Manysik

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Manysik
Mansi.jpg
Teljes lélekszám
8 474 (1989-es adat)[1]
Nyelvek
Manysi
Vallások
Sámánizmus

A manysik (régiesen: vogulok) egy Nyugat-Szibériában, az Urál hegység keleti lejtőin, az Ob alsó folyásának baloldali mellékfolyói mentén, a Tyumenyi területhez tartozó Hanti- és Manysiföld nyugati részén élő népcsoport. A hantik mellett a magyarok legközelebbi nyelvrokonai. [2]

Manysik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hanti- és Manysiföld Oroszország térképén

A manysik (saját nemzeti nevükön: manysz, mányszi, a zürjéneknél: jögrajak (jögra-nép), a régi orosz évkönyvekben: jugri, a magyar krónikákban: joriani, orosz eredetű régies magyar elnevezéssel: (vogulok) a magyarság legközelebbi nyelvrokonai, akik mintegy 6000-7000 főnyi számmal (a 40-es években: 6342) Szibéria nyugati részében az Ural hegységből az Ob folyamig, s a Tavda folyótól dél felé a Szigváig, az É. sz. 58-66°, K. h. 76-85° közt, 210 000 km2 területen, keletre és északra a törzsrokon osztjákoktól, nyugatra a zürjénektől, délnyugatra és délre az oroszoktól, délkeletre a tatároktól környezve laknak s hat, egymástól határozottan különváló nyelvjáráson beszélnek. A vogulföldi falvak száma 247, ebből azonban csak 179 vogul, 14 osztják, 44 faluban eloroszosodtak a vogulok, 10-ből pedig kiköltöztek. A falu 2-3 házból áll, a legnagyobb sincs több 7 háznál. Az egész vogul föld lápos, mocsaras erdőségekből (fenyvesekből) áll, iram- és jávorszarvasokkal, medvével, farkassal, különböző szőrméjű rókával (van fekete és fehér), nyuszttal, nyesttel, evettel, hóddal, vidrával, aztán fajddal, császármadárral, sasokkal (a fekete sas neve turrej a. m. turul) stb. Hajdan sokkal nagyobb területet foglaltak el, a XVII. sz.-i Jugria (beleszámítva az osztjákok földjét is) 890 000 km2 volt, benne 46 kerített helységgel vagy várossal, melyben több mint 50 fejedelem uralkodott, az előkelők számára pedig abból következtethetünk, hogy egy ízben (1500.) az oroszok ezernél többet ejtettek közülük fogságba, ami a vogul-osztják nép ezen időbeli számát legalább is 80-100 ezernek mutatja. Az 1631-i fekete himlő azonban elragadta az élők felét s ezt a csapást nem tudták kiheverni. A múlt század vége felé valami 40 000 osztják és 12 000 vogul volt s azóta ez a szám lassan apad, ma a két nép legfeljebb 35 000 főből áll.

Vallásos világnézetük alapja a természetimádás, legfőbb istenük az ég és föld teremtője, kit Numi Tarém- vagy Tórémnek neveznek, maga az ég. Mellette igen előkelő helyet foglalnak el az "ég fiak" (tarem-pîhet) vagy nemzeti hősök szellemei, kik közt legnevezetesebbek a "világ ügyelő" Szarnyu-atér (arany fejedelem), Numi Tarém legkisebb fia, aztán a munkeszi Khant-tarém (had-isten), ezek már bizonyos helyhez vannak kötve, hol egykor székeltek, itt vannak bálványaik 8pupi) is, s ez a hely szent, hol tisztátalan állapotban nem szabad megjelenni, sem füvet leszakítani, sem gallyat letörni, sem vizéből nem szabad inni vagy főzni. Ezenkívül vannak különböző földalatti, vízi, tűzifa, hegyi s erdei manók és tündérek, mint a betegség- és halálhozó Khulyaatér, az erdőkre és vadjaira ügyelő Meng. Nevezetesebb mitikus alakok még Kaltés asszony és a főisten rendelkezésének a föld, hegységek, emberek, állatok, életfoglalkozási eszközök megalkotásánál a végrehajtója Elmkhalesz (a lég halandója) stb. Életmódjuk vadászat, halászat és iramszarvas-tenyésztés. Földmíveléssel csak az eloroszosodó félben lévő déli Vogulok foglalkoznak. Vadfogásra (iram- és jávorszarvas, medve, nyuszt, evet, madarak) fegyvereken kívül csapdát, farkasvermet és madárhálót használnak. Halászeszközeik a háló, varsa és Csége. Csónakjaik kivájt fatörzsből állnak, volt azonban régebben könnyű nyírhéj-csónakjuk is. Házi állatuk az eb és iramszarvas, de az énekek szerint egykor lovaik (lu, lú, lúw) is voltak. Gazdaságuk iramszarvasnyájakból áll. Midőn Reguly köztük járt, a leggazdagabbnak, Kaszimov Eleknek, 19 000 iramszarvasból álló nyája volt. Fő táplálékuk az iramszarvas- és jávorhús, nyers és szárított hal, halzsír, szárított földi bogyók, cirbolyadió, nagyon kedvelik a medvehúst, valamint a lóhúst, melyből az északi Vogul kolbászt (ászék) is készítenek, a kenyér idegen (persa) eredetü nyalánkság, melyet hamuban sütnek. Van méhsörük s nyírfavizük, melyet orvosságnak is használnak. Házaikat (kwol, khulf) egykor a földbe vájták; ez négyszögű gödör volt, falait facölöpök alkották, melyre a föld színén jött a rudakból összerótt s földdel s gyeppel borított tető, oldalt vagy közepén a világosságnak és füstnek nyílással, melyet éjjel nyírhéjjal vagy bőrtakaróval födtek el. A ház közelében magas oszlopokon áll az élelmi szereknek a hombár. Van téli és nyári lakásuk.

Népköltészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népköltészetük megbecsülhetetlen anyagának összegyűjtésében a magyar Reguly Antal (1843-1844) és Munkácsi Bernát (1888-89) fáradozott. Reguly az énekeket Jurkinas Bahtjár, egy vogul sámán után jegyezte föl. Munkácsinak különösen Pérse (Mihail Gregorics Persin), egy régi vogul nemzetség utolsó sarja, illetve Tatjana Alekszejevna Szotyinova, a fentebb említett Jurkina növendéke volt nagy segítségére. Reguly hagyatékának egy részét Hunfalvy Pál adta ki A vogul föld és nép (Pest 1864) c. nagy munkában, a többit Munkácsi fejtette meg s közölte a vogul népköltési gyűjtemény (Budapest 1892-97) eddig megjelent négy kötetében, melyek a következők:

  1. kötet: Regék és énekek a világ teremtéséről
  2. kötet: Istenek hősi énekei, regéi és idéző igéi
  3. kötet: Medveénekek
  4. kötet: Életképek. Sorsénekek, vitézi énekek, medveünnepi szinjátékok, állaténekek, mesék, találós mesék, néprajzi apróságok földrajzi névjegyzék.

Ezeken kívül néhány vallásos műből áll az egész vogul irodalom.

  • Miatyánk (Wissen Miklós, 1748, Lipcse) (Hunfalvynál 241. old.)
  • Tízparancsolat (Szatigin) (u. o. 243-254. old.)
  • Máté és Márk evangéliuma (Popov Gergely) (először közzétette az Angol Bibliai Társaság és ezután Hunfalvy Pál Nyelvtudományi Közlemények IX-X., 1872-73)

Illetve Munkácsi B. hozott magával útjából egy Máté, Márk és Lukács evangéliumát magában foglaló vogul kéziratot, melyet Feliczin Péter fordított le.

  • Vogul nyelvtan (Hunfalvy Pál)
  • Egy vogul monda (Akadémiai Ért. 1859, I. 285.)

A kondai vogul nyelv, Nyelvtudományi Közlemények IX-X., Pest 1872-739 és Munkácsi B. (A vogul nyelvjárások, Budapest 1894) készített. Szótárt Szilasi M. (Nyelvtudományi Közlemények XXV. 1895) állított össze. Életmódjukról, szokásaikról stb. a 18. századbeli utazók: Strahlenberg Fülöp János (1709-23), Pallas P. G. (1770-72) és aztán Reguly Antal számolt be.

  • Hunfalvy Pál: A vogul föld
  • Castrén, Matthias Alexander–August Ahlqvist: Mucstelmín Matkoilta Venäjällä. Emlékezések Oroszországban tett utazásairól (Helsingfors, 1859)
  • Munkácsi Bernát: Nyelvészeti tanulmányutam a vogulok földjén (Budapest, 1889)
  • A medveeskü népszokása a voguloknál (Hunfalvy-album, 1891, 113-132.)
  • A vogul költőről (182-188.)
  • A vogul pogány ősvallása (Ethnographia IV., 1893, 32-54.)
  • A régi osztják társadalom (u. o. V. 1894, 352-368.)
  • Pápai Károly: A voguloknál és osztjákoknál (Ethnographia I. 1890, 130)
  • A vogul házasság (Hunfalvy-album, 1891, 133-150)
  • Der Typus d. Ugrier, Ethnologische Mittheilungen aus Ungarn, III. 1894. 257-276.)
  • Hunfalvy Pál: A vogul föld és nép (Pest, 1864)

Őskorukról az Ethnographia közölt egy pár tanulmányt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. The Red Book of the Peoples of the Russian Emipre. (Hozzáférés: 2012. április 19.)
  2. Vépy Enikő és Gugán Katalin: A manysik. (Hozzáférés: 2012. április 19.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]