Nemzetgyűlés (Franciaország)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Nemzetgyűlés (franciául Assemblée nationale) a kétkamarás francia parlament alsóháza az Ötödik Köztársaságban. A felsőház a Szenátus ("Sénat"). A Nemzetgyűlés tagjai a küldöttek (députés).

A Nemzetgyűlésnek 577 küldött a tagja, akiket kétfordulós rendszerben, egyéni választókerületekben választanak a szavazásra jogosultak, öt évre. A parlamenti többséghez így 289 mandátum kell. A Nemzetgyűlés élén elnök áll (jelenleg Claude Bartolone). Az elnököt általában a legtöbb mandátummal rendelkező párt adja, alelnökeit pedig a többi párt.

A köztársasági elnök joga, hogy az ötéves ciklus lejárta előtt is feloszlathatja a Nemzetgyűlést, kivéve, ha az ezt megelőző 12 hónapban egyszer már feloszlatta. A 2000-es francia alkotmány-népszavazás a feloszlatás esélyét jelentősen csökkentette, mivel a köztársasági elnök mandátuma hét évről öt évre rövidült. Így saját megválasztása után két hónappal az elnök már nagy eséllyel többséggel rendelkezik a Nemzetgyűlésben, és így kevés oka lehet feloszlatni a házat.

A francia forradalom nemzetgyűlése idején alakult ki az a szokás, hogy a "baloldali" pártok az elnök szemszögéből a bal oldalon, a jobboldaliak pedig a jobb oldalon foglalnak helyet a házban.

A Nemzetgyűlés hivatalos ülésterme a Bourbon-palotában van a Szajna partján (é. sz. 48,861899°, k. h. 2,318605°). A ház a környező épületeket is használja, köztük a rue de l'Universitén az Immeuble Chaban-Delmas-t. A Nemzetgyűlést a köztársasági gárda védi.

Frakciót legalább 15 küldött alakíthat a Nemzetgyűlésben.

Viszonya a végrehajtó hatalomhoz[szerkesztés]

Jacques Chaban-Delmas háromszor volt a Nemzetgyűlés elnöke 1958 és 1988 között.

Az Ötödik Köztársaság alkotmánya jelentősen bővítette a végrehajtó hatalom jogköreit a parlament rovására a Harmadik és a Negyedik Köztársasághoz képest.[1]

A köztársasági elnök feloszlathatja a Nemzetgyűlést és új választásokat írhat ki. Ezt a lehetőséget azért nyitották meg, hogy így feloldhatók legyenek az olyan patthelyzetek, amikor a Nemzetgyűlés képtelen világos politikai irányt szabni. Ezzel a joggal ritkán élnek. Utoljára Jacques Chirac oszlatta fel a Nemzetgyűlést 1997-ben, Alain Juppé miniszterelnök népszerűségének zuhanását követően. A lépés azonban balsikerűnek bizonyult, mivel az újonnan megválasztott törvényhozásban többségre jutott Chirac ellenzéke.

A Nemzetgyűlés menesztheti a kormányt (vagyis a minisztereket és a miniszterelnököt), mégpedig bizalmatlansági indítvány (motion de censure) megszavazásával. Ezt elkerülendő, a miniszterelnök és a miniszterek általában a domináns pártból, vagy egy többséggel rendelkező koalícióból kerülnek ki. Annak a helyzetnek a neve, amikor a köztársasági elnök és a kormány ellenkező pártszínezetű, kohabitációnak nevezik. Ilyen helyzet eddig háromszor állt elő: kétszer Mitterand és egyszer Chirac alatt. Kialakulásának az esélyét jelentősen csökkenti, hogy ma már egyenlő hosszúságú a Nemzetgyűlés és az elnök mandátuma.

Bár az ellenzék gyakran nyújt be bizalmatlansági indítványt kormánykritika gyanánt, ez pusztán szimbolikus. A pártfegyelem biztosítja, hogy a Nemzetgyűlés szinte soha nem buktat kormányt.[2] Az Ötödik Köztársaság kezdete óta egyetlen sikeres motion de censurevolt: 1962-ben a Nemzetgyűlés megbuktatta a kormányt, tiltakozásul a Charles de Gaulle támogatta népszavazás ellen, amely a köztársasági elnök közvetlen választását írta elő. Korábban az elnököt egy elektori testület választotta. De Gaulle a bizalmatlansági indítvány sikere után napokon belül feloszlatta a Nemzetgyűlést.[3]

Korábban a Nemzetgyűlés napirendjének prioritásait a kormány határozta meg, kivéve havonta egyetlen napot. A napirendet így gyakorlatilag szinte teljesen a végrehajtó hatalom alakította ki és a törvényjavaslatoknak általában csak akkor volt esélye a sikerre, ha a végrehajtó hatalom támogatta őket. A szabályokon 2008 július 23-án módosítottak. Az alkotmánymódosítás értelmében a kormány egy hónapban két hétre jelölheti ki a prioritásokat. Egy hetet szentelnek a Nemzetgyűlés "ellenőrző" funkciójának. (Ez főleg a kormányhoz intézett kérdéseket jelent.) A negyedik hétre maga a Nemzetgyűlés határozza meg a prioritásokat. Havonta egy napot kap a "kisebbség" (olyan kormányt támogató csoport, amely nem a legnagyobb csoport), illetve az "ellenzék" (olyan csoport, amely hivatalosan kijelentette, hogy nem támogatja a kormányt).

A nemzetgyűlési delegáltak írásbeli vagy szóbeli kérdést intézhetnek a kormányhoz. Szerda délután 3-kor szokott kezdődni a "kérdések a kormányhoz" című napirendi pont, és ezt élőben közvetíti a televízió. Mint másutt is, például Nagy-Britanniában vagy Magyarországon, ez többnyire a nézőknek szóló show, amelyben a többséghez tartozók a kormánynak hízelgő kérdéseket tesznek fel, az ellenzékiek meg megpróbálják zavarba hozni a kormányt.[4]

Nemzetgyűlési választások[szerkesztés]

A Bourbon-palota, ahol a Nemzetgyűlés ülésezik.

1988 óta 577 képviselőt, vagy a franciák használta néven küldöttet választanak a Nemzetgyűlésbe öt évre, közvetlen szavazással, választókerületből, kétfordulós rendszerben.

A választókerületek egyenként mintegy 100 ezer lakosúak. Az 1986-os választási törvény azt a szabályt fogalmazta meg, hogy egyik választókerület népessége sem különbözhet 20 százaléknál nagyobb mértékben az adott megye (département) átlagától.[5] 1982 és 2009 között nem rajzolták újra a körzeteket. A népességváltozások miatt jelentős különbségek alakultak ki a kevésbé népes vidéki és a városi körzetek között. Például a legtöbb lakosú körzet, Val-d'Oise 188 ezer szavazót képviselt, a legkevésbé népes körzet Lozère megyében pedig csak 34 ezret.[6] 2009-ben újrarajzolták a választókörzeteket.[7], de ez a rendezés vitatott volt.[8] Egyebek mellett létrehozott 11 választókerületet a külföldön élő franciáknak, anélkül, hogy az összmandátumszám, 577, változott volna.[9][10]

Eugène Delacroix festményei a Nemzetgyűlés könyvtárának mennyezetén a Bourbon-palotában.

A választások során egy jelölt akkor győz az első fordulóban, ha megkapja a szavazatok legalább 50 százalékát, úgy, hogy a regisztrált szavazók legalább egynegyede részt vesz a szavazásban. Ha nincs ilyen jelölt, akkor azok a jelöltek jutnak a második fordulóba, akik az első fordulóban több szavazatot kapnak, mint a regisztrált szavazók 12,5 százaléka. Ha egy ilyen jelölt sincs, akkor a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt megy tovább. A második forduló győztese a legtöbb szavazatot kapó jelölt. Minden jelöltnek van pótjelöltje, aki a választókerületet képviseli, például ha a győztes jelölt miniszter lesz.

Az 1985. július 10-i szervezeti törvény pártlistás arányos képviseleti rendszert hozott létre a megyékben. Ebben a rendszerben a bejutási küszöb 5 százalék volt. Ebben a rendszerben bonyolították az 1986-os francia törvényhozási választásokat. A választásokkal létrejött új többség azonban visszaállította a régi first-past-the-post választási rendszert.

A Nemzetgyűlés 577 küldöttjéből 539 képviseli az Európai Franciaországot, 27 a tengerentúli megyéket és a tengerentúli területeket, a maradék 11 pedig a külföldön élő franciákat.[11]

Feltételek és kiváltságok[szerkesztés]

A küldöttek a Nemzetgyűlésen kívüli hivatalos eseményeken, vagy felvonulásokon trikolór szalagot viselnek. A képen Martine Billard (korábban Zöldek, majd Baloldali Párt).

A nemzetgyűlési képviselők havi 7043,69 euró alapfizetést kapnak. Erre jön még a "hivatali kiadások kompenzálása" ("IRFM" – indemnité représentative de frais de mandat), havonta €5867.39, és még havi €8949, legföljebb öt alkalmazott fizetésére.

A képviselőknek irodája van a Nemzetgyűlésben és különböző kedvezményeik a közlekedésben, a kommunikációban, a társadalombiztosításban, nyugdíjellátásban. Az alkotmány 26. cikkelye értelmében a küldötteket, ahogy a szenátorokat is, mentelmi jog illeti meg. Amennyiben valaki halmozza a mandátumokat, az összfizetése nem haladhatja meg a 9779,11 eurót.

Mandátumhalmozás és alsó korhatár[szerkesztés]

1958 óta a nemzetgyűlési mandátum összeférhetetlen más választott pozíciókkal (mint a szenátorság, vagy Európai Parlament tagság), és bizonyos közigazgatási funkciókkal, például az alkotmánytanácsi tagsággal és bizonyos helyi hivatalokkal. Helyi önkormányzatban, regionális tanácsban legfeljebb egy mandátumot viselhetnek egy küldött. A miniszteri megbízatás is összeférhetetlen a nemzetgyűlési képviselői mandátummal. Ha valakinek miniszteri posztot ajánlanak, egy hónapja van, hogy válasszon a mandátum és a hivatal között. Amennyiben a mandátumról mond le, helyét a póttagja foglalja el.

A megválaszthatósághoz a jelöltnek legalább 23 évesnek kell lennie és francia állampolgárnak. Nem lehet ellene ítélet, amely megfosztotta civil jogaitól, és nem lehet személyes csődben.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. William G. Andrews, The Constitutional Prescription of Parliamentary Procedures in Gaullist France, Legislative Studies Quarterly, Vol. 3, No. 3 (Aug. 1978), pp. 465–506
  2. La motion de censure : véritable moyen de contrôle ?
  3. Decree of 9 October 1962
  4. Anne-Laure Nicot, La démocratie en questions. L’usage stratégique de démocratie et de ses dérivés dans les questions au gouvernement de la 11e Législature, Mots. Les langages du politique, E.N.S. Editions, n° 83 2007/1, pp. 9 à 21
  5. Stéphane Mandard, « En 2005, un rapport préconisait le remodelage des circonscriptions avant les législatives de 2007 », Le Monde, 7 June 2007.
  6. Ibid.
  7. Ordonnance n° 2009-935 du 29 juillet 2009 portant répartition des sièges et délimitation des circonscriptions pour l'élection des députés; see the opinion of the advisory commission on redistricting.
  8. Pierre Salvere, La révision des circonscriptions électorales : un échec démocratique annoncé, Fondation Terra Nova, 9 July 2009
  9. "Elections 2012 – Votez à l’étranger", French Ministry of Foreign and European Affairs
  10. "Redécoupage électoral – 11 députés pour les Français de l'étranger", Le Petit Journal, 22 October 2009
  11. (franciául) Article LO119 of the Electoral Code

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nemzetgyűlés (Franciaország) témájú médiaállományokat.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a National Assembly (France) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.