François Mitterrand

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
François Mitterrand
Reagan Mitterrand 1984 (cropped).jpg
Franciaország 21. elnöke
Andorra társhercege
Hivatali idő
1981. május 21.1995. május 17.
Előd Valéry Giscard d’Estaing
Utód Jacques Chirac
Katonai pályafutása
Csatái

Születéskori neve François Maurice Adrien Marie Mitterrand
Született 1916. október 26.
francia Jarnac, Franciaország
Elhunyt 1996. január 8. (79 évesen)
francia Párizs, Franciaország
Sírhely Jarnac
Párt Szocialista Párt

Szülei Yvonne Lorrain
Joseph Mitterrand
Házastársa Danielle Gouze
Gyermekei
  • Jean-Christophe Mitterrand
  • Gilbert Mitterrand
  • Mazarine Pingeot
Foglalkozás ügyvéd
Iskolái
Halál oka Prosztatarák
Vallás római katolikus

Díjak
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének nagykeresztje
  • Croix de guerre 1939–1945
  • Knight Grand Cross with Collar of the Order of Merit of the Italian Republic (1982. július 5.)
  • Knight Grand Cross of the Order of the Bath
  • Katolikus Izabella-rend nagykeresztje aranylánccal
  • Fehér Oroszlán-rend nagykeresztje lánccal
  • Médaille de la Résistance
  • Charlemagne-díj (1988. november 1.)
  • Knight Grand Cross of the Order of St. Olav‎
  • honorary citizen of Frankfurt am Main
  • Három Csillag érdemrend nagykeresztje
  • Grand Collar of the Order of Prince Henry
  • Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje
  • Grand Crosses with Collar of the Order of the Falcon
  • Knight Grand Cross of the Order of Merit of the Italian Republic
  • Grand Cross of the Order of Merit of the Republic of Poland
  • Order of the Francisque
  • Grand Master of the Legion of Honour
  • Royal Victorian Chain (1992)

François Mitterrand aláírása
François Mitterrand aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz François Mitterrand témájú médiaállományokat.

François Mitterrand (teljes nevén François Maurice Adrien Marie Mitterrand; Jarnac, 1916. október 26.Párizs, 1996. január 8.) francia politikus, a 20. század második felének egyik világviszonylatban is meghatározó államférfija. Politikai pályafutását jobboldali aktivistaként kezdte az 1930-as évek második felében, a második világháború során pedig eleinte a kollaboráns Vichy-kormány tisztviselője, Pétain marsall híve volt. 1943-ban korábbi nézeteivel szakítva csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, és egyre közelebb sodródott a baloldalhoz. A világháborút követően, 1946-tól különböző baloldali pártszervezetek színeiben nemzetgyűlési képviselő volt egészen 1981-ig, illetve rövid ideig, 19591962 között a parlament felsőháza, a szenátus tagjaként tevékenykedett. A negyedik köztársaság 1958-as összeomlásáig több miniszteri posztot betöltött. Miután két ízben is sikertelenül indult a köztársaságielnök-választáson, végül 1981-ben, a Szocialista Párt politikusaként az ötödik köztársaság sorban negyedik elnöke lett, s hivatalát két cikluson, azaz tizennégy éven át, 1995-ig töltötte be. Az andorrai alkotmány értelmében hivatali ideje alatt egyúttal az Andorrai Hercegség társhercege is volt.

Az utókor nem csupán pályájának korai, nacionalista és soviniszta irányzatokhoz kötődő szakasza, hanem a nagy nemzeti bálvánnyal, Charles de Gaulle tábornokkal való szembenállása és köztársasági elnöki tevékenysége okán is gyakran értékeli ambivalens politikusnak Mitterrand-t. Államfőként a nyugati szövetségesi rendszer, később az Európai Unió erősítésének híve volt, emellett a nevéhez fűződik a francia közigazgatás, közoktatás és egészségügy átfogó 1980-as évekbeli reformja is. Ugyanakkor épp ezek az általa levezényelt változások vezettek a francia gazdaság átmeneti recessziójához, inflációhoz, amely a jobboldal térnyeréséhez vezetett hazájában.

Élete[szerkesztés]

Születése és ifjúkora (1916–1939)[szerkesztés]

François Mitterrand viszonylagos jólétben élő, katolikus középosztálybeli család sarjaként látta meg a napvilágot 1916. október 26-án a délnyugat-franciaországi konyaktermelő vidék egyik kisvárosában, a Charente département-beli Jarnacban. Szüleinek nyolc gyermeke – öt leánya és három fia – közül ötödik volt a sorban, utána még két leány- és egy fiúgyermek született. Édesapja, Joseph Mitterrand a közeli Angoulême állomásfőnöke volt. Édesanyja, Yvonne Lorrain jómódú családból származott, szülei tulajdonában volt többek között egy ecetgyár is, amelynek vezetését idővel – már François gyerekkorában – Joseph Mitterrand vette át. A kis François-t kilencéves korában, 1925-ben szülei egy angoulême-i katolikus iskolába, a Lycée Saint-Paulba íratták be, ahol hamar kitűnt szorgalmával, főleg a humántárgyak területén. Különösen a francia irodalom nagyjai és műveik ragadták el képzeletvilágát, és olvasmányai hatására Mitterrand e korai években lelkesen készült az írói pályára.

Miután 1934-ben elvégezte az angoulême-i kollégiumot, a Jarnacban töltött nyári vakációt követően, szeptemberben a francia fővárosba, Párizsba utazott és beiratkozott az École Libre des Sciences Politiques (Politikatudományi Szabadiskola) jogi kurzusára. A környezetváltozás egyúttal újszerű tapasztalattal is járt a fiatal Mitterrand számára, érdeklődő tekintete előtt egy számára merőben új világ kapuja nyílt meg: a 19. század álmos nyugalmát őrző charente-i szülőföldet felváltotta a 20. század nyüzsgő metropolisza. Ifjonti energiával vetette bele magát az egyetem társadalmi életébe. Katolikus neveltetése és az Actio Catholicában szerzett tapasztalatai hatására hamarosan egy jobboldali szervezet, a Nemzeti Önkéntesek (Volontaires nationaux) soraiban találta magát, amely tulajdonképpen a François de La Rocque tábornok vezette nacionalista szerveződés, a Tűzkereszt (Croix-de-feu) ifjúsági szárnya volt. Ezekben az években aktivistaként részt vett több nacionalista, soviniszta megmozdulásban is, többek között abban az 1935. februári tiltakozóakcióban is, amelynek során az egyetemre felvételt nyert külföldi, „idegen” diákok ellen tüntettek. Diplomáját 1937 nyarán szerezte meg, majd megkezdte kétéves katonai szolgálatát a francia hadseregben. Ügyvédi vizsgáját 1939-ben, a második világháború előestéjén tette le. Ekkor már ő vezette a katolikus jogászokat tömörítő szervezetet, a Conférence Saint-Vincent-de-Pault, emellett pedig egy jobboldali folyóirat, a L’Écho de Paris irodalmi rovatvezetője és rovatvezetője volt. Mitterrand mindemellett verseléssel is foglalkozott, és tehetős szüleinek köszönhetően élte a párizsi aranyifjak életét: kávéházakban időzött, színházak, hangversenyek és zenés szórakozóhelyek gyakori látogatója volt, nem utolsósorban pedig hevesen udvarolt a későbbi televíziós személyiségnek, Catherine Langeais-nak (akkori nevén Marie-Louise Terrasse-nak). Szívesen sportolt, főleg teniszezett, és katolikus aktivistaként jótékonykodott is, gyakran segítette a külvárosok elszegényedett népét.

Politikai pályafutása a második világháborúban (1939–1945)[szerkesztés]

A második világháború kitörése után, 1939 szeptemberében gyalogsági őrmesteri rangban Mitterrand-t a Maginot-vonal elzászi szakaszához vezényelték. 1940 májusában a hitleri német hadsereg franciaországi hadjárata (Fall Gelb) során Verdunnél egy srapnel találta el a vállán. Miközben sebesülten visszavonulásra kényszerült alakulatával együtt, június 14-én hadifogságba esett és egy türingiai fogolytáborba került. Több, kudarccal végződő kísérlet után végül 1941. december 16-án sikerült megszöknie és hazatérnie Franciaországba, ahol a náci Németországgal kollaboráló, Philippe Pétain vezette Vichy-kormány megbízottjaként foglalkozott a hadifoglyok ügyeivel. Kormánytisztviselői tevékenysége kezdeti szakaszában Pétain marsall és politikája feltétlen híve volt. Közeli kapcsolatba került a marsall tanácsadójával, Gabriel Jeantet-val, és annak lapjának (France – Revue de l’État Nouveau) állandó szerzője lett. Jeantet közbenjárására hamarosan háborús érdemei elismeréseképpen a Vichy-kormánytól megkapta a Francisque érdemrendet (ezt később, az 1950-es években letagadta).

1942-től azonban – miután a Harmadik Birodalom felrúgta a Pétain marsallal kötött szerződést, és elfoglalta Franciaország egész területét – Mitterrand szimpátiája egyre inkább a Charles de Gaulle által meghirdetett ellenállási mozgalom felé fordult. Pozícióját és a vele járó előnyöket kihasználva hamis papírokkal látta el a megszálló nácik ellen harcoló franciákat, majd 1943 januárjában le is mondott állásáról. Morland fedőnév alatt csatlakozott az ellenálláshoz, és februárban a Creuse vidékén volt hadifoglyokból kisebb hírszerzőhálózatot szervezett és működtetett Rassemblement National des Prisonniers de Guerre (RNPG, Hadifoglyok Nemzeti Tömörülése) néven. Ezekben az években baráti viszonyt alakított ki Henri Frenay-vel, és rajta keresztül került már ekkor is konfliktusokkal terhelt kapcsolatba Charles de Gaulle-lal. 1943 novemberében elhagyta Franciaországot, előbb Londonba, majd onnan Algírba utazott, hogy személyesen győzze meg az őt egyébként pétainistának tartó de Gaulle tábornokot érdemeiről, és ajánlja fel szolgálatait a háború utáni békeidőkre. A tábornok részéről fagyos fogadtatásban és elutasításban részesült, s csak viszontagságos körülmények között tudott visszajutni Franciaországba 1944 februárjában.

Tovább dolgozott a hadifoglyokból szervezett RNPG élén, és ambiciózusan készítette elő egy a Vichy-kormány és a német megszállók elleni felkelés tervét. Szívós szervezőmunkájával – noha alapvetően antikommunista, jobboldali politikusként tartották számon – csakhamar elnyerte a francia kommunisták és vezetőjük, a londoni emigrációban élő Waldeck Rochet szimpátiáját is. 1944 augusztus közepén, felfegyverzett partizánjai élén Mitterrand megrohanta és elfoglalta korábbi munkahelye, a Commissariat Général aux Prisonniers de Guerre (Hadifoglyok Általános Bizottmánya) székházát. Az épületet sikeresen megtartották az egy héttel később, augusztus 18-án kirobbant általános felkelésig, ezzel Párizs egyik legelsőként felszabadult szeglete lett.

De Gaulle elismerését azonban nem vívta ki ezzel a kisebb haditettel. Amikor néhány héttel később újra találkoztak, a tábornok „Ismét Ön!” felkiáltással, meglehetősen fagyos fogadtatásban részesítette. Későbbi memoárjai alapján ez volt az a momentum, amely végérvényesen de Gaulle ellen fordította Mitterrand-t. Ő azonban nem csüggedt, annál is inkább, hiszen a kommunistákkal fenntartott, egyre inkább elmélyülő kapcsolatai révén hamarosan az ideiglenes kormányzattól független Mouvement National des Prisonniers de Guerre et Déportés (MNPGD, Hadifoglyok és Deportáltak Nemzeti Mozgalma) elnökévé választották. Hivatala élén legkevesebb 1 800 000 hadifogságból hazakerült és fedél nélkül maradt honfitársáról kellett gondoskodnia, emellett a szervezet L’Homme Libre című lapjának főszerkesztője lett. Befolyása nem volt elhanyagolható, több – köztük egy 50 ezres tömeget megmozgató – tüntetést szervezett Párizsban és sikeres propagandát folytatott a gaulle-ista minisztériumok ellen, azok tehetetlenségét ostorozva. Válaszképpen de Gaulle kihúzta Mitterrand nevét az Ordre de la Libérationra (Felszabadítási Érdemrendre) felterjesztettek listájáról. Enyhe gyógyírrel szolgálhatott számára, amikor 1945. március 1-jén Marie Pierre Kœnig tábornoktól, Franciaország katonai kormányzójától „a legnagyobb vészhelyzetekben tanúsított, fáradhatatlan energiával és törhetetlen akarattal véghez vitt tetteiért” átvehette a Croix de Guerre (Háborús Kereszt) kitüntetést.

Politikai pályafutása a negyedik köztársaság idején (1945–1958)[szerkesztés]

Politikai pályafutása az ötödik köztársaság idején (1958–1981)[szerkesztés]

Első köztársasági elnöki ciklusa (1981–1988)[szerkesztés]

Második köztársasági elnöki ciklusa (1988–1995)[szerkesztés]

Visszavonulása és halála (1995–1996)[szerkesztés]

Párizsban hunyt el 1996. január 8-án. A Notre Dame-ban megtartott gyásszertartást követően szülővárosában, Jarnac-ban temették el.

Források[szerkesztés]

  • Sally Baumann-Reynolds, Francois Mitterrand: The making of a Socialist prince in Republican France, Westport, Praeger, 1995.
  • David Wilsford, Political leaders of contemporary Western Europe: A biographical dictionary, Westport, Greenwood Press, 1995, 324–332.
  • Magyar nagylexikon XIII. (Mer–Nyk). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 194–195. o. ISBN 9639257095  


Elődje:
Valéry Giscard d’Estaing
A Francia Köztársaság elnöke
1981 – 1995
A Francia Köztársaság címere
Utódja:
Jacques Chirac