Szocialista Párt (Franciaország)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szocialista Párt
(Parti socialiste)
Adatok
Elnök Jean-Christophe Cambadélis

Alapítva 1969
Elődpárt SFIO, CIR, UCRG, UGCS
Székház 10, rue de Solférino
75333 Paris Cedex 07
Ifjúsági tagozat Mouvement des Jeunes Socialistes (MJS)
Tagok száma 170 000 (2012)

Ideológia szociáldemokrácia
baloldali demokrácia
Politikai elhelyezkedés balközép
Parlamenti jelenlét

Európai Parlamentben (Franciaországi mandátumok):

12 / 74
Európai párt Európai Szocialisták Pártja
EP-frakció Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége
Hivatalos színei rózsaszín, vörös

Franciaország politikai élete
Weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szocialista Párt
(Parti socialiste)
témájú médiaállományokat.

A Szocialista Párt (franciául: Parti socialiste, PS) egy franciaországi szociáldemokrata párt, mely a balközép vezető ereje. A PS a jelenlegi francia politika két legnagyobb pártjának egyike (a másik a jobbközép Unió egy Népi Mozgalomért [UMP]).

Története[szerkesztés]

A pártot 1969-ben alapították az Alfortville-i Kongresszus során, amikor is a Munkások Internacionáléjának Francia Szekciója (SFIO) nevű pártba több kisebb is beleolvadt. A következő kongresszus során Alain Savary-t választották elnökké, akit elődje, Guy Mollet is támogatott. Ő egy úgynevezett ideológiai párbeszédet javasolt a kommunistákkal (akik akkoriban az egyik legnagyobb párt voltak Franciaországban).
Két évvel később (1971-ben) a François Mitterrand vezette Republikánus Intézmények Konvenciója (Convention des institutions républicaines) párt is csatlakozott az egyre erősödő szocialistákhoz. Mitterrand rövidesen legyőzte a Savary-Mollet-duót, s átvette a párt vezetését.
1972-ben aláírták az ún. "Közös Program"-ot a kommunistákkal és a radikális baloldaliakkal. Így történhetett meg, hogy a szocialisták 1974-ben már nagyon közel kerültek a győzelemhez: az elnökválasztás második fordulójában a szocialista jelölt (Mitterrand) a szavazatok 49,2%-át szerezte meg (jobboldali kihívója 50,8%-ot kapott).
1974 végén a párt néhány újabb taggal bővült: ők a baloldali kereszténydemokráciát és a nem-marxista csoportot erősítették.
Az 1977-es önkormányzati választások után nem tudták frissíteni a "Közös Program"-ot, ugyanis a kommunista Georges Marchais szerint a PS a jobboldal felé mozdult el.
A közvélemény-kutatások előrejelzéseinek ellenére a Baloldali Unió elvesztette az 1978-as parlamenti választásokat is, bár a szocialisták jobban teljesítettek, mint a kommunisták (ez 1936 óta nem fordult elő), így a baloldal vezető pártjává váltak.
Az 1981-es elnökválasztásra ismét François Mitterrandot jelölték, aki az Ötödik Köztársaság történetében először tudott győzni szocialistaként/baloldaliként. A nemzetgyűlésben - szintén először a történelemben - abszolút többséget szereztek. Az elsöprő győzelem természetesen a jobboldali pártok és a kommunisták kárára történt.
Mitterrand volt az utolsó megválasztott vezető Európában, aki még megpróbált szocialista-ihletésű reformokat végrehajtani (pl.: 110 Propositions pour la France). Jelentős államosítás kezdődött (többek között a bankszektorban, a biztosítási ágazatban, a védelmi iparágakban). A munkások bérét emelték, s a munkaidőt 39 órára csökkentették. A reformok közé tartozott többek között a halálbüntetés eltörlése és a szolidáris adó a gazdagok részére.
1986-ban a Szocialista Párt elvesztette többségét a nemzetgyűlésben, így kénytelen volt együttműködni a jobboldallal. Ennek ellenére 1988-ban ismét elnökké választották, ám kabinetjében már négy jobbközép miniszter is helyet kapott.
Mitterrand második elnöki ciklusában a külpolitikára és az európai integrációra fókuszált: népszavazást írt ki a maastrichti szerződés ratifikálásának érdekében. Az 1994-es EP-választás eredményeképpen a szocialisták delegálhatták a legtöbb francia képviselőt a testületbe. Közeledtek azonban az elnökválasztások, s a párt hatalmas válságba került ezen ügy kapcsán, ennek köszönhetően az 1995-ös választások eredményeképpen a jobboldali Jacques Chirac lett Franciaország elnöke.
A szocialisták szövetkeztek a kommunistákkal, a zöldekkel és a radikális baloldaliakkal, s így az 1997-es parlamenti választásokat megnyerték, így Lionel Jospin lett a miniszterelnök.
A 2002-es elnökválasztás során azonban olyan történt, ami még soha: az első forduló eredményeképpen a Szocialista Párt a harmadik helyre csúszott, így a második forduló az első két helyezett, Jacques Chirac és a szélsőjobboldali Jean-Marine Le Pen között zajlott.
A nagy szocialista visszatérésre 2004-ig kellett várni: a 22 régióból 20-ban átvették a vezetést (kivéve Elzászban és Korzikán, valamint négy tengerentúli területen is.
A 2007-es elnökválasztásra Ségolène Royalt jelölték, azonban a második fordulóban mindössze 46,94%-ot kapott, így a jobboldali Nicolas Sarkozy lett a francia elnök. Minthogy azonban a 2008-as önkormányzati választásokat is megnyerték a szocialisták, gőzerővel vetették bele magukat a következő elnökválasztásba. Kezdetben Dominique Strauss-Kahn volt a lehetséges jelölt, azonban szexbotránya miatt elvetették az ötletet, így került a képbe François Hollande, aki 51,64%-os szavazataránnyal lett Franciaország második szocialista elnöke 2012-ben.

Elnökök[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]