Országgyűlés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az Országgyűlés ülése 2016-ban

Az Országgyűlés Magyarország parlamentje, legfőbb hatalmi és törvényhozó szerve, a népszuverenitás letéteményese. Budapesten, az Országházban ülésezik.

Magyar országgyűlések története[szerkesztés]

A magyar országgyűlést a romantikus történettudomány – Anonymus leírása[1] – alapján a honfoglaló magyarok népgyűlésére vezette vissza. Ezt írott források nem támasztják alá, ha a törzsi időszakban lehetett is hasonló gyűlés, folytonossága megkérdőjelezhető.[2][3] A modern történettudomány szerint a magyar országgyűlés intézménye fokozatosan alakult ki az érett feudalizmus idején, elődei a királyi tanács, az egyházi zsinatok, a székesfehérvári törvénylátó napok és a szerviensek gyűlései voltak.[2] A 13. századtól a törvényhozás a király és az országgyűlés közös joga volt, ami később a kialakuló rendi társadalom alkotmányának egyik alapelvét alkotta. Az Árpád-ház kihalása után a királyt több esetben az országgyűlés választotta (szabad királyválasztás joga).

Az országgyűléseket az uralkodó hívhatta össze, aki megnyitó beszédében, illetve leiratokban körvonalazhatta kívánságait. Ekkoriban az országgyűléseket legtöbbször Székesfehérvárott és Pest mellett, a Rákos-mezőn tartották.

Az országgyűlést kezdetben a főurak és az egyház vezetői alkották, majd az ún. rendi országgyűlésben a főurak és egyházi vezetők mellett a magyar nemesség és a szabad királyi városok képviselői is helyet kaptak.

Az országgyűlési küldöttek választása a 13. századtól kialakuló nemesi vármegyékben (a nemesség megyei önkormányzati intézménye) zajló megyei küldöttválasztások útján történt.

Rendi országgyűlések (1400-as évek végétől 1848-ig)[szerkesztés]

Magyarországon a 15. század végére 3 rend (nemesség, papság, polgárság) jött létre. A nemesség továbbrétegződésével a 16. századra 4 rend (főnemesség, köznemesség, papság, polgárság) különült el, és e rendek országgyűlési jogai 1848-ig fennmaradtak[3]. A rendi állam törvényhozása a rendi (ország)gyűlés volt, amit az uralkodó hívott össze, és jogában állt feloszlatni is. Ő terjesztette be és szentesítette a törvényeket, azokat azonban már a rendek vitatták meg. A rendi országgyűlés nem jelentett minden évben, folyamatosan ülésező intézményt. Az uralkodók politikai helyzettől, érdekeiktől, a rendek nyomásától függően hívtak vagy nem hívtak össze országgyűlést, sokszor évekig nem volt országgyűlés. A magyar rendi országgyűléseken a rendek közül a nemesség jutott döntő szerephez, a papság és főként a polgárság szerepe inkább kiegészítő volt.[3]

Egytáblás rendi országgyűlések (1400-as évek végétől 1608-ig)[szerkesztés]

A magyar országgyűlés tagjai a 15. századig együttesen, „egy táblán” (jelentése „egy asztalnál”) folytatták tanácskozásaikat. Később az egységes nemességen belül a főnemesség (főrendi nemesség; hercegek, grófok) és a köznemesség fokozatosan elkülönült, a köznemesség saját követküldési jogot szerzett. Az Országgyűlések idején ülésező Királyi Tanács tevékenysége már ekkor körvonalazta a 17. századtól állandósuló felsőtáblát: a két tanácskozás a gyakorlatban egyre inkább mint az országgyűlés két táblája működtek. E tárgyalásokat hely szerint is külön folytatták. 1526-ban a székesfehérvári országgyűlést a rendek a szabad ég alatt, a főurak a prépostsági épületben, az 1559-es és az 1565-ös pesti országgyűlésen az alsótábla ülését a ferencesek kolostorában, a felsőtábláét a prímásnál tartották. 1608-ban az országgyűlést hivatalosan is „két táblára” osztották, ekkor vált kétkamarássá a rendi országgyűlés.

Buda 1541-es török elfoglalása, az ország három részre szakadása után a Habsburg uralom alatti királyi Magyarország országgyűléseit legtöbbször Pozsonyba (alkalmanként Sopronba) hívták össze.

Az Erdélyi Fejedelemségben, majd a 18. századtól a Habsburgok által külön kormányzott Erdélyben külön erdélyi országgyűléseket tartottak.

A török hódoltság alatti területen a Török Birodalom által kialakított rendszerben folyt az ország kormányzása.

Kéttáblás rendi országgyűlések (1608–1848)[szerkesztés]

1608-ban törvénybe iktatták a királyi Magyarország országgyűlésében a kétkamarás országgyűlést, kettéválasztva egymástól a főtáblát és az alsó táblát (a követek tábláját). A főtábla (főrendi tábla, felsőtábla, mai szóval felsőház) tagjai a főnemesek és főpapok (érsekek és püspökök) voltak, születésüknél illetve hivataluknál fogva. Az alsótábla (kamara, képviselőház) ülésein a köznemesi, papi és polgári rend képviselői üléseztek: a nemesi vármegye választott képviselői, a szabad királyi városok küldöttei és a káptalanok képviselői.

Az alsótábla választott küldötteire a teljes választókorú népesség mintegy 10%-a szavazhatott (5% megyei nemesség, 5% szabad királyi városok lakói). A nemesi küldöttek (1 követ/vármegye) megválasztására a megyei küldöttválasztásokon, hosszas, zajos kortes hadjárat után a vármegyeházán került sor.

Az országgyűlés a 17–18. században mintegy 500 főből állt.[1]

Az első népképviseleti országgyűléstől (1848) napjainkig[szerkesztés]

Az 1848-as, első népképviseleti országgyűlés megnyitása a pesti Redout koncerttermében (Pesti Vígadó elődje, 1849. májusában az osztrákok szétlőtték)

A rendi országgyűlést 1848-ban váltotta fel a népképviseleten alapuló országgyűlés. Egyéni, egyfordulós, relatív többségi választási rendszerben a 20. évüket betöltött és a vagyoni cenzusnak megfelelő magyar férfiaknak volt választójoguk. A választhatóság korhatára 24 év, feltétele a magyar állampolgárság és a magyar nyelv ismerete volt.

Az 1867. évi kiegyezés után két kamarából, a Főrendiházból és a Képviselőházból állt. 1885-től a protestáns egyházak egyes vezetői is hivatalból tagjai lettek a Főrendiháznak.

Az Országgyűlés az őszirózsás forradalom után, a Károlyi Mihály-kormány hivatali ideje alatt (1918–1919) nem működött (nem ült össze), feladatai a Magyar Nemzeti Tanács látta el. Károlyi bukásával és a Forradalmi Kormányzótanács hatalomra kerülésével az Országgyűlés egy helyi tanácsi választásokat (1919 április 7-8. körül) követően Tanácsok Országos Gyűlése néven működött (tagjait a városi és megyei tanácsok, valamint a szakszervezetek delegálták, tehát nem közvetlen választással jutottak be) de a körülmények miatt csak egyszer ülhetett össze (1919. június 14–23.), mielőtt a teljes Tanácsköztársaságot megbuktatták.

1918-tól 1927-ig az országgyűlés egykamarás volt, Nemzetgyűlés néven. Ekkor ismét visszaállították a kétkamarás működést azzal a különbséggel, hogy a Főrendiház neve Felsőházra változott, és tagjai nem csupán főrendek és főpapok voltak, hanem több köztestület (a Magyar Tudományos Akadémia, egyetemek stb.) is választhattak főrendiházi tagokat.

1944 decembere és 1945 ősze között Ideiglenes Nemzetgyűlés működött. Az Országgyűlés 1945 őszén ült össze ismét, azóta egykamarás. (Az 1945 óta működő intézményt nagy kezdőbetűvel írjuk, így különböztetve meg a történelmi országgyűlésektől.)

Az 1949. évi alkotmány létrehozta a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsát, amely az országgyűlést széles hatáskörben helyettesítette. Ezután az Országgyűlés szerepe 1987-ig háttérbe szorult, lényegében formálissá vált, évente mindössze négy, egyenként párnapos ülésszakot tartott.

1990 óta évente két, több hónapon át tartó ülésszakban működik.

A választójog története[szerkesztés]

Az országgyűlés tagjait a középkorban a lakosság mintegy 10%-át[4] adó rendek (nemesség, papság, kisebb részben a polgárság) választotta. 1848 - az első „népképviseleti” országgyűlés bevezetése - óta a népesség egy szélesebb, de meghatározott köre választotta (nem volt választójoguk a nőknek, a férfiaké pedig vagyoni vagy képzettségbeli feltételekhez volt kötve). A választójog az ezt követő száz évben fokozatosan (néha visszaesésekkel) bővült. 1945 óta minden 18. évét betöltött magyar állampolgárnak, akit a bíróság nem tiltott el a politikai jogok gyakorlásától és nem áll gyámság alatt, választójoga van és országgyűlési képviselővé választható. (A hatályos választójogi törvény egyéb feltételeket, például magyarországi állandó lakhelyet is előír.)

Történelmi országgyűlések[szerkesztés]

A fontosabb magyarországi és erdélyi országgyűlések és határozataik:

A magyar országgyűlések helyszínei[szerkesztés]

1802-1848 között a rendi országgyűlés alsó tábla üléseinek helye Pozsonyban (akkori Magyar Királyi Kamara épülete, ma a Pozsonyi Egyetem Könyvtára)

1526-ban a székesfehérvári országgyűlést a rendek a szabad ég alatt, a főurak a prépostsági épületben, az 1559-es és az 1565-ös pesti országgyűlésen az alsótábla ülését a ferencesek kolostorában, a felsőtábláét a prímásnál tartották. 1541-ben a török elfoglalta Budát, az ország három részre szakadása időszakában a Habsburgok kormányozta királyi Magyarország legfontosabb hivatalait Pozsonyba költöztették, így az országgyűléseket is általában Pozsonyba, esetleg Sopronba hívták össze.

1832–36, pozsonyi országgyűlés alsóházi ülése (akkori Magyar Királyi Kamara épülete, ma a Pozsonyi Egyetem Könyvtára)

A reformkori (kétkamarás) országgyűléseket Pozsonyban tartották: a felsőtábla általában a Prímási palota Tükörtermében ülésezett, az alsótábla (1802-1848 között) a pozsonyi Magyar Királyi Kamara palotájában[5][6] (ma a pozsonyi egyetem Egyetemi Könyvtára) zajlottak. Utóbbi épületben folytak a reformkor jelentős vitái a magyar gazdasági és kulturális függetlenségről, jobbágyrendszer eltörléséről, hangzottak el Széchenyi, Wesselényi, Kölcsey, Deák, Kossuth fontos beszédei.

1848. július 5-én, az 1848-as szabadságharc alatt, az első népképviseleti országgyűlést Pesten, a Redout koncerttermében (a mai Pesti Vígadó helyén) tartották. Itt kért a július 11-ei ülésen Kossuth 200 000 főnyi katonát és ehhez szükséges „pénzerőt”, melyet egyhangúlag megadtak. A Budai vár ostroma alatt a védő osztrákok az épületet büntetésből szétlőtték.

1865-től 1902-ig a Képviselőház (alsóház), ma a Budapesti Olasz Kultúrintézet épülete a budapesti Bródy Sándor utcában

1865-től 1902-ig az alsóházi ülések, a Magyar Országgyűlés Képviselőháza[7], a pesti palotanegyedben található palota („régi” vagy „ideiglenes” képviselőház, mai Bródy Sándor u. 8., Budapesti Olasz Kulturális Intézet, az épület látható a húszezer forintos bankjegyeken) nagytermében zajlottak. Az Ybl Miklós által tervezett, 1865-ben átadott palotaépületet ideiglenes képviselőháznak szánták, az 1830-as évektől fölmerült egy reprezentatív Országház felépítésének gondolata.

1902-től került az újonnan átadott Országház épületébe költözött a magyar országgyűlés, és a mai napig itt tartja üléseit.

A modern parlament[szerkesztés]

A magyar parlament épülete (Országház)

A négy évre választott egykamarás Országgyűlés 386 tagból állt, amely szám a jogszabályi változások miatt 199 főre csökkent 2014-től.[8]

Az Országgyűlés alkotja a törvényeket, valamint országgyűlési határozatot hozhat. Megválasztja saját tisztségviselőit, a Köztársaság elnökét, a miniszterelnököt, az ombudsmanokat, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a legfőbb ügyészt, az Állami Számvevőszék elnökét.

Az Országgyűlés alakuló ülése[szerkesztés]

A belső szervezet kiépítése a megalakulással kezdődik. Az Országgyűlés alakuló ülését a választásokat követő egy hónapon belül az államfő hívja össze és nyitja meg. A tisztségviselők megválasztásáig az alakuló ülést régi parlamenti szokás szerint a korban legidősebb képviselő mint korelnök vezeti (1990-ben Kéri Kálmán (MDF), 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben Varga László (KDNP, illetve Fidesz), 2006-ban és 2010-ben Horváth János (Fidesz), 2014-ben pedig Turi-Kovács Béla) a jegyzői teendőket a négy legfiatalabb képviselő mint korjegyző látja el.

Az Országház ülésterme

Az alakuló ülés lényegében három feladatot teljesít:

  • igazolja a képviselői mandátumokat,
  • létrehozza a parlament belső szervezetét (megválasztja tisztségviselőit és megalakítja az állandó bizottságokat),
  • megválasztja a miniszterelnököt és elfogadja a kormány programját (egy szavazással).

Tisztségviselők[szerkesztés]

Az Országgyűlés tisztségviselői az elnök, az alelnökök és a jegyzők. Az elnöki és az alelnöki tisztség minden más munkaviszonnyal összeférhetetlen, e tisztségviselők más kereső foglalkozást nem folytathatnak és díjazást egyéb tevékenységükért (a szerzői jogi védelem alá eső tevékenységet leszámítva) nem fogadhatnak el.

Az Országgyűlés elnöke[szerkesztés]

Az Országgyűlés elnökének közjogi pozíciója közel áll az államfőéhez. A köztársasági elnöki jogkört az Országgyűlés elnöke gyakorolja az államfői megbízatás idő előtti megszűnése vagy az államfő akadályoztatása esetén. Az ideiglenes államfői jogkör korlátozott, nem illeti meg például a vétójog, illetve a feloszlatás joga. A „helyettesítés” idején az Országgyűlés elnöke képviselői jogait nem gyakorolhatja. A Magyar Köztársaságban 1989. október 23. és 1990. augusztus 3. között a Parlament elnöke mint ideiglenes köztársasági elnök gyakorolta az államfői jogokat.

Az elnök védi az Országgyűlés jogait, őrködik a Ház méltósága és tekintélye felett, ügyel a házszabályok helyes alkalmazására, szervezi az Országgyűlés belső életét.

Az elnöknek az Országgyűléssel mint munkaszervvel kapcsolatos további feladatai:

  • koordinálja a bizottságok tevékenységét (intézményes formája a Bizottsági elnöki értekezlet);
  • kapcsolatot tart a frakciókkal (intézményes formája a Házbizottság);
  • meghatározza az Országgyűlés hivatali szervének ügyrendjét, kinevezi vezetőit;
  • felelős az Országgyűlés költségvetésének összeállításáért és végrehajtásáért.
A magyar Országgyűlés elnökei 1989. október 23. óta:
Név Hivatal kezdete Hivatal vége
Szűrös Mátyás 1989. október 23. 1990. május 1.
Göncz Árpád 1990. május 2. 1990. augusztus 2.
Szabad György 1990. augusztus 3. 1994. június 27.
Gál Zoltán 1994. június 28. 1998. június 17.
Áder János 1998. június 18. 2002. május 14.
Szili Katalin[9] 2002. május 15. 2009. szeptember 14.
Katona Béla[10] 2009. szeptember 14. 2010. május 14.
Schmitt Pál 2010. május 14. 2010. augusztus 6.
Kövér László[11] 2010. augusztus 6. Hivatalban

Alelnökök[szerkesztés]

Az elnököt akadályoztatása esetén vagy megbízásából az egyik alelnök helyettesíti. A parlamenti mindennapokban s főként az ülésvezetési jogkörben az elnök és az alelnökök racionális munkamegosztásban dolgoznak. A helyettesítő alelnök jogai és kötelezettségei azonosak az elnökével.

Az Országgyűlés jegyzői[szerkesztés]

A jegyzők az elnök általános segítői, „őrszemei” s mindenekelőtt a tanácskozások vezetésében segítenek. A jegyzők ügyrendekben nem rögzített, mégis létező feladata az ülésteremben zajló események folyamatos figyelemmel kísérése, jelzése az elnöknek.

Az elnöki emelvényen lévő jobb és bal oldali jegyzői széken a kialakult parlamenti gyakorlat szerint egy kormánypárti és egy ellenzéki soros jegyző foglal helyet. A jegyzők az elnök által megállapított sorrendben váltják egymást. A jegyzők olvassák fel az országgyűlési iratokat, előolvassák az esküszöveget, összeszámolják a szavazatokat, szerkesztik és hitelesítik az Országgyűlés jegyzőkönyveit. A jegyzők a hozzászólási íven a jelentkezés sorrendjében feljegyzik a szólni kívánó képviselők nevét. Titkos szavazás esetén a jegyzők szavazatszámláló bizottságként járnak el, a bizottság elnöke a parlamenti szokásjog szerint a legidősebb jegyző.

A jegyzők az Országgyűlés hiteles helyei: a napirendnél közreműködő két soros jegyző hitelesíti aláírásával az Országgyűlés határozatait kihirdetésük előtt. A soros jegyzők hitelesítik az Országgyűlés jegyzőkönyveit is.

Az Országgyűlés tanácskozásairól az Országgyűlési Napló számára vezetett szó szerinti jegyzőkönyvben az ülésen elhangzott minden nyilatkozatot, felszólalást és közbeszólást rögzíteni kell. Az Országgyűlési Naplók a magyar történelem és a történetírás rendkívül fontos dokumentumai. Az Országgyűlési Naplók a zárt ülések jegyzőkönyveinek kivételével nyilvánosak, minden állampolgár számára hozzáférhetők.

Házbizottság[szerkesztés]

A legtöbb parlament testületként is intézményesíti a tisztikart, ismeri az elnökség intézményét, s nem ritkán hatáskörrel is felruházza. A magyar Országgyűlés Házbizottságot hozott létre, amelynek tagjai a házelnök, az alelnökök és a frakcióvezetők.

Szavazati joggal csak a frakcióvezetők – akadályoztatásuk esetén megbízottjuk – rendelkeznek. A Házbizottság állásfoglalásait a politikai megegyezés érdekében, fő szabály szerint egyhangúlag hozza meg. Egyhangú döntés hiányában vagy a parlament, vagy a házelnök dönt.

Források[szerkesztés]

  • Jónás Károly–Villám Judit: A Magyar Országgyűlés elnökei 1848–2002. Argumentum Kiadó 2002. ISBN 963 446 225 1

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. [null Anonymus Gesta Hungaroruma], MEK [1]
  2. ^ a b Magyar alkotmánytörténet|Digitális Tankönyvtár (hu-HU nyelven). www.tankonyvtar.hu. (Hozzáférés: 2016. szeptember 5.)
  3. Eckhart Ferenc szerint: „A germán gyűlések mintájára régebben nálunk is feltételezték már a honfoglalás korában a nemzetgyűlést, aminek azonban semmi bizonyítéka. A pusztaszeri gyűlés Anonymus kitalálása.” Mezey Barna: Magyar alkotmánytörténet (2003) Osiris Kiadó
  4. 5% nemesség, 5% szabad királyi városok polgársága; Magyarország története, televíziós sorozat, 24. rész. MTV, 2009 [2]
  5. Az egykori Magyar Királyi Kamara palotája 1753-1756 között épült. A mohácsi csata után a törökök elfoglalták Budát, I. Ferdinánd magyar király úgy döntött, hogy a magasabb hivatalokat biztonságosabb helyre, Pozsonyba költözteti. Így került ide a Magyar Királyi Kamara. 1802 és 1848 között itt ülésezett a magyar országgyűlés alsóháza. 1953-tól az Egyetemi Könyvtár székhelye. Nem látogatható. Panoramio - Photo of Bratislava (Pozsony), Slovakia – Egyetemi Könyvtár (Univerzitná Knižnica - University Library). www.panoramio.com. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  6. elismondom.worldpress.com [3]
  7. Századfordulós Építészet Budapesten: Régi Képviselőház (Olasz Kultúrintézet) Budapest, Bródy Sándor utca 8. 1865-186. szazadfordulosbudapest.blogspot.hu. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  8. 2011. évi CCIII. törvény
  9. Dr. Szili Katalin (magyar nyelven). Országgyűlés. (Hozzáférés: 2009. szeptember 29.)
  10. Dr. Katona Béla (magyar nyelven). Országgyűlés. (Hozzáférés: 2009. szeptember 29.)
  11. Az Országgyűlés 60/2010. (VII. 23.) OGY határozata. In.: Magyar Közlöny. 2010. évi 123. sz., 22191. p.

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]