Ötödik Köztársaság (Franciaország)
Az Ötödik Köztársaság Franciaország jelenlegi köztársasági államberendezkedése, amelynek megalapítását Charles de Gaulle személyéhez kötik, illetve az 1958. október 4-én elfogadott alkotmányhoz.[1] Az Ötödik Köztársaság a Negyedik Köztársaság összeomlása után született. A korábbi parlamentáris köztársaságot félelnöki rendszer, vagy duális hatalmi rendszer váltotta fel,[2] amelyben a hatalom a miniszterelnök mint kormányfő, és az elnök mint államfő, között oszlik meg.[3][4] De Gaulle, akit elsőként választottak meg elnöknek ebben az új rendszerben, 1958 decemberében, hitt az erős államfőben, aki az ő leírása szerint "l'esprit de la nation", azaz "a nemzet lelke".[5]
Az Ötödik Köztársaság Franciaország mindez ideig második leghosszabb ideig fennálló politikai rezsimje, az Ancien régime (15. század - 1792) örökletes és feudális monarchiái után, ezt követi a parlamentáris Harmadik Köztársaság (1879–1940).
Kezdetei
[szerkesztés]A Negyedik Köztársaság összeomlásának kiváltója az 1958-as algíri válság volt, amely az egész országot politikai válságba taszította. Ebben az időben Franciaország még gyarmattartó hatalom volt, de a gyarmati rendszer felbomlásának konfliktusokat okozó folyamatai már elérték. Francia Nyugat-Afrika, Francia Indokína és Francia Algéria képviselőket delegált a francia parlamentbe egy korlátozott választójogra épülő rendszerben a Francia Unión belül, amely a francia gyarmatbirodalmat váltotta (ahogy a Nemzetközösség a Brit Birodalmat). Az Európai Franciaországtól (France métropolitaine vagy la Métropole) való elszakadási törekvések különösen Algériában voltak erősek, bár itt volt a legmagasabb a francia népesség aránya. A feszültség itt nagyon magas volt, hiszen a népesség egy része – például a fehér telepesek („pieds-Noirs”, a „feketelábúak”) – a szeparatista törekvések ellenségei voltak. Az algériai háború nem egyszerűen függetlenségi harc volt, hanem egy polgárháború jegyeit is magán hordozta. Tovább bonyolította a helyzetet, amikor a francia hadsereg egy része fellázadt, és a szeparatisták legyőzésére létrejött francia algériai mozgalom (Front pour l’Algérie française) mellé állt.
Charles de Gaulle, aki már egy évtizeddel korábban visszavonult a politikától, a válság idején visszatért és arra szólított fel, hogy függesszék fel a kormányt és hozzanak létre új alkotmányos rendszert. De Gaulle-t hatalomra segítette, hogy a parlament képtelen volt kormányt választani, tüntetések voltak, a Negyedik Köztársaság utolsó parlamentje feloszlatta önmagát és alkotmányozó gyűlést hívott össze.
A Negyedik Köztársaság sok bajjal küzdött. Nem volt politikai konszenzus, gyenge volt a végrehajtó hatalom, és gyors egymásutánban buktak meg a kormányok a második világháborút követően. Mivel egy párt, vagy koalíció sem volt képes többséget biztosítani, a miniszterelnökök nem vállalták a kockázatát, hogy népszerűtlen reformokba kezdjenek.
De Gaulle és követői olyan rendszert ajánlottak, amelyben erős elnököt választanak hét évre. A javasolt alkotmány szerint az elnöknek megvolna a végrehajtó hatalma, hogy vezesse az országot, konzultálva a miniszterelnökkel, akit ő nevez ki. 1958. június 1-én Charles de Gaulle-t kinevezték kormányfőnek,[6] és június 3-án egy alkotmánytörvény felhatalmazta az új kormányt, hogy dolgozzon ki új alkotmányt[1] Egy másik törvény felhatalmazta de Gaulle-t és kabinetjét, hogy legfeljebb hat hónapig rendeletekkel kormányozzon, kivéve a polgárok bizonyos alapvető jogait illető ügyekben (mint a büntető törvénykönyv).[7] Mindezeket a terveket az 1958-as francia alkotmánynépszavazáson a szavazók több, mint 80 százaléka támogatta.[8] Az új alkotmányt 1958. október 4-én szavazta meg a parlament..[9] Mivel Franciaországban minden új alkotmány új köztársaságot jelent, ezzel véget ért a Negyedik Köztársaság és elkezdődött az Ötödik Köztársaság.
Az alkotmány 90-, 91- és 92-es cikkelyei átmeneti rendelkezésként meghosszabbították a rendeleti kormányzást az új intézmények felállításáig. René Coty maradt az államelnök az új elnök megválasztásáig. December 21-én egy elektori testület Charles de Gaulle-t választotta meg köztársasági elnöknek.[10] Az ideiglenes alkotmányos bizottság az alkotmánytanáccsal egyetértésben 1959. január 9-én hirdette ki a választás eredményét. Az új elnök ezen a napon lépett hivatalba, és kinevezte Michel Debrét miniszterelnöknek.
Az 1958-as alkotmány a Francia Uniót Francia Közösségre cserélte, ami 14 korábbi tagterület számára (Algériát nem beleértve) lehetővé tette függetlenségük kinyilvánítását.[11] 1960 e függetlenedési hullám miatt vált „Afrika éve” néven emlegetetté.[12] Algéria 1962. július 5-én lett független.
Fejlődése
[szerkesztés]Az elnököt kezdetben elektori testület választotta, de 1962-ben de Gaulle azt javasolta, hogy az elnököt a jövőben a szavazók közvetlenül válasszák, és népszavazást is tartottak a kérdésről. Bár de Gaulle módszereit és szándékait a gaullisták kivételével a legtöbb politika csoportosulás vitatta, a választók jóváhagyták a változtatást.[13] Az alkotmánytanács visszautasította, hogy döntést hozzon a népszavazás alkotmányosságáról.[14]
Az elnököt eredetileg hét évre választották. A 2000-ben tartott alkotmányról szóló népszavazás ezt öt évre csökkentette, hogy csökkentse a kohabitáció, azaz az olyan helyzetek kialakulásának az esélyét, hogy az elnök és a parlamenti többség ellentétes pártszínezetű. Az ilyen politikai feszültséggel és döntésképtelenséggel fenyegető helyzetek azért alakulhattak ki, mert különböző volt az elnök és a parlament mandátumának hossza (az utóbbié öt év), ezért az elnökválasztást és a parlamenti választásokat nem tudták időben egymáshoz közel megrendezni.
Az elnököt két fordulóban választják. Az első fordulóban csak akkor tekinthető egy jelölt megválasztottnak, ha megszerzi a szavazatok több, mint felét. Ha nincs ilyen jelölt, a második fordulóba az első két helyen végzett jelölt jut. Így az elnököt biztosan abszolút többséggel választják meg.
Az 1970-es években két jelentős változás történt az alkotmányos fékek és ellensúlyok tekintetében.[15] Hagyományosan a francia alkotmányos rendszer a parlamenti felsőbbség elvén működött, azaz senkinek nem volt hatalma felülbírálni, hogy a parlament egyes döntései nem sértik-e a polgárok alkotmányos jogait.[16] 1971-ben az alkotmánytanács, azzal érvelve, hogy az alkotmány preambuluma az 1789-es Emberi és polgári jogok nyilatkozatában meghatározott jogokra és az 1946-os alkotmány preambulumára hivatkozik, azt a következtetést vonta le, hogy a parlamenti határozatoknak tiszteletben kell tartaniuk ezeket a jogokat. Ezzel érvelve részben alkotmányellenesnek mondott ki egy határozatot, amely sértette az egyesülési szabadságot.[17] Alkotmányossági vizsgálatot azonban csak a köztársasági elnök, a miniszterelnök, vagy a két házelnök kérhetett egy törvény megszavazása előtt, ami jelentősen csökkentette annak az esélyét, hogy ilyen kérelem szülessen, ha egyszer mind a négy hivatalnok ugyanabból a politikai csoportosulásból való. 1974-ben a kérelmi jogot kiszélesítették, és most már a nemzetgyűlés 60, vagy a szenátus 60 tagja is kérhet ilyen vizsgálatot.[18] Ettől fogva az ellenzék is megvizsgáltathatja a vitatott határozatok alkotmányosságát.[19]
Elnökei
[szerkesztés]A gaullisták kékkel, a szocialisták rózsaszínnel, a centristák kékeszölddel vannak feltüntve.
Elnök | élt | Hivatalban | Pártja | |
---|---|---|---|---|
Charles de Gaulle | 1890–1970 | 1959. január 8. | 1969. április 28. (lemondott) | UNR, majd UDR |
Alain Poher | 1909–1996 | 1969. április 28. | 1969. június 15. (ideiglenes) | PDM |
Georges Pompidou | 1911–1974 | 1969. június 15. | 1974. április 2. (hivatalát töltve meghalt) | UDR |
Alain Poher | 1909–1996 | 1974. április 2. | 1974. május 19. (ideiglenes) | PDM |
Valéry Giscard d’Estaing | 1926-2020 | 1974. május 19. | 1981. május 21. | UDF |
François Mitterrand | 1916–1996 | 1981. május 21. | 1995. május 17. | Szocialisták |
Jacques Chirac | 1932–2019 | 1995. május 17. | 2007. május 16. | RPR, majd UMP |
Nicolas Sarkozy | sz. 1955 | 2007. május 16. | 2012. május 15. | UMP |
François Hollande | sz. 1954 | 2012. május 15. | 2017. május 14. | Szocialisták |
Emmanuel Macron | sz. 1977 | 2017. május 14. | Hivatalban | En Marche |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Loi constitutionnelle du 3 juin 1958 portant dérogation transitoire aux dispositions de l'article 90 de la Constitution Archiválva 2011. december 7-i dátummal a Wayback Machine-ben (franciául).
- ↑ (1993. október 6.) „The Path of the Presidency”. East European Constitutional Review Fall 1993 / Winter 1994 (2/3), 104. o.
- ↑ „French President's Term Cut to Five Years”, The Washington Post, 2000. szeptember 25. (Hozzáférés: 2017. február 25.)
- ↑ „12 People Who Ruined France”, Politico, 2015. december 29. (Hozzáférés: 2017. február 25.)
- ↑ Kubicek, Paul. European Politics. Routledge, 154–56, 163. o. (2015). ISBN 978-1-317-34853-5
- ↑ Décret du 1er juin 1958 portant nomination des membres du gouvernement. [2011. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 12.)
- ↑ [1] Archiválva 2019. szeptember 15-i dátummal a Wayback Machine-ben.
- ↑ Proclamation Archiválva 2019. szeptember 15-i dátummal a Wayback Machine-ben des résultats des votes émis par le peuple français à l’occasion de sa consultation par voie de référendum, le 28 septembre 1958
- ↑ Constitution, Journal Officiel de la République Française, 5 October 1958
- ↑ Proclamation Archiválva 2011. december 7-i dátummal a Wayback Machine-ben des résultats du scrutin du 21 décembre 1958 pour l'élection du Président de la République, Président de la Communauté; text version Archiválva 2012. február 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ „Possibility and Constraint: African Independence in Historical Perspective”. Journal of African History 49 (2). DOI:10.1017/S0021853708003915.
- ↑ Abayomi Azikiwe, "50th Anniversary of the 'Year of Africa' 1960", Pan-African News Wire, 21 April 2010.
- ↑ Constitutional Council, Proclamation Archiválva 2012. február 21-i dátummal a Wayback Machine-ben of the results of the 28 October 1962 referendum on the bill related to the election of the President of the Republic by universal suffrage
- ↑ Constitutional Council, Decision 62-20 DC Archiválva 2013. május 10-i dátummal a Wayback Machine-ben of 6 November 1962
- ↑ F. L. Morton, Judicial Review in France: A Comparative Analysis, The American Journal of Comparative Law, Vol. 36, No. 1 (Winter, 1988), pp. 89–110
- ↑ M. Letourneur, R. Drago, The Rule of Law as Understood in France, The American Journal of Comparative Law, Vol. 7, No. 2 (Spring, 1958), pp. 147–177
- ↑ Constitutional Council, Decision 71-44 DC Archiválva 2013. május 10-i dátummal a Wayback Machine-ben of 16 July 1971
- ↑ [2] Archiválva 2009. május 1-i dátummal a Wayback Machine-ben.
- ↑ Alain Lancelot, La réforme de 1974, avancée libéral ou progrès de la démocratie ?
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a French Fifth Republic című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.