Bizalmatlansági indítvány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A modern parlamentáris demokráciák működése a hatalommegosztás elvén alapul. A hatalommegosztás elve elsősorban nem az államhatalmi ágak merev elválasztását jelenti, hanem az alkotmányos szervek működésének, a hatalomgyakorlásnak kölcsönös ellenőrzését, kiegyensúlyozását.[1] A végrehajtó hatalommal szemben gyakorolt parlamenti ellenőrzés eszköze az interpelláció, a kérdés, a politikai vitanap vagy az azonnal kérdések és válaszok órája, továbbá a kormányzattal szembeni bizalom megrendülése esetén alkalmazott bizalmi szavazás és a bizalmatlansági indítvány. A bizalmatlansági indítvány – az általában a kormány által saját maga ellen kezdeményezett bizalmi szavazással szemben – alapvetően a parlamenti ellenzék fegyvere. Általában a parlamenti képviselők egy meghatározott aránynál nem kisebb létszámú csoportja nyújtja be, az indítványról tartott sikeres szavazás nyomán a parlamenti többség megvonja a bizalmat a kormánytól, amelynek megbízatása így megszűnik.

Amennyiben az indítvány csak a kormányzattal szembeni bizalmatlanság kinyilvánítására irányul, de nem nevez meg új kormányfőjelöltet, egyszerű (vagy destruktív) bizalmatlansági indítványról beszélünk. A bizalmatlansági indítványnak ez az egyszerű formája létezett a Weimari köztársaságban, ahol a kancellár mellett a miniszterekkel szemben is be lehetett nyújtani, az utód megnevezése nélkül. A kormány tagjainak könnyű leváltása, a kancellárok sűrű cseréje azonban instabillá tette a Weimari Köztársaság politikai rendszerét, annál is inkább, mert az utódok megválasztására már sok esetben képtelennek bizonyult a sok párt képviselőiből álló törvényhozó szerv.

Okulva a Weimari Köztársaság negatív tapasztalataiból, a második világháborút követően, 1949-ben megalakult Német Szövetségi Köztársaság alkotmányának (bonni alkotmány, Grundgesetz) megfogalmazói szigorítottak az előírásokon. Az új, garanciához kötött szabályozás, az ún. konstruktív bizalmatlansági indítvány értelmében a kormányfővel (Németországban a kancellárral) szembeni bizalmatlansági indítvány csak az új kormányfőjelölt megnevezésével együtt nyújtható be, és az indítvány megszavazásával egyúttal az utódot is megválasztja a törvényhozás. (A Grundgesetz miniszterekkel szemben már nem teszi lehetővé a bizalmatlansági indítvány benyújtását.)

A konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményét 1990-ben a magyar alkotmányos rendszer is átvette, de hasonló megoldást követ többek között Lengyelország, valamint Spanyolország is. A bizalmatlansági indítvány különböző formákban számos más ország jogrendjében is feltűnik, így ismert pl. Ausztriában (destruktív, nemcsak a kormánnyal, hanem a miniszterekkel szemben is benyújtható), Csehországban (destruktív), Görögországban (a kormány mellett a miniszterekkel szemben is benyújtható), Izlandon (csak a miniszterekkel szemben). A destruktív forma létezett a negyedik francia köztársaságban is, amely ezért hasonló betegségtől szenvedett, mint a Weimari Köztársaság. Ennek köszönhetően az ötödik francia köztársaságban az egyébként is erős jogkörökkel bíró, a végrehajtó hatalom csúcsán elhelyezkedő államelnök már immunitást élvez a bizalmatlansági indítvánnyal szemben, az csak a kormányfővel szemben nyújtható be.

  1. A Magyar Alkotmánybíróság 2/2002 (I.25.) határozata.

A kormány parlament általi ellenőrzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A kormány parlament előtti felelőssége akkor a legkisebb, ha a parlament csak konstruktív bizalmatlansági indítvány útján, új kormányfőjelölt megnevezésével vonhatja meg tőle a bizalmat. Másként fogalmazva: a kormány ilyen úton buktatható meg a legnehezebben.
  2. A következő szint az egyszerű bizalmatlansági indítvány, amely lehetővé teszi a bizalom megvonását utód megnevezése nélkül is.
  3. Kifejezett bizalmatlansági indítvány nélkül is fennállhat a lehetőség a kormány megbuktatására, például egyes fontosabb előterjesztések (költségvetési törvény) parlamenti elutasítása esetén.
  4. A kormány pozícíója extrém módon instabillá válhat, ha már akkor is megbuktatható, ha egy egyszerű javaslatot nem sikerül elfogadtatnia.

Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország alaptörvénye értelmében a magyar miniszterelnökkel szemben konstruktív bizalmatlansági indítvány nyújtható be. Mivel a Kormány sorsa összefonódik a miniszterelnökével, így ez egyúttal a teljes Kormánnyal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványnak minősül. Az indítványt legalább a képviselők egyötöde terjesztheti az Országgyűlés elé, amely az indítvány feletti vitát és szavazást legkorábban a beterjesztéstől számított 3 nap múlva, de 8 napon belül (türelmi idő) tartja meg. Ha a képviselők többsége megszavazza az indítványt, egyúttal az abban szereplő miniszterelnök-jelöltet is megválasztottnak kell tekinteni.

Magyarországon az intézmény 1990-es Alkotmányba foglalása óta eddig egyszer szavazott az Országgyűlés konstruktív bizalmatlansági indítványról. Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök javaslatára, hosszadalmas, több mint egy héten át elhúzódó, közel húsz lehetséges utódot fel- és elvető kormányfőjelölt-keresgélés után 2009. április 7-én 92 MSZP-s képviselő aláírásával a szocialista párt kezdeményezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szemben a bizalmatlanság kimondását, egyúttal Bajnai György Gordon miniszterelnökké választását. Az eljárást számos kritika érte, mert sokak szerint nem állt összhangban az Alkotmány szellemével. A kétkedők érvelése szerint ugyanis az alaptörvény elsősorban a parlamenti ellenzéknek kívánt eszközt adni a kormányváltáshoz, az intézmény célja tehát nem az, hogy a kormányzó elit – a köztársasági elnök által történő jelölés vagy az országgyűlési választások megkerülésével – maga cserélgesse a kormányfő személyét. A kritikus hangok és civil megmozdulások ellenére 2009. április 14-én az Országgyűlés 204 szavazattal (az MSZP, az SZDSZ többsége, továbbá két független képviselő voksaival) megszavazta az indítványt, így a harmadik magyar köztársaság hetedik kormányfőjeként Bajnai Gordon letette a miniszterelnöki esküt.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]