Jacques Chaban-Delmas

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Jacques Chaban-Delmas
Chaban-Delmas (1969. december 2.)
Chaban-Delmas (1969. december 2.)
Franciaország 4. miniszterelnöke
Hivatali idő
1969. június 20. 1972. július 5.
Elnök Georges Pompidou
Előd Maurice Couve de Murville
Utód Pierre Messmer
nemzetvédelmi miniszter
Hivatali idő
1957. november 6. 1958. május 14.
közmunka- és közlekedésügyi miniszter, idegenforgalomért felelős miniszter
Hivatali idő
1954. szeptember 3. 1955. február 5.

Születési név Jacques Delmas
Született 1915. március 7.
Párizs
Elhunyt2000. november 10. (85 évesen)
Párizs
Sírhely Ascain
Párt RPR, Républicains sociaux
UNR, UDE
Tömörülés a köztársaságért

Házastársa Micheline Chaban-Delmas (1971. szeptember 24. – , 3)
Foglalkozás jogász, újságíró, kormányhivatalnok
Iskolái
Halál oka szívinfarktus

Díjak

Jacques Chaban-Delmas aláírása
Jacques Chaban-Delmas aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Jacques Chaban-Delmas témájú médiaállományokat.

Jacques Chaban-Delmas (születési neve: Jacques Michel Pierre Delmas) (Párizs, 1915. március 7. – Párizs, 2000. november 10.) francia politikus, újságíró, kormányhivatalnok.

Pályafutása[szerkesztés]

1933-ban az érettségi vizsga után újságíróként helyezkedett el a L’Information napilapnál. A munka mellett jogász diplomát szerzett a régi Párizsi Egyetem jogi karán (Faculté de droit de Paris), a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének elődjében, az ELSP-ben pedig politikai gazdaságtanból diplomázott.

A katonai szolgálatot Moselle megyében töltötte, a Saint-Cyri Katonai Akadémián évfolyamának legjobbjaként végzett. A Maginot-vonal mentén Nizza közelében brigadérosként szolgált az erődítményeket védő csapatok élén. 1940 júniusában a hazája vereségét nem tudta elviselni, ezért decemberben kapcsolatba lépett az ellenállási mozgalommal. Szeretett volna csatlakozni a londoni székhelyű Szabad Franciaország szervezethez, de a belső ellenálláshoz irányították. Tagja lett a Hector hírszerző szervezetnek Lakanal fedőnév alatt. Az ipari hírszerzésre specializálódott. Különösen a francia ipar Németországnak történő átadása érdekelte, és hogy minél több adathoz juthasson, 1941-ben szerződéses munkatársként bekerült az Ipari termelésért felelős Minisztériumba. 1942 végén a Hector hálózat szétesett a letartóztatások miatt, ekkor az Iparügyi Minisztériumban kezdett dolgozni és szerzett információkat. 1943 márciusában sikeres versenyvizsga után felvették államigazgatási pénzügyi ellenőrnek, és információkat adott át az OCM ellenállási szervezetnek. 1943 októberében Chaban fedőnéven belépett a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság Katonai Delegációjába. 1944-ben 29 évesen a francia hadsereg legfiatalabb tábornoka lett. Összekötőként sokat tett a normandiai partraszállás előkészítésében. Központi szerepet játszott Párizs felszabadításában, ő biztosította a kapcsolatot Leclerc tábornok és a szövetséges haderők között.

1945 augusztusától közigazgatási pénzügyi ellenőrként és a Tájékoztatási Minisztérium főtitkáraként dolgozott. Gironde megye parlamenti képviselőjévé választották 1946-ban és 1947-ben. Bordeaux polgármestere és Aquitania regionális tanácsának elnöke volt 1947 és 1995 között, és ezért hívták őt Aquitania hercegének.

1954-ben közmunka- és közlekedésügyi miniszter, valamint az idegenforgalomért felelős miniszter Pierre Mendès France kormányában, a veterán katonákért felelős miniszter Guy Mollet, nemzetvédelmi miniszter 1957-ben Félix Gaillard miniszterelnöksége alatt. A francia nemzetgyűlés elnöki posztját 16 éven keresztül töltötte be (1958–1969, 1978–1981, 1986–1988).

Georges Pompidou elnöksége kezdetén Chaban-Delmas-t nevezte ki miniszterelnökké 1969 júniusában. Az elnök Chaban-Delmas személyével nyitni kívánt a baloldal felé a folyamatosság, a történelmi gaullizmus jegyében. 1969. szeptember 16-án a nemzetgyűlésben mondott beszédében felvázolta kormányzati elképzeléseit. Diagnosztizálta az ország helyzetét, amit szerinte gyenge iparosodás jellemez és erősen hajlamos az inflációra. „Megrekedt’ társadalomról beszélt, és túlméretezett államapparátusról, amely gyengén teljesít. A miniszterelnök szerint ennek az az oka, hogy a háború után az állami mindenhatóság találkozott a régi kolbertista és jakobinus hagyományokkal, amely az államot újra mindenhatóvá tette. De ez az út nem vezetett társadalmi harmóniához: Franciaország a kasztok országa, nagy jövedelmi különbségek, elégtelen társadalmi mobilitás és a társadalmi csoportok anakronisztikus elzártsága jellemzik. Chaban-Delmas ambiciózus programot jelentett be egy „új társadalom” megteremtésére: a Közoktatási Minisztérium élvezzen elsőbbséget a pénzek odaítélésekor, fejleszteni kell a műszaki oktatást, autonómiát kell biztosítani az egyetemeknek és az ORTF-nek, az államhatalom decentralizálásával a régiók kapjanak nagyobb szerepet, racionalizálni és modernizálni kell a közigazgatási apparátust, meg kell szervezni a területfejlesztéshez szükséges nagy közmunkákat, folyamatos párbeszédet kell folytatni a szakszervezetekkel.

Miniszterelnöksége alatt bevezették a havi bérezést. Megszűnt a havonta fizetett közalkalmazottak és az órabérért vagy teljesítménybérért dolgozók megkülönböztetése. A minimálbér (SMIC) kiszámítását új alapokra helyezték. Az 1971. július 16-án megszavazott törvény biztosította a dolgozók szakmai képzését és az oktatás idejére a szabadságot. Az 1970-ben hozott törvény bevezette a megosztott szülői felügyeleti jogot, ezt megelőzően csak az apa kaphatta meg.

A köztársasági elnök és Chaban-Delmas nézetei ütköztek, az UDR képviselőinek többsége attól félt, hogy elveszítik konzervatív választóikat. 1972-ben Pompidou lemondásra kérte fel. 1974-ben az elnök halála után indult az elnökválasztáson, a harmadik helyen végzett François Mitterrand és Valéry Giscard d’Estaing mögött. A gaullisták többsége Giscard-t támogatta.

Chaban-Delmas Aquitania regionális tanácsának elnökeként, és Bordeaux város polgármestereként működött tovább. A nemzetgyűlésben elnökölt 1978 és 1981, valamint 1986 és 1988 között. 1995-ben nem indult a polgármester választáson, helyét Alain Juppének adta át. 2000. november 10-én hunyt el.

Kitüntetései[szerkesztés]

Írásai[szerkesztés]

  • L'Ardeur (1975)
  • Charles de Gaulle (1980)
  • La Libération (1984)
  • Les Compagnons (1986)
  • La Dame d'Aquitaine (1987)
  • Montaigne (1993);
  • Mémoires pour Demain (1997)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]