Sámánizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A samanizmus vagy sámánizmus olyan hiedelmek gyűjtőneve, melyek bizonyos vitatott jelentőségű közös vonásokat mutatnak. Ezek a közös elemek a – többféle értelemben is vehető – közvetítő szerepű sámánok jelenlétén alapulnak, a segítő szellemekkel való rendelkezés, a felső és alsó világba való utazás képessége. A samanizmusnak néha központi alakja a sámán, aki a közösség és a túlvilág között kapcsolatot tud teremteni, máskor viszont az inkább csak eksztatikus túlvilági közvetítő.

A samanizmus nem annyira vallás, mint inkább valamiféle mágikus világképhez kapcsolt vallásos gyakorlat, amely a múlt és a jelen különböző vallásain belül megtalálható. [1] A név gyűjtőfogalmát egyesek vitatják, mások óvatosságra intenek és a helyi jellegzetességek fontosságára hívják föl a figyelmet. Hoppál Mihály szerint a samanizmus olyan hiedelemrendszer, amely magában foglalja a tudást az istenekről, a hitet az istenekben és a samanikus panteon segítő szellemeiben bizonyos szövegek emlékét, a tevékenység szabályait és a tárgyakat, eszközöket, kellékeket, amelyeket a sámán használ.[1]

Alapfilozófiája, hogy a létezésben minden él, minden egy és minden kommunikál mindennel információt cserél. Négy alapeleme a tűz, a víz, a levegő és a föld. Írott dogmája nincsen, létezése az igazságon és racionalitáson alapul. A sámánizmus szerint a létezésben minden egy egységet képez, ez az Isteni elv. Egy vagyok éggel és földdel benne és rajta minden létezővel. A földi élet csak egy tanulási folyamat a lélek számára, ami szabad akaratú örök szellem. A földi lét célja a megtapasztalás amit szellemként nem tudunk megélni. Ilyenek az ízek illatok színek érzelmi állapotok megélése megértése, életünk során megtapasztalhatjuk a szélsőségeket és szabad akaratunkkal választhatunk így megtalálva a helyes utat és megtudjuk, hol az igazság. [forrás?]

Klasszikusan számos szibériai nép hiedelemvilágát nevezték samanizmusnak, de más kultúrákban is lehetnek olyan szerepet betöltő személyek, akiket a szakirodalom sámánnak nevezhet. A samanizmus előfordul az őstörténeti vallásokban és a jelenkori Afrika, Ázsia, Óceánia törzsi vallásaiban, Amerika hagyományos vallású indiánjainál és az arktiszi hagyományos vallásokban. A ma még 10 milliót meghaladó sámánista zöme Koreában él, többi elsősorban Mongóliában és Oroszországban (Szibériában). Eleven még a lámaista Tibet tantrikus buddhizmusában is. [1]

Sámán, kellékeivel
Szibériai sámándob rajza egyéni kifestéssel a Szibériai művészetek c. kifestőfüzetből

Lélekfogalom, szellemek[szerkesztés]

A sámán funkciói változatos megoszlást mutathatnak kultúránként. Általában igen sokfélék, egyes kultúrákban többfajta sámán is van. Ez az összetett rendszer, az esetleg látszólag egymással összefüggésben nem álló funkciók (például lélekvezető, gyógyító, a vadászat sikerét és a jó időjárást biztosító szerep) közti kapcsolat érthetőbbé válik (legalábbis egyes kultúrák esetén), ha például a szóban forgó kultúra lélekfogalmát megértjük, esetleg hasonló alapvető hiedelmeket: a test és lélek kapcsolata, esetleg többféle lélek föltételezése, ezek szereposztása, esetleg egymásba átalakulása, a szellemekhez fűződő elképzelésekkel való kapcsolat. Lásd még egyes kultúrák kettős lélek képzetét.

Története[szerkesztés]

Története, eredete viták tárgya: nem tekintik még bizonyítottnak, hogy már az őskorban létezett volna,[2][3] de vitatott az is, hogy nagyon új képződmény lenne.[4] Általában az újkőkortól vagy a bronzkortól tekintik valószínűnek a meglétét.[5]

Mint az egyes kultúrák említéséből kitűnik, sok helyen már a XIX. században hanyatlóban volt. A XX. században számos olyan vadász-gyűjtögető népnél is lényegében megszűnt, amelyeknél még a modern időkben is létezett valamilyen formában. Eszkimó példák: már a XX. sz. végén is legfeljebb nem gyakorló sámánok éltek csak,[6] és már a nagy néprajzkutatók idejében is pusztulófélben volt a samanizmus,[7] például a sarki eszkimóknál a XIX. sz. végén halt meg az utolsó olyan sámán, aki a hiedelem szerint még tudott az égbe és a tenger mélyére utazni – és sok más korábbi sámánképesség is eltűnt ekkor már (hasbeszélés, trükkök).[8]

A samanizmus jövőjét illetően említést érdemelnek a különböző újjáélesztési törekvések.[9][10]

Helyi változatok[szerkesztés]

Magyarság[szerkesztés]

A magyar nép hidelemvilága hajdan valószínűleg samanisztikus jellegű volt. Ezt őrzik például egyes népszokások, mesék, mondókák sajátos vonásai, és a táltos alakja köré szerveződő hiedelemrendszer is. A sámán mágikus dobjának alakja is megőrződött: van rá közvetlen utalás is,[11] vagy disznóbőrrosta, szita alakjában őrizték meg népszokások, hiedelmek.[12][13][14] Más jellegzetesen samanisztikus motívumok is föltárhatók (betegség, feldaraboltatás-élmény, sámánok egymással való küzdelme, megnövekedett képességekkel való fölépülés, sámánfa). A környező Kárpát-medencei népek folklórjával való egybevetés feltárja, hogy a szóban forgó mesék, hiedelmek, szokások egyes vonásai magyar etnikus jellegzetességek, nem pedig európai átvételek, ugyanakkor megfelelőik föllelhetőek nyelvrokonaink múltjában és egyes szibériai népek egykori vagy máig fennmaradt samanisztikus gyakorlatában.

Más uráli nyelvű népek[szerkesztés]

Az uráli nyelvcsaládhoz tartozó nyelveket beszélő népek („uráli népek”) közül a magyarokon kívül számos nép kultúrájának voltak samanisztikus vonásai. Még a 20. században is létezett a szamojéd népek samanizmusa (különösen a sokáig elszigetelt nganaszanoknál). A lappok samanizmusa a kora modern kori hittérítés és a szintén ekkor jelentkező gazdasági változások következtében fokozatosan megszűnt, írásos emlékek azonban vannak. Az obi-ugor népeknél is a szibériai samanizmus klasszikus példáit lehetett gyűjteni még a 19. században is. A többi uráli nép esetében a samanizmusnak csak emlékei mutathatók ki, nemúgy, mint Szibéria keletebbi részein található tunguzoknál, jakutoknál, evenkiknél, eveneknél, kamcsadáloknál, burjátoknál, csukcsoknál és még fellelhető a ma már nagyon megcsappant számban élő jukagiroknál is. A Bajkál-tó szinte minden népnél jelentős szerepet tölt be, mint Szent tenger. Egyes rajzok és mondák hasonlósága alapján kapcsolatot lehet vonni az ősmagyarok és e messzi vidéken élő népek, pl. burjátok és jakutok között.

Lappok (számik)[szerkesztés]

Lapp sámán, dobjával
Álltafigurákkal díszített sámándob festett rajza a Szibériai művészetek c. kifestőfüzetből

Utazók feljegyzésein túl a lapp folklór régebbi rétegéhez tartozó mesék is megőrizték a noajde alakját,[15] és a varázsdob használatára is történik utalás.[16] A noajde képes természetfölötti cselekedeteket végrehajtani (például két sziget fölcserélése),[17] vagy a vadászott állatok bőségét megvédeni ellenséges varázslókkal szemben.[18] Sok más samanisztikus kultúrában meglévő motívum, hogy a sámánok közvetlenül is megküzdhetnek egymással, ez a lappoknál is dokumentálható: XVIII. századi feljegyzés is beszámol e hiedelemről,[19][20] és mesék is megőrizték noajdék egymással vívott párharcának motívumát.[21] A sámán dobját használva, énekelve jutott révületbe, és míg teste mozdulatlan feküdt, a hiedelem szerint távoli világba tett utazást. Segítője gondoskodott az utazás vagy a hazatérés biztonságáról.[22][23]

Szamojéd népek[szerkesztés]

Az uráli nyelvcsalád szamojéd ágához tartozó eredeti nyelvüket mindmáig megőrzött népek (nyenyec, enyec, nganaszan, szölkup) klasszikus példákkal szolgálnak.

Ezen kívül egyes, azóta eltörökösödött, de valószínűleg szamojéd eredetű népeknél is élő jelenség volt a samanizmus még a XX. század első felében.

Nganaszanok[szerkesztés]

A nganaszanoknak még a 20. században is élő sámánhagyományuk volt (földrajzi elszigeteltségüknek köszönhetően),[24] az utolsó jelentős nganaszan sámán tevékenységét film örökíthette meg az 1970-es években.[25]

Szajáni szamojédok[szerkesztés]

A déli szamojéd nyelvek közül csak a szölkupot beszélik ma. Ezzel szemben a Szaján hegységben élő déli szamojéd népek többségénél még a XIX. század elején–közepén fejeződött be a nyelvcsere: ma zömükben a környező török népek nyelveit beszélik (a kamassz nyelv nemrég halt ki, már 1914-ben is csak 8 idős ember beszélte, a XX. sz. végén csak a nyelvet aktívan régóta nem használt idős emberek éltek, megbízható nyelvi adatok gyűjtése már nem volt lehetséges).[26][27] Maga a samanizmus jelensége tovább maradt meg (amennyiben a karagaszokat és a szojotokat szamojéd eredetűeknek tekintjük,[26][27][28] bár e nézeteket mások finomították, például a karagaszok eredetének kérdése összetettebb is lehet, a beolvadó szamojéd csoportoknál meghatározóbbnak feltéve a ket eredetet[29]): Diószegi Vilmosnak a késő 1950-es években még sikerült nemcsak a folklór samanisztikus emlékeit gyűjtenie, hanem még élő (de nem feltétlenül gyakorló) sámánokkal is beszélnie. Érdekes kérdés viszont, hogy e samanizmusuk mennyire őrzött meg esetleg etnikus, csak rájuk jellemző (vagy más szamojéd népekkel közös), a környező török népektől eltérő vonásokat? Az egyébként burját és abakáni-török hatást mutató[30] karagasz samanizmusban, és a szojotok hegyi, rénszarvastartó életmódot folytató csoportjainak samanizmusában megfigyelhetők etnikus vonások is (a két nép sámándobját jellemző két-keresztfás szerkezet nem figyelhető meg a környező török népeknél),[31][32] sőt találhatók olyan vonások is, amelyek esetleg a szamojéd múltból erednek, a ma is szamojéd nyelveket beszélő népek samanizmusával közösek: ilyen az emberi testrészek (például csontok) ábrázolása a sámán csizmáján, fejviseletén, köntösén,[33] a karagasz Kokujev sámán öltözék-avató éneke is „hét csigolyás … kám-köntösöm” kifejezést említ.[34] A karagasz sámánköntös csontvázszerű rátét díszítését Hoppál mint a sámáni újjászületés képességének jelképét értelmezte,[35] hasonló megjegyzés vonatkozik a (nem szamojéd, hanem besorolatlan, „paleoszibériai”) ket nép sámánruhájának csontvázszerű vasdíszítésére.[36] (A karagaszok legalábbis részbeni ket eredetének elméletét már említettük.[29])

Török népek[szerkesztés]

Hakasz vagy altaj kizsi sámánnő képe egy kora 20. századi orosz képeslapról.[37]
Jupik sámán gonosz szellemet űz ki egy beteg fiúból / A gonosz megverésének munkája. Nushagak terület, Alaszka, 1890-es évek.[38]

Eszkimó samanizmus[szerkesztés]

Említést érdemel a 20. században is létező (bár gyorsan pusztuló) eszkimó samanizmus gazdag anyaga.

Irodalom[szerkesztés]

  • Diószegi, Vilmos. Samanizmus, Élet és Tudomány Kiskönyvtár. Budapest: Gondolat (1962) 
  • Eliade, Mircea. A samanizmus : Az eksztázis ősi technikái. Budapest: Osiris (2005). ISBN 963-3897-04-1 
  • Fienup-Riordan, Ann. Boundaries and Passages: Rule and Ritual in Yup'ik Eskimo Oral Tradition (angol nyelven). Norman, OK: University of Oklahoma Press (1994) 
  • Hajdú, Péter.szerk.: Hajdú, Péter: A rokonság nyelvi háttere, Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai. Budapest: Corvina Kiadó, 11–43. o (1975). ISBN 963 13 0900 2 
  • Hajdú, Péter. Chrestomathia Samoiedica, Második kiadás, Budapest: Tankönyvkiadó [1968] (1982). ISBN 963 17 6601 2 
  • Hoppál, Mihály. Sámánok, lelkek és jelképek. Budapest: Helikon Kiadó (1994). ISBN 963 208 298 2 
  • Hoppál, Mihály. A honfoglalók hitvilága és a magyar samanizmus, Folklór és közösség. Budapest: Széphalom Könyvműhely, 40–45. o (1998). ISBN 963 9028 142 
  • Horwitz, Jonathan. Minden élet összefügg : Írások a sámánizmusról. Budapest: Magánkiadás (2003). ISBN 963-430-513-X .
  • Merkur, Daniel. Becoming Half Hidden: Shamanism and Initiation among the Inuit (angol nyelven). Stockholm: Almqvist & Wiksell (1985). ISBN 91-22-00752-0 
  • Narby, Jeremy, Francis Huxley. Sámánok : Ötszáz év a tudáshoz vezető ösvényen. Budapest: General Press Kiadó (2005). ISBN 963-9598-64-X .
  • Vitebsky, Piers. A sámán, Bölcsesség • hit • mítosz. Budapest: Magyar Könyvklub • Helikon Kiadó (1996). ISBN 963 208 361 X 
  • Voigt, Vilmos. A varázsdob és a látó asszonyok, Népek meséi. Budapest: Európa Könyvkiadó (1966) 
  • Voigt, Miklós. Sámán – a szó és értelme, Világnak kezdetétől fogva. Történeti folklorisztikai tanulmányok. Budapest: Universitas Könyvkiadó, 41–45. o (2000). ISBN 963 9104 39 6 
  • Voigt, Vilmos. A magyar sámánizmusról - röviden, Őstörténet, vallás és néphagyomány (Vol 4), Csodaszarvas. Budapest: Molnár Kiadó, 85‒98. o (2012) 

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c Nanovfszky György: Vallástörténeti olvasókönyv, 2008
  2. Hoppál 2005:55,57,60–61
  3. Vitebsky 1996:28–33
  4. Hoppál 2005:60–61
  5. Hoppál 2005:61
  6. Merkur 1985:4
  7. Merkur 1985:132
  8. Merkur 1985:134
  9. Hoppál 2005:132,118–119,133–134,255–263
  10. Vitebsky 1996:150–151
  11. Diószegi 1998:171
  12. Diószegi 1998:194
  13. Hoppál 1994:143
  14. Hoppál 1998:42
  15. Voigt 1966:296, 299
  16. Voigt 1966:142–143
  17. Voigt 1966:145
  18. Voigt 1966:144
  19. Diószegi 1998:377
  20. Diószegi 1998:378
  21. Voigt 1966:140–141
  22. Diószegi 1998:225
  23. Hoppál 2005:66–67
  24. Hoppál 2005:92
  25. Hoppál 1994:62
  26. ^ a b Hajdú 1975:12
  27. ^ a b Hajdú 1982:10
  28. Diószegi 1960:102,243
  29. ^ a b The Peoples of the Red Book: The Tofalars
  30. Diószegi 1960:63
  31. Diószegi 1960:198
  32. Diószegi 1960:242
  33. Diószegi 1960:243
  34. Diószegi 1960:130
  35. Hoppál 1994:75
  36. Hoppál 1994:65
  37. Hoppál 2005:77,287
  38. Fienup-Riordan, Ann. 1994:206

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]