Franciaország válsága 1958 májusában

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Kommunista tüntetés Kelet-Berlinben, a Karl-Marx Alleen, a Deutsche Sporthallénál, szolidatitásként "a fasizmus ellen harcoló francia néppel".

Az 1958 májusi válság (vagy algíri puccs, vagy május 13-ai puccs) Franciaország politikai válsága volt az algériai függetlenségi háború (1954-1962) idején. Ez a válság vezetett Charles de Gaulle visszetéréséhez a politikába sokéves szünet után, és végső soron az Ötödik Köztársaság megalapításához.

Puccsként indult 1958. május 13-án, amelyet a következő volt és még szolgáló katonák vezettek: Pierre Lagaillarde algíri tanácsos és tartalékos ejtőernyős tiszt, Raoul Salan, Edmond Jouhaud, Jean Gracieux és Jacques Massu tábornokok és Philippe Auboyneau admirális, a földközi-tengeri flotta parancsnoka. A puccsot támogatta Jacques Soustelle algériai főkormányzó is.

A puccs fő célja az volt, hogy a háború közepette megakadályozza Pierre Pflimlin új kormányának a megalakulását és olyan politikai környezetet teremtsen, amely Francia Algéria jobboldali partizánjainak kedvez.

Háttér[szerkesztés]

A visszatérő kormányválságok a Negyedik Köztársaság rendszerének instabilitására irányították a figyelmet, és aggodalmakat keltett a hadsereg és a "feketelábúak" (az európai eredetű algeriaiak, franciául pied-noir) köreiben, hogy a pártpolitika aláássa Algéria biztonságát. A katonai vezetől hiányolták a megfelelő kormánytámogatást a felkelés elleni harchoz. Elterjedt volt az érzés, hogy az 1954-ben történt indokínai fiskóhoz hasonló következhet be, és a politikusok megalkuvása itt is hirtelen kivonuláshoz vezethet.[1] Mindezek következménye volt Charles de Gaulle visszatérése a politikába.

A puccs[szerkesztés]

Jacques Soustelle, miután 1955-56-ban betöltötte Algéria főkormányzói posztját, visszatért Franciaországba, hogy megszervezze de Gaulle visszatérését a hatalomba, megőrizva szoros kapcsolatait a hadsereggel és a francia telepesekkel. 1958 elejére megszervezett egy puccsot. Jacques Massu tábornok vezetésével egy katonai junta szerezte meg a hatalmat Algírban május 13-ának éjjelén. Raoul Salan tábornok lett a civil közigazgatás szerepét átvevő Közbiztonsági Bizottság vezetője, aki a junta azon követelését képviselte, hogy René Coty elnök nevezze ki de Gaulle-t egy benzeti egységkormány élére, amely különleges jogokat kapna, hogy megelőzze "Algéria feladását". Salan bejelentette a rádión, hogy a hadsereg "ideiglenesen átvette a felelősséget Francia Algéria sorsáért". Massu nyomására Salan az algíri főkormányzói épület erkélyéről is kikiáltotta: Vive de Gaulle! De Gaulle két nappal később válaszolt, azzal, hogy készen áll "elfogadni a köztársaság hatalmát."[2] Many worried as they saw this answer as support for the army.[3] Egy május 19-ei sajtótájékoztatón de Gaulle megismételte, hogy az ország rendelkezésére áll. Mikor egy újságíró kifejezte sokak félelmét attól, hogy de Gaulle csorbítani fogja a civil jogokat, ő vehemensen reagált:

Tettem ezt valaha? Ellenkezőleg, visszaállítottam őket, miután megszűntek. Ugyan ki fogja azt hinni, hogy 67 évesen diktátori pályába kezdek?

Május 24-én algériai francia ejtőernyősök vér nélkül elfoglalták Korzika szigetét, a Korzika hadművelet keretében. Ezután megkezdődött felkészülés Algériában a Feltámadás hadműveletre. amelynek célja már Párizs elfoglalása és a kormány megdöntése volt, ejtőernyősök és a rambouillet-i bázisú páncélos erők segítségével.[4] A hadműveletre három esetben kerülhetett volna sor: ha de Gaulle-t nem választja elnöknek a parlament, ha de Gaulle katonai segítséget kér a hatalomra kerüléshez, vagy ha a kommunisták kísérletet tesznek a hatalom megkaparintására.[5]

De Gaulle visszatéréséhez sok irányból érkezett támogatás, de voltak kivételek: François Mitterrand, aki Guy Mollet szocialista kormányában volt miniszter, Pierre Mendès France korábbi miniszterelnök a Radikális-Szocialista Pártból, Alain Savary (a Munkásinternaconálé Francia Tagozata politikusa) és a Francia Kommunista Párt. Az ismert ateista Jean-Paul Sartre kijelentette: "Inkább szavaznék Istenre." Mendès-France és Savary. mivel a pártjuk támogatta de Gaulle-t, 1960-ban együtt megalapították a Szocialista Autonóm Pártot, az Egyesült Szocialista Párt (PSU) elődjét.[6]

De Gaulle visszatérése a hatalomba[szerkesztés]

Május 29-én René Coty elnök azt mondta a parlament ülésén, hogy a nemzet a polgárháború szélére került, ezért "a legkiválóbb franciához fordulok, a férfihoz, aki történelmünk legsötétebb éveiben vezetőnk volt a szabadság visszahódításában és aki visszautasította, hogy diktátorként állítsa helyre a Köztársaságot. Arra kérem de Gaulle tábornokot, hogy egyeztetésben az államfővel vizsgálják meg, hogy a Köztársaság jogrendjének ekeretei közt mire van szükség a nemzeti biztonság kormányának azonnali megalakításához, és mit tehetünk, meglehetősen rövid időn belül, az intézményeik mélyreható reformjáért."[7] De Gaulle elfogadta Coty javaslatát, azzal a feltétellel, hogy új alkotmányt vezetnek be, amely erős elnöki pozíciót teremt, és amelynek alapján az elnökök - köztük az első, de Gaulle maga - hétéves ciklusra kapnak megbizatást. A másik feltétele az volt, hogy hat hónapra rendkívüli jogokat kapjon.[8]

Az új kormányt 1958. június 1-én szavazta meg a nemzetgyűlés, 329 támogató és 224 ellenző szavazattal. De Gaulle ugyanakkor jogot kapott, hogy hat hónapig különleges rendeletekkel (Ordonnance) kormányozzon, illetve azt a feladatot, hogy készítsen elő új alkotmányt.

Az 1958 májusi válság rávilágított, hogy a [Negyedik Köztársaság nem számíthat az algériai francia hadsereg támogatására, és még polgéri ügyekben is ki van szolgáltatva neki. Ez a hatalmi változás és veszélyei voltak de Gaulle visszatérésének közvetlen okai.

Az új alkotmány[szerkesztés]

De Gaulle a Negyedik Köztársaság intézményeit tartotta felelősnek az ország politikai gyengékkedéséért, és ez a nézete ma is népszerű. Mivel felügyelete alatt készült el az új alkotmány, néha a szerzőjének nevezik, pedig nem ő írta, hanem egy követője, Michel Debré , 1958 nyarán. A kézirat híven tükrözte de Gaulle 1946-os bayeux-i beszédeinek javaslatait[9], amelyek erős végrejató testületet (kormányt) eredményeztek egy erősen elnöki rendszerben - az elnök joga volt a minisztertanács kormányzása ,[10] illetve a 16. cikkely különleges jogokat biztosított az elnöknek szükségállapot idején.

Miközben a legtöbb politikus támogatta de Gaulle-t, híresé vált François Mitterrand megjegyzése, amely 1964 "permanens puccsnak" bélyegezte a rezsimet.[11] 1958 szeptember 28-án került sor az 1958-as francia alkotmánynépszavazásra), amelyen a szavazók 79,2%-a támogatta az új alkotmányt és az Ötödik Köztársaság létrehozását. A gyarmatok választhattak az azonnali függetlenség és az új alkotmány között. (Algéria nem gyarmat volt, hanem Franciaország három megyéje.) Minden gyarmat az új alkotmányra szavazott, és a Francia Unió helyett a Francia Közösség létrehozására, kivéve Guineat, amely így az első függetlenné vált afrikai francia gyarmat lett, azon az áron, hogy azonnal elveszített minden francia segítséget.

De Gaulle-t közvetett választással 1958. december 21-én a Francia Köztársaság és az Afrikai és Malagázi Közösség elnökévé választották.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Dien Bien Phu: Did the US offer France an A-bomb? (2014. május 5.). Hozzáférés ideje: 2014. május 5. 
  2. French: « prêt à assumer les pouvoirs de la République »
  3. Jonathan Fenby, The General: Charles de Gaulle and the France He Saved (2010) pp 373-416.
  4. Crozier, Brian (1960. július 1.). „France and Algeria”. International Affairs 36 (3), 310. o, Kiadó: Blackwell Publishing. DOI:10.2307/2610008.  
  5. Daniel Gagnon, "Algeria, De Gaulle, and the Birth of the French Fifth Republic." (Providence College History Student Papers. Paper 15. 2014) online.
  6. Philip Thody, The Fifth French Republic: Presidents, Politics and Personalities (1998).
  7. Jonathan Fenby. The General, 396. o. (2013) 
  8. W. Scott Haine. The History of France, 180. o. (2000) 
  9. Charles De Gaulle: Discours de Bayeux [Speech of Bayeux]' (fr nyelven). charles-de-gaulle.org, 1946. június 16. [2011. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva].
  10. See the debates during the July Monarchy and the Bourbon Restoration concerning the role of the King and the role of the President of the Council
  11. François Mitterrand, Le Coup d'Etat permanent, 1964

Fordítás[szerkesztés]