Riigikogu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Riigikogu
Riigikogu logo.png
A Riigikogu hivatalos logója
A Riigikogu hivatalos logója

Alapítva 1919. április 23.
Megszűnt 1940 és 1991 között
Típus egykamarás
Székhely Castrum Danorum (é. sz. 59° 26′ 08″, k. h. 24° 44′ 19″)
Nyelvek észt
Vezető Jüri Ratas

Riigikogu (Tallinn)
Riigikogu
Riigikogu
Pozíció Tallinn térképén
é. sz. 59° 26′ 08″, k. h. 24° 44′ 19″Koordináták: é. sz. 59° 26′ 08″, k. h. 24° 44′ 19″
A Riigikogu weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Riigikogu témájú médiaállományokat.
A Riigikogu belső tere
A Riigikogu épülete

A Riigikogu (ˈriːɡikoɡu) az Észt Köztársaság törvényhozó testülete, az észt népszuverenitás legfelsőbb szintű képviseleti szerve. Egykamarás parlament, amely törvényeket alkot, felügyeletet gyakorol és nemzetközi egyezményeket hagy jóvá. A Riigikogu választja meg az ország kormányát és az – elsősorban protokolláris szerepet betöltő – elnököt. A törvényhozó testületnek 101 tagja van, akiket az észt polgárok választanak meg a négyévente megrendezett parlamenti választásokon.[1]

Hagyományosan az egyes választásokat követően összülő új parlamenteket római számokkal jelölik. Az I. Riigikogu 1920-ban ült össze. Az 1938-ban megválasztott VI. Riigikogu az ország szovjet megszállása miatt nem tudta kitölteni mandátumát. Amikor 1992-ben megválasztották az első, az ország függetlenségének helyreállítása utáni parlamentet, a testület elnevezése – az alkotmányos folytonosság hangsúlyozásával – VII. Riigikogu lett.[2] A 2019 márciusában megválasztott parlament a XIV. Riigikogu.[3]

Története[szerkesztés]

Észtországi Ideiglenes Nemzetgyűlés[szerkesztés]

Az első észtországi népképviseleti szerv az Észtországi Ideiglenes Nemzetgyűlés (észt nevén Maapäev) volt. Ez a testület 1917. július 14-én tartotta alakuló ülését. Ekkor Észtország még nem független ország, hanem az Orosz Birodalom kormányzósága volt. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés sem demokoratikus választások útján, hanem a Georgij Lvov vezette oroszországi ideiglenes kormány rendelete nyomán jött létre. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke Artur Vallner volt, tagjai között pedig ott voltak a korabeli közélet fontos szereplői, többek közt Jaan Tõnisson, Jüri Vilms, Konstantin Päts, Ado Birk, Karl Ast és Kaarel Parts.[4]

A képlékeny oroszországi belpolitikai helyzetet kihasználva az Ideiglenes Nemzetgyűlés megtette az első fontos lépést az észt szuverenitás felé: 1917. november 28-án deklarálta, hogy a Maapäev a legfőbb hatalmi szerv Észtországban, amíg meg nem alakul egy demokratikusan megválasztott alkotmányozó nemzetgyűlés. Az időközben hatalomra került bolsevikok azonban válaszul elrendelték a nemzetgyűlés feloszlatását, így a Maapäev illegalitásba szorult.[4]

A következő év elején az oroszországi polgárháború és az első világháború katonai eseményei révén újabb tér nyílt az észt szuverenitás elérésére. 1918 februárjában a német csapatok előretörése nyomán az orosz erők kiszorultak Észtországból. 1918. február 21-én megszületett az észt függetlenségi nyilatkozat, amelyet előbb február 23-án Pärnuban, majd 25-én Tallinnban is felolvastak. Február 24-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés formálisan is kikiáltotta az Észtország függetlenségét. Az országot azonban szinte azonnal megszállták a németek, akik nem ismerték el az észt függetlenséget. November 11-én, amikor az első világháború véget ért, ideiglenes kormány alakult, a következő év elején pedig az Ideiglenes Nemzetgyűlés megtartotta utolsó ülését, és 1919. április 24-én átadta mandátumát az Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek.[4]

Alkotmányozó Nemzetgyűlés[szerkesztés]

Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés volt az önálló Észtország első választott parlamentje. A választásokra 1919. április 5–7-én került sor; a részvételi arány 80 százalékos volt. A 120 fős testület – amelybe hét nőt is beválasztottak – 1919. április 23-án ült össze először, és 1920. december 20-ig folytatta munkáját. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés megerősítette az előző évben kiadott Függetlenségi Nyilatkozatot, megalkotta az Észt Köztársaság alaptörvényét, elfogadta a földosztás alapjául szolgáló földtörvényt, a közoktatásról szóló törvényt és a békeszerződést Szovjet-Oroszországgal.[5]

Az alkotmány kimondta a népfelség elvét, és deklarálta, hogy a nép politikai népszavazások, népi kezdeményezések és parlamenti választások útján gyakorolharja. Ez utóbbi révén 100 tagú parlament jött létre, amely a Riigikogu nevet kapta. A végrehajtó hatalom a Riigikogu által választott és annak felelős kormány kezébe került; ez utóbbi élén a miniszterelnök állt, aki egyben az államfői szerepet is ellátta.[5]

I–IV. Riigikogu[szerkesztés]

Az I. Riigikogu 1920. december 20-tól 1923. május 20-ig gyakorolta a törvényhozó hatalmat Észtországban. Törvényt fogadott el az észt állampolgárságról, az észt zászlóról és a halászatról.[6] A II. Riigikogu 1923. május 31-én alakult meg és 1926. június 14-ig ülésezett. Ebben a ciklusban fogadták el az észt címerről szóló, valamint a kötelező sorkatonai szolgálatot szabályozó törvényt.[7] A III. Riigikogu 1926. június 15-től 1929. június 14-ig állt fönn. A parlament 1927-ben fogadta el a jegybanktörvényt és a nemzeti valutáról szóló törvényt. Ennek nyomán 1927. január 1-től bevezették az észt koronát.[8] A 4. Riigikogu 1929. június 15-től 1932. június 14-ig ülésezett. Ebben a ciklusban a gazdasági válság elmélyítette a társadalmi konfliktusokat. Az országgyűlés törvény hozott a haditörvénykezésről és arról, hogy a Riigikogu létszámát 80-ra csökkentik.[9]

A hallgatás időszaka[szerkesztés]

A képviselők fizetése[szerkesztés]

A Riigikogu elnökének fizetése 2021 áprilisától 6768 euró. Az alelnök, a frakcióvezetők és a bizottságok elnökei ennek 85 százalékát, a frakcióvezető-helyettesek és a bizottsági elnökök helyettesei 75 százalékát kapják. A többi képviselőnek a házelnöki fizetés 65 százaléka, 2021-ben 4399 euró jár. A fizetéseket évente, áprilisban indexelik az fogyasztóiár-index és a nyugdíjbiztosítási bevételek alapján. A képviselők munkájukkal kapcsolatos – számlával igazolt – dologi kiadásaikra költségtérítést kapnak. Ennek maximuma a fizetésük 30 százaléka. Azok a képviselők, akik nem a fővárosban vagy annak környékén laknak, lakhatási támogatást is kapnak. Ennek összege nem haladhatja meg a képviselő fizetésének 20 százalékát.[10]

A parlamenti pártok[szerkesztés]

A zárójelben a párt elnökének a neve olvasható.

  • Reformpárt (Kaja Kallas) - 34 mandátum
  • Centrumpárt (Jüri Ratas) - 25 mandátum
  • Észt Konzervatív Néppárt (Mart Helme) - 19 mandátum
  • Pro Patria (Helir-Valdor Seeder) - 12 mandátum
  • Észt Szociáldemokrata Párt (Jevgeni Ossinovski) - 10 mandátum
  • 1 független politikus (Raimond Kaljulaid)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Riigikogu című észt Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.