Mágia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

A mágia (ógörög: μαγεία) ógörög eredetű szó, jelentése szerint ’varázslás’, ami az óperzsa mager alakból vezethető le. Természetfeletti erők segítségével az élőlényekre, tárgyakra, eseményekre gyakorolt befolyás művészete.

Eredetileg a mágusok tudománya, később a varázslók titkos cselekedeteinek többnyire negatív megjelölése.[1]

A mágus (sumer: inga = ’tiszteletreméltó’ szóból; óperzsa: 𐎶𐎦𐎢𐏁 maguš) az ókori Iránban általános elnevezése volt a zoroasztriánus papságnak, akik egyszerű, önmegtagadó életet éltek, ismerték és tanították a vallási bölcsességet és indoiráni kultuszt végeztek. [1] A kifejezés a hellenisztikus kortól már a varázslók és asztrológusok megjelölése.[2]
Hekaté, a varázslat ókori görög úrnője

Jellemzői[szerkesztés]

A mágia egy tudományban egyesíti a filozófiát és a vallás tévedhetetlenségét és örökkévalóságát. Önértelmezése szerint az abszolút tudás,[3] a beavatottság legmagasabb foka.[4]

„A mágia a legmagasztosabb, abszolút és isteni bölcsessége a természeti filozófiának”[5]

A nyugati mágiát a nagyfokú rugalmasság jellemzi. Hosszú élettartama azt sugallja, hogy mélyen az emberi pszichében gyökerezik. Ezzel a mágia, az emberi kultúra egyik legrégebbi, minden évszázadban feltámadó világképnek bizonyul. Hagyománya lényegében alig változik, a ma emberének is ugyanazt a nagy valóságot tanítja, amiként azt évszázadokkal vagy évezredekkel ezelőtt egy Platón, egy Paracelsus vagy egy Novalis értették: A nagy tanítást, hogy az ember léte isteni eredetű és halhatatlan. Azt, hogy az emberi szellemnek nincs nagyobb kalandja, mint ezt önmagának fokozatosan megtapasztalnia, átélnie és azután minden cselekedetében láthatóvá tennie.

A mágikus gondolkodás az emberi gondolkodás legősibb típusa, már kétségtelenül kreatív gondolkodás. A modern korban a tudományos gondolkodás háttérbe szorította. A szellemi életben betöltött inspiratív szerepe azonban napjainkban is töretlenül fejlődik tovább.

A mágia űzői szerint az okkult (latin = ’rejtett’) rejtélyes, titkos, „természetfeletti”, „tudományosan megmagyarázhatatlan” tanok az emberi lélek rejtett képességeit kutatják. A mindenki számára nem elérhető, kísérletileg sem igazolható gazdag tapasztalatok rendszerezését szükségszerűen titkos társaságoknak kellett felvállalniuk koronként. A mágia a katolikus egyház magyarázata szerint az okkult hatalmakkal való kapcsolatot akarja létrehozni. Az egyház nézete szerint az, aki a mágiát gyakorolja, úgy tesz, mintha hatalma lenne az okkult hatalmak felett, és mint ilyen, veszélyes magára a varázslóra is.[6]

A mágia szorosan összefügg a vallással, illetve az okkultizmussal, de a teológusok szerint a kereszténység ellentéte, mivel a mágia a kényszerítő cselekvések hagyományosított rendszerét működteti, amelyben természetfeletti erőket vesznek igénybe. A mágiával és az okkultizmussal szemben a kereszténységben alapvető az Istenre hagyatkozó beállítottság és az imádság, amely mindent Istentől vár és az ő dicsőítését keresi.[7]

Történelem[szerkesztés]

A mágia eredete a legősibb időkig vezethető vissza. A varázslás már a törzsközösségekben létezett és az ókori civilizációkban fejlődött tovább. Az ókori egyiptomiak, perzsák, babilóniaiak, görögök, rómaiak mágikus rendszereket fejlesztettek ki, amelyek később nagy befolyással voltak a nyugat mágikus művészetére. [8]

A kultúra történetében, főleg a Dél-Mezopotámiából származó mágia jelentős; talán onnét terjedt át a médekhez, perzsákhoz, egyiptomiakhoz. [9] A sumerek irodalmuk kialakulása idején már kialakult vallási elképzelésekkel rendelkeztek az embereknek s a náluk sokkalta hatalmasabb természetfeletti lényeknek egymáshoz való viszonyáról. Világukat megszámlálhatatlanul sok természetfeletti erő, démon töltötte be, akik állatokban, fákban, növényekben, tárgyakban, csillagokban s a tengerben, fenn az égben vagy magában az emberben lakoztak.[10] A varázsszövegekből kitűnik, hogy minden rosszat és kellemetlent a démonoktól származtattak, és különféle varázsigék vagy szertartások alkalmazásával próbálták rontó hatásukat megszüntetni. [11] A társadalom vallását a papok irányították, és leggyakrabban a máguspapok, a jósok, ráolvasók és démonűzők találkoztak az emberekkel.

Egyiptomban a fáraókat született varázslási képességekkel bíró isteni királyoknak tartották. Az egyiptomi társadalomban a varázslók a papok voltak, akik e tevékenység során a fáraókat helyettesítették. Az egyszerű emberek között már akkor előfordultak népi varázslók és gyógyítók. Az egyiptomi mágia rendszeréből származnak például a mágikus nevek, amelyeket gazdagon használtak a középkori és reneszánsz Európában. [8]

A perzsák csak a gonosz szellemek fölött keresték a hatalmat, míg az iratok alapján az egyiptomi papok uralkodtak valamennyi szellem fölött, kiknek segítségével varázsoltak, csodákat vittek véghez.[9] Babilóniában korán egyesült az asztrológiával; a perzsáknál egész nagy rendszerré fejlődött; innét van, hogy az iráni pap (mágus) neve ment át a görög nyelvbe a varázserejű egyén megnevezésére; ebből keletkezett a görög mageia.[9] Az ókori zsidók is ismerték a mágiát; egyes mondák szerint Salamon király nagy varázsló volt. [9]

A görögök magas és alacsony mágiát különböztettek meg. A magas mágiát, amelynek során istenségeket és szellemeket idéztek meg, theurgiának (wd) (θεουργία theourgía) nevezik. Theurgiával mindenekelőtt az újplatonisták, a vallási és filozófiai rendszerek ismerői foglalkoztak, amely a Kr. e. 3. században keletkezett Alexandriában, és Platón, valamint más görög filozófusok doktrínájával keveredett, úgymint a keleti miszticizmussal, judaizmussal és kereszténységgel. Platón maga hitt a mágia morális semlegességében. [8]

Püthagorasz nemcsak mint filozófus, de mint varázsló is él a hagyományban. Platón tud démonokról, kik az embereknél felsőbb lények és hatnak a világban.[12]

Görögországban a mágia alacsonyabb fokát maegia-nak (varázslásnak) nevezték, ám az 5. század környékén úgy tekintettek rá, mint csalásra és hazugságra. Csupán az egyszerű emberek közül kikerülő egyének foglalkoztak ezzel, akik azt állították, hogy természetfeletti képességekkel rendelkeznek és megvesztegetésért segítettek a többieken. E mágia legalacsonyabb formája a goetia (wd) (γοητεία goeteía) melynek során ráolvasásra került sor és különféle filtereket és kotyvalékokat kevertek össze. [8]

A Római Birodalomban a görög és egyiptomi mágia keveredett. A jóslás volt a mágusok egyik foglalkozása. Időnként üldözték őket, Tiberius alatt egyszerre négyezret szállítottak Szardiniára mágia vétsége miatt.[9] A rómaiak varázseljárásokat is használtak, hogy legyűrjék ellenségeiket és politikai hatalmat biztosítsanak maguknak. Jóllehet a római emberek körében a varázslás közkedvelt volt, mégsem volt szabad nyilvánosan űzni; Cornelius császár idején is halállal büntették. [8]

A keresztény egyház a mágiát 364-ben választotta külön a vallástól, amikor a laodiceai zsinat (wd) kiadta a 36. kánont, amellyel megtiltotta a papok számára, hogy mágiával, asztrológiával és matematikával foglalkozzanak.

A 7. és 17. század között bekövetkezett az alkímia aranykora, amely nem a mágia ága, jóllehet sok alkimista theurgikus varázsló volt. Az alkímia képezte a hermetika alapjait, amelynek eredete az ókori egyiptomiakhoz nyúlik vissza. [8]

A 8. és a 16. század között az újplatonizmusból a középkori mágia különböző formái fejlődtek ki, amelyek részét a kabbala és más keleti doktrínák képezik, amelyek többnyire a keresztes lovagok révén jutottak el Európába. A középkori mágia, mint rendszer a 12. században állapodott meg és tudósok, orvosok és alkimisták foglalkoztak vele. A 13. századig az egyház nem állta útját a mágiának, ám a 13. sz. végén és a 14. század folyamán eluralkodott az arisztotelészi filozófia, amely hirdette, hogy márpedig a természetes mágia nem létezik, azaz annak eredete isteni vagy démoni. [8]

A 15. századtól kezdve a mágusok tevékenysége korlátok közé szorult és megfélemlítettek lettek, jóllehet sohasem olyan mértékben, mint a varázslók és a boszorkányok, akiket eretnekség vádjával tömegesen végeztek ki (ld. pl. boszorkányüldözés). A középkori európai mágia virágzását a reneszánszkorban (16. század) érte el, melynek olyan neves képviselői voltak, mint Agrippa von Nettesheim, Paracelsus és az angol John Dee. [8]

A 17. és 18. században közkedveltté váltak a titkos rendek, úgymint a szabadkőművesek és rózsakeresztesek, akiknek rituláéi a hermetikán, a taroton, a kabbalán és az asztrológián nyugodtak. Ebben az időszakban nagy népszerűségnek örvendtek a varázskönyvek, az ún. Idéző Könyvek. [8]

A 17. és 18. századra datálódnak a modern szertartásos mágia kezdetei, amely a szellemekkel foglalkozó egységes rendszerben fejlődött ki. Szigorú fegyelmet és nagyfokú intellektuális erőt követel meg, amelyet nézetük szerint a varázsló vagy boszorkány a rituálékor szerez meg Istentől. Ezen erő kézhezvétele után képes irányítani a szellemeket és a legtöbb démont. [8]

Az újpogányságban a teurgia (wd) és a goetia (wd) keveredik és a népi mágia, szertartásos mágia és szexuálmágia elemeit tartalmazza. A rituálék során különféle illatokat, színeket, hangokat, szimbólumokat és képeket használ. A varázsló vagy boszorkány segítségül hívja a természet erőit, az elementumokat és az elemi szellemeket, akik ezen erő felett uralkodnak, és egyidejűleg az istennő vagy istenség felé fordulnak.[8]

Útjai[szerkesztés]

Fehér mágia[szerkesztés]

A fehér mágia (wd) spirituális, gyógyító vagy általában pozitív célból művelt mágia. Az események befolyásolásának módszere valamely jó célból. A fekete mágia ellentéte. Az ezoterikában Jézust is fehér mágusnak tekintik.

Akik a fehér mágiát végzik, azok rendkívüli önmegtagadásról és belső tisztaságról tesznek tanúbizonyságot; nem törekszenek hatalomra, sem dicsőségre. Egyetlen céljuk van: a Földet akarják úgy átalakítani, hogy Isten eljöhessen az emberek közé.[13] Az ember nagysága, valódi ereje abban rejlik, hogy a birtokában levő erőket sohasem fordítja saját hasznára.[13]

Fekete mágia[szerkesztés]

A fekete mágia (wd) gonosz vagy önző szándékkal művelt mágia. A fekete mágus vagy varázsló a sötétség természetfölötti erőit idézi meg, s a szertartások során olyan erőket ébreszt fel, amelyek vagy önös célt szolgálnak vagy akár egy másik személynek is ártanak. [14]

A szerelem, dicsőség, pénz stb. megszerzésére vagy éppen az ellenségtől való megszabadulásra irányuló praktikák teljes mértékben fekete mágia.[13]

Formái[szerkesztés]

Nemessége szerint:

Alacsonyabb rendű mágia[szerkesztés]

A mágia azon formája, amelynek célja hasznos vagy mindennapi hatások elérése. Ilyen eredmény lehet a nagy vagyon, egy új szerető, munkahely-változtatás vagy általában az életkörülmények javulása. [14]

Magasabb rendű mágia[szerkesztés]

A magasabb rendű mágia vagy ceremoniális mágia szimbólumokkal, rítusokkal, szertartásokkal dolgozik, természetfeletti és misztikus erők igénybevételére hagyatkozik. A rítusok során az érzékekre hat, különleges szertartásos öltözékeket használ fel, megidézi a szellemeket, isteneket, tömjént, füstölőt egyéb misztikus anyagokat, növényeket használ fel. Célja a transzcendentális élmény elérése.

Felsőbbrendű mágia[szerkesztés]

Célja az ember spirituális átalakulásának elősegítése. A mágia ezen ága a mágus tudatát a szent fény felé irányítja, amelyet gyakran különböző kozmológiák főistene személyesít meg. E mágia-ág célját a szent őrangyallal vagy az ember magasabb rendű énjével való kommunikációnak írják le. [14]

Hieronymus Bosch: A szemfényvesztő
Céljai szerint:
Természeti mágia

A természetre irányuló rítusok sorozata, mágikus varázsigék, idézések és ráolvasások felhasználásával. A természet szellemeit szólítja meg és lép velük kapcsolatba. Megpróbálja befolyásolni az időjárást, pl. szelet, esőt idéz.

Halotti mágia

Olyan mágikus rítusok és szertartások, amelyek célja az elhunyt ember túlvilági életének kellemessé tétele. [14]

Utánzó mágia

A fekete mágiához tartozik az utánzó mágia, melyben az elképzelés szerint kapcsolat van egy tárgy vagy személy és egy hozzá hasonló tárgy (például viaszfigura vagy baba) között. A kívánt eredményt játszák el vagy utánozzák a szertartás során. Legelterjedtebb formája a képmások mágiája, melyben egy létező személy képmását tűkkel szúrják át vagy égetik el, azzal a céllal, hogy az áldozatnak ártsanak. [14]

Rontó mágia

Azon az elképzelésen alapuló mágia, hogy a dolgok között, amelyek valaha kapcsolatban álltak egymással, továbbra is létezik egyfajta kötelék. Ebből következik, hogy egy embernek ártani is lehet, ha körmét, haját vagy személyes tárgyát rituális eljárásnak vetik alá. [14]

Védekező mágia

A varázsigék, megigézések és ráolvasások mágiája, melynek célja a fekete mágia hatásainak távol tartása. [14]

Fajtái[szerkesztés]

Módszerek alapján[szerkesztés]

  • Asztrális mágia - A mágikus gyakorlatok azon alapulnak, hogy az égitestek hatással vannak a földi valóságra.
  • Angyalmágia
  • Démonmágia
  • Hermetikus mágia - Neves modern kori képviselője volt Franz Bardon, Aleister Crowley és Constance Wilde (Oscar Wilde felesége).[15]
  • Kép- (talizmán-) mágia
  • Kristálymágia
  • Nekromancia
  • Népi mágia - A köznapi emberek specialistáinak gyakorlata, a boszorkányság mágikus része
  • Rituális (ceremoniális vagy szertartásos) mágia - Olyan gyakorlatok összessége, amelyben az egyén meghatározott szertartások és rituálék által próbálja elérni céljait. A gyakorlata gyakran olyan eszközöket igényel, amelyeket kifejezetten erre a felhasználásra készítettek vagy szenteltek. Sok ága létezik (pl. az Énoki mágia) és mindenféle misztikus hagyományból merít. Bizonyos vallási irányzatok is használnak rituális mágikus gyakorlatokat, ilyenek a tantrikus irányzatok, pl. a vadzsrajána buddhizmus.[16]
  • Szimpatikus mágia

Földrajzilag[szerkesztés]

A mágiát felhasználó kultuszok, irányzatok:

  • Wicca (világszéles)
  • Afrikai mágia
    • Nyugat-Afrikai Vodun
  • Ázsiai
  • Európai
    • Akelarre (újkori spanyol), Benandanti (16-17. sz.-i észak-olasz), Brujería , Chaos (brit)
  • Észak-közép-amerikai
  • Dél-amerikai
  • Óceániai
    • Makutu (új-zélandi)

A varázslás típusai[szerkesztés]

A varázslás, aszerint, hogy ki hajtja végre gyakorlatilag azt, két típusba sorolható:

  • Közvetett: a mágus mindössze közvetíti a kérést, a hatalom az istenség kezében marad.
  • Közvetlen: a mágikus hatalom a mágus kezében összpontosul, ő hajtja azt végre.

Közvetlen varázslás[szerkesztés]

A mágikus rítusok osztályozása[szerkesztés]

A mágikus rítusok a hatáskifejtés módja és általános filozófiájuk alapján három csoportba oszthatók:

  • Természeti mágia: a mágia legősibb formája, megtalálhatók benne mind a közvetett, mind a közvetlen varázslás elemei.
  • Papi (szakrális) mágia: a közvetett varázslásra épülő mágiaforma, melyben a varázslást egy felsőbbrendű hatalom hajtja végre.
  • Misztikus (vagy hermetikus) mágia: közvetlen varázslás által a mágus maga hajtja végre a varázslatot.

A papi és misztikus mágia a természeti mágiából fejlődött ki, ám a különválás idejét nem lehet pontosan meghatározni, népenként jelentősen eltér. A három mágiaforma gyakran létezett (vagy létezik) egymás mellett, nem zárják ki egymást.

Természeti mágia[szerkesztés]

Az alacsonyabb mágiát, amely a természeti törvényeket uralja, természeti mágiának nevezik.[17] Mágikus varázsigék, megigézések és ráolvasások mágiája, melyek az elképzelések szerint a természetre vannak hatással és az időjárás aspektusait befolyásolják, a természetszellemekkel lépnek kapcsolatba vagy termékenységi ciklusokat változtatnak meg. [14]

Ez a varázslás legősibb formája, gyakran emlegetik druidizmusként vagy boszorkányságként. Gyakorlata az ókor végéig általános volt Európában, egészen addig, míg a szervezett vallások át nem vették szerepüket.

Papi mágia[szerkesztés]

Misztikus mágia[szerkesztés]

A mágia törvényei[szerkesztés]

A két alapvető módszer, amely a népi varázslás legprimitívebb szertartásaitól a transzcendentális mágia legbonyolultabb rítusáig meghatározza a mágikus praxist, a hasonlósági és az átviteli mágia, amelyek igen gyakran egymást kiegészítve, egymással összefonódva vannak jelen a mágikus cselekedetekben.[18] (Lásd mindkettőt lejjebb a szimpátia elvében.)

Megjegyzés: az alább felsoroltak a következő kutatóktól származnak: Sir James George Frazer, Isaac Bonewits (wd) és Marcus Cordey.

A mágia elméletei és törvényei népenként eltérnek, de megállapítható egy általános rend, melyben benne foglaltatik a nyugati és közel-keleti mágikus hagyomány legnagyobb része. A mágia törvényei három elvben foglalhatók össze: hasonlósági (szimpatikus), ellentétes (antipatikus) és egyetemes elvek.

A szimpátia elve[szerkesztés]

feltételezi, hogy a dolgok távolból, titkos szimpátia útján hatnak egymásra, a hasonlóság révén az impulzus átvihető az egyikről a másikra

Törvényei:

  • a tudás törvénye;
  • a hasonlóság törvénye (homeopatikus mágia);
  • a kapcsolat törvénye (átviteli mágia);

A tudás törvénye[szerkesztés]

E törvény azt jelenti, hogy egy bizonyos dolog vagy létező ismerete hatalmat biztosít fölötte (amint az atom belső szerkezetének ismerete lehetővé teszi a fizikusok számára, hogy energiát nyerjenek belőle). Ennek értelmében a tudás hatalmat jelent.

A hasonlóság törvénye[szerkesztés]

Ennek értelmében a varázsló egy cselekményt utánoz, amelynek segítségével bizonyos hatást kíván létrehozni;

a mágia nevezhető homeopatikus, imitatív vagy mímelő mágiának a "a hasonló hasonlót szül" alapon[19]

Minden olyan mágikus aktus, mely a makrokozmosz mikrokozmoszban való kicsinyített leképezését jelenti, a homeopatikus mágia körébe tartozik (az asztrológia és a voodoo baba a legismertebb formái).

Például, ha az ellenségét úgy akarja megsemmisíteni valaki, hogy képmását sérti meg vagy pusztítja el, ugyanis ha a képmás sérül, akkor az ábrázolt személy is sérül vagy meghal. Így például ha egy odzsibvé indián rosszat akar valakinek, fából elkészíti a képmását, és tűt szúr a szobor fejébe vagy a szívébe, azzal a szándékkal, hogy a tű szúrása fájdalmat okoz az illető személynek. Ha azonban a szándéka az, hogy az illető személyt megölje, akkor mágikus szavak kíséretében eltemeti a fabábut. A perui indiánok is így járnak el: zsírból és földből formálják a csontokat. Malájföldön azt is fontosnak tartják, hogy a bábunak tartalmaznia kell a célszemély testéből származó anyagot, mint például a haj, köröm.

A homeopatikus mágiát nem mindig rossz cél érdekében alkalmazták: alkalmazták például a szülések megkönnyítésére is. A szumátrai batakoknál, ha egy nő meddő volt, akkor egy gyerek képmását faragta ki fából és ölben tartotta, felöltöztette stb. Vagy az is gyakori, hogy egy meddő házaspár hív egy sokgyerekes apát, aki egy gyerek fabábuját tartja a meddő apa fölé és varázsmondókát mormol.

De alkalmazzák még gyógyításra is: a sárgaságot gyógyították úgy, hogy sárga dolgokba űzték a bajt. A homeopatikus mágia, illetve a homeopatikus jellegű gyógyítás ősi formái azonban nem keverendőek össze a modern homeopatikus gyógyítással.

Ezt a fajta mágiát leginkább a táplálék biztosításában szokták alkalmazni.Új-Guineában az a szokás, hogy a kókuszpálmán található rovart beteszik a lándzsájukban található üregbe, ahol a dárdahegy illeszkedik, hogy a dárdahegy is olyan szilárdan beékelődik a nyélbe, mint a rovar a fába.

A kapcsolat törvénye[szerkesztés]

A kapcsolat törvénye (átviteli mágia) azon elgondolás megtestesítője, miszerint bármely két objektum, mely valaha kapcsolatba került, kapcsolatban is marad, függetlenül attól, hogy elválasztódnak vagy sem.[20] Némely mágikus hagyomány szerint a kapcsolat gyengülhet tér és idő függvényében, bár teljesen soha nem szűnik meg. A kapcsolat törvénye alapján egy hajszál, egy körömdarab vagy egy vércsepp (avagy bármi más, ami kapcsolatban volt egykor az egyénnel) felhasználható a varázslat kivitelezésében. A varázslás sikere nagyban függ a kapcsolat erősségétől.

Átviteli mágia, például az olyan szokások, hogy a újszülött köldökzsinórját elteszik, mert ennek megsemmisülése az újszülött csecsemő sorsát negatívan befolyásolná (Kína).

Európában a fogak elhajítását övezte tilalom: ugyanis ha ezeket valamilyen állat eszi meg, akkor a gyereknek az állathoz hasonló foga fog nőni.

Plinius azt írta: ha megsebesítettél egy embert, és ezt fájlalod, akkor arra a kezedre kell köpnöd, amely a sebet okozta, és akkor a szenvedő fájdalmai enyhülnek. Melanéziában, ha egy férfi barátai birtokába jutnak annak a nyílnak, ami a férfit megsebezte, akkor gyulladásgátló falevelekbe göngyölik a nyilat, annak érdekében, hogy a sebesült gyulladása enyhüljön.

Európa egyes tájain, úgy tartják, ha valakinek a lábnyomába szöget ütnek, akkor az illető lesántul. De ugyanezt a módszert vadászatnál is felhasználták: a jobb hatás elérése érdekében fontos volt, hogy a szög koporsóból legyen kihúzva.

Az ellentét elve[szerkesztés]

Törvényei:

  • A szembenállás törvénye;
  • A visszafordítás törvénye;
  • Az entrópia törvénye;

A szembenállás törvénye[szerkesztés]

Azon az elven alapszik, hogy mindennek létezik egy ellentéte. Ezen ellentétes erőnek az ismerete lehetőséget ad a másik fél semlegesítésére vagy megszüntetésére. Ez a lehetőség azonban nem biztosíték, hisz az ellentétek nem feltétlenül pusztítják el egymást, néha vonzzák egymást (pl. mágnesesség). Az említett bizonytalanságból következik, hogy a szembenállás törvényével nehéz dolgozni, hisz az eredmény is bizonytalan (az elemek talán semlegesítik, talán erősítik egymást).

Szembenállásra példák: a vámpírok irtóznak a szentelt víztől, a kereszttől, vagy csak a szívükbe ütött karóval lehet őket megölni; a vérfarkasokat csak az ezüst sebzi; stb.

A visszafordítás törvénye[szerkesztés]

Minden, ami megtehető, vissza is fordítható. Erre az állításra épül a visszafordítás törvénye. Ami létrejött lerombolható, s ami leromboltatott újra létrehozható. A mágia ezen törvényét kiegészíti az entrópia-elv (mely a fizika tudományának is alaptörvénye - a termodinamika második törvénye). Annak értelmében nehezebb rendet vinni egy rendszerbe, mint megszüntetni azt, tehát építeni, létrehozni több energiát igényel, mint megsemmisíteni. Egy varázslat létrehozásához nem pusztán az energiára van szükség (ima vagy rítus), de ezt az energiát akarat által a megfelelő irányba kell terelni. Ezzel szemben a varázslat megszüntetéséhez mindössze fel kell tölteni az egyént vagy tárgyat a megfelelő mennyiségű ellentétes energiával (a szembenállás törvénye alapján), s annak hatása semlegesítődik. Ebben az esetben csak az energiára van szükség, az irány már előre adott, így az akarat ereje nem irányító (kiegészítő) hanem közvetlen energia.

Az entrópia törvénye[szerkesztés]

Az entrópia-elv nem pusztán az előző törvénnyel összefüggésben hat a mágiára, önmagában is fontos tényező. Ezen törvény értelmében minden zárt (külső hatásoktól mentes) termodinamikai rendszerben - ilyen az Univerzum is - az energia az egyenletes szétoszlás felé halad, ezzel fokozatosan megszüntetve a lokális rendszereket (melyek rendezettsége nagyobb az átlagnál). Ez addig folyik, míg egy külső erő hatást nem gyakorol rá. Ezáltal meghatározott rendet teremteni nehezebb, mint megszüntetni azt, mivel a létrehozása a természetes rend ellenében történik. Kimondja azt is, hogy alacsonyabb szintről magasabb szintre (rendetlenség → rend) energia csak munka avagy többletenergia befektetésével juthat. A mágiában ez a következőképpen valósul meg: ahhoz, hogy a mágus a befektetett energiát (alacsonyabb szint) sikeresen ültesse át a varázslatba (magasabb szint), szüksége van az akarat irányító erejére is, nem pusztán a rítuséra. Minél erősebb a varázslat, annál több nyers energiára és akaraterőre van szükség a végrehajtásához.

Egyetemes elvek[szerkesztés]

Ezen elvben foglalt törvények nem pusztán a varázslásra vagy annak részeire vonatkoznak, hanem a világ működésének egészére, okkult szempontból vizsgálva azt.

Törvényei:

  • A végtelenség törvénye;
  • A kiegyenlítődés törvénye;
  • A következmény törvénye;

A végtelenség törvénye[szerkesztés]

Egy esemény lehetséges következményeinek száma végtelen. Azt, hogy a valóságban mely lehetőség valósul meg, a valószínűsége határozza meg (mely valószínűséget a külső események befolyásolhatnak). A mágia szerepe ezen valószínűség megváltoztatásának elérése (a kívánt cél irányába), a mágikus rítus energiája és az akaraterő befektetése által. Minél több áll ezekből rendelkezésre a varázslás aktusánál, annál valószínűbb a kívánt lehetőség megvalósulása (a varázslat "manifesztálódása"). Ezen törvény értelmében minden mindennel összefügg, s ezek együttese alakítja ki a végtelen lehetőségekből a valóságot.

A kiegyenlítődés törvénye[szerkesztés]

Az egyensúly törvényeként is ismeretes, összefüggésben áll a visszafordítás törvényével. Kijelenti, hogy minden erővel (entitással) szemben léteznie kell egy azonos - de ellentétes - energiájú erőnek (entitásnak) - vagy több, egymást az azonosságig kiegészítőnek. Ez az elv a mágiában a következőképp valósul meg: ahhoz, hogy a varázslat hatása valahol kifejtődjön, valahonnan az az energia el kell vonódjon (ha a varázslat esőt hoz valamely területre, másutt szárazság lehet). E törvény értelmében valami nem születhet semmiből.

A következmény törvénye[szerkesztés]

Ezt a törvényt gyakran egyszerűen csak karmaként emlegetik, a keleti filozófiák hatására. A kiegyenlítődés törvényével együtt alkotja az okság elvét, miszerint minden tettnek van valamilyen következménye. Áldás kivarázslása áldást hozhat a mágusra, amiként átok átkot szülhet. Ez az elv is a homeopátia elvéhez hasonló, miszerint hasonló hasonlót szül, ellenben ez a mágusra vetíti azt vissza. A kiegyenlítődés törvényének megfelelően azonban nincs teljesen rossz vagy jó tett, mindkettőnek lehet ellenkező irányú következménye. Így a mágusnak a tett lehetséges következményeit is mérlegelnie kell, mert esetleg rosszabbul járhat a tettel (és annak következményeivel), mintha nem cselekedne.

Nevezetes könyvek[szerkesztés]

Nevezetes történelmi mágiatankönyvek:

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. ^ a b Magyar Katolikus Lexikon → Mágia, 2003
  2. https://dic.academic.ru/dic.nsf/sie/10109/%D0%9C%D0%90%D0%93%D0%98 (oroszul)
  3. Eliphas Lévi: A mágia története
  4. Franz Bardon: Az igazi beavatás útja
  5. Lemegeton - A mágia előzetes meghatározása
  6. Katolikus Egyház Katekizmusa
  7. Magyar Katolikus Lexikon → Okkultizmus, 2003
  8. ^ a b c d e f g h i j k A gyógyító fehérmágia
  9. ^ a b c d e Pallas: Mágia
  10. Hahn István: Istenek és népek, 1968
  11. Gecse Gusztáv: Vallástörténet
  12. Pallas
  13. ^ a b c Az isteni mágia könyve
  14. ^ a b c d e f g h Nevill Drury: A miszticizmus és az ezoterikus tanok lexikona
  15. http://www.tarrdaniel.com/documents/Hermetika/hermetika.htm
  16. Hawkins, Bradley K. Buddhism, p. 24. Routledge, 1999. ISBN 0-415-21162-X
  17. Franz Bardon: A mágikus idézés gyakorlata
  18. Daleth: Rejtett erők, 1992, Édesvíz Kft. 39. o.
  19. James G. Frazer. Az aranyág. Osiris Könyvtár (2005) : "A homeopatikus mágia az ideák hasonlóság szerinti összekapcsolásán alapszik"
  20. James G. Frazer. Az aranyág. Osiris Könyvtár (2005) : "Az átviteli mágia az ideák érintkezés szerinti összekapcsolásán alapszik."

A gyógyító fehérmágia: Fraternitas Mercurii Hermetis: A gyógyító fehérmágia, Hermit

Irodalom[szerkesztés]

  • James G. Frazer: Az aranyág; Osiris Könyvtár, Budapest 2005. (Fordította: Bodrogi Tibor és Bonis György) ISBN 963389798X (részlet az angol szövegből [1])
  • Marcus Cordey: Magical Theory and Tradition
  • Isaac Bonewits: Real Magic
  • Láng Benedek: Mágia a középkorban. Typotex Kiadó, 2007. ISBN 978-963-9664-40-1

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Magyar nyelvű oldalak:

Angol nyelvű oldalak:

Francia nyelvű oldalak: