Tamási Áron

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tamási Áron
Tamási Áron arcképe és aláírása 1935-ből
Tamási Áron arcképe és aláírása 1935-ből
Születési név Tamás János
Született 1897. szeptember 20.
Farkaslaka
Elhunyt 1966. május 26. (68 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Szülei Tamás Dénes, Fancsali Márta
Foglalkozása író
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tamási Áron témájú médiaállományokat.
Tamási Áron szülőháza
Életének utolsó két évtizedében a Németvölgyben, a XII. kerület Alkotás utca 51/b-ben -a nagy hírű budai gyár a MOM közvetlen szomszédságában- élt. Emléktábla a ház falán
Tamási Áron sírköve Farkaslakán

Tamási Áron (született: Tamás János, Farkaslaka, 1897. szeptember 20.Budapest, 1966. május 26.)[1] Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.

Élete[szerkesztés]

Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes, szegény székely földművescsalád gyermekeként született 1897. szeptember 20-án Farkaslakán. Apja Tamás Dénes, földműves, anyja Fancsali Márta. Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát.[2] 1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába. 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója (amit halála után róla neveznek majd el). 1916-ban behívták katonának. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron, majd 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került.

Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért 1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben, miután lediplomázott, a Kereskedelmi Akadémián tanult tovább, ahol 1922-ben szerzett diplomát. Nevét is ekkoriban változtatta meg Tamás Jánosról Tamási Áronra. Tanulmányai befejeztével banktisztviselőként helyezkedett el előbb Kolozsváron, majd Brassóban.

Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol volt alkalmi munkás, majd banktisztviselő is, noha írói karrierje épp ekkoriban kezdett beindulni, Szász Tamás, a pogány című novellájával ekkor nyerte meg a Keleti Újság novellapályázatát. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. A műre a romániai magyar és a magyarországi irodalom is azonnal felkapta a fejét. 1923-1925 között New Yorkban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Garyben és végül a nyugat-virginiai Welchben. Innét települt haza Kolozsvárra 1926 májusában, hogy aztán rövid időn belül szűkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle.

A két háború között gyors egymásutánban jelentek meg novelláskötetei, regényei is, közülük is az elsők között A szűzmáriás királyfi, amit javarészt még Amerikában írt, de csak hazatelepülése után fejezett be. Ezután jött a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolta meg, majd fő műve, az Ábel-trilógia. Előbb az Ábel a rengetegben, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában, melyek tartalmát javarészt saját életéből merítette.

1926-tól 1944-ig Kolozsvárott élt, ahol az Az Ujság és az Ellenzék munkatársa volt. 1926-ban feleségül vette Haliker Erzsébetet, gyermekük nem született. Az Erdélyi Helikon alapító tagja lett, 1933 májusától külön rovata volt a Brassói LapokbanTiszta beszéd” címmel. 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében. 1936-ban cikksorozatában (Cselekvő ifjúság) az „erdélyi gondolatot” igyekezett megújítani. 1937 októberében a népfrontos vásárhelyi találkozó elnöke volt. Ezen időszaka alatt többször is kitüntették a Baumgarten-díjjal (1929, 1930, 1933, 1943), valamint 1940-ben átvehette a Corvin-koszorút is.

1940-ben a második bécsi döntéssel Kolozsvár, illetve Tamási Áron szűkebb otthona is visszakerült Magyarországhoz, amitől kezdve az erdélyi mellett a magyarországi irodalmi életben is aktívan részt vett. 1942 novemberében felszólalt a lillafüredi írótalálkozón. 1943-tól 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. 1944-ben feleségével Budapestre költöztek, ahol Bajor Gizi házában vészelték át Budapest ostromát.

A második világháború után (melyben tartalékosként szolgált, ténylegesen azonban sohasem hívták be) Magyarországon maradt, az 1945-ös választások után pedig egyike lett annak a tíz (később tizenkét) kiemelkedő közéleti személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés külön törvény alapján meghívott képviselőnek a parlamentbe. A felkérést elfogadta, egyidejűleg a Nemzeti Parasztpárt színeiben a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja is lett. Képviselősége alatt kétszer is felajánlották neki a vallás- és közoktatásügyi tárcát, de mindkétszer elutasította azt. Mandátuma lejárta után, mivel a törvényt, ami alapján behívták, eltörölték és az 1947-es választásokon nem indult, politikai karrierje be is fejeződött. A Parasztpárton belül mindvégig Kovács Imre irányvonalával szimpatizált.

1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életből, egyúttal akadémiai levelező tagságától is megfosztották; ekkoriban leginkább jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. A Sztálin halála utáni enyhülés jegyében 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei, elbeszélései is, valamint kitüntették a Kossuth-díjjal is. 1956 szeptemberétől 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szövetségének társelnöke volt.

1956. október 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. Tamási fogalmazta a december 28-án, az írószövetség közgyűlésén felolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatát. 1963-tól az Országos Béketanács elnökségi tagja volt.

Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben; sírkövén ez a felirat olvasható:

„Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hűséges szolgája bomlott századának.”

A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Művei[szerkesztés]

  • Szász Tamás, a pogány – Kolozsvár, 1922 – novella
  • Ördögváltozás Csíkban - 1923 - novella
  • Lélekindulás – Kolozsvár, 1925 – elbeszélés
  • Szűzmáriás királyfi – 1928 – regény
  • Erdélyi csillagok (elbeszélés, 1929)
  • Címeresek – Kolozsvár, 1931 – regény
  • Helytelen világ – Kolozsvár, 1931 – elbeszélés
  • Ábel a rengetegben – Kolozsvár, 1932 – regény
  • Ábel az országban – Kolozsvár, 1934 – regény
  • Ábel Amerikában – Kolozsvár, 1934 – regény
  • Énekes madár – Budapest, 1934 – színmű (a kék madár vonulathoz kapcsolódik).
  • Rügyek és reménység – Budapest, 1935 – elbeszélés
  • Jégtörő Mátyás – Kolozsvár, 1936 – regény
  • Tündöklő Jeromos – Kolozsvár, 1936 – színmű
  • Ragyog egy csillag – Kolozsvár, 1937 – regény
  • Virágveszedelem – Budapest, 1938 – elbeszélés
  • Magyari rózsafa – Budapest, 1941 – regény
  • Vitéz lélek – Budapest, 1941 – színmű
A Vitéz lélek bemutatója a Nemzeti Színházban, 2013 őszén
  • Csalóka szivárvány – Budapest, 1942 – színmű
  • Összes novellái – Budapest, 1942 – novellák
  • Virrasztás – Budapest, 1943 – cikkek
  • A legényfa kivirágzik – Budapest, 1944 – elbeszélés
  • Hullámzó vőlegény – Budapest, 1947 – színmű
  • Zöld ág – Budapest, 1948 – regény
  • Bölcső és bagoly – Budapest, 1953 – regény
  • Hazai tükör – Budapest, 1953 – regény
  • Elvadult paradicsom – Budapest, 1958 – összegyűjtött novellák (1922-26)
  • Világ és holdvilág – Budapest, 1958 – összegyűjtött novellák (1936-57)
  • Hegyi patak – 1959, színmű
  • Szirom és Boly – Budapest, 1960 – regény
  • Játszi remény – Budapest, 1961 – elbeszélés
  • Akaratos népség – Budapest, 1962 – összegyűjtött színművek
  • Hétszínű virág – Budapest, 1963 – elbeszélés
  • Szívbéli barátok – regény
  • Harmat és vér - novella

Díjai[szerkesztés]

Emlékezete[szerkesztés]

Tamási Áron síremléke Farkaslakán
Szervátiusz Jenő és Tibor műve

Özvegye halála előtt Budapesten létrehozta a Tamási Áron Alapítványt, amelynek feladatává tette az író szellemi hagyatékának gondozását, annak anyagi vonatkozásaival együtt. Az Alapítvány elnöke haláláig Sütő András volt, tagjai Ablonczy László, Pálffy G. István, Tamás Menyhért és Ugrin Aranka.

Az Alapítvány az író szellemi hagyatékának kiadótulajdonosa. Erre vonatkozólag az 1960-as évek végi konfliktushelyzet feloldása után megállapodás született Tamási Áron testvéreivel és azok leszármazottaival, aminek eredményeképpen Romániában is elindulhatott az író műveinek kiadása.

Az Alapítvány létrehozott egy Tamási Áron Ösztöndíjat, amelyre a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tanárainak egy kijelölt csoportja évente tesz javaslatot, s annak kedvezményezettje, egyetemre kerülve, tanulmányi ideje alatt anyagi támogatásban részesül.

Az Alapítvány által meghirdetett pályázat nyomán – s támogatásával – jelent meg két Farkaslaka-monog­ráfia: Jakab Rozália: „Nálunk a harangszó elszáll a határig” (Kolozsvár, 1998, és azóta több kiadásban) és Jakab Csaba – Mihály János: Farkaslaka monográfiája (Kolozsvár, 1999).

Az Alapítvány anyagilag támogatja a farkaslaki Tamási Áron Szülőházat, Tamási Áron farkaslaki sírjának gondozását, munkáinak kiadását, s közreműködött a farkaslaki Ágnes néni háza megvételében is.

Az emlékezetápolás legfőbb helyszíne a Tamási Áron Szülőház a Nagy utca 237. sz. alatti házban, amelyben öccse és édesanyja lakott. Ezt 1972-ben, majd 2002-ben renoválták és egyik szobáját az író életére vonatkozó relikviákkal rendezték be. Az ünnepélyes felavatásra 1972. szeptember 24-én került sor, az író születésének 75. évfordulóján. Ugyanekkor avatták fel a falu temetőjének erre a célra kialakított s később parkosított, majd a főút felől székely kapuval ellátott részében a Tamási Áron sírkertet, közelében a Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor faragta emlékművel, a „tonnás hegyibeszéd”-del, ahogy Sütő András nevezte. Az emlékmű hatalmas hargitai kőtömbjét – amelynek megszerzésében Bakk Elek székelyudvarhelyi kórházi igazgató-főorvosnak és feleségének voltak kiváló érdemei – a Tamási-novellák domborított faragású alakjai borítják.

A farkaslaki iskola ma Tamási Áron nevét viseli, előkertjében az író 1997-ben felavatott mellszobrával (Sántha Csaba szovátai művész alkotása).

A faluban 1990-ben Tamási Áron Egyesület alakult, amely szerepet játszik az író emlékeinek helyi ápolásában, évfordulós ünnepségek megszervezésében. Elnöke Blága Anikó tanárnő.

A Szülőház eleinte a csíkszeredai megyei múzeum részlegeként működött, gondozója az író öccse, a Vadon nőtt gyöngyvirág c. önéletírása révén akkor már ismert Tamási Gáspár lett, majd halála után Erzsi húga (Sipos Ferencné), utóbb, Erzsi néni halála után az ő fia, Sipos Mátyás. Az 1990-es években a Szülőház feletti felügyeletet átvette a székely­udvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, ill. a Farkaslaki Önkormányzat. Berendezését az egykori szülőház bútoraiból állították össze, őrzik az író bölcsőjét, diákkori ágyát, van ott továbbá egy asztal, festett láda, falitéka, katonaláda, fogas, petróleumlámpa, csikókályha. Tamási Gáspár halála után az egész ház emlékmúzeummá alakult: a régi berendezés a hátsó szobában maradt, az első szoba az 1990-es években, a Petőfi Irodalmi Múzeum segítségével, az író életét és munkásságát bemutató kiállítással bővült. A tárlókban Tamási Áron műveinek különböző kiadásai, román, angol, lengyel, cseh, szerb, szlovén nyelven fordításban megjelent kötetek, róla megjelent könyvek példányai, a falakon életét bemutató fotók, írásos dokumentumok. A Szülőházban őrzik az Ősvigasztalás kéziratát, az író családi vonatkozású leveleit, színházi műsorfüzeteket, a gyászjelentéseket. A relikviákat az író testvérei: Tamási Gáspár, Fancsaliné Tamási Ágnes, Lepedusné Tamási Anna és Siposné Tamási Erzsébet ajándékozták az emlékháznak. Az özvegy, Ágota asszony albumba foglalta az író életpályáját végigkísérő fotókat, ezt az albumot szintén a Szülőház őrzi. A falakon Tamási Áronról készített rajzok, festmények (Nagy Imre, Cseh Gusztáv, Medve Sándor munkái).

Tamási Áron hazalátogatva többnyire nővérénél, Fancsaliné Tamási Ágnesnél szállt meg. Mivel Fancsa­liéknak nem volt gyermekük, itt talált az alkotómunkához megfelelő nyugalmat, itt született a Szülőföldem s később néhány novella, színdarab, jelenet. Ágnes néni háza halála után eladóvá vált és Tamási Áron özvegye kezdeményezésére és anyagi hozzájárulásával az EMKE és az 1990-ben Farkaslakán alakult Tamási Áron Egyesület megvásárolta.

Származása[szerkesztés]

Tamási Áron családfája[3]
Tamási Áron, eredetileg Tamás János
(Farkaslaka, 1897. szept. 19. –
Budapest, 1966. máj. 26.
író, róm. kath.
Apja:
Tamás Dénes
(Farkaslaka, 1866. dec. 11.–
 ?)
földműves, róm. kath.
Apai nagyapja:
Tamás Márton
róm. kath.
Apai nagyapai dédapja:
Tamás Péter
Apai nagyapai dédanyja:
n. a.
Apai nagyanyja:
Nagy Sára
róm. kath.
Apai nagyanyai dédapja:
n. a.
Apai nagyanyai dédanyja:
n. a.
Anyja:
Fancsali Márta
róm. kath.
Anyai nagyapja:
Fancsali Mózes
róm. kath.
Anyai nagyapai dédapja:
n. a.
Anyai nagyapai dédanyja:
n. a.
Anyai nagyanyja:
Pakot Julianna
róm. kath.
Anyai nagyanyai dédapja:
n. a.
Anyai nagyanyai dédanyja:
n. a.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Halálesete bejegyezve a Budapest XII. ker. állami halotti akv. 1003/1966. folyószáma alatt.
  2. Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1983, 15-16. oldal
  3. Tamási Áron tintával, sajátkezűleg kitöltött, aláírt, nem zsidó származását igazoló "Személyi lap"-ja

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]