II. Ulászló magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
II. Ulászló
II. Ulászló ábrázolása a prágai Szent Vitus-székesegyházban (1509)
II. Ulászló ábrázolása a prágai Szent Vitus-székesegyházban (1509)

Ragadványneve Dobzse László
Magyarország királya
Uralkodási ideje
1490. július 15. 1516. március 13.
KoronázásaSzékesfehérvár
1490. szeptember 18.
Elődje I. Mátyás
Utódja II. Lajos
Cseh király
Uralkodási ideje
1471. május 27. 1516. március 13.
KoronázásaPrága
1471. augusztus 22.
Elődje I. György
Utódja I. Lajos
Életrajzi adatok
Uralkodóház Jagelló-ház
Született 1456. március 1.
Krakkó
Elhunyt 1516. március 13. (60 évesen)
Buda
NyughelyeNagyboldogasszony-bazilika, Székesfehérvár
1516. március 19.
Édesapja IV. Kázmér
Édesanyja Habsburg Erzsébet
Házastársa Brandenburgi Borbála
Házastársa Aragóniai Beatrix
Házastársa Candale-i Anna
Gyermekei Anna, Lajos
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Ulászló témájú médiaállományokat.

II. Ulászló - ragadványnevén Dobzse László, lengyelül: Władysław II Jagiellończyk, csehül: Vladislav II Jagellonský - (Krakkó, 1456. március 1.Buda, 1516. március 13.) cseh király 1471-től, magyar király 1490-től haláláig. A Jagelló-házi lengyel király, IV. Kázmér és felesége, Habsburg Erzsébet királyné, magyar királyi hercegnő elsőszülött fia.

Egyesek rosszallóan jellemzik az I. Mátyás uralma után következő időszakot, de a kép valójában ennél sokkal árnyaltabb és az utókor sem bánt méltóképpen II. Ulászlóval, hiszen uralma egyértelmű gazdagságban, fejlődésben és békében telt el.

Élete[szerkesztés]

Út a cseh koronáig[szerkesztés]

A Lengyelországban is uralkodó litván származású Jagelló-dinasztia tagja, IV. Kázmér lengyel király és Habsburg Erzsébet magyar hercegnő elsőszülött fiaként Albert magyar király és Luxemburgi Erzsébet unokája és Zsigmond magyar király és Cillei Borbála dédunokája, II. Lajos apja. Nőági Árpád-házi rokonsága távoli. Dédanyja Cillei Borbála volt, akinek szépanyja Árpád-házi Katalin szerb királyné. Anyja jogán tartott igényt a magyar és a cseh trónra, aki aktívan támogatta mindkét trónigényét. 1469-ben III. Frigyes német-római császár biztatására fellépett Podjebrád György cseh király ellen, de ezt követően tétlenül figyelte Mátyás magyar király és Podjebrád küzdelmét, noha Podjebrád a béke biztosítása érdekében őt jelölte ki utódául. 1471 márciusában a Mátyással történő alkudozások ideje alatt Podjebrád meghalt, és a cseh főnemesek Kuttenbergben május 27-én Ulászlót cseh királlyá választották. Augusztusban a koronázásra is sor került, ám akkor Ulászlónak többek között a Mátyás elleni fegyveres fellépést is meg kellett ígérnie. A fiatal király három évig húzta-halasztotta a hadjáratot, és csak 1474-ben szánta rá magát, hogy Csehországból kiszorítsa Mátyás csapatait. Döntésében bizonyára nagy szerepet játszott apja, IV. Kázmér lengyel király beígért fegyveres segítsége. 1474-ben a közös sereg azonban Boroszlónál súlyos vereséget szenvedett, s Mátyás csapatai Csehországban maradtak. 1477-ben III. Frigyes császár nekiajándékozta a cseh hűbért, s rá két évre, 1479-ben Mátyással is sikerült megkötnie az ún. olmützi békét: megegyeztek, hogy mind a ketten viselhetik a cseh királyi címet. 1487-ben a pápa is elismerte Ulászlót cseh királynak, de az országot Mátyás csapatai miatt nem tudta egyesíteni. Ténylegesen Ulászló Csehországot birtokolta, míg Mátyás Sziléziát és Morvaországot.

A magyar trónon[szerkesztés]

Mátyás halála után, 1490-ben a magyar főnemesek nagy része Ulászlót kívánta látni a magyar trónon Mátyás fia, Corvin János herceg és a Habsburgok helyett. Ennek oka a várható cseh-lengyel szövetség mellett elsősorban Ulászló tartós békére tett ígérete volt.

Kortársai szerény képességűnek tartották, amit a rendszeres „ökör” jelző igencsak nyomatékosított. Azt is meg kell jegyezni azonban, hogy ezt a jelzőt Újlaki Lőrinc herceg aggatta Ulászlóra, akit többek között ezért, Ulászló felségsértéssel vádolt meg, elfoglalta várait, és amikor Újlaki királyi kegyelemért könyörgött, az uralkodó gúnyos üzenetben hánytorgatta fel neki, hogy "még az ökörnek is van szarva".[1]

Az utókor ragasztotta rá a „Dobzse” (lengyelül „Jól van!”) gúnynevet is, mivel elterjedt róla, hogy a kegyencei bármit kérhettek tőle, ő azt válaszolta: dobzse. Ez valójában nem volt így, Ulászló valóban az általa kiválasztott előkelők segítségével kormányzott, de a végső szót mindig ő mondta ki.[2] A trónra lépése után megígérte, hogy elveszi Mátyás király köztudottan meddő özvegyét, Aragóniai Beatrixot, mivel 1490-ben a királyné jövedelmeinek a segítségével tudta megszerezni a trónját. (Beatrixtól csak 1500-ban sikerült elválnia). Ulászló ígéretet tett Mátyás rendelkezéseinek az eltörlésére (Decretum Maius[3]), többek között lemondott az éves hadiadó többszöri beszedéséről; vissza kellett helyeznie a nemeseket az ősi jogaikba, valamint el kellett fogadnia, hogy a fontosabb ügyekben a királyi tanácsnak van fenntartva a döntés joga. Ennek ellenére amikor Ulászlónak szüksége volt rá, ígéretével ellentétben, Mátyáshoz hasonlóan, ő is többször kivetette az éves hadiadót.[4]

Üdvöz légy, nemes Ulászló király, üdvöz légy egyetlen kormányzónk és vezetőnk! Ha elfogadod a föltételeket, ez az üdvözlet felségednek és a pannonoknak boldogságára és szerencséjére válik, mert úgy gondoljuk, hogy téged nem annyira az örökség joga, a mi szabad választó hatalmunk és a megyék szavazata, mint inkább isteni döntés és parancs adott nekünk fejedelmül. Tudd meg, hogy püspökök és arisztokraták hatalmas serege járult eléd követségben, hogy a küldöttség tekintélyes voltából is megértsd, hogy bizalmát, reményét, hűségét, örök engedelmességét szinte az egész pannon birodalom egyetértőleg egyedül neked ajánlja. (195) Nemcsak hallottuk, hanem láttuk és bámultuk is mindnyájan, hogy a hányatott Csehország, amely azelőtt, Zsigmond, Albert és nagybátyád, László alatt sohasem talált nyugodalmat, vezetéseddel és kormányzatoddal, éretlen ifjúságodtól mutatott komolyságod és bölcsességed segítségével tartós békére és hallatlan nyugalomra jutott. Amikor az isteni Mátyás halála után királyt kerestünk, akit rajtad kívül leginkább megválaszthatnánk, senkit sem találtunk, hogy elődbe helyezhettük volna. Döntésünkkel visszautasítva a többi trónkövetelőt, téged már Magyarország királyának kiáltottunk, országod gyeplőjét most erős jobbodba tesszük és önként átadjuk, elsősorban azzal a feltétellel, hogy minden főnemesnek, tartományúrnak, főpapnak és nemesnek, továbbá másoknak, legyenek akár egyházi, akár világi, akár nemes, akár alacsony állású személyek, felséged csorbítatlanul őrizze meg az ország törvényeit, kiváltságait, köz- és magánjogát, mindazt, ami a hajdani királyoktól származik; újdonságot senki kárára be ne vezessen, mint azt Mátyás király gyakorta megtette; főleg a rendkívüli, egy aranypénzt tevő adót érvénytelenítse és törölje el, amelyet ő annak idején évente fejenként háromszor, négyszer is kivetett.
Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei


Harc a koronáért[szerkesztés]

II. Ulászló cseh és magyar király
(João do Cró festménye)

Ulászlónak a koronázás előtt vetélytársai akadtak az elhunyt Mátyás fia, Corvin János, saját öccse, János Albert és III. Frigyes fia, a Habsburg-nagyhatalmat megalapozó Miksa német király személyében. Corvin Jánostól és öccsétől, Kinizsi Pál és Báthori István erdélyi vajda csapatai segítségével szabadult meg. A jóval nagyobb fegyveres erővel rendelkező Miksa azonban megoldhatatlan problémát jelentett a már megkoronázott (a koronázási szertartásra 1490. szeptember 18-án Székesfehérvárott került sor, melyet a kiskorú esztergomi érsek helyett Laki Thúz Ostvát zágrábi püspök végzett) Ulászló számára, s az 1491-ben megkötött, megalázó pozsonyi békében kénytelen volt lemondani Mátyás király ausztriai hódításairól, vállalta 100 000 aranyforint kártérítés megfizetését, valamit beleegyezett abba, hogy amennyiben fiú örökös nélkül halna meg, úgy Csehországot és Magyarországot a Habsburgok öröklik.

Gyengülő királyi hatalom[szerkesztés]

II. Ulászló Budán rendezte be udvarát, ahol Beatrix, akit a király már a titokban, szándékos formai hibával megkötött házassági ceremónia után elhagyott, nemkívánatos személynek számított. Ulászló az országot a kor európai szokásainak megfelelően, a királyi tanáccsal közösen kormányozta, ám a tanács tagjait az uralkodó jelölte ki. Mátyás korában kezdődött meg, hogy tehetséges, de szegény emberek egészen magas hivatalig tudtak emelkedni. Erre Ulászló idejéből is találhatunk példákat. Bakócz Tamás esztergomi érsek egy kerékgyártó fia volt, s több pénze volt, mint a magának a királynak. Szathmári György egyszerű kassai polgárként kezdte pályafutását, Szalkai László egy mátészalkai varga fia volt. Ulászlónak uralkodása egészében egyensúlyoznia kellett a különböző főúri csoportosulások között. A legnagyobb birtokos Szapolyaiakkal kiegyezett, Corvin Jánossal megbékélt, Újlaki Lőrincet pedig harcban győzte le 1494-95 között.[5]

Az utókor szerint II. Ulászló uralkodásának legfőbb jellemvonása a gyenge királyi hatalom volt. A központi kormányzat szétesett, Mátyás reformjainak nagy része megsemmisült, pénz híján szélnek eresztették a „fekete sereget”, melynek a Délvidéket pusztító maradékát Kinizsi Pál szétverte. A marxista történetírás szerint általánossá vált a bárók és a köznemesek közötti küzdelem, de rosszabbodott a parasztság és a korábban fejlődésnek indult mezővárosok helyzete a rájuk erőszakolt jobbágyi kilenced miatt (nem véletlen, hogy az 1514-es parasztfelkelés bázisát a mezővárosban élők alkották). A világgazdasági viszonyok alakulása sem kedvezett térségünknek, mivel az Anjouk korában meginduló fejlődés – aminek alapja a magyar arany és a cseh ezüst volt – a földrajzi felfedezések eredményei miatt a 15. század végén megtört, így Közép-Európa elvesztette gazdasági jelentőségét. A köznemesség védekezni próbált a király (valójában annak kapzsi tanácsadói, például Brandenburgi György) törvénytelen intézkedései ellen. Ez az 1504. évi I. törvénycikkben öltött testet, amely cikk kimondja, hogy a királyi parancsnak (különösen adóügyben) törvénytelenül engedelmeskedő alispánt a legközelebbi megyegyűlésen le kell váltani, és ha nem váltanák le, az egész megye nemessége megszűnik nemesnek lenni és birtokát veszti.

Dózsa-féle parasztfelkelés[szerkesztés]

A fokozódó problémákat – melyeknek oka a politikai, társadalmi és gazdasági rendszer működési zavara volt – jelezte az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés is, melyet a marxista és a nemzeti történelmi emlékezet jellemzően pozitív eredményként tartott számon. A magyar nép életerejét adó paraszti-falusi-mezővárosi társadalom feletti zsarnokoskodás káros voltát és veszélyességét, valamint a megmerevedő társadalmi rend felfrissülésének kísérletét látták benne. A parasztfelkelés vezetői nem „klasszikus” értelemben vett jobbágyok voltak, hanem fegyverforgatók és papok. Az említetteken kívül részt vettek félszabad, félkatonai elemek is. A felkelésnek két célja volt: a szolgáltatás normalizálása (azaz nem a hivatalos rend elleni harc), illetve a vallási reformmozgalom kiteljesedése. A parasztfelkelést Szapolyai János erdélyi vajda verte le, ám annak társadalmi és gazdasági hatása évszázadokra visszavetette Magyarországot, hiszen az addig többé-kevésbé nyugati típusú fejlődés az 1514. októberi országgyűlés által hozott törvények és a Hármaskönyv joggyakorlata miatt nemcsak hogy megtorpant, hanem visszafejlődött, s ezek a viszonyok konzerválódtak. Ezt azonban azonban manapság a középkorászok vitatják.[6]

Habsburg-Jagelló szövetség[szerkesztés]

II. Ulászló pénze

1492 júniusában meghalt Ulászló apja, IV. Kázmér lengyel király. Jog szerinti örököse Ulászló lett volna, ám ő öccse, János Albert javára lemondott a lengyel trónról, és ezzel a Jagelló-dinasztia cseh-magyar és lengyel ágra szakadt. A két testvér eleinte szövetséges volt, mely szövetség a Habsburgok ellen irányult. Idővel azonban nyilvánvalóvá lett, hogy a két ország közös érdekeinél – elsősorban a török fenyegetés miatt – erősebb a Habsburgokkal való megegyezés érdeke. 1506-ban megújították az 1491-es szerződést, amit kiegészítettek azzal, hogy az időközben újra megnősült (1502-ben feleségül vette Foix-i Annát, Candale grófnőjét, XII. Lajos francia király rokonát) Ulászló leánya, Anna férjhez megy Miksa német-római császár egyik unokájához, míg a király születendő fia (a későbbi II. Lajos) majdan egy Habsburg főhercegnőt kap feleségül. A Habsburg–Jagelló házassági szerződést 1515-ben Bécsben megújították, s meglétét a térségben erősödő Habsburg-befolyás eredményeként lehet értékelni, hiszen Zsigmond lengyel király – aki szintén Ulászló öccse volt – is elismerte a Habsburgok jogait, cserébe Miksa többé nem támogatta ellenségeit, a Német Lovagrendet és a Moszkvai Nagyfejedelemséget. A magyar rendek viszont nem akartak Habsburgot a magyar trónon, s a maguk jogának tartották a szabad királyválasztást (1498-as, 1505-ös törvény). 1505-ben még azt is kinyilvánították, hogy Ulászló fiának halála után nemzeti királyt választanak. A királynak 1506. július 1-jén született meg örököse, a későbbi II. Lajos, azonban a gyermekáldás örömét beárnyékolta, hogy Anna királyné néhány héttel később, a szülést követő gyermekágyi lázban meghalt. Ulászlót olyannyira megviselte felesége halála, hogy letargikus állapotba került (valószínűleg agyvérzést kapott számos történész véleménye szerint), melyben élete végéig szenvedett. 1504-ben szélütés érte, így még kevésbé volt képes beleszólni az ország kormányozásába. Helyette Szapolyai János, Bakócz Tamás esztergomi érsek, Perényi Imre nádor és Szathmári György kancellár kormányzott.

Török kérdés[szerkesztés]

Ulászló uralkodása idején a központi kormányzat rohamos gyengülése ellenére nem érte komolyabb erejű támadás az országot, mivel a törökök figyelmét Perzsia és a Földközi-tenger partvidéke kötötte le. A Mátyás idejében, 1483-ban kötött békét rendszeresen megújították (1495, 1498, 1503, 1511).

Halála[szerkesztés]

II. Ulászló 60. születésnapja után két héttel, 1516. március 13-án halt meg Budán. Temetésére hat nappal később, március 19-én került sor Székesfehérvárott. Fiát, az ekkor tízéves Lajos herceget még 1508-ban magyar, 1509-ben cseh királlyá koronáztatta, hogy biztosítsa számára mindkét ország koronáját. Halálos ágyán, 1516. március 12-én a maga elé hívatott országnagyok jelenlétében Bakócz Tamás esztergomi érseket, Bornemissza János budai várnagyot és Hohenzollern György brandenburgi őrgrófot (Ulászló első feleségének, Brandenburgi Borbálának az unokaöccsét) nevezte ki kiskorú fia gyámjaivá.

Házasságai[szerkesztés]

Ulászló háromszor nősült, azonban csak a harmadik házasságát tekinthetjük ténylegesen létrejött, törvényes, formai hibáktól mentes házasságkötésnek.

Első házassága[szerkesztés]

Ulászló mint cseh király a glogaui örökség révén figyelt fel 1476-ban a Piast-házból származó IX. Henrik glogaui herceg fiatal özvegyére, a 12 éves Brandenburgi Borbálára, és 1476. augusztus 20-án az Odera menti Frankfurtban házassági szerződést kötöttek. Glogaut azonban Brandenburg kebelezte be, így Ulászló egyre csak halogatta a tényleges házasságkötést. Miután Borbála nem tudta érvényesíteni jogait Glogauban, Ulászló egyre jobban kihátrált az egybekelés elől, újabb, előnyösebb házasságot azonban nem tudott kötni, mert házassága nem vesztette el teljesen érvényét. I. Mátyás magyar király halála után Ulászló a magyar korona elnyerése érdekében kénytelen volt színlegesen házasságot kötni Mátyás özvegyével, Aragóniai Beatrixszal, miközben Borbála még a jogait követelte. Hosszas huzavona után, 1500. április 7-én végül VI. Sándor pápa felbontotta házasságukat.

Második házassága[szerkesztés]

Ulászló a magyar királlyá koronázás feltételeként arra kötelezte magát, hogy feleségül veszi Mátyás özvegyét, Aragóniai Beatrixot. Bakócz Tamás 1490. szeptember 4-én titokban összeeskette őket Esztergomban, azonban a szertartás szövegében szándékosan formahibát ejtett, ennélfogva a királynak e házassága is érvénytelen volt. A házasság pápai felbontására 1500. április 3-án került csak sor.

Harmadik házassága[szerkesztés]

1502-ben Ulászló harmadszor is megnősült: XII. Lajos francia király rokonával, Candale-i Annával kötött házasságot. Ő volt az egyetlen cseh királyné, aki Csehországban sohasem járt. Korai halála megakadályozta ebben, így gyermekei nem is születhettek Prágában.[Mj. 1] Egy leány- és egy fiúgyermeket szült a királynak: 1503-ban Anna hercegnőt (†1547), a későbbi I. Ferdinánd magyar király feleségét, majd 1506-ban Lajos herceget (†1526), a trónörököst. Második gyermeke születése után néhány héttel, gyermekágyi lázban halt meg. Ulászlót olyannyira lesújtotta szeretett feleségének halála, hogy apátiába süllyedt, melyben élete végéig szenvedett.

Vitatott megítélése[szerkesztés]

A mai történészek egy része nem látja olyan negatívan II. Ulászló szerepét. Sőt van, aki úgy véli, hogy Dobzse László politikáját nemcsak hogy béke és igazságosság jellemezte, hanem a gazdasági és kulturális élet is fejlődött a korban. Hahner Péter történész szerint semmi okunk, hogy II. Ulászló korát a romlás és hanyatlás időszakának tekintsük.[7] Neumann Tibor történész szerint az Ulászlóról a közvéleményben élő kép karikaturisztikus jellegű és távol áll a valóságtól. A pénzügyi problémák, a királyi hatalom megosztása a királyi tanáccsal valójában a késő középkori európai államok általános működésének velejárói voltak.[8]

Emléke[szerkesztés]

A néphagyomány Ulászló nevéhez kapcsolja a „lacikonyha” elnevezést, pedig jóval régebbi hagyománya van. Az elszegényedett udvar viszonyait illusztrálná az a legenda, miszerint a királyi éléskamra kiürültével a király kénytelen volt a pórnéphez fordulni ennivalóért. A királyt kiszolgáló korabeli „gyorsétkezdét” nevezték gúnyosan Ulászló, azaz „Laci konyhájának”.[9] A valóság ezzel szemben egészen más, hiszen Ulászló udvartartása mindvégig gazdag és fényes volt, soha nem szorult rá semmilyen külső segítségre, mivel az uralkodó bevételei lehetővé tették a fényűző királyi udvar fenntartását.

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Sok életrajzi adatközlőben tévesen mégis Prága szerepel gyermekei születési helyéül.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Fedeles Tamás: A király és a lázadó herceg. Az Újlaki Lőrinc és szövetségesei elleni királyi hadjárat (1494-1495). Szeged, 2012. Szegedi Középkorász Műhely
  2. Neumann Tibor: A "Dobzsekirályról" egy kicsit másképp. Ötszáz éve halt meg II. Ulászló
  3. I. Mátyás 1486. évi dektéruma, majt.elte.hu
  4. Neumann Tibor: A "Dobzsekirályról" egy kicsit másképp. Ötszáz éve halt meg II. Ulászló
  5. Neumann Tibor: A "Dobzsekirályról" egy kicsit másképp. Ötszáz éve halt meg II. Ulászló
  6. http://www.matud.iif.hu/2015/01/10.htm E. Kovács Péter: Dózsa György 1514-2014. Beszélgetés C. Tóth Norberttel és Pálosfalvi Tamással. Magyar Tudomány, 2015/1.]
  7. Rossz király volt-e II. Ulászló?
  8. Neumann Tibor: A "Dobzsekirályról" egy kicsit másképp. Ötszáz éve halt meg II. Ulászló
  9. Magyar Néprajzi Lexikon - lacikonyha

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]


Előző uralkodó:
Hunyadi Mátyás
Magyarország uralkodója
1490 – 1516
A Szent Korona
Következő uralkodó:
II. Lajos
Előző uralkodó:
Podjebrád György
Csehország uralkodója
1471 – 1516
A cseh címer
Következő uralkodó:
II. Lajos