Oroszok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Oroszok
AleksandrPushkin.jpg
Alekszandr Szergejevics Puskin
Teljes lélekszám
140 millió
Lélekszám régiónként
Régió
 Oroszország 116 millió[1]
 Ukrajna 8,3 millió[2]
 Kazahsztán 4,5 millió[3]
 Egyesült Államok 2,7 millió[4]
 Fehéroroszország 1,1 millió[5]
 Üzbegisztán 620 ezer[6]
 Kirgizisztán 603 ezer[7]
 Lettország 556 ezer[8]
 Moldova 369 ezer[9]
 Észtország 345 ezer[10]
 Litvánia 219 ezer[11]
 Brazília 200 ezer[12]
 Németország 179 ezer[13]
 Azerbajdzsán 144 ezer[14]
 Türkmenisztán 142 ezer[15]
 Argentína 114 ezer[16]
 Egyesült Királyság 100 ezer[17]
 Kanada 98 ezer[18]
 Chile 70 ezer[19]
 Tádzsikisztán 68 ezer[20]
 Grúzia 68 ezer[21]
 Ausztrália 60 ezer[22]
 Kuba 50 ezer[23]
 Spanyolország 43 ezer[24]
 Románia 36 ezer[25]
 Finnország 33 ezer[26]
 Csehország 27 ezer[27]
 Olaszország 20 ezer[28]
 Kína 16 ezer[29]
 Franciaország 16 ezer[30]
 Bulgária 16 ezer[31]
 Örményország 15 ezer[32]
 Paraguay
(Russian ancestry)
10 ezer[33]
 Svédország 9 ezer[34]
 Dél-afrikai Köztársaság 1300[35]
 Mongólia 4000
Nyelvek
Orosz
Vallások
ortodox 15-20%, más keresztények 2%, nagy a vallástalanok aránya
Rokon népcsoportok
más szláv népek, különösen a keleti szlávok, (belaruszok, ukránok, ruszinok)

Az oroszok az ukránokkal és a belaruszokkal együtt a keleti szláv népek csoportjába tartoznak. Elsősorban Oroszországban és a környező államokban élnek, de jelentős diaszpórát alkotnak a világ számos országában.

Magyarul gyakran hivatkozunk ilyen néven Oroszország minden lakójára, tekintet nélkül arra, hogy melyik nemzetiséghez tartoznak. Régies magyar elnevezésük a muszka (a Moszkva szóból). A 2002-es felmérés szerint Oroszország lakóinak 80%-a orosz.[36]

Történetük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szlávok először az i.sz. első évezred közepén szerepeltek a bizánci és arab/perzsa írott forrásokban.

A történettudomány eddig eredményei szerint a szlávok kialakulása az indoeurópai népek családján belül az Elba és a Dnyeper folyók, valamint a Balti-tenger és Kárpátok által határolt területen ment végbe. Szétvándorlásuk a 6-8. században zajlott le. Ezt a folyamatot csak a népszaporulattal magyarázni nem lehet, abban nagy szerepet játszottak a népvándorlás hullámai, például az avarok mozgása is. Görög források szerint a szlávok az avarok szövetségesei voltak. A kor egyik fő írott forrása, a valószínűleg 1113-ban írt Elmúlt idők krónikája (Повести временных лет, óorosz kezdőszavainak a történettudományban bevett rövidítésével PVL), amit kijevi Barlangkolostorban készítettek, viszont úgy emlékezik meg az egyik szláv csoportról, a dulebek törzséről, hogy az avarok megszégyenítő, alantas szolgáltatásokra kényszerítették őket, például velük húzatták szekereiket, és elhurcolták őket, amerre vitt az útjuk.

A keleti szlávok az őshazának tartott lakóhelyekről szintén a 6-7. század táján indultak el. A vándorlás spontán módon és kisebb csoportokban történhetett. Lassan vették birtokba a földművelésre alkalmas részeket, új letelepedési pontjaik nem alkottak etnikailag összefüggő területeket. A Pripjaty folyótól északra csak a 8. század során jutottak el. Sűrűbb telepeik a Dnyeper középső folyása, a Deszna és a Szejm folyók környékén, azaz a Rusz későbbi központi területein alakultak ki.

Más részeik később, a 10. században jutottak el a Nyugati-Bug irányába, a mai Pszkov és Novgorod környékére. A különböző csoportok között egészen az államszervezésig nem jött létre szorosabb kapcsolat.

A kis, néhány családból álló csapatok a folyók közelében, egy-egy kiemelkedő területen telepedtek le; délen földbe mélyített, északon pedig fából készített házakat építettek. A terület nagyon gyér népsűrűségű volt, az új telepesek érkezése nem feltétlenül okozhatott összecsapásokat. A térségben a balti és a finnugor népek egyes csoportjai éltek, de ezek sem alkottak összefüggő etnikai tömböt; életmódjuk főleg halász-vadász jellegű volt, ez is csökkentette a konfliktusok szükségszerűségét. A szláv, balti és finnugor csoportok elkülönültsége egészen a 12. századig fennmaradt. A nyelvtudomány ki tudja mutatni ezekben a nyelvekben az akkori egymás mellett élés nyomait, az egymástól átvett szavakat.

A szláv lakóterület déli sávja mentén viszont, a lovas nomád sztyeppei népekkel szemben megerősített telepeket kellett létrehozniuk. A kazárok, rövig ideig a magyarok is adóztatták a földművelő szlávokat.

A 7-10. század közötti időben - későbbi források alapján - már lehetséges a keleti szláv tömbön belül differenciálni. A PVL krónika a következő törzsneveket ismeri: poljanok, szeverjanok, ulicsok, tivercek, drevljanok, dregovicsok, krivicsek, radimicsek, szlovének, fehér horvátok. Kijev környékén a poljanok - mezei lakók - lakták, nevüket a nyugati szláv polanokhoz (a lengyelek ősei) hasonlóan a lakóhelyükről kapták. Tőlük északra voltak a szeverjánok - északiak - szálláshelyei. A Novgorod környékén letelepülő szlovén törzs neve sokfelé előfordul a szlávok laktak területen, így a Balkánon is (szlovének). Ez a szó egyébként később a szlávok összefoglaló elnevezése is lett. Valószínűleg ebben az északi régióban is a szláv jelleg hangsúlyozása miatt kapták ezt a nevet, amely negkülönböztette őket a helyi finnugor és balti törzsektől, valamint a később megjelenő normannoktól. A különböző források által említett törzsekről azonban még nagyon keveset tudunk. Gyakran előfordul, hogy különböző elnevezések ugyanazokra a csoportokra vonatkoztak különböző időkben. A 12. század folyamán a törzsnevek jelentőségüket vesztették, helyettük a népcsoportokat a települési központok alapján különböztették meg: kijeviek, halicsiak, szmolenszkiek.

Az északi régióban, az Urál és a Baltikum már az időszámítás kezdete körüli időktól éltek a finnugor népcsoport finn ágához tartozó népek, mint a merja és muroma nép. Ez utóbbiak a 11. században már beolvadtak az oroszokba. A muromák nevét a Murom helynév őrizte meg.

A keleti szlávok északkeleti terjeszkedésük során a 12. század végén érték el a Volgai Bolgárországot, a térségben létező első államalakulatot. Ennek lakói a török etnikumú csuvasok voltak. Itt kerültek kapcsolatba a keleti szlávok a mordvin, cseremisz népekkel is.

A Novgorod könyéki szlávok finn népcsoportokat (pl. vótok) asszimilálva terjeszkedtek tovább a Fehér-tengerig, a Pecsora torkolatvidékéig, sőt eljutottak az Urálig is.

A keleti szlávok fokozatos terjeszkedésével párhuzamosan a 9. században megjelentek a térségben a vikingek vagy normannok, akiket errefelé varégoknak neveztek.

A varégok csoportjai, felfegyverzett távolsági kereskedők, a folyók mentén hatoltak át a térségen a Balti-tengertől a Fekete- és a Kaszpi-tengerig. Ehhez hajóikat néhány esetben szárazföldön kellett átemelni a folyók felső szakaszai között, de a kor technikájával ez megoldható volt. Kereskedelmi útjaik mentén, a folyók partján telepeket létesítettek, ahol fegyveres erővel biztosították maguknak az útvonal és környéke feletti ellenőrzést, raktáraik védelmét. Először a későbbi Novgorod környékén telepedtek le, ahol elágazott a volgai és a dnyeperi útvonal.

A skandinávok megjelenése a térségben katalizátorként hatott a gazdasági, társadalmi, politikai fejlődésre, ahogyan az Novgorod történetén is közvetlenül megfigyelhető. A varégok alkották a térségbeli új állam, a Kijevi Rusz uralkodó rétegét, adták fegyveres erejét. Az első orosz uralkodóház, a Rurik-dinasztia is tőlük származtatta magát. Etnikailag azonban a szláv többség körében gyorsan elszlávosodtak és a sokféle finnugor és török népelem után maguk is hozzájárultak az orosz nemzeti etnikum kialakulásához.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oroszország története. Egyetemi tankönyv. Pannonica Kiadó, 2001. Szerkeszette: Szvák Gyula. Szerzők: Font Márta, Krausz Tamás, Niederhauser Emil, Szvák Gyula. Az orosz nép kialakulásával is foglalkozó első részt - 5-123. oldal - Font Márta írta.