László Gyula (történész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
László Gyula
(László Gyula)
Gyula László plaque Budapest05.jpg
Született 1910. március 14.
Kőhalom
Elhunyt 1998. június 17. (88 évesen)
Nagyvárad
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása
  • történész
  • régész
  • művész
Iskolái
Kitüntetései Széchenyi-díj
Nagy Lajos-díj
Sírhely Farkasréti temető (20/2-1-787)[1]
A Wikimédia Commons tartalmaz László Gyula témájú médiaállományokat.

László Gyula (Kőhalom, 1910. március 14.Nagyvárad, 1998. június 17.) Széchenyi-díjas magyar régész-történész, képzőművész, egyetemi tanár.

Életpályája[szerkesztés]

Elemi iskoláit Kőhalomban és Kolozsváron végezte, 1928-ban Budapesten érettségizett. A Magyar Képzőművészeti Főiskolai tanulmányait 1933-ban végezte el. Tanárai közt olyan neves művészek voltak, mint Rudnay Gyula, Réti István, Csók István, Glatz Oszkár, Lyka Károly. Művészettörténet, néprajz, magyar, földrajz, régészet szakot hallgatott. 1935-ben a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt dolgozott a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban, valamint a Magyar Nemzeti Múzeumban gyakornokként. Később a Múzeumi Központban előadó lett, majd a Nemzeti Múzeum középkori osztályának vezetője. Tanulmányúton Londonban, Rómában, Párizsban, és Firenzében járt. 1938-ban megkapta a Harriseion-ösztöndíjat, mintegy fél évig volt lehetősége Görögországban, a görög és a bizánci művészeteket tanulmányozni. 19401949 között Kolozsvárott volt egyetemi tanár. Székelyföldön népdalokat tanult, fejfákat, bútorokat rajzolt, festett. Ezenkívül kortársairól mintegy 600 portrét rajzolt és festett. Megtanulta a bronz-, kő-, és faszobrászatot, valamint a terrakotta- és éremkészítést is. Miután visszatért Budapestre, a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítások ügyeivel foglalkozott, 1957 és 1980 között a budapesti tudományegyetem tanára, tanszékvezetője volt. 1980-ban nyugdíjba vonult. Az 1960-as évek közepén dolgozta ki a kettős honfoglalás elméletét, majd a szvidéri-elméletként ismertté vált eredet-elméletet.

László Gyula és Erdély[szerkesztés]

László Gyula dombormű a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum falán

Erdélyben megjelent munkáiban Erdély településtörténetének a nyers táj átalakítására gyakorolt hatását vizsgálta; a bánsági Mokrin mellett feltárt avar sír leletanyagából a keleti lovasnépek ősvallásának eddig ismeretlen vonatkozásaira következtetett. Kolozsvárt folytatta a pogány magyarok 1914 előtt elkezdett Zápolya utcai sírkertjének feltárását, s ugyanebben az időben jelentette meg kötetét is A honfoglaló magyar nép élete címmel.

Különféle folyóiratokban megjelent számos tanulmánya az erdélyi népdalok, népszokások, mesék jelképeit magyarázza meg, bemutatja régi korok szerszámait és használati tárgyait, a lovasnépek hiedelemvilágát, s számos nemzeti kegytárgyról – Lehel kürtjétől s Szent István kardjától – a Petőfi-mondaképződésekig minden nosztalgia és múltba feledkezés nélkül helyreállítja a valóságos képet. Munkái művészkeze nyomán sajátos képszerűséget kapnak, így Hunor és Magyar nyomában c. írt és megrajzolt kiadványa valóságos népkönyvvé vált, akárcsak 50 rajz a honfoglalókról c. munkája.

Mint művészettörténész a Termés hasábjain közölt cikkeivel (1942-44) a fiatal művésznemzedék útját egyengette. Forradalmak az újkori művészetben c. munkája összefoglalta a nonfiguratív művészeti irányzatokat (1945). Ugyanekkor egy marosvásárhelyi képtárlaton az ismert erdélyi magyar művészekkel együtt felvonultatta a fiatalokat is, akiket külön kiállításokon mutatott be a Bolyai Tudományegyetemen s értékelt az Utunk hasábjain (1946-49). Az erdélyi tárgykörhöz Erdélyből való távozása után is hű maradt. Barcsay Jenő képei előtt (1966/5), Utolsó beszélgetés Nagy Alberttel (1972/8-9) és Baráti sorok Incze Jánosról (1974/2) c. tanulmányait a Korunk közölte. Előszavával jelent meg Nagy Imre Kétszáz rajz c. albuma (1973), amely szerint – jellegzetes párhuzamban – "még a mítoszteremtő Tamási Áron és a nyers valóság poétája, Nagy Imre is valóban egymás képére formálódnak". Egyébként nemcsak a zsögödi művész, hanem ő maga is rajzokban örökítette meg erdélyi író-kortársait. Művei közt egy Medgyessy-monográfia vagy Leonardo-, Michelangelo-, Raffaelo-, Botticelli-tanulmány is időtlen európai szépségek szerelméről vall.

Halála[szerkesztés]

Az 1990-es években gyakran járt Erdélyben, körutakat tett, körútjai során számos helyen tartott történelmi előadásokat, egyik 1998-as körútja alkalmából érte a halál Nagyváradon, éppen amikor már Sepsiszentgyörgyre indult volna újabb előadást tartani.[2]

Emlékezete[szerkesztés]

Művei[szerkesztés]

Emléktáblája egykori lakhelyén (Budapest, V. kerület, Alkotmány utca 20.). A bronz relief alkotója: Domonkos Béla
  • Kolozsvári Márton és György Szent-György szobrának lószerszámja. Kolozsvár, 1942
  • A honfoglaló magyarok művészete Erdélyben. Kolozsvár, 1943
  • A honfoglaló magyar nép élete. Kolozsvár, 1944
  • A népvándorlás lovasnépeinek ősvallása. Budapest, 1946
  • Lehel kürtje. Budapest, 1953
  • Études archéologiques sur l'histoire de la société des Avars, 1955
  • Őstörténetünk legkorábbi szakaszai. Budapest, 1961
  • Hunor és Magyar nyomában. Budapest, 1967
  • Az ősember művészete. Budapest, 1968
  • A népvándorláskor művészete Magyarországon. Budapest, 1970
  • A honfoglalókról. Diószegi Vilmos emlékének. Budapest, 1973
  • Vértesszőlőstől Pusztaszerig. Élet a Kárpát-medencében a magyar államalapításig. Budapest, 1974
  • A bócsai fejedelmi sír és a keceli kard. Cumania IV., 1976
  • Régészeti tanulmányok. Budapest, 1977
  • A nagyszentmiklósi kincs. (Társszerző.) Budapest, 1977
  • Művészetről, művészekről. Írások a képzőművészetről. Budapest, 1978
  • A „kettős honfoglalás”. Budapest, 1978
  • „Emlékezzünk régiekről”. A Kárpát-medence egykori népeinek története és a magyar honfoglalás. Budapest, 1979
  • Őstörténetünk. Egy régész gondolatai néppé válásunkról. Budapest, 1981
  • 50 rajz a honfoglalókról. Budapest, 1982
  • Számadás népünkről. Budapest, 1986
  • Árpád népe, monográfia. Budapest, 1988
  • Őseinkről. Budapest, 1990
  • Arckép és kézírás. 1–2. Köt. Veszprém, 1992
  • A Szent László-legenda középkori falképei. Budapest, 1993
  • A zuevói temető; előszó Fodor István; Magyar Nemzeti Múzeum, Bp., 1993
  • 1910-ben születtem... Egy a XX. századot végigélt magyar ember emlékezései; műmelléklet Kodolányi Sebestyén; Életünk Szerkesztősége–Magyar Írószövetség Nyugat-magyarországi Csoportja, Szombathely, 1995 (Életünk könyvek)
  • A honfoglaló magyarok. Budapest, 1996
  • Ex libris. Mesterségem: régész. Budapest, 1996
  • Góg és Magóg népe. A szerző válogatása életművéből; Trikolor–Intermix, Bp., 1996 (Örökségünk)
  • The Magyars. Their life and civilisation (A honfoglaló magyarok); angolra ford. Timothy Wilkinson; Corvina, Bp., 1996
  • Múltunkról utódainknak 1-2.; Püski, Bp., 1999
  • Erdősi Katalin–László Gyula: Amikor beáll a csend. Pesthidegkúti emlékkönyv; Pesthidegkút Alapítvány, Bp., 2000
  • Találkozásaim. Beszélgetések a kortársakkal; Szabad Tér, Bp., 2003
  • A "kettős honfoglalás"; 2. jav. kiad.; Helikon, Bp., 2004
  • Das awarenzeitliche Gräberfeld in Csákberény-Orondpuszta; szerk. Szentpéteri József, németre ford. Albrecht Friedrich; MNM–MTA BTK Régészeti Intézet, Bp., 2015 (Monumenta Avarorum archaeologica)

Díjak, elismerések[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. http://www.nemzetipanteon.hu/temetoi.html, 2019. július 23.
  2. Benkő Samu: Kőhalomtól Váradig. Búcsú László Gyulától. Szabadság (Kolozsvár), 1998. június 18. (Udvardy Frigyes adatbankja nyomán).
  3. László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület. [2011. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 12.)
  4. Rendezvények az MMA támogatásával: 2015. szeptember 20. – „Áldom a Teremtőt" I-II. Portréfilm László Gyuláról. mma.hu (a Magyar Művészeti Akadémia honlapja) (magyarul) (Hozzáférés: 2015. szept. 12.)
  5. A nagy finnugor háború Heti Válasz 2018. március 8.
  6. Híres unitáriusok. unitarius.org. (Hozzáférés: 2019. február 11.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó információk[szerkesztés]

  • Pesti János, Élet és Irodalom, 1980. június 19.
  • Kardos István, Élet és Tudomány, 1991. május 17.
  • Unitárius Élet, 1992. IX-X
  • Kézirat, 1994. szeptember 14.
  • Portréfilm, Duna Televízió, 1995. december 30.
  • Radics Géza: Eredetünk és őshazánk. Gondolatok és észrevételek László Gyula professzor a "kettős honfoglalás" elmélete körül; szerzői, Bp., 1993
  • László Gyula ajánló bibliográfia; összeáll. Urbán Péterné; Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, Miskolc, 1996
  • Tender meat under the saddle. Customs of eating, drinking and hospitality among conquering Hungarians and nomadic peoples. In memory of Gyula László (1910-1998); szerk. Laszlovszky József, angolra ford. Alice M. Choyke, Bartosiewicz László; Medium Aevum Quotidianum, Krems, 1998 (Studia archaeologica mediae recentisque aevorum Universitatis Scientiarum de Rolando Eötvös Nominatae)
  • László Gyula, 1910-1998. Emlékkönyv; szerk. Balassa Iván, László Emőke; Püski, Bp., 2001