Ősmagyar vallás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
„Babba (Mária) kapcsolata a régi Nagyasszony emlékeiként tisztelt napoltárkövekkel nyilvánvaló"[1]

Az ősmagyar vallás kifejezés a kereszténység felvétele előtti magyar hitvilágot jelenti, mindazokat a mitológiai képzeteket, lényeket, és a világ keletkezésére, felépítésére és működésére vonatkozó elgondolásokat, melyek egy többnyire egységes mitológia, pogány kori államvallás részét képezték. Az egységesítő, összefogó tényezője e vallási hit- és hiedelemrendszernek a mennyei erők pártfogásából és támogatásával uralkodó nagyfejedelem személye volt; ennek megnyilvánulását vezérkultusznak hívjuk.[2]

A magyar mitológia képzeteinek egy része nyelvünkben a mai napig megmaradt (bár többnyire megváltozott jelentéssel, mint a lidérc esetében), más részük keveredett a magyarokkal kapcsolatba került vallások, főként a kereszténység elemeivel (így az ördög vagy a boldogasszony szavak).

A kereszténység előtti magyar államvallás valószínűleg egy, a sámánizmus és a tengrizmus néven ismert hiedelemrendszerek sajátosan magyar[3] elemekkel kiegészült változata. A „magyar ősvallás” pontos mibenlétével, elemeivel kapcsolatban azonban a tudományos életen belül, és azon kívül is különféle elméletek léteznek, így jelenleg nincs egységes kánonja a magyar ősvallásnak és a magyar mitológiának. (Ehhez az is hozzátartozik, hogy egyes alakok, történetek a különböző időben és helyen történt gyűjtésekben eltérhetnek vagy akár ellent is mondhatnak egymásnak.) Egyes feltevések szerint az ősmagyar vallás szerkezetében a kereszténységhez hasonlított, de tartalmában eltért tőle. Az ősi magyar vallás számos eleme továbbélve fontos részét képezte a középkori magyar keresztény gondolatkörnek.[4]

László Gyula őstörténész, Vargyas Lajos nyomán,[5] a régi magyar hitvilág keleti elemei közé a következőket sorolja: "ördög mint teremtő (demiurgos), a világ teremtése a tengerből fölhozott homokból, a nap és a hold elrablása és megszerzése, a föld a cethal hátán (Adynál is fölmerülő néphagyomány), a pünkösdi király, a lóversenyek, a bikafékezés, a birkózás, a táltosparipa (gyakran 6-7-8 lábbal), a hősök birkózása (mind mélyebbre vágja ellenfelét a földbe), az ember alakú, sokfejű sárkány, a vashegy a világ tetején."[6] Kiszely István hozzáfűzi: az égig érő fa, a kancatejfürdő, a kacsalábon forgó kastély.[7]

A világ szerkezete[szerkesztés]

A magyar mitológia világfelépítésében a samanisztikus háromszintű modellt követi, mely szerint egy ún. középső világ az általunk ismert fizikai valóság, ebben a világban él az ember és rajta kívül a földön élő természetfeletti lények. Ezen a világon kívül létezik még egy ún. felső világ vagy jó szellemek világa, illetve egy alsó világ vagy rossz szellemek világa. Más archaikus világfelépítésekhez hasonlóan a magyar mitológiában is egy mitológiai vagy szent közép az, amihez a világszerkezet viszonyul. Ezt általában a világfa, égig érő fa, vagy más néven tetejetlen fa szimbóluma jeleníti meg. A háromszintű világban a mindennapi ember a középső világban él, azonban szükség van arra, hogy a fizikai világon túl létezőkkel, a nálunk hatalmasabb lényekkel, a szentséggel megmaradhasson a kapcsolat. A világ szintjei között az erre (isteni tulajdonságai, testi elváltozásai, képességei alapján és a szentség vagy származás által) kijelölt személy, a sámán vagy táltos biztosítja a kapcsolatot.

A kapcsolattartó változatai[szerkesztés]

A természetfeletti képességű emberek között találjuk a táltost és a sámánt, akik egyes értelmezésekben ugyanazt fedik, máshol a táltos a sámánhoz hasonló, de tőle sok tekintetben különböző személy. A táltos és a sámán kiválasztott, általánosságban a szentség elrendelése nyomán. Természetfeletti ismertetőjegyei általában már születésekor megnyilvánulnak: például „több csonttal” születik (fogakkal vagy tíznél több ujjal, mint Ady Endre). De a táltos születhet csillaggal a vállában, valamint aranyfoga és aranyhaja is lehetett (lásd gömöri népmesék). A sámánnak és a táltosnak tulajdonított képességek:

  • A jövendölés képessége
  • Az időjárás szabályozása, jégesőt vagy vihart okozni vagy eloszlatni azt
  • A táltosok viaskodhattak kerekek, vörös és kék lángok, szürke és pej csődörök, füstös és szőke bikák képében, melynek célja az időjárás jóra vagy rosszra fordítása volt. Némely esetekben a világ uralásáért is harcba szállnak a Fél-világok bajnokai (lásd Szőlő-Szült-Kálmány és Világ-Griffmadár-Vitéz harca).

A felső világ lényei[szerkesztés]

Isten és Demiurgosz[szerkesztés]

A magyar mitológia központi, teremtő istensége az Isten, Öregisten, Atyaisten, Jóisten, Aranyatyácska, magyarok Istene. Nevei a neki tulajdonított jellemzőket mutatják. Eredeti formájában nem azonos a kereszténység istenfogalmával, hanem a török Tengri és a csuvas Tură (teremtő) magyar változata.[8] Neve Tiān és Tengri formában a kínai és mongol hitvilágban is megjelenik, sőt azok központi figurája, vagyis e megnevezés - és véle a Tengri-hit - Ázsia nagy részén elterjedt vala.[9]

A türk feliratok szerint Tengri a világot nem a semmiből való teremtéssel hanem a meglévőből való készítéssel hozta létre. A türk nyelvben e készítést a jarat ige jelöli.[10] Ez a mai magyar nyelvben a gyárt szóban (régebbi alakja: gyarat) korokat átívelvén éle vala tovább,[11] és jelentését megőrízvén szintúgy a meglévő alapanyagból-nyersanyagból való készítést jelöli (szemben a semmiből való teremtés képzetével, ami a keresztény Isten sajátja). E vonatkozásban a Tengri görög párhuzama a Démiurgosz, aki a platonista, újplatonista és püthagoreus gondolkodásban szintén a már meglévőből alkot. A Démiurgosz képzete a történelemben a gnosztikus gondolkodásban élt tovább.

Boldogasszony[szerkesztés]

A csíki székelyek, a gyimesi csángók és Moldova csángóságának egy része a csíksomlyói kegyszobrot „Babba Máriának, a Napba öltözött Boldogasszonynak” nevezik[12]

A Boldogasszony és a Nagyboldogasszony összetett alakja a magyar mitológiának, eredete, szerepe és értelmezése azonban a mai napig vitákat szül. Ehhez többek között az is hozzájárul, hogy a huszadik századra a Boldogasszony alakja teljesen egybemosódott Szűz Mária alakjával.

  • A tudósok egy része szerint a Boldogasszony és Nagyboldogasszony ugyanazt az alakot jelöli, és a keresztény Szűz Mária alakjával azonos, egyenesen a kereszténységből származó elem.[13]
  • Más értelmezésekben a Boldogasszony a kereszténység előtt jóval korábban létező mitológiai alak, akit Babba Mária néven ismer a hagyomány. A székely és csángó családok életében fordulópontot jelent, amikor a kisgyerek a Holdra mutatva, felismeri Babba Máriát. Neve a gyimesi csángók körében élő Babba Mária elnevezés, aki egy holdistennő, a Holdat nevezik Babba Máriának, a holdvilágot „Babba Mária lámpásá"-nak, a csintalankodó gyereket pedig a Holdra mutogatva azzal ijesztgetik, hogy „megver a Babba Mária". A népi vallásosságban azonossá vált Máriával, Jézus anyjával, az új hit a régire épült a pogány magyarok között. A keresztény Szűz Mária csak a magyarok körében Boldogasszony, tehát a Boldogasszony nem egy általános keresztény elem, hanem inkább az ősi magyar hitvilág egy részének továbbélése keresztény elemekkel kiegészítve.[14]
  • A „baba” szóalak igen régi, már a sumerek is tiszteltek Baba nevű anyaistennőt.
  • Emellett két külön alakról is lehet szó, feltételeznek anya-lánya viszonyt is a Nagyboldogasszony és a Boldogasszony között.
  • Eredeti neve nagy valószínűséggel a babba lehetett (Gyimes környékén ma is él a hagyomány). A csángóknál még ma is szokásban van, hogy a csíksomlyói búcsú előtt hajnalban megnézték a felkelő napot (imádkoztak) a Kis-Somlyó hegyéről. Úgy tartották ő babba, benne van babba.
  • Elképzelhető a babba sztyeppei eredete is, akár a hun eredet is (mivel náluk nagyon dívott az anya-kultusz).
  • Csángók szerint Babba a világmindenség anyja és csak annyi köze van szűz Máriához, hogy mint minden mást, azt is ő szülte. Szerintük Babba Máriát a papság találta ki, hogy az ősmagyar Istenanyát elhalványítsa és keresztényesítse. /Benesóczky A. Tamás/

További felsővilági lények[szerkesztés]

Szélanya: A világfa ágai között lakozó öregasszony, aki a szeleket engedi ki barlangjából.

Hadak Ura: Arany Atyácska fia, a kovácsok és a had istensége, ő kovácsolta Isten kardját, melyet a legnagyobb hős, Attila vett birtokba. A hunok istenként is tisztelték, fehér lovat áldoztak fel neki. Szent fémje a réz, és ő hajtja a Csillagszekeret.

A középső világ lényei[szerkesztés]

A tündérek[szerkesztés]

A tündérek csodálatosan szép nőnemű lények, nevük valószínűleg a tündököl, elcsábít, illetve tünékeny, fel- és eltűnik szavakból ered. Élhetnek túlvilági helyeken, többek között víz alatti palotákban. Egyes gyűjtések szerint a Csallóközben régen tündérek laktak.

A szépasszony[szerkesztés]

A szépasszonyok hiedelemköre is a boszorkány cselekedeteivel rokonított, jóllehet ezeket külön hiedelemlényként tartjuk számon: a tilalmas helyek tabujának megsértése, a szépasszony táljába való belelépés már a boszorkányok tetteinek széles skáláját bővíti. A néphit szerint újszülött csecsemőket rabolt, férfiakat csábított el, az ördöggel hált. Ellentétben a tündérrel, csak rossz tetteket hajtott végre.

A boszorkány[szerkesztés]

A tündérek ellentéte a csúf öregasszony képében lefestett boszorkány vagy a „vasorrú bába”. (A vasorrú bába nem azonos a boszorkánnyal.[15])

A sárkány[szerkesztés]

A magyar mitológia sárkánya a balkáni sárkányalakokhoz hasonlóan alapvetően időjárásdémon, többek között a jégesőt is sárkány okozza. Úgy tartották, hogy olyan kígyókból és halakból lesznek sárkányok, amik 7 éven keresztül mocsárban élnek. A táltos feladatai közé tartozhat a sárkánnyal való harc, de nem a fizikai világsíkon, hanem szimbolikus, vagy szellemi síkon. A „sárkányharc-történetekben” a táltos az égbe emelkedik, hogy a felhők között megküzdjön a sárkánnyal, hogy ezzel elűzze a rossz időt.

A garabonciás[szerkesztés]

Természetfeletti erejű személy, a táltosokhoz hasonlóan foggal születik. Rongyos köpenyben, kezében könyvvel kopogtat be a házakba: tejet vagy tojást kér. Egész köcsög tejet kell eléje tenni: ha eltagadják, megmondja, hogy van a háznál tej, és fenyegetődzik: „majd adnál, de már késő lesz”. Büntetésül vihart, jégverést okoz vagy könyvéből „kiolvassa” a sárkányt és azon lovagol a falu fölött. A sárkány hosszú farka lesöpri a házak tetejét, a fákat pedig tövestől kicsavarja. A garabonciás ellen harangozással lehet védekezni. Bűvös könyve segítségével a levegőbe tud emelkedni. Sárkány húsából tesz a nyelve alá, akkor nem érzi a nap közelében a hőséget.

A lidérc[szerkesztés]

A lidérc vagy lúdvérc nevének eredetét nem ismerjük. Alakja rendkívül összetett, a 20. századi folklór ugyanakkor már csak gonosz-démoni vagy mulatságos tyúk-alakjában őrzi. A lidérc a régi magyar néphit szerint az emberre ráül, megnyomja, megszopja (mellbimbóit megduzzasztja), néha vérét szívja.[16]

Lüdérc[szerkesztés]

A magyar ősi hiedelmek egészét tekintve leginkább három vonása tűnik ki: a tüzes alakban való megjelenés, a szexuális jelleg, valamint a segítőszellem-jelleg. A lüdérc egy szexuális démon, ami általában hímnemű, és az ellenkező nemmel tart kapcsolatot, de lehet nő is. A földre leszállva emberi alakot ölt (általában régi szerető, vagy meghalt házastárs képében jön).[17]

Markoláb[szerkesztés]

Egy égitestfaló mitikus lény, neki tulajdonítják a nap-, ill. holdfogyatkozást.

További lények[szerkesztés]

Az ungvári várkertben található turulszobor feje

Mitikus állatok nagyon gyakoriak a magyar mítoszokban, köztük:

  • a turul (Attila és Árpád hadijelvénye[18])
  • a griffmadár
  • a csodaszarvas
  • a fehér ló
  • manók és törpék – alacsony növésű, erős, hosszú hajú és szakállú lények
  • óriások – a világ peremén élő hatalmas termetű lények

Az alvilág lényei[szerkesztés]

Ördög[szerkesztés]

Az Isten ellenpárja az ördög, aki kezdetben a sötétség, gonoszság általános szimbóluma volt, később szerepét és tulajdonságait a keresztény mitológia alakította. Egyes gyűjtésekben az Isten és az Ördög a teremtéskor együtt alakítja ki a világot. Amikor a jó és gonosz nagyjából egyforma hatalommal vesz részt a világ teremtésében illetve küzd egymással, dualizmusnak, dualista hitvilágnak nevezzük. A perzsáknál, a zoroasztriánus vallásban is megtaláljuk keleti megfelelőjét. Úgy az ősi perzsa “tűzimádó” (helyesebben: tűztisztelő), mint az eurázsiai hitek (pl:taoizmus) többsége erősen dualisztikus volt. A perzsa hitvilágban Ahura Mazda (Ormuzd, a legfelsőbb jó) és Angra Mainju (Ahrimán, a legaljasabb rossz) korokon átívelő küzdelme az idők végezetén Ahura Mazda győzelmével fog zárulni. A magyar ősvalláshoz legközelebb álló példa azonban az ótörök Erlik.

A Rábaközi táltos hagyományokban az ördög mint őr-dög, tehát őrzőszellem szerepel. Amely az embereknek segíthet is, óvhatja (ördöngös, ördöge van – mint pozitív értelmű kifejezés) is őket, de némelyik akadályozza, bajt hoz annak a fejére akit követ. Lásd még: Máté Imre: Yotengrit

Kísértetek[szerkesztés]

A lidércek mint túlvilági lények mellett a túlvilágra került lelkek, a szellemek és kísértetek jellemzően a kereszténység elfogadása után nyerték el jelentőségüket, az ősi mondákban a lelkekkel együtt a feltámadt holtakat jelentették.

Betegségdémonok[szerkesztés]

A népi gyógyítás és a hitvilág szorosan összefonódik.

  • guta az agyvérzés, néha az infarktus démona
  • nyavalya az epilepszia démona, gyakran összefoglaló kifejezés a betegségekre
  • Gyík a torokgyík és a torokfájás démona
  • Szent Antal tüze az orbánc, kiütések, lázas állapot szelleme
  • Fene rosszindulatú daganatos betegségek démona
  • Döghalál a pestis vagy kolera démona
  • Igézet a fejfájás és a láz démona
  • Ijedtség a különböző pszichikus bajok démona
  • Mirigy

További démonok:

  • Mumus a kisgyermekek ijesztgető szelleme
  • Mókár
  • Huskotabagó ijesztgető szellem, főleg a Vasi hegyhát és a Bakony környékén

A vezérkultusz jelentősége, az ősi magyar államvallás kialakulása, szerepe az etnogenezisben (néppé alakulás)[szerkesztés]

A kazárokhoz és dunai bolgárokhoz hasonlóan, a magyarságnál is megteremtődött a vezérek kultusza. Ennek ékes példái Botond vitéz és Lél vezér története.[19] Még a keresztény középkor lovagszentjét, László királyt is keleti eredetű hősmonda népe nevében kiálló vitézeként szerepeltetik.[20] A vezérkultusz tehát, keresztény köntösben kissé átalakulva/kiegészülve, de tovább élt a magyarság lelkében.

A vezér ill. nagyfejedelem a napot megszemélyesítő, megszentelt vezető volt. Felsőbb hatalmak akaratából és támogatásával uralkodott.[21] A földi világ az égi világnak vetülete,kiterjesztése, tehát amint a vezér ill. nagyfejedelem rosszul uralkodik, uralma alatt nagy csapások történnek, ez azt jelenti, hogy elveszítette a felsőbb erők támogatását, és élete feláldozásával át kell adnia helyét a mennyei erőktől kedveltebb utódjának.[22] Ez magyarázhatja Álmos feláldozását, úgy jelképes mint valóságos értelemben, a Kárpát-medencébe történő belépéskor. Szabados György történész (SZTE Magyar Mediévisztika) az egyik Szent István-legenda leírása nyomán megengedhetőnek tartja, hogy Géza nagyfejedelem saját uralmát, vérvonalát megőrzendő számos rokonát tette el láb alól. Ez elmélet igaz lehet Álmosra nézvést is, aki elképzelhető ezáltal lőn alkalmatlanná belépni a Kárpát-hazába.[23] Ezt erősíti, hogy a vérrokonok közti viszály visszatérő jellegzetesség az Árpád-ház története során.[24]

A népüket képviselni tudó, hivatott hősökben való bizodalom mellett a földi szent fejedelem mintájára, annak légbe vetült másaként kialakult a Felső-Ég-Istenbe vetett hit, a Mindenség-Fejedelmének képzetével, a samanizmusnál magasabb rendű vallásos meggyőződés, afféle pogány kori államvallás. A különféle eredetű, különféle pogány hiedelmeket valló, sőt a tételes vallások tanaitól is megérintett népelemek egységbe forrtak össze, s a világmindenségről alkotott képzeteikben - a hitéletüket híven tükröző temetkezési szokások[25] és művészetük tanúsága szerint - legfeljebb árnyalatnyi különbség észlelhető.[26]

Állatok a régi magyar hiedelem- és gondolatvilágban[szerkesztés]

Az oroszlán[szerkesztés]

Az oroszlán szerepe a régi hitvilágában: bátorság, nemesség, merészség megjelenítője, a királyi hatalom jelképe és védelmezője. Mivel az oroszlán az „állatok királya” néven is ismert, ezért sokszor királyi házak címerében is előfordul, mint pl. Anglia és Dánia esetében. Magyar vonatkozásban is a királyság egyik jelképe. Imre király, III. László és II. András címereiben is előfordul, de a III. Béla király által építtetett esztergomi királyi várkápolna életfás oroszlánjai is jelentősek. „A szentély alsó részét sávszerűen sorakozó címerkorongokkal díszítették, melyek az új királyi címer állatját, a lépő oroszlánt foglalják magukban. Ma csak kettőnek a töredéke látszik,[27] eredetileg oldalanként hét volt, akként elhelyezve, hogy az oroszlánok a szentély két végétől számítva, egymással szemben haladtak az apszisfal közepén elhelyezett királyi trón felé s azt mintegy védelmezték.”[28] Egyik lábukat felemelve lépkedő, dekoratív megoldású olívazöld oroszlánok lépkednek, mögöttük vörös alapon stilizált okkersárga életfa látható, melynek ágai úgy szertekanyarognak, hogy a körben semmi üres hely ne maradjon. A keretdísz vörös, ugyanilyen színű a külső szegélye is, míg a fehér pontozásokkal díszített gyöngysorszerű két belső sávja s az oroszlánok szeme fekete.[29] Keleti örökségünk fontos maradványa áll előttünk, mely igen ősi, mezopotámiai jelkép. Erre utal az oroszlánok hátsó combján található tízlevelű rozetta és az oroszlánok hasán a négy ékjel. Elég ehhez az ókori keleti emlékeket futólag áttekinteni.[30][31] Hasonló oroszlánok maradványait találták meg Vitéz János palotájában is.[32] Az oroszlánok szintén rajta vannak a X. századi koronozási jogar kristálygömbjén is, sőt – Bakay Kornél szerint –, a mellső combjukon ott az ékjel is. Az Árpádoknak, más néven a Turul-dinasztiának tehát címerállatuk volt az oroszlán.[33]

A kutya[szerkesztés]

A kutya khthonikus (az alvilághoz tartozó halottkísérő, közvetítő, a gonosz társa, az alvilági erők eszköze) lény és lélek hordozó állat. Innen származnak az olyan rossz értelmű szólásaink, mint a „kutya szülte, ebadta, kutya fajta, kutya-fáját”.[34] A kutyák közvetítenek föld és ég között védik a halott lelkét és kísérik a túlvilágon. Szárazság idején a földbe temetett kutyát okolja a magyar néphagyomány. Hogy a szárazságnak vége szakadjon meg kell keresni és ki kell ásni a kutyát. Ipolyi az állatáldozatokat még az emberáldozatok helyettesítésének véli. Dr. Vörös szerint viszont a kutya/farkas áldozat nem tartozik a szertartások ezen körébe. Dienes István a kutya szerepének tisztázása végett felveti a kenézlői és a gádorosi nyakörves kutyaábrázolások vereteit. Noha Szőke B. egyszerűen ünnepi, vadászatokon használt lószerszám díszeiként határozza meg ezeket, ők a kérdést az egész pogány hitvilág, a honfoglalás kori állatábrázolások szellemi hátterébe ágyazva vizsgálták. Az a tény, hogy a vadászó (kutya) és a vadászott (szarvas) állat különválasztva szerepel, továbbá, hogy a gádorosi leleten a kutya nyakán – a kenézlőihez hasonló – hármas tojásmintával jelzett nyakörv látható. A 10-13. század közötti 15 település és 18 temető feltárásából, 32 kutyacsontváz és 23 különálló koponya került elő. Ami azt jelentheti, hogy a ló áldozat mellett a kutya áldozatok is fontos szerepet töltöttek be a honfoglaló és a kora középkori magyarok életében. A nomád népek hitvilágában a lelket (értsd. íz) a fej (esetünkben a koponya) foglalja magában. Így ez az áldozat képviseli egyrészt az állatot, másrészt közvetítő szerepet is betölt. Ezeket a testrészeket edénybe helyezve temették el, amire, mint az íz „tartó edényére” nagy figyelmet kell szentelnünk. Barba Rafael így fejtegeti a temetők tartalmát további cikkében: A feltárt temetőkben 9 esetben halottal együtt, 1 helyütt utólag rátemetett, 4 ízben pedig sírok között, különálló gödörben eltemetett kutyát, illetve kutyakoponyát sikerült azonosítani. Más a helyzet a települések ásatásainál. Itt az előfordulás sokkal változatosabb. Házba temetés 5 lelőhelyen, kemencébe 4, gödörbe 5, verembe 2, árokba 2 és cserépfazékba 1 helyen történt.[35]

A temetések mellett kutyát áldoztak a halálozási évfordulók (halotti torok) alkalmával is. A településeken feltárt bizonyítékok legtöbbje esetén baj elhárító, bűbáj törő célra kell gondolnunk. Egy másik szokás érdekes lelete egy Visegrádról származó lelet, ami egy 10-11. század között élt nő felnégyelésének képe. A nőt a temetőtől távol földelték el az akkori szokás szerint és mellé 6 kutyát temettek. A kutyák közül 3-at a felismerhetetlenségi összekaszaboltak, a többit pedig csak simán megölték. A szokás értelmében az elítélt húsából, csontjaiból evett kutyákat is kegyetlenül lemészárolták.[36] Az ilyen cselekedetben átesett ember számára nem jöhet el a keresztény felfogás szerinti feltámadás. Visszatérve a dolog szimbolikája az elítélt "kutya" (az ember) és a "tisztátalan" kutya (állat) össze Népi szóláskészletünk is érdekes bizonyítékokat is sorol fel. Például ilyen az „ebek harmincadjára kerül/jut” kifejezés, vagy az „átesett az ebek harmincadján” mondás, ami Csefkó Gy. szerint, az „ebek szájába került / az ebek kivették belőle a vámot” Az ebadta, ebtől származik kifejezéssel ellentétes az „ebadóban hagy” szólás.

Szent ill. tisztelt állatok szerepe[szerkesztés]

Az eurázsiai népek többségének gondolatvilágában a szent vagy tisztelt állatok nagy becsben állottak. A tisztelt állat onnan ismerhető meg, hogy nevét nem szabad kimondani. Pusztán valamilyen jellemzője kapcsán szabad rá utalni. A magyar hitvilágban kettő ilyen van: a szarvas és a farkas. Szarvas, aminek szarva van, farkas, aminek farka van. A névhasználat alapján bizonyosnak tűnik, hogy e két állatot a magyarság hagyományosan nagy tisztelettel övezte (pozitív vagy negatív értelemben). A szarvas és a farkas ellentétpárt képeznek egymással: a szarvas (szelídsége, növényevő természete okán) a nőiesség, míg a farkas (ragadozó volta, merészsége okán) a férfiasság megtestesítője.

A szarvas[szerkesztés]

László Gyula szerint: "(...) mind az onogur-avar-magyar népnél, mind pedig Árpád magyarjainál kimutatható a szkíta hagyományréteg. Nekünk is szarvas volt az ősi istenasszonyunk, vezető állatunk, akárcsak a szkítáknak."[37] A mi csodaszarvasmondánkban egyfelől vezérlő állat, másfelől pedig termékenységszimbólum, hiszen általa leli meg Hunor és Magor a királylányokat és népes kíséretüket, akiktől aztán -a krónikák szerint- hunok és magyarok népes sokasága ered.

A kereszténység felvétele után felvett jelentései: Évenként lehullatott és újra növesztett agancsa révén a fához kapcsolódó egyetemes jelkép: az örök megújulás, az újjászületés, a Nap, illetve Krisztus szimbóluma. A hosszú életnek, a halhatatlanságnak, a bőségnek és a termékenységnek a jelképe.

A korai keresztény művészet kedvelt témája az élet vizének kútjából, az „igaz élet” paradicsomi fájának tövéből eredő folyókból ivó szarvas.

A gyorsaságnak is a szarvas a jelképe.

A ló[szerkesztés]

Az ősi magyar nép a fehér lovat nagy becsben tartotta. A táltos feláldozta őket máglyán, rendszerint csaták előtt (a siker érdekében). Hérodotosz írja, hogy a földért cserébe küldött fehér ló hadüzenetnek számított. A ló küldése abban az ősi keleti hiedelemben gyökerezik, hogy a lopott föld elveszíti termőképességét. (Lásd a fehér ló mondáját.)(wd) Őseink egy fehér lóval vásárolták meg az országot Szvatopluktól a monda szerint, ez tehát egybevág. Ha ingyen foglalták volna el, az lopott földnek számított volna, ezért valamit adniuk kellett cserébe. Ilyen értelemben tehát a fehér lóval kapcsolatos hiedelmek a szkíta hitvilág továbbélésének tekinthetőek.

Ha a lovas meghalt, vele temették a lovát is. Bőrét lenyúzták és egy karóra feszítették, majd pár napig száradni hagyták. A „húzza a lóbőrt” mondás arra a recsegő hangra utal, amikor a lóbőrt a karóra feszítették. - A "húzza a lóbőrt" mondás az alvó, az éjszakai-hajnali hidegben lóbőr takaróját magára húzó, bele burkolódzó embert jeleníti meg és nem a lóbőr állítólagos recsegését. /Benesóczky A. Tamás/

A farkas[szerkesztés]

Nomád népként őseink nemegyszer találkoztak a toportyánokkal, s számtalan negatív, ördögi jelzőt kapcsoltak hozzájuk, mint minden erős, károsnak ítélt jószághoz teszik azt még ma is. Ennek ma is élő, kézzel fogható jele az a régies szitok forma, mely ekként hangzik: „A fene egye meg!” vagy „A fene vinné el!” Fene a farkas szó archaikus alakja, egyes vélemények szerint egyfajta ártó szellemet is e néven neveztek, s ezt tudva máris értelmet nyer a szitok.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Takács, György. Babba Mária - adalékok a magyarság őshitének istenanya alakjához. Debrecen: Főnix könyvek, 71. o. (2002). ISBN 963-86315-1-1 
  2. lásd alább: vezérkultusz-fejezet.
  3. Ékes példája ennek a „magyarok Istene” szófordulat, mely sajátosan magyar istenfogalmat feltételez.
  4. Pár jelentős példa: 1) vezérkultusz - szakrális király (Szt István, Szt László stb); 2) Ősi boldogasszony - csíksomolyói Babba Mária; 3) Csodaszarvas-monda - szarvas gyertyákkal (gyújtatlan-gyulladó, oltatlan-aludó) agancsain, mely István királyt vezérli a kereszténységbe; 4) Oroszlán, mint a királyság jelképe, stb.
  5. Vargyas Lajos: Honfoglalás előtti, keleti elemek a magyar folklórban. Történelmi Szemle 1977/1: 107-121. old
  6. László Gyula: Árpád népe. Helikon Kiadó, Budapest, 1988. 133.old
  7. http://www.kiszely.hu/istvan_dr/021.html Kiszely István: A magyar nép őstörténete - Az ősmagyarok hitvilága
  8. Chuvash Dictionary: Chuvash-English Dictionary. samahsar.blogspot.hu. (Hozzáférés: 2016. február 4.)
  9. Lásd: Tengri-szócikk.
  10. "A 732-ben felállított Köl-tegin feliratban ezt olvassuk: az Égistenhez hasonló és Égisten által létrehozott Bilge kagán (tengri teg tengri jaratmis türk bilge kagan). Ez a török ige, amelynek jelentése valami újat készíteni meglévő részekből (...) szemben áll az elválasztás lévén létrehozás fogalmával és a semmiből való teremtés képzetével is." - Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe, 2.kiadás, Budapest, 1997. (továbbiakban: Róna-Tas 1997) 129. old
  11. Róna-Tas 1997, 130.
  12. Az ősmagyarok hitvilága, istvandr.kiszely.hu
  13. Szűz Mária tiszteletében felrémlik a magyarság ősi kultusza
  14. Napbaöltözött Asszony ikonográfiája
  15. Erről lásd Solymossy Sándor: „A vasorrú bába és mitikus rokonai”. Budapest, 1991
  16. Magyar néprajzi lexikon -lidérc
  17. Az emberi világ démonikus lényei "nyomó” lények: lidércnyomás, „nyomó” boszorkány, nora
  18. László Gyula, i.m. 137.old
  19. "Hősi epikánk töredékeit itt-ott felcsillantó krónikáinkból is kitűnik, hogy e hősök egész népük képviselőiként kerekednek felül ellenségeiken, mint Botond, vagy buknak el, mint Lél." Dienes István: A honfoglaló magyarok. Corvina kiadó, 1974, Budapest, "Hereditas"-sorozat, 55.old
  20. Dienes 1974, 55. old.
  21. "A Nap-jelkép mindenekelőtt a szent fejedelemhez, a kündühüz kötődött, akinek a méltóságnevében is a török kün, "nap" szó lappang. Olyan kivételes lény volt a magyarok hite szerint, mint a türkök szent kagánja vagy a kazárok szakrális királya, aki az Égtől született, s így felsőbb erők, az Ég rendeléséből szervezte meg birodalmát, szabott törvényt, s tette boldoggá, gazdaggá népét. (Dienes 1974, i.m.56. old)
  22. Kialakult egy égi sugallatú rend képzete, melynek földi letéteményese a nagyfejedelem, aki az "Ég csúcsáról" támogatva, egész népe érdekében végzett varázsos tevékenységéhez segítséget nyer, s ha pártfogói kegyét elveszti, elöregszik, vagy népét csapás éri, élete feláldozásával át kell adnia helyét a földöntúli erőktől kedveltebb utódjának. (Dienes 1974, 56. old)
  23. https://www.youtube.com/watch?v=NPOxHVzL56Q
  24. Néhány eset: István-Koppány, Salamon és a hercegfiak, Kálmán és Álmos herceg stb.
  25. Például: a hétrétegű másvilág megjárásához hét nyílcsúcs velük adása; sajátos szemfedő alkalmazása, lovas temetkezés, stb.
  26. Dienes 1974, 56.old
  27. A mű 1938-as állapotokat tükröz
  28. Gerevich Tibor: Magyarország román kori emlékei. Budapest, 1938, 95.old
  29. Kádár Zoltán: Az esztergomi oroszlános freskók eredetéről. Komárom megyei múzeumok közleményei 1 (1968) 133-154. old.
  30. Tukulti Ninurta asszír palotájának falfestménye a Kr. e. 13. századból. - Az örmény irepúni palota falfestménye, Kr. e 8. század. - A girszui fogadalmi tábla. Kr. e. 2430 körül. - Az Arslan Tas-i asszír istenábrázolás, Kr. e. 8. század. - Asszír pecsétlők, Kr. e. 9–8. század. - Az Alaca Höyük-i kőfaragványok, Kr. e. 1400 körül. - A bet seani asszír kőreliefek, Kr. e. 1400 körül. Lásd: Winfried Orthmann: Der Alte Orient. Propyläen Kunstgeschichte in achtzähn Bänden. Berlin, 1975, XVII.t. XLVI.t., 88. kép, 217. kép, 273. kép, 344. kép, 418. kép.
  31. Paolo Matthiae: Geschichte der Kunst im Alten Orient 1000-330 v. Ch. Die Großreiche der Assyrer, Neu Babylonier und Achämeniden. WBG, Darmstadt, 1999, 104., 254. old.
  32. Dercsényi Dezső: Esztergomi királyi palota (1975), 26.old
  33. Bakay Kornél: Az Árpádok országa. Budapest, 2002, 427-430. old.
  34. Barba Rafael Péter: A kutyához fűződő babonák, hiedelmek
  35. Kutya a néphitben
  36. "… megérdemelte, hogy emberek közönséges halálából kirekesztve, kutyához illő hirtelen halállal haljon meg, és mint valami kutya a kutyák sorsában részesüljön.” Ezért „kutyáknak lett eledele”, „…és eltávozván e világból az alvilág foglya lett…” De fia és szolgája sem kerülhették el sorsukat: „kutyák falták fel az utcán holttestüket csontjaikkal együtt”.
  37. László Gyula: Árpád népe. Helikon Kiadó, Budapest, 1988, 133. old

Források[szerkesztés]

További tudnivalók[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]