Lehel kürtje

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Lehel kürtje Lélnek (más írásmód szerint Lehelnek), Árpád nagyfejedelem leszármazottjának, a kalandozó magyar hadak egyik vezérének kürtje. Egy monda szerint Lehel vezér a Lech-mezőn vívott csatában fogságba esett, majd miután „Konrád császár” színe elé vezették, kürtjével azt úgy homlokon vágta, hogy meghalt. A jászberényi Jász Múzeumban őriznek egy elefántcsont kürtöt, melyet a hagyomány Lehel kürtjének tart.

Lehel kürtje a krónikákban[szerkesztés]

Lehel Kürtje
Lehel kürtje a Képes krónikában

Már Anonymus 1200 körül keletkezett Gestájában szó esik Lehel kürtjéről: Tas fia Lél megfújta a kürtjét, Bogát fia Bulcsú meg felemelte a zászlaját, s az első hadsorban indultak ütközetbe a görögök ellen.” (Salán vezér elindulása Árpád vezér ellen).[1] Lehel halálával kapcsolatban Anonymus annyit tud, hogy „Lél meg Bulcsú fogságba estek, s az Inn folyó mellett akasztófán végezték életüket.” (Lél és Bulcsú halála).[2]

A Kálti Márk, majd Thuróczi János krónikájában (14., 15. század) is megidézett Lehel-monda szerint viszont Lehel és Bulcsú elfogatása és kivégzése során fontos szerep jutott Lehel kürtjének: „A császár azt mondta nekik: »Válasszatok magatoknak halált, amilyent akartok!« Lehel így felelt: »Hozzátok ide kürtömet, amelybe előbb belefúvok, aztán felelek neked.« Odavitték a kürtöt, és a császárhoz közeledve, mikor nekikészült a kürtfúvásnak, erősen homlokon vágta a császárt, kit egy csapással megölt. S azt mondta neki: »Előttem fogsz menni, és szolgálni nekem a másvilágon.« Mert az a hite a szittyáknak, hogy akiket életökben megöltek, azok szolgálni tartoznak nekik a másvilágon. Haladéktalanul lefogták őket, és Regensburgban bitófán megfojtották.”

Kálti Márk Képes krónikájának egy iniciáléja Lehel vezér mondáját egy hosszú, egyenes, szűk menzúrájú, fémből vagy talán fából készült trombitafélével jeleníti meg.

A legenda igazságtartalmát már a 13. században Kézai Simon kétségbe vonta: „Némelyek ugyan mesésen azt állítják, hogy másként végezték őket ki, hogy a mint a császár elé voltak állítva, egyikök kürtjével a császárt agyon ütötte volna: de bizony e mese a hihetőséggel ellenkezik, s a ki illyest hisz, elméje gyenge voltát árulja el; mert a bünös személyeket kötött kézzel viszik a fejedelmek színe elé.”[3]

A magyar Lehel-mondában (hibásan) megjelölt „Konrád császár” alakja valószínűleg Konrád lotaringiai hercegre (922–955), I. Ottó német-római császár vejére utal, aki az augsburgi csatában a magyarok ellen harcolva veszítette életét.[4]

„Lehel kürtje” a Jász Múzeumban[szerkesztés]

„Lehel kürtje” a Jász Múzeumban
1776-os ábrázolás, rézkarc

„Lehel kürtje” néven őriznek Jászberényben, a Jász Múzeumban egy elefántcsont kürtöt. A hangszer feltehetően bizánci eredetű, a 1011. századból való, 43 cm hosszú, a peremén egy darabka hiányzik belőle.[5] Soha nem került földbe, mindig megbecsült kegytárgyként őrizték valahol, ezért az is elképzelhető, hogy valóban államalapítás-kori emlék.[6]

A jászberényi kürtöt először 1642-ben említik a város tulajdonaként, azelőtti múltja nem ismert. A 18. század végéig jászkürt volt a neve, Jászberényben a jászok főkapitányának jelvényeként és ivókürtként használták ünnepélyes alkalmakkor. A kürtöt akkor még nem kapcsolták össze Lehel vezérrel, sőt a melki benedekrendi apátságban őriztek „Lehel kürtje” gyanánt egy nagy ökörszarv-tülköt.[7]

A jászberényi kürtöt először Molnár Ferenc jász-kun kapitány azonosította Lehel kürtjeként 1788-ban megjelent füzetében,[8] ő állította, hogy a kürt akkor csorbulhatott ki, amikor a vezér agyonütötte vele „Konrád császárt”.[7] Décsy Antal szerint viszont a kürt valami moabita istenség áldozó edénye volt és Bizáncon át került Teodor császárné révén egy morvaországi keresztény templomba, onnan pedig a kunok dúlásakor Jászberénybe. Décsy moabita szertartásokat látott a kürt faragott képeiben is.

Azt a legendát, hogy a kürtöt csak Lehel tudta megszólítani, Káldy Gyula 1893-ban megcáfolta, mert hatalmas riadót fújt el rajta. A hangszert az 1950-es években Kádár Ferenc dévaványai pásztor is megszólaltatta, erről hangfelvétel is készült.[9]

A jászberényi kürt két felső sávjában szarvasvadászatot, oroszlánviadalt, kentaurok harcát és emberek párharcát bemutató jeleneteket faragott a művész. Az alsó két sávban a bizánci császári sas látható egy-egy griffel, valamint cirkuszi művészek, labdajátékosok és egy ülő hárfás a hangszerével.

A jászberényihez hasonló kürtöket feltehetően ivókürtnek is használták. A kürtök – a krónikák tanúsága szerint – a magyar nép legősibb eszközei közé tartoznak. A kürt nemcsak a magyaroknál, de más történelmi lovas népeknél is méltóságjelvény volt. Elsősorban szaruból, de nemritkán értékesebb anyagból, elefántcsontból is készítették és díszes faragványokkal ékesítették.[10] Európa különböző múzeumaiban a jászberényihez hasonló készítésű és származású kürt még 40 darab van,[5] ezeket olifantnak nevezik.

Állatszarvból készült bő menzúrájú, kürtszerű jelzőhangszerek használata a középkori Európában már a 6. századtól dokumentálható. Legkorábbi ábrázolása az aacheni dóm szószékének elefántcsont-faragványán tűnik fel, majd a 8. század közepéről való Canterburyi zsoltárkönyv is ábrázol ilyen hangszert. Ezek elefántcsontból készült értékesebb változatai, az olifantok javarészt Bizáncban készültek, de úgy tűnik, elsősorban nyugat-európai piacra. Egy elmélet szerint ezek a hangszerek Bizánc közvetítésével eredetileg Ázsiából származtak, de ezt semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.[11]

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. elu filius tosu tuba cecinit, et bulsuu filius bogar, eleuato uexillo in prima acie contra grecos pugnaturi uenire ceperunt. (Gesta hungarorum, De egressu salani ducis contra arpium ducem, magyarul)
  2. Sed tandem bauarorum et alemannorum nefandis fraudibus lelu et bulsuu capti sunt, et iuxta fluuium hin in patibulo suspensi occiduntur. (Gesta Hungarorum, De morte lelu et bulsuu), magyarul
  3. Kézai Simon mester Magyar Krónikája – A magyarok dolgairól a vezérek korában – Az ágostai veszedelemről
  4. Bokor József (szerk.). Konrád, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
  5. ^ a b Sárosi (1998.) 155. o.
  6. Bóna 118. oldal
  7. ^ a b Révai nagy lexikona – Lehel kürtje
  8. Molnár Ferenc: Jász-Berény várassában lévő Leel kürthének, vagy Jász-kürtnek esmérete
  9. Jászok Egyesülete – A Jászságért Alapítvány
  10. Sárosi (1998.) 122. o.
  11. John Henry van der Meer (1988.) 20. o.

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lehel kürtje témájú médiaállományokat.