Ugrás a tartalomhoz

Ötödik Köztársaság (Franciaország)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Ötödik Köztársaság Franciaország jelenlegi köztársasági államberendezkedése, amelynek megalapítását Charles de Gaulle személyéhez kötik, illetve az 1958. október 4-én elfogadott alkotmányhoz.[1] Az Ötödik Köztársaság a Negyedik Köztársaság összeomlása után született. A korábbi parlamentáris köztársaságot félelnöki rendszer, vagy duális hatalmi rendszer váltotta fel,[2] amelyben a hatalom a miniszterelnök mint kormányfő, és az elnök mint államfő, között oszlik meg.[3][4] De Gaulle, akit elsőként választottak meg elnöknek ebben az új rendszerben, 1958 decemberében, hitt az erős államfőben, aki az ő leírása szerint "l'esprit de la nation", azaz "a nemzet lelke".[5]

Az Ötödik Köztársaság Franciaország mindez ideig második leghosszabb ideig fennálló politikai rezsimje, az Ancien régime (15. század - 1792) örökletes és feudális monarchiái után, ezt követi a parlamentáris Harmadik Köztársaság (1879–1940).

Kezdetei

[szerkesztés]

A Negyedik Köztársaság összeomlásának kiváltója az 1958-as algíri válság volt, amely az egész országot politikai válságba taszította. Ebben az időben Franciaország még gyarmattartó hatalom volt, de a gyarmati rendszer felbomlásának konfliktusokat okozó folyamatai már elérték. Francia Nyugat-Afrika, Francia Indokína és Francia Algéria képviselőket delegált a francia parlamentbe egy korlátozott választójogra épülő rendszerben a Francia Unión belül, amely a francia gyarmatbirodalmat váltotta (ahogy a Nemzetközösség a Brit Birodalmat). Az Európai Franciaországtól (France métropolitaine vagy la Métropole) való elszakadási törekvések különösen Algériában voltak erősek, bár itt volt a legmagasabb a francia népesség aránya. A feszültség itt nagyon magas volt, hiszen a népesség egy része – például a fehér telepesek („pieds-Noirs”, a „feketelábúak”) – a szeparatista törekvések ellenségei voltak. Az algériai háború nem egyszerűen függetlenségi harc volt, hanem egy polgárháború jegyeit is magán hordozta. Tovább bonyolította a helyzetet, amikor a francia hadsereg egy része fellázadt, és a szeparatisták legyőzésére létrejött francia algériai mozgalom (Front pour l’Algérie française) mellé állt.

Charles de Gaulle, aki már egy évtizeddel korábban visszavonult a politikától, a válság idején visszatért és arra szólított fel, hogy függesszék fel a kormányt és hozzanak létre új alkotmányos rendszert. De Gaulle-t hatalomra segítette, hogy a parlament képtelen volt kormányt választani, tüntetések voltak, a Negyedik Köztársaság utolsó parlamentje feloszlatta önmagát és alkotmányozó gyűlést hívott össze.

A Negyedik Köztársaság sok bajjal küzdött. Nem volt politikai konszenzus, gyenge volt a végrehajtó hatalom, és gyors egymásutánban buktak meg a kormányok a második világháborút követően. Mivel egy párt, vagy koalíció sem volt képes többséget biztosítani, a miniszterelnökök nem vállalták a kockázatát, hogy népszerűtlen reformokba kezdjenek.

De Gaulle és követői olyan rendszert ajánlottak, amelyben erős elnököt választanak hét évre. A javasolt alkotmány szerint az elnöknek megvolna a végrehajtó hatalma, hogy vezesse az országot, konzultálva a miniszterelnökkel, akit ő nevez ki. 1958. június 1-én Charles de Gaulle-t kinevezték kormányfőnek,[6] és június 3-án egy alkotmánytörvény felhatalmazta az új kormányt, hogy dolgozzon ki új alkotmányt[1] Egy másik törvény felhatalmazta de Gaulle-t és kabinetjét, hogy legfeljebb hat hónapig rendeletekkel kormányozzon, kivéve a polgárok bizonyos alapvető jogait illető ügyekben (mint a büntető törvénykönyv).[7] Mindezeket a terveket az 1958-as francia alkotmánynépszavazáson a szavazók több, mint 80 százaléka támogatta.[8] Az új alkotmányt 1958. október 4-én szavazta meg a parlament..[9] Mivel Franciaországban minden új alkotmány új köztársaságot jelent, ezzel véget ért a Negyedik Köztársaság és elkezdődött az Ötödik Köztársaság.

Az alkotmány 90-, 91- és 92-es cikkelyei átmeneti rendelkezésként meghosszabbították a rendeleti kormányzást az új intézmények felállításáig. René Coty maradt az államelnök az új elnök megválasztásáig. December 21-én egy elektori testület Charles de Gaulle-t választotta meg köztársasági elnöknek.[10] Az ideiglenes alkotmányos bizottság az alkotmánytanáccsal egyetértésben 1959. január 9-én hirdette ki a választás eredményét. Az új elnök ezen a napon lépett hivatalba, és kinevezte Michel Debrét miniszterelnöknek.

Az 1958-as alkotmány a Francia Uniót Francia Közösségre cserélte, ami 14 korábbi tagterület számára (Algériát nem beleértve) lehetővé tette függetlenségük kinyilvánítását.[11] 1960 e függetlenedési hullám miatt vált „Afrika éve” néven emlegetetté.[12] Algéria 1962. július 5-én lett független.

Fejlődése

[szerkesztés]

Az elnököt kezdetben elektori testület választotta, de 1962-ben de Gaulle azt javasolta, hogy az elnököt a jövőben a szavazók közvetlenül válasszák, és népszavazást is tartottak a kérdésről. Bár de Gaulle módszereit és szándékait a gaullisták kivételével a legtöbb politika csoportosulás vitatta, a választók jóváhagyták a változtatást.[13] Az alkotmánytanács visszautasította, hogy döntést hozzon a népszavazás alkotmányosságáról.[14]

Az elnököt eredetileg hét évre választották. A 2000-ben tartott alkotmányról szóló népszavazás ezt öt évre csökkentette, hogy csökkentse a kohabitáció, azaz az olyan helyzetek kialakulásának az esélyét, hogy az elnök és a parlamenti többség ellentétes pártszínezetű. Az ilyen politikai feszültséggel és döntésképtelenséggel fenyegető helyzetek azért alakulhattak ki, mert különböző volt az elnök és a parlament mandátumának hossza (az utóbbié öt év), ezért az elnökválasztást és a parlamenti választásokat nem tudták időben egymáshoz közel megrendezni.

Az elnököt két fordulóban választják. Az első fordulóban csak akkor tekinthető egy jelölt megválasztottnak, ha megszerzi a szavazatok több, mint felét. Ha nincs ilyen jelölt, a második fordulóba az első két helyen végzett jelölt jut. Így az elnököt biztosan abszolút többséggel választják meg.

Az 1970-es években két jelentős változás történt az alkotmányos fékek és ellensúlyok tekintetében.[15] Hagyományosan a francia alkotmányos rendszer a parlamenti felsőbbség elvén működött, azaz senkinek nem volt hatalma felülbírálni, hogy a parlament egyes döntései nem sértik-e a polgárok alkotmányos jogait.[16] 1971-ben az alkotmánytanács, azzal érvelve, hogy az alkotmány preambuluma az 1789-es Emberi és polgári jogok nyilatkozatában meghatározott jogokra és az 1946-os alkotmány preambulumára hivatkozik, azt a következtetést vonta le, hogy a parlamenti határozatoknak tiszteletben kell tartaniuk ezeket a jogokat. Ezzel érvelve részben alkotmányellenesnek mondott ki egy határozatot, amely sértette az egyesülési szabadságot.[17] Alkotmányossági vizsgálatot azonban csak a köztársasági elnök, a miniszterelnök, vagy a két házelnök kérhetett egy törvény megszavazása előtt, ami jelentősen csökkentette annak az esélyét, hogy ilyen kérelem szülessen, ha egyszer mind a négy hivatalnok ugyanabból a politikai csoportosulásból való. 1974-ben a kérelmi jogot kiszélesítették, és most már a nemzetgyűlés 60, vagy a szenátus 60 tagja is kérhet ilyen vizsgálatot.[18] Ettől fogva az ellenzék is megvizsgáltathatja a vitatott határozatok alkotmányosságát.[19]

Elnökei

[szerkesztés]

A gaullisták kékkel, a szocialisták rózsaszínnel, a centristák kékeszölddel vannak feltüntve.

Elnök élt Hivatalban Pártja
Charles de Gaulle 1890–1970 1959. január 8. 1969. április 28. (lemondott) UNR, majd UDR
Alain Poher 1909–1996 1969. április 28. 1969. június 15. (ideiglenes) PDM
Georges Pompidou 1911–1974 1969. június 15. 1974. április 2. (hivatalát töltve meghalt) UDR
Alain Poher 1909–1996 1974. április 2. 1974. május 19. (ideiglenes) PDM
Valéry Giscard d’Estaing 1926-2020 1974. május 19. 1981. május 21. UDF
François Mitterrand 1916–1996 1981. május 21. 1995. május 17. Szocialisták
Jacques Chirac 1932–2019 1995. május 17. 2007. május 16. RPR, majd UMP
Nicolas Sarkozy sz. 1955 2007. május 16. 2012. május 15. UMP
François Hollande sz. 1954 2012. május 15. 2017. május 14. Szocialisták
Emmanuel Macron sz. 1977 2017. május 14. Hivatalban En Marche

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Loi constitutionnelle du 3 juin 1958 portant dérogation transitoire aux dispositions de l'article 90 de la Constitution Archiválva 2011. december 7-i dátummal a Wayback Machine-ben (franciául).
  2. ↑ (1993. november 4.) „The Path of the Presidency”. East European Constitutional Review Fall 1993 / Winter 1994 (2/3), 104. o. 
  3. ↑ „French President's Term Cut to Five Years”, The Washington Post, 2000. szeptember 25. (Hozzáférés: 2017. február 25.) 
  4. ↑ „12 People Who Ruined France”, Politico, 2015. december 29. (Hozzáférés: 2017. február 25.) 
  5. ↑ Kubicek, Paul. European Politics. Routledge, 154–56, 163. o. (2015). ISBN 978-1-317-34853-5 
  6. ↑ Décret du 1er juin 1958 portant nomination des membres du gouvernement. [2011. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 12.)
  7. ↑ [1] Archiválva 2019. szeptember 15-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  8. ↑ Proclamation Archiválva 2019. szeptember 15-i dátummal a Wayback Machine-ben des résultats des votes émis par le peuple français à l’occasion de sa consultation par voie de référendum, le 28 septembre 1958
  9. ↑ Constitution, Journal Officiel de la République Française, 5 October 1958
  10. ↑ Proclamation Archiválva 2011. december 7-i dátummal a Wayback Machine-ben des résultats du scrutin du 21 décembre 1958 pour l'élection du Président de la République, Président de la Communauté; text version Archiválva 2012. február 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
  11. ↑ „Possibility and Constraint: African Independence in Historical Perspective”. Journal of African History 49 (2). DOI:10.1017/S0021853708003915. 
  12. ↑ Abayomi Azikiwe, "50th Anniversary of the 'Year of Africa' 1960", Pan-African News Wire, 21 April 2010.
  13. ↑ Constitutional Council, Proclamation Archiválva 2012. február 21-i dátummal a Wayback Machine-ben of the results of the 28 October 1962 referendum on the bill related to the election of the President of the Republic by universal suffrage
  14. ↑ Constitutional Council, Decision 62-20 DC Archiválva 2013. május 10-i dátummal a Wayback Machine-ben of 6 November 1962
  15. ↑ F. L. Morton, Judicial Review in France: A Comparative Analysis, The American Journal of Comparative Law, Vol. 36, No. 1 (Winter, 1988), pp. 89–110
  16. ↑ M. Letourneur, R. Drago, The Rule of Law as Understood in France, The American Journal of Comparative Law, Vol. 7, No. 2 (Spring, 1958), pp. 147–177
  17. ↑ Constitutional Council, Decision 71-44 DC Archiválva 2013. május 10-i dátummal a Wayback Machine-ben of 16 July 1971
  18. ↑ [2] Archiválva 2009. május 1-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  19. ↑ Alain Lancelot, La réforme de 1974, avancée libéral ou progrès de la démocratie ?

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a French Fifth Republic című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ötödik_Köztársaság_(Franciaország)&oldid=26338379”