nagyhatalmak egymással vetélkedő – Törökország felosztására törekvő – külpolitikája is (például a cári Oroszországnak a Boszporusz-szorosok megszerzésére irányuló törekvései). A törökök csak az alkalomra vártak, hogy leszámoljanak az oszmán birodalom területén élő örményekkel, akik nemcsak keresztények voltak, hanem a polgárosodásuk révén az esetek többségében jobb módúak, mint a környező muzulmán lakosság.

1914 augusztusában – annak ellenére, hogy az örmények a kaukázusi fronton a török hadsereg soraiban is hősiesen harcoltak – kommandós csapatokat kezdtek kiképezni az örmények ellen. 1915 februárjától az örmény nemzetiségű államhivatalnokokat felfüggesztették állásukból, az örmény katonatiszteket eltávolították a szolgálatból, és főbe lőtték őket. A vezető örmény politikusokat nyilvánosan felakasztották, a 16-60 éves férfiakat kényszermunkára sorozták be, ahol az embertelen körülmények miatt meghaltak vagy a túlélőket később kivégezték.

Az örmény lakosság további részére a deportálás várt. 1915 szeptemberéig az egész országot három szakaszban átfésülték és az örmény lakosságot összegyűjtötték. A félsivatagos területen menetelő deportáltakat, nőket, gyerekeket, öregeket az éhség és a járványok, az ellenük uszított muzulmán lakosok tizedelték, a lemaradókat megölték, a túlélők koncentrációs táborokban haltak meg. A középkori jellegű kegyetlenkedések mellett megjelentek a modern emberirtó gépezet tervszerű hadműveletei, melyeket tanulmányozva, később Hitler is ötleteket merített. 1916 októberéig a törökországi 2,5 millió örményből 1,5 millió lelte halálát, több százezren elmenekültek. Törökország nem elégedett meg a területén élő örmények kiirtásával, 1918-ban megtámadta Kelet-Örményországot, amelynek területét is meg akarta szerezni. Az örmény túlélők életüket csak az előrenyomuló orosz csapatoknak és a mellettük önként harcoló örményeknek köszönhették.

Az örmény genocídium időpontja egybeesett az első világháborúval, így Európa nem sokat törődött a világ más részeivel. Tiltakozások alig voltak. Az első világháborúból a németek szövetségeseként vesztesként került ki Törökország. 1919-ben a győztes szövetséges hatalmak kezdeményezésére egy különleges török hadbíróság elfogulatlan vizsgálat után az örmények kiirtását szervező uralkodó párt vezetőit, főtiszteket és tömeggyilkosokat halálra ítélte. Az 1923-ig hozott ítéleteket végre is hajtották, de a megváltozott politika miatt a többieknek amnesztiát adtak.

A hallgatás évtizedei következtek, amikor a török kormány megpróbálta elfelejtetni a világgal a tragédiát, de agyonhallgatták az 1920-ban a Szovjetunió által annektált Örmény Demokratikus Köztársaságból kialakított utódállamokban is. A teljes megsemmisülés elől a szovjetrendszert választó nép csak Sztálin halála után adhatott hangot nemzeti érzéseinek. Az örmény katasztrófához tartozik az is, hogy a sztálini tisztogatásoknak közel 300 ezer polgár esett áldozatul, nem számítva ide a második világháborúban elesetteket. Hruscsov, Brezsnyev, de még Andropov alatt is folytatódott a hallgatás, sőt a KGB a provokációktól sem riadt vissza. A szovjetrendszerben Örményország nem volt független állam, de területi, kulturális és bizonyos gazdasági önállóságot is élvezett. A genocídium – melynek végső összegzésben 2-2,5 millió áldozata volt – ötvenedik évfordulóján kezdték el a Jereváni Cicernakaberd-emlékmű építését, mely a világ tudtára adja e borzalmat.

A világ csak az 1980-as években vett tudomást hivatalosan is az örmény népirtásról. 1985-ben többek között az ENSZ Emberjogi Bizottsága, 1987-ben az Európai Parlament Politikai Bizottsága, az USA és a közelmúltban Franciaország is elítélte az örmény genocídiumot. A szovjetrendszerben a 70 év alatt az örmények többsége úgy képzelte, hogy a genocídium egyszeri és megismételhetetlen esemény. Azonban a szumgaiti mészárlás, a bakui pogromok újból felélesztették az örmény-ellenességet.

19881990-ben a KGB napokon át hagyta a provokált és így feldühödött azeri tömegek vérengzéseit, a csőcselék örményeket legyilkoló magatartását. E területeken ekkor több mint félmillió örménynek kellett napok alatt otthonát elhagynia, csak hogy puszta életét megmentse. A szovjet birodalom felbomlásában mégsem a nemzeti kisebbségek kérdése játszotta a főszerepet, hanem többek között az, hogy a Szovjetunió a nemzeti jövedelmének már 60-75%-át a katonai költségvetés emésztette fel. 1991. szeptember 21-én valósággá vált az örmény nép évszázados álma, megalakult az Örmény Köztársaság. Szabad, független Örményország jött létre, saját kormánnyal, címerrel, zászlóval és himnusszal.

Az örmény nép ellen elkövetett bűnök körül jócskán akad még tisztázni való. A kérdés még koránt sincs lezárva: Törökország jelenleg nem hajlandó a múlt bűneinek tisztázására, az amerikai és európai biztosítótársaságok és bankok ma még nem hajlandók az ún. „alvó számlák” örököseit kielégíteni, bár a nemzetközi rendezésre már van jogi precedens. Ezek a kérdések tisztázhatók, az elmúlt években már felmerült a független Örményország politikai köreiben a törökökkel folytatott párbeszéd lehetősége. Ennek a törekvésnek kifejezése az évenkénti, április 24-én tartott gyertyagyújtás.

Örményország az első világháború után[szerkesztés]

A független örmény állam 1991-től[szerkesztés]

Az örmény diaszpóra[szerkesztés]

Örmény nyelv[szerkesztés]

Örmény vallás[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Statistical Service of Armenia. Armstat. (Hozzáférés: 2014. február 20.)
  2. National makeup of the population of the Russian Federation (Национальный состав населения Российской Федерации)' (ru nyelven). Russian Federal State Statistics Service. (Hozzáférés: 2013. január 5.)
  3. Robert A. Saunders, Vlad Struko. Historical dictionary of the Russian Federation. Lanham, Maryland: Scarecrow Press, 50. o (2010). ISBN 978-0-8108-5475-8 
  4. Total ancestry categories tallied for people with one or more ancestry categories reported 2011 American Community Survey 1-Year Estimates. United States Census Bureau. (Hozzáférés: 2012. december 22.)
  5. Thon, Caroline. Armenians in Hamburg: an ethnographic exploration into the relationship between diaspora and success. Berlin: LIT Verlag Münster, 25. o (2012). ISBN 978-3-643-90226-9 
  6. Taylor, Tony. Denial: history betrayed. Carlton, Victoria: Melbourne University Pub., 4. o (2008). ISBN 978-0-522-85482-4 
  7. National Statistics Office of Georgia
  8. Nagorno-Karabakh Republic: Population estimates of NKR as of 01.01.2013. (Hozzáférés: 2014. február 20.)
  9. Gibney, Matthew J.. Immigration and asylum: from 1900 to the present. Santa Barbara, California: ABC-CLIO, 13. o (2005). ISBN 978-1-57607-796-2 
  10. Cite web hiba: a cím vagy title paramétert mindenképpen meg kell adni!Vardanyan, Tamara: (hy nyelven). Noravank Foundation, 2007. június 21. (Hozzáférés: 2013. január 5.)
  11. Sargsyan, Babken. „Armenian Service Գերմանիաիի հայ համայնքը [Armenian community of Germany]”, 2012. december 8. (Hozzáférés ideje: 2015. január 10.) (hy nyelvű) 
  12. THE VIRTUAL MUSEUM OF ARMENIAN DIASPORA. Ministry of Diaspora of the Republic of Armenia. (Hozzáférés: 2014. február 19.)
  13. The distribution of the population by nationality and mother tongue, Kiev: State Statistics Committee of Ukraine, 2001, <http://www.ukrcensus.gov.ua/eng/results/nationality_population/nationality_1/s5/?botton=cens_db&box=5.1W&k_t=00&p=20&rz=1_1&rz_b=2_1%20&n_page=2>. Hozzáférés ideje: 5 January 2013
  14. Comunidade armênia prospera no Brasil, mas não abandona luta pela memória do massacre. By Breno Salvador. O Globo, 24 April 2015
  15. Federal Senate of Brazil Recognizes Armenian Genocide”, 2015. június 3. 
  16. Bedevyan, Astghik. „Հունաստանի հայ համայնքը պատրաստվում է Հայաստանի նախագահի հետ հանդիպմանը [Armenian community of Greece preparing for the meeting with the Armenian president]”, 2011. január 18. (Hozzáférés ideje: 2015. január 10.) (hy nyelvű) 
  17. Foreign Ministry: 89,000 minorities live in Turkey”, 2008. december 15. (Hozzáférés ideje: 2013. január 5.) 
  18. Canada National Household Survey, Statistics Canada, 2011, <http://www12.statcan.gc.ca/nhs-enm/2011/dp-pd/dt-td/Rp-eng.cfm?LANG=E&APATH=3&DETAIL=0&DIM=0&FL=A&FREE=0&GC=0&GID=0&GK=0&GRP=0&PID=105396&PRID=0&PTYPE=105277&S=0&SHOWALL=0&SUB=0&Temporal=2013&THEME=95&VID=0&VNAMEE=&VNAMEF=>. Hozzáférés ideje: 20 August 2013. Of those, 31,075 reported single and 24,675 mixed Armenian ancestry.
  19. Narodowy Spis Powszechny 2011 (Polish Census of 2011)”, Główny Urząd Statystyczny (Polish Central Statistical Office) (Hozzáférés ideje: 2015. október 31.) 

Külső hivatkozások[szerkesztés]