Földközi-tenger

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Földközi-tenger
Mediterranian Sea 16.61811E 38.99124N.jpg
műholdfelvétel
Országok Spanyolország, Egyesült Királyság (Gibraltár), Franciaország, Olaszország, Málta, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia, Görögország, Ciprus, Törökország, Szíria, Libanon, Izrael, Egyiptom, Líbia, Tunézia, Algéria, Marokkó
Hely Európa, Ázsia, Afrika
Hosszúság 4 000 km
Felszíni terület 2 520 000 km2
Átlagos mélység 1500 m
Legnagyobb mélység 5267 m
Part hossza 46 000 km
Szigetek Baleár-szigetek, Málta, Szardínia, Korzika, Kréta, Ciprus
Települések Málaga, Valencia, Barcelona, Marseille, Monaco, Genova, Nápoly, Palermo, Alexandria, Bengázi, Algír, Orán
Elhelyezkedése
é. sz. 35°, k. h. 18°Koordináták: é. sz. 35°, k. h. 18°
Locatie Middellandse Zee.PNG

A Földközi-tenger az Atlanti-óceánhoz a Gibraltári-szorossal kapcsolódó melléktenger, amelyet három kontinens vesz körbe: északról Európa, keletről Ázsia, délről pedig Afrika. Területe mintegy 2 520 000 km² (a Márvány-, a Fekete- és az Azovi-tengerrel együtt 2 966 000 km²). Átlagos mélysége 1500 m, legmélyebb pontja 5267 méter, a jón-tengeri Calypso-árokban. Partvonalának hossza kb. 46 000 kilométer. Kelet-nyugati irányú kiterjedése az ázsiai partoktól Gibraltárig csaknem 4000 kilométer.[1]

A Földközi-tenger térsége vagy Mediterráneum (mediterrán, azaz „földközi”) a partvidéki területekkel és a szigetekkel) a nyugati civilizáció bölcsője. Az ókorban fontos közlekedési térségnek számított, az egyiptomiak, görögök, rómaiak és a közel-keleti népek is sokat utaztak és kereskedtek e tenger partjain.[2]

Elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Földközi-tenger elnevezés a latin Mare Mediterraneum fordítása. A mediterraneum szó a medius, medi- „közép, közt” és terra „föld” latin szavak összetétele. A kifejezés eredete az ógörög Meszogeiosz Thalassza (Μεσογειος Θαλασσα, azaz „Földközi-tenger” – meszogeiosz: a meszo-, μεσο, 'közép' és Gaiosz, Γαιος, 'Föld' szavak összetételéből). Az ókori görögök ugyanis a Földközi-tenger térségét tartották a Föld közepének. A tenger leggyakoribb ókori római neve Mare Nostrum, azaz „a mi tengerünk” volt, illetve néha a Mare Internum („belső tenger”) elnevezést is használták (például Sallustius: Bellum Iugurthinum 17).

Az Ószövetségben a Földközi-tenger leggyakoribb elnevezése a „nagy tenger” (például Mózes 4. könyve 34,6-7), illetve ritkábban „hátsó tenger” (például Mózes 5. könyve 11,24; Jóel 2,20; a bibliafordítások azonban számos nyelvre a „nyugati tenger” fordítással ültették át). Néha „a filiszteusok tengere” elnevezés is szerepel (például Mózes 2. könyve 22,81), mivel a Földközi-tengernek a zsidókkal szomszédos partvidékét eredetileg a filiszteusok lakták.

A legtöbb nyelvben a tenger neve a magyarhoz hasonlóan „földközi (mediterrán) tenger”, „középső tenger” elnevezések fordítása, például az angol Mediterranean Sea, francia Mer Méditerranée, spanyol Mar Mediterráneo és olasz Mar Mediterraneo, a német Mittelmeer, a mai héber ha-Jam ha-Tikhon, הַיָּם הַתִּיכוֹן (mindkettő „középső tenger”). Ismert a Hét tenger egyikeként is.

Keleti környékének lakói Fehér-tenger néven is ismerték az ókorban. Erre alapul török neve: Akdeniz („fehér tenger”). Arab neve is Al-Bahr Al-Abjad Al-Muttavaszit (البحر الأبيض المتوسط), ami „középső fehér tengert” jelent. Ez abból vezethető le, hogy több ókori nyelven is az égtájakhoz különböző színeket kapcsoltak, így a nyugathoz a fehéret (az észak színe a fekete, a délé a vörös, a keleté a sárga volt). Valószínűleg hasonlóképpen kapta nevét a tőlük északra elhelyezkedő Fekete-tenger, illetve a délre fekvő Vörös tenger is. Homérosz egy helyen szinonimaként említi a Vörös-tenger és a Déli-tenger kifejezéseket.[3]

Földrajzi helyzete, részei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Földközi-tenger nyugaton a Gibraltári-szoroson keresztül kapcsolódik az Atlanti-óceánhoz. Északkeleten a Fekete-tengerhez csatlakozik, a Boszporusznál. Délkeleten, a Vörös-tenger felé a mesterséges Szuezi-csatornán keresztül lehet eljutni 1869 óta.

A tengerrészek hivatalos elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nemzetközi Vízrajzi Szervezet (International Hydrographic Organization, IHO) hivatalos felosztása szerint a Földközi-tengeren belül a következő vízterületeknek van önálló hivatalos neve:[4]

Raouché látképe a bejrúti tengerpart előtt (Libanon)
Raouché látképe a bejrúti tengerpart előtt (Libanon)
[[Fájl:|200px|Ölüdeniz látképe, Törökország]]
Ölüdeniz látképe, Törökország
Sziklás tengerpart Líbiában
Sziklás tengerpart Líbiában
A Földközi-tenger a dél-franciaországi Mentonból
A Földközi-tenger a dél-franciaországi Mentonból

Más elnevezések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Földközi-tenger egyes részeinek ősidők óta vannak egyéb, gyakran párhuzamosan vagy ellentmondásosan használt egyéb nevei is, például

  • Katalán-tenger, az Ibériai-félsziget és a Baleár-szigetek között, mint a Baleár-tenger része
  • Szardíniai-tenger, Szardínia és a Baleár-szigetek között, mint a Baleár-tenger része
  • Szicíliai-tenger, Szicília és Tunézia között,
  • Líbiai-tenger, Líbia és Kréta között,
  • Levantei-tenger Törökország és Egyiptom között,

valamint az Égei-tengeren belül is sok kisebb tengerrésznek (Krétai-tenger, Trák-tenger) van külön neve.

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Földközi-tenger geológiai őse a Tethys-óceán volt a mai Atlanti-óceán és az Indiai-óceán között. Az afrikai tábla közeledése, majd ütközése az ázsiai kontinenssel, mintegy 17 millió évvel ezelőtt, lezárta a tengerrész keleti oldalát, majd a nyugati oldalon, a mai Gibraltári-szoros térségében is leszűkült az összeköttetés a világtengerekkel, sőt a messinai sókrízis idején ismételten el is zárult. Ennek következtében a Földközi-tenger a miocén végén többször kiszáradt. Mintegy 5,3 millió évvel ezelőtt azonban a Gibraltári-szoros tartósan megnyílt, és a Földközi-tenger felvette mai alakját.[5]

Az afrikai kontinentális lemez északra nyomulása és ütközése az eurázsiai kontinentális lemezzel ma is tartó folyamat. Ezt bizonyítja az aktív vulkáni és szeizmikus tevékenység is a Tirrén-tenger és az Égei-medence területén, a működő tűzhányók, mint a Stromboli, a Vezúv és az Etna.[6]

Geológiai szerkezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Földközi-tenger ugyan a Tethys ősóceán üledékein jött létre, azonban nem csak mérete, hanem aljzatának szerkezete miatt sem tekinthető óceánnak. Mai formájában ingressziós eredetű tenger, azaz a tenger benyomulása révén jött létre. Medencéjének alját a messinai sókrízis során létrejött vastag, karbonátos üledékréteg alkotja.

Két fő medencéjében, a nyugatiban és a keletiben több különböző kisebb medencét azonosíthatunk. Gibraltártól keletre, Spanyolország és Marokkó partjai között terül el az Alborán-medence, amelyet az Alborán-tenger tölt ki. A szárazföldi Spanyolország és a Baleár-szigetek közötti tengerrészt Baleár-tengernek hívjuk (a Katalónia partjai előtti részt Katalán-tengernek is mondják). Ennek a mélyén található a nyugati medence legnagyobb és legmélyebb síksága. A 100 000 négyzetkilométer kiterjedésű mélytengeri síkság átlag 2600-3000 méter mélyen helyezkedik el. Legmélyebb pontja 3330 méter, a terület keleti szélén.[1]

A Korzikától északra található tengerrészt Ligur-tengernek hívjuk, legnagyobb mélysége 2836 méter. A Tirrén-tenger Korzika, Szardínia, az Appennini-félsziget és Szicília közötti háromszögben terül el. Északi része sekély kontinentális talapzat (self). Délebbre a tenger fenekét az egykori Tirrenio-masszívum alkotja. Ehhez az ősi, kristályos metamorf kőzetekből álló szerkezethez tartozik földtanilag Szardínia és Korzika szigete is. A Tirrén-medencében, Nápoly közelében található a nyugati nagymedence legmélyebb pontja, 3730 méterrel.[1]

A Medditerráneum nyugati és keleti nagy medencéit Szicília és Tunézia között 145 kilométer hosszan egy átlagosan mindössze 400 méter mély fenékküszöb választja el. Ez szerkezetileg az észak-afrikai Atlasz hegységet, és az itáliai Appennineket kapcsolja össze. A Szicíliai-átjáróban, a tenger alatti hátságból emelkedik ki Málta, valamint több más sziget, mint Pantelleria, Linosa, Lampedusa.[1]

Kelet felé haladva a Jón-tenger következik, amelyet a Földközi-tenger keleti nagymedencéjéhez sorolunk, de időnként önálló központi medencének is neveznek, hiszen ez a legnagyobb és legmélyebb rész-tenger. Területe 616 000 négyzetkilométer. Középső részén az átlagos vízmélység eléri a 4000 métert. Keleti részén, a Peloponnészosztól délnyugatra fekvő Hellén-árokban van a Földközi-tenger legmélyebb pontja 5121 méterrel.

A Jón-tengertől északra van a fiatal, transzgressziós sekélytenger, az Adria.

A Földközi-tenger keleti nagymedencéjének része az Égei-tenger a görög szigetvilággal (180 000 négyzetkilométer). A Mediterráneum keleti végében, Törökország és Egyiptom között helyezkedik el a szűkebb értelemben vett Levantei-tenger. (Néha a Földközi-tenger egész keleti nagymedencéjét, Szicíliától Szíriáig Levantei-medencének nevezik). Az egyiptomi partok előtti self kontinentális lejtőjének alján húzódik a 4834 méter mély Plinius-árok, valamint a 3720 méter mély Strabón-árok. Ezek igazi óceáni maradványok, a Tethys ősóceán alábukási zónájának a fennmaradt részei, amelyeket a Nílus hordalékkúpja részlegesen feltöltött. Ettől északra, Krétáig, a tengerfenéken a gyűrt karbonátos rétegekből álló Földközi-tengeri hátság található.[1]

Vizének sajátosságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világóceántól való szeparáltsága és a földrajzi helyzetéből következő nagy párolgás miatt a Földközi-tenger vize az óceáni víznél sokkal sósabb, azaz szuperhalin. Keleti medencéjében a sótartalom eléri a 39,2 súlyezreléket. Ez az érték alig marad el a szintén túlsós Vörös-tenger szalinitási értékétől.

Ugyancsak az elzártság és az ebből fakadó rendkívül lassú vízcsere (egy Gibraltárnál belépő vízmolekula átlagosan, hozzávetőlegesen 130-140 év múlva hagyja el újra ott a Földközi-tengert) miatt vizének hőmérséklete a mélység függvényében erősen kiegyenlített. A mindössze 300 méter mély gibraltári fenékküszöb meggátolja a hideg óceáni mélységi áramlatok behatolását. Emiatt télen, amikor a felszíni vízhőmérséklet eléri az évi minimumát, a Földközi-tenger vize a felszíntől a legnagyobb mélységekig kiegyenlítetten kb. 12 C fokossá válik.[6]

Hasonlóképpen az elzártság, valamint partjainak viszonylagos meredeksége miatt a Földközi-tengerben az árapály jelensége nagyon mérsékelt az óceánokhoz képest.[7]

Áramlási rendszere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Gibraltári-szorosban a kevésbé sós óceáni víz nagy sebességgel, másodpercenként 80-100 centimétert haladva, felszíni áramlásként ömlik a mediterrán medencébe. Ugyanakkor a szoros mélyén a Földközi-tenger erősen sós, ezért nehezebb víztömege a beáramló hűvös vízréteg alatt kifelé folyik a medencéből. A sodrás miatt a szoros fenekén nem található meg a szokásos finom, mélyvízi üledék.

A Földközi-tenger áramlatai

Az atlanti vizek az észak-afrikai partok mentén Algériai- vagy Luzitán-áramlat haladnak tovább kelet felé. A sebességüket növeli, hogy a Földközi-tenger keleti területeinek vízszintje 15 centiméterrel alacsonyabb az Alborán-tenger vízszintjénél. A Szicíliai-szoros sekély selfje felemelkedésre, és részben északi irányú kitérésre készteti az Algériai-áramlatot. A tápanyagban dús, hidegebb vizek vegyülése nyomán a Szicília és Tunézia között található a Földközi-tenger egyik legjobb halászati területe.

Az Algériai-áramlat észak felé forduló ága Korzika felé tart, majd délnyugati irányba fordulva, már mint a Ligur-Provencei-Katalán áramlat tér vissza az Alborán-medencébe. Az Algériai-áramlat keleti ága tovább halad a Földközi-tenger keleti medencéjébe, és ott felmelegszik. A líbiai, egyiptomi partok előtt már Afrikai-áramlat néven halad a víz, ami a medence végében északra, majd Törökország partjai előtt nyugatra fordul. Kis-ázsiai-áramlás néven érkezik az Égei-, majd a Jón-tengerbe, végül Közép-Mediterrán-áramlás néven halad vissza az Atlanti-óceán irányába.[6]

Éghajlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A terület mediterrán éghajlatú, amelyre az enyhe, esős telek és a forró, száraz nyarak jellemzők. Az éghajlat kiválóan megfelel a citrusfélék, olajbogyó és parafa termesztéséhez.

Élővilága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A messinai sókrízist a korábbi tengeri élővilág nem élhette túl. A medence feltöltődése az Atlanti-óceán vizeivel történt, a vizek flórája és faunája is onnan érkezett, azonban nagyon sajátos módon. A Gibraltári-szoros mindössze 300 méter mély, ezért az óceán mélyvízi lakói nem kelhettek át azon. A Földközi-tenger mélyebb vizeinek élővilága ezért sokkal szegényesebb, mint a nyílt óceáné. Az Olaszország nyugati partja mentén elterülő 3600 méter mély medence, valamint a Görög- és Törökországtól délre fekvő csaknem 5000 méter mély árkok lakói főként puhatestűek, soksertéjűek és más olyan organizmusok, amelyek eredetileg nem igazi mélytengeri élőlények. Valószínűleg a tenger sekélyebb vizeiből kiindulva hódították meg ezeket a mélységeket a messinai sókrízis óta eltelt évmilliók alatt.[7]

A tengerek élővilágának alapját a plankton alkotja. A Földközi-tenger vizének felső rétegében is planktonszervezetek, mikroszkopikus növények és állatok lebegnek. Ezeknek az élő szervezeteknek jelentős részét az erős felszíni áramlat hozza át az Atlanti-óceánból.[8]

Az elhalt planktonszervezetek a tengerfenékre lehullva gazdag tápértékű iszapot alkotnak, ami az időnként viharok által felkavarva hozzájárul a víz tápanyag-gazdagságához. A Földközi-tengerből azonban a mélységi áramlat ennek a szerves anyagnak nagy részét visszasodorja az Atlanti-óceánba. Egészében véve a Földközi-tenger planktonvilága nem olyan gazdag, mint az óceánoké. Kék vizének a turisták, búvárok által kedvelt nagy átlátszósága viszonylagos meddőségét jelzi.[8] Bár a mediterrán tengeri élővilág biológiai sokfélesége nem éri el az indo-pacifikus fauna biodiverzitását, a Földközi-tenger élővilága mégis nagyon érdekes, mert a viszonylag kis területű, és éghajlati szempontból homogén mediterrán medencében több faunaprovincia élőlényei találkoznak egymással. Az élővilág mintegy 65%-a atlanti, 5%-a szubarktikus, 5%-a trópusi, indo-pacifikus eredetű, 25%-át pedig bennszülött, endemikus fajok alkotják. A boreális, szubarktikus fauna képviselője a 70 centiméter hosszúra is megnövekvő osztrigafarkas (Marthasterias glacialis), amely még a jégkorszakban vándorolt be a mediterrán vizekbe.[9]

Vizeiből kimutatható néhány paleotrópusi, ún. Tethys-reliktum faj is, amelyek a Földközi-tenger geológiai elődjéből, az egykori Tethys-óceánból származnak, és a messinai sókrízis dacára, talán a sós mocsarakban, vagy a Paratethys vizeiben fennmaradtak. Ilyen például a Földközi-tenger sekély parti vizeiben helyenként tömegesen előforduló ernyős alga (Acetabularia acetabulum), amely 10-12 centiméteres magassága ellenére, valójában egyetlen óriási sejtből álló zöldalga-féle, valamint az elterjedt tölcsérmoszatot (Padina pavonica), vagy a tüskésbőrűek (Echinodermata) közül, az Adriai-tengerben is előforduló, hét karral rendelkező változatos tengericsillagot (Coscinasterias tenuispina).

A növények között valószínűleg Tethys-reliktum a Földközi-tenger egyik jelképe, a sekély vizekben mezőket alkotó, és egykor a szárazföldről a tengerbe visszavándorolt virágos növény, a békaszőlőfélék családjához tartozó neptunfű (Posidonia oceanica) is. Ez alkotja a Földközi-tengerre jellemző, barna, pántlikaszerű levélnyalábokkal hullámzó víz alatti réteket. Kedvező számára az árapály csekély ingadozása.[8]

Sajátosságai miatt a Földközi-tenger élővilága önálló biogeográfiai egységnek tekinthető, amit mediterrán faunaprovinciának neveznek. Becslések szerint az itt honos, eddig ismert mintegy 4500 állat- és növényfajon kívül, csaknem ennyi lehet a még felfedezésre váró fajok száma.[9]

Halak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A halak állatkörének (Pisces) eddig 613 faját írták le a Földközi-tengerben. Ebből 81 faj a porcos halak osztályába (Chondrichtyes), míg 532 faj a csontos halak közé (Osteichtyes) sorolható. A mediterrán halfajok 11%-a endemikus.

A cápák öregrendjét (Selachimorpha) 47 faj képviseli. A nagyobb cápák közül a leggyakoribb a kékcápa (Prionace galuca), amely a mediterrán vizekben mindenütt, így az Adrián is előfordul. A Földközi-tenger legnagyobb hala az akár 10-12 méteres hosszúságot is elérő óriáscápa (Cetorhinus maximus), leginkább a Szicíliai-szoros térségében, kora tavasszal figyelhető meg. A nagy fehércápa (Carcharodon carcharias) földközi-tengeri populációja globálisan a negyedik-ötödik legnagyobb a lehalászás ellenére.[9]

A rájaszerűek (Batoidea) öregrendjét képviselik például a Szicíliai-szoros gyakran előforduló hatalmas ördögráják (Mobulidae).

A viszonylag kevés plankton is eltartja a szardellafélék, szardíniák és más apró, felszínközelben élő halak nagy tömegeit. Ezek vonzzák ide a ragadozó halakat, a közönséges makrélát, és óriás rokonait, a csíkoshasú tonhalat, a kardhalat, és a rendkívül értékes húsú, de a túlhalászás miatt a kihalás szélén álló kékúszójú tonhalat (Thunnus thynnus). Ezek általában nem állandó lakói a Földközi tengernek, de ívni ide járnak. A tonhal az Északi-tengerbe is eljut, és rendszeresen járja az Atlanti-óceán északi részét Amerika és Európa között.[10]

A nyíltvízi tüskésmakréla-félék (Carangidae) az Adrián is előfordul a méretes sárgafarkú fattyúmakréla (Seriola dumerili), vagy a földközi-tengeri fattyúmakréla (Trachurus mediterraneus). A fűrészfogú sügérfélék (Serranidae) családjának legnagyobb képviselője, a barna fűrészessügér (Epinephelus marginatus), hossza elérheti az 1,5 métert, súlya pedig a 20 kilogrammot. Az Adrián gyakori a sokkal kisebb, élénk kék hasfoltjáról jól felismerhető betűs sügérrel (Serranus scriba).[11]

A murénafélék családjának (Murenidae) két faja található meg a Földközi-tengerben, közülük a közönséges muréna (Murena helena) az Adrián is honos. A korállszirtihal-féléket a barna korallsügér (Chromis chromis) képviseli, a trópusi korallsügérek családjának (Chromidae) egyetlen földközi-tengeri faja.[11]

A durbincsfélék (Sparidae) leggyakoribb mediterrán képviselői a kétsávos kecskedurbincs (Diplodus vulgaris), az abroncsos durbincs (Diplodus sargus), a fekete durbincs (Oblada melanura), valamint az étkezési csemegehalnak minősülő az aranydurbincs (Sparus auratus). Az ajakoshalfélék (Labridae) családjához tartozik a Földközi-tenger legszínpompásabb hala, a pávahal (Thalassoma pavo), és a szivárványhal (Coris julis) is. A partmenti vizek gyakori halcsaládjait alkotják a nyálkáshalfélék (Blennidae), a gébfélék (Gobidae), a tengeripérfélék (Mugilidae) a tengeri márnák (Mullidae), a morgóhal-félék (Triglidae), és a mérgező skorpióhal-félék (Scorpenidae). A trópusi papagájhalféléket (Scaridae) egyetlen faj, a pompás papagájhal (Sparisoma cretense), míg a szintén trópusi íjhalfélék (Balistidae) családját , az európai íjhal (Balistes capriscus) képviseli.

Az atlanti faunaprovincia képviselői a tőkehalfélék (Gadidae). A hajóroncsok belsejében is gyakoriak a nagy rajokat alkotó francia tőkehalak (Trispoterus luscus). Endemikus tőkehalféle a sziklahasadékokban élő, félénk villás tőkehal (Phycis phycis). Ebbe a családba tartozik a közismert hekk (Merluccius merluccius) is.[11]

Hüllők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tengeri teknősök közül a két méterre is megnövő óriás vándor, a kérgesteknős is előfordul a Földközi-tengeren. A kisebb ál-cserepesteknősök az Égei-tenger és az Adria eldugottabb részein állandó lakosok, tojást is raknak.[12]

Gerinctelenek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gerinctelenek körében számos olyan állatcsoport van, amelyek fajszáma a Földközi-tengerben jelentősen meghaladja az 5%-ot, azaz a világtenger összes fajából itt előforduló fajok arányát. A szivacsok (Porifera) 10%-a, a tengeri gyűrűsférgek (Annelida) szintén 10%-a, míg a tapogatókoszorúsok (Tentaculata) 54%-a megtalálható a Földközi-tengerben.[11]

A virágállatok osztályából (Anthozoa) kiemelendők a sokszínű legyezőkorallok (Gorgonaria), és a lágykorallok (Alcyonaria). A színeváltó szarukorall (Paramuricea clavata), a sárga legyezőkorall (Eunicella cavolinii), a bibircskorall (Balanophyllia europaea) földközi-tengeri endemikus fajok. A Földközi-tengerben is él egy szirtképzésre alkalmas telepes kőkorall faj, a pázsitkorall (Cladocera cespitosa).

A puhatestűek (Mollusca) közül megemlíthető a közönséges polip (Octopus vulgaris) és tintahal (Sepia officinalis). A Földközi-tenger legnagyobb csiga-féléi (Gastropoda) közé tartozik a 40 centiméteres hosszúságot is elérő csomós tritonkürt-csigát (Charonia lampas) vagy a hasonló méretű hordócsigát (Tonna galea).[11]

Tengeri emlősök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Földközi-tenger leggyakoribb emlőse a közönséges delfin (Delphinus delphis). Gibraltár térségében ismeretlen okból minden nyáron ezrével gyűlnek össze.[12]

A Tirrén-tengerben honos az akár 25 méter hosszúra is megnövő közönséges barázdásbálnák (Balneoptera physalus) egy nagyobb csoportja. A nyugat-mediterrán térségben előfordul az óriás ámbráscet (Physeter macrocephalus).[11]

Gyakran megfigyelnek Gibraltárnál a Földközi-tengerbe tartó kardszárnyú és gömbölyűfejú delfineket, de Korzikánál keletebbre nemigen látogatnak el.[12]

A legkésőbben a tengerbe települt emlősféléket, a fókákat a földközi-tengeri barátfóka (Monachus monachus) képviseli a Földközi-tengerben, bár ma már igen ritka.[13] Elnevezésük is ógörög eredetű, a „magányos” jelentésű görög szóból származik, mivel a többi fókától eltérően nem csapatosan, hanem rendszerint egyedül vagy párosan látni őket.

Behatolók keletről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szuezi-csatorna megnyitását követően, valamint később, az 1950-es években, az Iszmáilijja térségében lévő sós mocsarak lecsapolása után, megindult az indo-pacifikus fajok bevándorlása is a Mediterráneumba. 1902-ben, 33 évvel a csatorna megnyitása után már felfedezték első képviselőiket a Földközi-tengerben. Egy-egy élőlény valószínűleg soha nem volt képes a saját életében átjutni a 163 kilométeres csatornán; csak azok a fajok jutottak át, amelyek képesek voltak szaporodni a szűk hajóúton vagy a közbeeső sós tavakban.[14]

Napjainkig 54 vörös-tengeri halfaj, köztük a feketeúszójú szirticápa (Carcharhinus melanopterus), és több tucatnyi alsóbbrendű állatfaj vándorolt be új jövevényként a Földközi-tenger vizébe.[11]

Ma már a Földközi-tenger keleti medencéjében élő halfajok 12%-át, az ottani halászzsákmány 16%-át a keleti jövevények teszik ki. Némelyik faj eljutott már Szicíliáig vagy Tunéziáig is.

A bevándorlás a kutatások szerint nem károsította az őshonos állatvilágot. Egyetlen faj sem tűnt el vagy ritkult meg. A vizek biológiai kihasználtsága, úgy tűnik, itt még mindig nem volt teljes; a távoli Atlanti-óceánból érkezett fajok még mindig nem töltötték be a messinai sókrízis nyomán tátongó űrt.

Az ellenkező irányba, a Vörös-tengerbe alig néhány faj jutott el. A Szuezi-csatorna vize ugyanis az alacsonyabban fekvő Földközi-tenger felé áramlik; a Vörös-tengernek pedig a még a Földközinél is sósabb vize, valamint az ottani rendkívül sűrű biológiai közösség sem kínált könnyű letelepedést.[15]

Szigetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyobb szigetek (keletről nyugat felé haladva)

Országok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A földközi-tengeri partvidékkel rendelkező országok:

Európa (nyugatról kelet felé haladva): Spanyolország, Franciaország, Monaco, Olaszország, Málta, Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia, Görögország, Törökország és Ciprus.

Ázsia (északról délre): Törökország, Szíria, Libanon, Izrael (és a Gázai övezet).

Afrika (keletről nyugatra): Egyiptom, Líbia, Tunézia, Algéria és Marokkó.

Krétai tengerparti táj
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Földközi-tenger témájú médiaállományokat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Elter Tamás, i. m. 2. old.
  2. Elter Tamás, i. m. 1. old.
  3. Schmitt, Rüdiger. Considerations on the Name of the Black Sea, Hellas und der griechische Osten (angol, német nyelven), pp. 219–224. o (1996) 
  4. Limits of Oceans and Seas, 3rd edition. International Hydrographic Organization, 1953. (Hozzáférés: 2010. december 13.)
  5. Attenborough, i. m. 14. old.
  6. ^ a b c Elter Tamás, i. m. 3. old.
  7. ^ a b Attenborough, i. m. 19. old.
  8. ^ a b c Attenborough, i. m. 20. old.
  9. ^ a b c Elter Tamás, i. m. 4. old.
  10. Attenborough, i. m. 21. old.
  11. ^ a b c d e f g Elter Tamás, i. m. 5. old.
  12. ^ a b c Attenborough, i. m. 22. old.
  13. Ritka fókák a Földközi-tengeren
  14. Attenborough, i. m. 180. old.
  15. Attenborough, i. m. 181. old.