Szibéria

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

       Szibériai szövetségi körzet

       Orosz földrajzi értelemben vett Szibéria

       Történelmi és tágabb értelemben vett Szibéria

Szibéria (oroszul: Сибирь / Szibir, a név jelentése valószínűleg „nyugodt föld” mongolul) nagytáj Oroszország területén, Ázsia északi részén. Területe kb 12,6 millió km², népessége több mint 39 millió fő. Kelet-nyugati irányban az Uráltól a Csendes-óceánig nyúlik, észak-déli irányban a Jeges-tengertől Észak-Közép-Kazahsztánig, valamint Mongólia és Kína határáig terjed. Teljes területe a Föld összes szárazföldjeinek 9%-át teszi ki. Legnagyobb része Oroszországban található, és az ország területének háromnegyedét foglalja el.

Földrajz és geológia[szerkesztés]

Szibéria területe 12 577 400 km², Oroszország területének nagyjából háromnegyede. Nagyobb földrajzi tájegységei közé tartozik a Nyugat-szibériai-alföld és a Közép-szibériai-fennsík.

A Nyugat-szibériai-alföld kainozoikumi hordalékos terület, és annyira sík, hogy ha a tengerszint ötven méterrel emelkedne, a Jeges-tenger és Novoszibirszk városa között minden víz alá kerülne. A hordaléklerakódást főként az eredményezi, hogy jéggátak visszafordítják az Ob és Jenyiszej folyók folyását, és a Kaszpi-tenger felé irányítják őket. A vidék nagyon mocsaras, talaja nagyrészt tőzegtalaj. A síkság déli részén, ami nem állandóan fagyott, a kazah sztyeppék folytatásaként nagy füves terület volt található, azonban mára az eredeti vegetáció nagyrészt elpusztult.

A Közép-szibériai-fennsík földtörténetileg igen régi tájegység, a perm korszak előtt önálló kontinens volt. Ásványkincsekben (arany, gyémánt, mangán, ólom, cink, nikkel, kobalt, molibdén) rendkívül gazdag. A terület szinte mindig fagyott, az egyetlen fa, ami megél itt, a vörösfenyő. A szibériai vörösfenyőt (Larix sibirica) kelet felé a dauriai vörösfenyő (Larix gmelinii) váltja föl.

Jakutföld középső és keleti részén számos különböző korú, jellemzően észak-déli irányú hegyvonulat húzódik. A hegycsúcsok magassága néhol a háromezer métert is megközelíti, de néhány száz méteres magasság fölött már csak nyomokban található élővilág. A Verhojanszki-hegység a pleisztocén idején erősen eljegesedett, de az éghajlat túl száraz volt ahhoz, hogy a jegesedés elérje az alacsonyan fekvő területeket is. Ezek a területek rendszerint mély völgyek, melyeket vörösfenyő-erdők borítanak, kivéve a legészakibb részeket, ahol a tundra növénytakarója az uralkodó. A talaj felső, aktív rétege jellemzően egy méternél is vékonyabb, kivéve a folyók környékét.

Éghajlat[szerkesztés]

Az északi sarkkörtől északra, a Jeges-tenger partjától számított 200–300 km-es sávban terül el a tundra. A tél ezeken az északi tájakon 7-10 hónapig tart, amit egy rövid, hűvös nyár követ. Az éves csapadékösszeg 250 mm alatti, ami rendkívül kevésnek tűnhet, azonban a csekély párolgás és az állandóan fagyott altalaj mellett elegendő a gyér vegetáció (törpecserjék, zuzmók, fűfélék) számára.

Dél felé haladva a kietlen arktikus tundrát fás tundra, majd boreális tajga váltja fel. Szibéria döntő részén szubarktikus éghajlat uralkodik. Az éghajlatra jellemző tűlevelű erdők borítják Szibéria 55%-át. A boreális erdő legnagyobb észak-déli kiterjedése Közép-Szibériában figyelhető meg, ahol az északi szélesség 49°-tól a 71°-ig tart. A szubarktikus éghajlatot két évszak, egy hosszú, rendkívül hideg, 5-8 hónapos tél, és egy rövidebb, viszonylag meleg nyár jellemzi, az átmeneti időszakok néhány hétig tartanak. Az évi középhőmérséklet fagypont alatti, általában -1…-10 °C között van. Jakutszk városában a januári középhőmérséklet -41 °C, a júliusi +20 °C. A viszonylag meleg nyár a hosszú, 17-20 órás nappalokkal és a napsugárzás viszonylag magas beesési szögével magyarázható. Az évi csapadékmennyiség mintegy 300–450 mm, eloszlása kedvező, nagy része a vegetációs időszak alatt hullik le.

A tajgától délre húzódik a mérsékelt övi sztyeppövezet. A terület éves középhőmérséklete 0…+2 °C körüli, a januári középhőmérséklet -15…-23 °C, a júliusi +19…+21 °C, utóbbi nagyjából azonos a hazánkra jellemző értékekkel. A táj természetes növénytakarója, a füves puszta napjainkra a mezőgazdasági művelés következtében nagyrészt kultúrtájjá alakult.

A napfényes órák éves összege magas, sok területen meghaladja a 2500 órát; Novoszibirszkben átlagosan 2880, Irkutszkban 2534 óra az évi napfénytartam.

A tél folyamán Szibériában anticiklonok uralkodnak, emiatt gyakori a napokon, heteken át tartó zavartalan napsütés, ami általában igen alacsony hőmérsékleteket eredményez, mivel a napsugarak alacsony beesési szöge nem ellensúlyozza a derült égbolt esetén fellépő erős kisugárzást. Az ilyenkor jellemző leszálló légáramlat az anticiklonból kifelé áramló légáramlást eredményez, amely távol tartja Szibériától az enyhe légtömegeket.

Az Ingyigirka folyó völgyében található Ojmjakon (é.sz. 63,3° k.h. 143,2°), amely hivatalosan a leghidegebb állandóan lakott település a Földön, népessége 900 fő. Az évi középhőmérséklet -16 °C, s itt jegyezték fel az északi féltekén mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -67,8 °C-ot.[1][2] A feljegyzett legnagyobb abszolút hőingás rekordját is Ojmjakon tartja 113 °C-kal, miután egy meleg nyáron +35 °C-ot is mértek.

Néhány szibériai város januári és júliusi átlagos hőmérséklete /min-max/ (°C)
Város Jan. min. Jan. max. Júl. min. Júl. max.
Omszk -24 -17 15 26
Novoszibirszk -22 -17 12 25
Irkutszk -25 -16 14 25
Rubcovszk -22 -13 15 28
Barnaul -22 -14 14 27
Kemerovo -23 -16 13 26
Habarovszk -25 -17 16 27
Csita -32 -18 14 27
Kizil -33 -24 14 28
Blagovescsenszk -27 -16 17 29
Szurgut -28 -20 13 24
Krasznojarszk -21 -15 14 25
Jakutszk -43 -38 14 26
Vlagyivosztok -16 -10 16 22
Norilszk -34 -29 10 20
Ojmjakon -52 -48 8 23
Verhojanszk -51 -45 11 24
Ajhal -45 -39 9 25
Handiga -46 -40 13 27
Amga -46 -39 13 27

Tavak és folyók[szerkesztés]

Hegységek[szerkesztés]

Anadir-hegység, Cserszkij-hegység, Dzsugdzsur-hegység, Gidan-hegység, Korják-hegység, Szajan-hegység, Urál, Verhojanszki-hegység, Jablonoi-hegység.

Biorégió[szerkesztés]

Biorégióként a palearktikus ökozóna része. A biorégió valamivel kisebb, mint a politikai–társadalomföldrajzi Szibéria, mert az Orosz Távol-Kelet nem tartozik hozzá, amely külön biorégió.

Közigazgatási beosztás[szerkesztés]

Szibéria területe Oroszország szövetségi körzetei közül elsősorban a Szibériai szövetségi körzethez tartozik, emellett az Uráli és a Távol-keleti szövetségi körzet egyes részei tartoznak ide. Történelmi és földrajzi szempontból gyakran Oroszország egész távol-keleti részét is Szibériához számítják.

Az Oroszországi Föderáció következő alanyai (régiói) tartoznak Szibériához:

A Szibéria területén fekvő régiók
Régió Székhely
Uráli szövetségi körzet
Kurgani terület Kurgan
Tyumenyi terület Tyumeny
Hanti- és Manysiföld Hanti-Manszijszk
Jamali Nyenyecföld Szalehard
Szibériai szövetségi körzet
Altaji határterület Barnaul
Altaj-hegyvidék Gorno-Altajszk
Burjátföld Ulan-Ude
Bajkálontúli határterület Csita
Irkutszki terület Irkutszk
Hakaszföld Abakan
Kemerovói terület Kemerovo
Krasznojarszki határterület Krasznojarszk
Novoszibirszki terület Novoszibirszk
Omszki terület Omszk
Tomszki terület Tomszk
Tuva Kizil
Távol-keleti szövetségi körzet
Jakutföld Jakutszk
Az orosz távol-kelet régiói
Régió Székhely
Távol-keleti szövetségi körzet
Amuri terület Blagovescsenszk
Csukcsföld Anadir
Zsidó autonóm terület Birobidzsan
Kamcsatkai határterület Petropavlovszk-Kamcsatszkij
Habarovszki határterület Habarovszk
Magadani terület Magadan
Tengermelléki határterület Vlagyivosztok
Szahalini terület Juzsno-Szahalinszk
A város napja Omszkban


Népesség[szerkesztés]

Szibériában él Oroszország népességének 24%-a, kb. 39 millió fő (az átlagos népsűrűség 3,5 fő/km²). A szibériaiak mintegy 70%-a városokban él. A népesség eloszlása egyenlőtlen, Délnyugat-Szibéria a terület össznépességének 60%-át foglalja magában. Az éghajlati adottságok is ezen a területen a legkedvezőbbek, a táj nagy része kiváló feketeföldje miatt mezőgazdasági művelés alatt áll. Jelentős az egykori intenzív iparfejlesztés következtében a Kuznyecki-medencében kialakult népességtömörülés, ahol a népsűrűség meghaladja a 30 fő/km²-t. Kelet felé haladva a népsűrűség fokozatosan csökken, a lakosság döntő része a vidéket átszelő Transzszibériai vasútvonal mentén él, a félreeső területek gyéren lakottak. A Nyugat-szibériai-alföld északi része a világ kőolaj- és földgázkészletének jelentős hányadát rejti, a kitermelés a 70-es években indult meg, és az elmúlt három évtizedben mintegy 2-2,5 millió embert vonzott a térségbe. Az északkeleti területek népsűrűsége rendkívül alacsony, a 3 millió km²-en elterülő Jakutföld népessége alig éri el az 1 millió főt.

Nagyobb városok[szerkesztés]

Bár Szibéria átlagos népsűrűsége igen alacsony, mintegy 3,5 fő/km², van jó néhány nagyobb város is a területén. Ezek:

Városok több mint 1 millió lakossal

Városok több mint 500 ezer lakossal

Városok több mint 100 ezer lakossal

Története[szerkesztés]

Dél-Szibériát több különböző nomád népcsoport is uralta, köztük a hunok, a giljákok és az ujgurok. A 13. században a területet meghódították a mongolok, majd a Mongol Birodalom szétesésével létrejött a Szibériai Kánság.

A 16. századtól Oroszország kelet felé terjeszkedett. Az első legjelentősebb hódítást Rettegett Iván cár idejében hajtották végre az oroszok a területen, a szibériai kánság kárára: Jermak Tyimofejevics kozák atamán 540 kozákkal és 300 litván és német munkással bevonult Szibériába, Csuvasföldön viszonylag könnyűszerrel legyőzte a kánság seregeit. Emberei muskétákkal, pisztolyokkal és kisebb ágyúkkal voltak felfegyverezve, míg a tatárok inkább lándzsákat, íjakat, kardokat és egyéb szálfegyvereket használtak. A kozákok egészen Kína határáig nyomultak előre.

Eleinte csak kereskedők és kozákok telepedtek meg a környéken, majd a cári hadsereg egyre keletebbre hozott létre erődöket, és a 17. századra a terület orosz befolyás alá került, de továbbra is nagyrészt feltáratlan és lakatlan maradt. Az elkövetkezendő évszázadokban jórészt politikai foglyokat és köztörvényes bűnözőket küldtek ide.

Az első nagy változást az 1891 és 1905 között megépült transzszibériai vasútvonal hozta, ami szorosabbra fűzte a kapcsolatot Szibéria és a II. Miklós cár uralma alatt egyre gyorsabban iparosodó Oroszország többi része között. A 20. században megindult Szibéria gazdag ásványkincskészletének kitermelése, és ipari városok születtek a vidéken. A cári rendszer bukása után Szibéria a Szovjetunióhoz tartozott, majd 1991 óta Oroszország része.

Már a cári időkben sokakat száműztek a világ végének számító Szibériába. A szovjethatalom évei alatt a Gulag munkatáborainak jelentős része Szibériában volt; különösen rettegettek voltak a Kolimai terület bányái, hol a második világháború után sok elhurcolt magyar is életét vesztette.

Demográfia[szerkesztés]

Szibéria népsűrűsége kb. 3 fő/km². A lakosság nagy része orosz és eloroszosodott ukrán, de előfordulnak mongolok és török népcsoportok, valamint turjékok és jakutok is, és az eszkimók jupik ágának is élnek csoportjai a Bering-szoros környékén. Továbbá igen nagy számban (számuk kb 2-3 millióra tehető) kínaiak is élnek a térségben, többségük a Szovjetunió összeomlását követő években települt be.

Szibéria népességének körülbelül 70%-a városokban él, többségük zsúfolt lakásokban, de sok ember él vidéken is, nagyobb, kényelmesebb rönkházakban. Novoszibirszk Szibéria legnagyobb városa, népessége kb. 1,5 millió fő. Tobolszk, Tomszk, Irkutszk és Omszk városában régebbi, történelmi negyed is található.

Vallások[szerkesztés]

Szibéria lakói sokféle vallás követői. A nyugati területeken többségében ortodox keresztények és muszlimok élnek, az őshonos népek körében a sámánizmus is élő hit. A Bajkáltól keletre élő burjátok buddhisták, Ulan-Ude közelében volt sokáig az egyetlen buddhista templom a Szovjetunió területén.

Közlekedés[szerkesztés]

Ahogy Oroszország egész területén itt is jobb oldali közlekedés a szabályos, de kelet felé haladva nagyon sok jobb kormányos autóval találkozunk (a japán használtautó-piac legjelentősebb felvevője ez a vidék).

Szibériát sem Kelet-Nyugat sem Észak-Déli irányban nem köti össze európai értelemben vett autóút.

Kelet-nyugati irányban a legjelentősebb a Dél-Szibérián keresztül húzódó M5-M51-M53-M55-M58-M60 autóút amely Ufa, Cseljabinszk, Kurgan, Omszk, Novoszibirszk, Kemerovo, Krasznojarszk, Kanszk, Uszolje-Szibirszkoje, Irkutszk, Ulan-Ude, Csita, Szkovorogyino, Simanovszk, Habarovszk, Vlagyivosztok városokat köti össze. Ezt az utat több helyen keresztezik fő közlekedési utak, de azokat csak a legközelebbi városokig borítja aszfaltburkolat.

Az útvonal az Urál hegységtől Kanszk városig jó minőségű aszfalt út, Kanszk után legnagyobb részt kátyúkkal és kövekkel teli akadálypálya. Kanszk várostól Irkutszkig nagyjából 700 km-en csak föld- vagy makadámút van, tákolt fa hidakkal. Ezen az útszakaszon normál személyautóval gyakorlatilag lehetetlen közlekedni. Csita után több ezer kilométer földút és erdei szakasz van, ritka és általában csak konvojban közlekedő forgalommal. Az utak sokszor baleset, nagyobb esőzés, híd leszakadás miatt le vannak zárva, ilyenkor hosszú ideig nem lehet továbbjutni, kerülő út nincs.

Az Uráltól Krasznojarszkig viszonylag jól járható az út, de a közlekedés nem áttekinthető és balesetveszélyes. Útjelző táblák nagyon ritkán vannak, útburkolati jelek csak elvétve vannak felfestve, sok az ittas vezető és a műszakilag alkalmatlan jármű.

A Krasznojarszk utáni útszakasz váltakozva aszfalt és földút, ami Szibériára felettébb jellemző. A gyakorlatilag lakatlan területeket átszelő utak a nagyobb települések környékén aszfaltosra váltanak, aztán irány a tajga. Esős időben a földutak sártengerré válnak és a kamionok lebénítják a forgalmat, télen szintén szinte járhatatlanok. A benzinkúthálózat ellenben jónak mondható. 86 és 92 oktános benzin és gázolaj minden kútnál tankolható, bár kicsit drágább, mint Oroszország európai részén. A benzinkutak gyakran csak 3 kútoszlopból és egy betonbunkerből állnak. Minden esetben előre ki kell fizetni az üzemanyagot és csak ezt követően lehet tankolni. Bankkártyát sok helyen nem fogadnak el. Az utak mellett gyakoriak a bazárok, éttermek. Vannak régiók, ahol tiltják az útszéli értékesítést, azonban minden kis faluban van sokáig nyitva tartó kis bolt. Az utazók legtöbb esetben rákényszerülnek, hogy az autóban aludjanak. Kevés az út menti hotel, motel, és ami van az drága és igénytelen (közös fürdő és WC, ha egyáltalán van.) Az autóban alvás megszokott erre, de ajánlott erre a célra a nagyobb benzinkutakat vagy a rendőri ellenőrző pontokat igénybe venni.

Mint Oroszországban általában, a rendőri jelenlét erős, minden nagyobb város, útkereszteződés, híd, előtt és után rendőrségi ellenőrző pont (ДПС) van. A fegyveres rendőrök folyamatosan ellenőrzik a közlekedő autósokat, a teljes átvizsgálás sem ritka a testi motozást is beleértve. A turistákkal általában elnézőek, de akad, aki csak büntetni akar. A büntetési tételek magasak, de lehet, sőt ajánlott alkudozni. Az hivatalos eljárás külföldi állampolgárral szemben, hogy beviszik a helyi rendőrőrsre és ott szabják ki rá a büntetést. Nem készpénzben fizet, hanem csekket kap, amit fel kell adni.

Az emberek segítőkészek, az útbaigazítás jól működik. A térképek, navigációs rendszerek azonban megbízhatatlanok, nagyon sok a változás, új út, vagy még a régi berögződésből tudatosan félrerajzolt térkép. Nagyvárosokban és környékükön besűrűsödik a forgalom, sok a dugó és gyakori a káosz.[4]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szibéria témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]