Laurent Fabius

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Laurent Fabius
Fabius 2013-ban
Fabius 2013-ban
Franciaország 9. miniszterelnöke
Hivatali idő
1984. július 17. 1986. március 20.
Elnök François Mitterrand
Előd Pierre Mauroy
Utód Jacques Chirac
külügyminiszter
Hivatali idő
2012. május 16. 2016. február 9.
Elnök François Holland
gazdasági, iparügyi és pénzügyminiszter
Hivatali idő
2000. március 28. 2002. május 6.

Született 1946. augusztus 20. (72 éves)
Párizs
Párt Francia Szocialista Párt

Szülei André Fabius
Házastársa Françoise Castro (1981–2002)
Gyermekei
  • Thomas Fabius
  • Victor Fabius
Foglalkozás kormányhivatalnok
Iskolái

Díjak
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének főtisztje
  • Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje
  • Québec Nemzeti Rend lovagja
  • Katolikus Izabella-rend nagykeresztje
  • Románia Csillaga érdemrend
  • Grand Cross of the Order of the Sun of Peru‎
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Laurent Fabius témájú médiaállományokat.

Laurent Fabius (Párizs, 1946. augusztus 20.) francia politikus, kormányhivatalnok.

Pályafutása[szerkesztés]

Jómódú régiségkereskedő családban született amerikai anyától és askenázi apától, aki áttért a katolicizmusra. Az École normale supérieure-ön irodalomból szerzett diplomát. Tanult a Politikai Tanulmányok Intézetében, majd az Államigazgatási Főiskolát is elvégezte, ahol az első három legjobb eredményt elért diplomázó között volt és bekerült a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróságra auditornak.

1974-ben csatlakozott a Szocialista Párthoz, François Mitterrand első titkár kabinet irodájának vezetője és szóvivője lett. 1977-ben Grand-Quevilly helyettes polgármestere, 1978-ban Seine-Maritime negyedik választókerületének képviselője.

A Szocialista Párt az audiovizuális média liberalizálását kérte, mert a rádió és televízió állami monopólium alá tartozott az 1974-ben hozott törvény alapján. 1979. június 28-án a párt kalózrádión közvetítette a Radio-Riposte adását, amelyben Mitterrand felhívta a hallgatóság figyelmét a tömegtájékoztatás botrányos helyzetére, mert a Giscard-i politika teljes befolyása alatt áll. A párt rendkívüli országos közgyűlésén határoztak a kalózrádió adásáról, s a hírt a párt újságja is lehozta La lutte pour les libertés címmel. A hatóságokat ezáltal értesítették... A rendőrség megostromolta az épületet, mert elbarikádozták a bejáratokat. Fabiust és a párt jelen lévő tagjait őrizetbe vették. Mitterrand-t és Fabiust bíróság elé idézték az állami monopólium megsértése vádjával.[1]

Az 1981-es elnökválasztáson baloldali győzelem született, Fabiust kinevezték költségvetési miniszterré, 1983-ban pedig az iparügyekért és a tudományos kutatásért felelős miniszterré Pierre Mauroy kormányában. 1984. július 17-én 37 évesen lett Franciaország történetében a legfiatalabb miniszterelnök. A nehéz nemzetközi helyzet ellenére a modernizáció útját választotta. Kormányfői tevékenységére két esemény vetített árnyékot: a Rainbow Warrior elsüllyesztése és a transzfúziós botrány. 1984–85-ben hemofíliában szenvedő betegek HIV és hepatitis C-vírussal fertőzött vérkészítményt kaptak. Öten meghaltak, ketten munkaképtelenné váltak.[2] Fabiust, Georgina Dufoix-t az akkori szociális ügyekért és a nemzeti szolidaritásért felelős miniszterasszonyt valamint az egészségügyi minisztert bíróság elé idézték. Fabiust és Dufoix-t felmentették.[3] A Központi Hematológiai Intézet (CNTS) igazgatóját 5 évi fegyházra és 500 000 frank pénzbüntetésre ítélték.

1986-ban ellenzéki képviselőként előkészítette és 1988-ban tevékenyen részt vett Mitterrand újraválasztási kampányában. Fabiust a francia nemzetgyűlés elnökévé választották. A 80-as évek végén és a 90-es évek elején elkeseredett versengés alakult ki Fabius és Lionel Jospin között a párt vezetésének megszerzéséért. 1988 májusában Jospin Pierre Mauroy-t támogatta. 1989-ben Fabius az Európai Parlament képviselője lett. 1992 januárjától 1993 áprilisáig Fabius töltötte be a párt első titkári posztját. 1995-ben Grand-Quevilly polgármesterévé választották.

Jospin első kormányában nem kapott tárcát, de amikor Christian Sautter, aki Dominique Strauss-Kahnt posztját vette át, lemondott, Jospin Fabiust nevezte ki gazdasági, iparügyi és pénzügyminiszternek.

2012. május 16. óta Fabius állt a francia külügyminisztérium élén. 2016. február 9-én bejelentette lemondását. Laurent Fabius döntésének okairól egyelőre nincsenek információk.[4]

Kitüntetései[szerkesztés]

Írásai[szerkesztés]

  • La France inégale (1975)
  • Le Cœur du futur (1985)
  • C’est en allant vers la mer (1990)
  • Les Blessures de la vérité (1995)
  • Cela commence par une balade (2003)
  • Une certaine idée de l’Europe (2004)
  • La Reconstruction de la gauche ?, Alain Finkielkrauttal közösen, Forum Libération de Grenoble, CD audio (2008)
  • Le Cabinet des douze (2010)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. L’affaire Radio-Riposte (francia nyelven). jean-jaures.org. (Hozzáférés: 2015. február 6.)
  2. Sang contaminé. Les sept victims retenues (francia nyelven). humanité.fr, 1999. (Hozzáférés: 2015. február 7.)
  3. Cour de Justice de la République (francia nyelven). RAJF.org, 1999. (Hozzáférés: 2015. február 7.)
  4. Lemondott a francia külügyminiszter. parameter.sk. (Hozzáférés: 2016. február 11.)

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]