János cseh király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
János
Honza trun.jpg

Csehország királya
Uralkodási ideje
1310 1346. augusztus 26.
Koronázása
1311. február 7.
Elődje II. Henrik
Utódja Károly
Életrajzi adatok
Uralkodóház Luxemburgi-ház
Született 1296. augusztus 10.
Luxemburg
Elhunyt 1346. augusztus 26. (50 évesen)
Crécy
Édesapja VII. Henrik német-római császár
Édesanyja Brabanti Margit német királyné
Házastársa
Gyermekei
  • IV. Károly német-római császár
  • Margaret of Bohemia, Duchess of Bavaria
  • Bonne de Luxembourg
  • John Henry
  • Venceslau I de Luxemburg
  • Nicolaus of Luxemburg
  • Anne of Bohemia, Duchess of Austria
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz János témájú médiaállományokat.

Luxemburgi János vagy Vak János (1296. augusztus 10.Crécy, 1346. augusztus 26.)[1] Csehország királya 1310-től és Luxemburg hercege volt 1313-tól. Megbirkózott a feudális anarchiával Csehországban, uralkodása háborúskodásokkal telt, növelni tudta országa gazdaságát, amikor Sziléziát meghódította.

Élete[szerkesztés]

János házassága 1310-ben Speyerben

VII. Henrik német-római császár legidősebb gyermeke volt és francia oktatásban részesült, ám mégis a Német-római Birodalom politikáját sajátította el később országában. Amikor édesapja a német koronát elnyerte, a Henrik karintiai herceg kormányával elégedetlen csehországi rendek meghívták a cseh trón elfoglalására is.[1] Fiát, Jánost pedig a néhai II. Vencel cseh király leányával jegyezték el.[1] 1310-ben feleségül is vette Přemysl Erzsébetet Speyerben, ezt követően pedig a cseh rendek királyukká választották.

Édesapja halála után (1313) megörökölte a Luxemburg hercege címet is, ám a trónt nem ő szerezte meg.[forrás?]

A német trónviszály[szerkesztés]

1313-ban meghalt János apja, VII. Henrik császár, akit öt évvel korábban azért választottak meg a német tartományurak, mert a szerény birtokokkal rendelkező luxemburgi gróf hatalma nem volt túl jelentős.[2] A Habsburg-ellenes párt először Jánost akarta megválasztatni, de ez megbukott a rhensi fejedelmi gyűlésen. Végül 1314. október 20-án Frankfurtban öt választófejedelem szavazatával Bajor Lajost választották meg.[3] Egy nappal előtte Sachsenhausenben másik három választó szavazatával Habsburg Frigyest is megválasztották[4] 1314-ben.[2] A német trónviszályban János Bajor Lajost támogatta, aki végül 1328-ban császár lett. Az ő oldalán vett részt az 1322-es mühldorfi csatában, ahol Lajos legyőzte Figyest.[1]

Magyar kapcsolatai[szerkesztés]

János aranyforintja
János ezüstgarasa

Jó kapcsolatokra törekedett Károly Róbert magyar királlyal, bár szövetségeseik nem estek egybe. Károly segítséget ígért neki Csák Máté ellen. 1315 május 21-én indult el Prágából, május 29-én Brünnél táborozott.[5] Sikerült egyedül visszafoglalnia Csák Mátétól a Morva folyó menti Veselí várát.[6] Megostromolta Holics várát is de a magyar király – aki egyébként ekkoriban foglalta el Visegrádot Mátétól – elmaradása miatt végül kiegyezett Csák Mátéval és július 25-én már ismét Brünnben volt. [7] 1318 vége felé Károly Róbertnek János húga, Beatrix lett a harmadik felesége, Beatrix azonban 1319 végén meghalt. 1320-ban azután Károly negyedik feleségéül Ulászló lengyel király lányát, Erzsébetet választotta.[8]

A magyar király sokáig jó viszonyban volt a Habsburgokkal, akik támogatták őt Vencel és Ottó ellen is, ő viszont támogatta őket Bajor Lajos ellen. Az 1320-as években az osztrák hercegek azonban a Kőszegi családot támogatták, ezért Károly János cseh királyhoz közeledett.[9] A cseh ezüstgaras Magyarországon is fontos fizetőeszköznek számított, a nemzetközi fizetésekben viszont a firenzei aranyforint volt a legelterjedtebb. A magyar király kezdeményezésére az 1327 februárjában Nagyszombatban tartott királytalálkozón megegyeztek abban, hogy mindkét ország áttér a kettős arany–ezüstalapú pénzverésre a garas és az aranyforint saját verésével.[10] Politikai és katonai szövetséget is kötöttek az osztrák hercegek ellen, akiket 1328-ban sikerült is legyőzniük.[11]

Megosztozás Lengyelországon[szerkesztés]

Felvette a lengyel királyi címet is, hogy kifejezze egész Lengyelországra vonatkozó igényét, amelyet Lokietek Ulászlónak 1314-re sikerült egyesítenie Pomeránia, Mazóvia és Szilézia és aki 1320-ban lengyel királlyá koronáztatta magát. Szilézia azonban János kezén maradt.

A cseh és a magyar király azonban ellentétes oldalon maradtak a lengyel kérdésben. János a nagyszombati találkozó után rögtön Sziléziába ment, s csak Károly apósa érdekében tett 1327 áprilisi fenyegető hangú üzenetére állt el az Ulászló elleni támadástól. Szövetséget kötött viszont a lengyelekkel ugyancsak hadban álló Német Lovagrenddel. 1329–1332 között háború dúlt a lengyelek és a lovagrend között, amelyben Károly Ulászlót segítette, János viszont Lengyelországra támadt. 1231-ben Károly kibékült az osztrákokkal és ősszel mintegy 50 ezer fős magyar–osztrák sereggel felvonult a cseh határra. János kénytelen volt visszavonulni Lengyelországból és a Károllyal 1332 júliusában megkötött békében visszaadta Károlynak a még Csák Mátétól elfoglalt Berencs és Holics határvárakat.[12]

1333-ban meghalt Ulászló, fia III. Kázmér azaz Nagy Kázmér pedig hajlott a megegyezésre, hogy belső problémái felé fordulhasson. A cseh király is hajlandó volt erre, mert 1335 tavaszán újabb konfliktusba került a karantán–tiroli örökség miatt az osztrák hercegekkel és Lajos császárral. 1335 augusztusában Trencsénben magyar közvetítéssel a lengyel és cseh követek kidolgozták a megállapodást,[13] szeptemberben pedig újra cseh–magyar szövetséget kötöttek az osztrákok ellen. Végül 1335 októberében a három király ünnepélyesen találkozott a visegrádi királytalálkozón. János lemondott a lengyel királyi címről,[14] ezért kapott 500 márka aranyat a magyar királytól,[1] Kázmér pedig Sziléziáról, valamint Pomerániáról, ami a Német Lovagrend tulajdonában maradt. Hármas szövetséget kötöttek II. Albert osztrák herceg és IV. Lajos német-római császár ellen. Széleskörű gazdasági és pénzügyi együttműködésben is megegyeztek. A találkozónak máig ható politikai jelentősége van.[15]

1337-ben újra segítséget nyújtott János a Német Lovagrendnek,[1] de ezúttal a litvánok és az oroszok ellen.

A karantán–tiroli kérdés[szerkesztés]

1336 elején János betört az Osztrák Hercegségbe és elfoglalta az északi részét. A magyar és lengyel csapatok is hadba léptek, végül az osztrákok 1337-ben kénytelenek voltak a Muraközt visszaadni a magyar királynak.[16]

A lovagrendet segítő hadjárata során elvesztette fél szemét, 1339-ben pedig teljesen megvakult. Harci kedvét ez nem lohasztotta le, és birtokszerzésre célzó szakadatlan alkudozásaiban sem igen feszélyezte. 1330-ban másodszülött fia, János Henrik, Maultasch Margitot, Tirol és Karintia úrnőjét vette el feleségül. János 1334-ben Bourbon Beatrixot választotta második nejéül Párizsban[1]

Élete alkonyán a királyt többrendbeli csalódás érte. Fiát saját nejének ösztönzésére a karintiaiak elűzték, Margit pedig a császár fiához ment nőül, aminek következtében a Luxemburgok és a Wittelsbachok között teljes szakadásra került sor. János másik fia, Károly, mint Bajor Lajos ellenkirálya lépett fel Németországban

Itáliai és franciaországi hadjáratai[szerkesztés]

Emlékmű János halálának helyén Crécynél

A pápa oldalán itáliai hadjáratokat vezetett.[2] 1330-ban IV. Lajos császárt megtévesztve felajánlotta közvetítését közte és a pápa között. Lajos még császári címének ideiglenes letételére is hajlandónak mutatkozott. János valódi célja egy luxemburgi királyság létrehozása volt, de terve lelepleződött. Ezután a császár ellen ő, majd fia, a későbbi IV. Károly még 1333-ig tartotta magát Lombardiában.[17]

János 1346-ban VI. Fülöp francia királynak mint hűbérese[2] indult segítségére az angolok ellen. A földszerzés reménye vezette. A Crécy melletti csata kezdetén János két francia vitéz lovához köttette a saját lovát és így ment neki az ellenségnek; a franciák azonban a csatát elvesztették és a király hősiesen küzdve elesett.[1]

Utódja a cseh trónon fia, I. Károly lett, aki később a császári trónt is megszerezte.

IV. Károly apjáról, Jánosról[szerkesztés]

Nem akarom tehát, hogy előttetek rejtve maradjon, hogy atyám, János hetedik Henrik római császár és a brabanti herceg leányának, Margitnak a fiaként született. Feleségül vette Erzsébetet, II. Vencel cseh király leányát és megkapta vele a cseh királyságot, mivel a férfi ág a cseh királyok házában kihalt. Elűzte Henriket, a karintiai herceget, akinek a felesége a saját említett feleségének a nővére volt, és aki majd később gyermek nélkül halt meg. Henrik a cseh királyságot az anyám nővérének a jogcímén János előtt bírta.[18]
– Vita Caroli Quarti (IV. Károly német-római császár önéletrajza)

Családfa[szerkesztés]

VI. Henrik luxemburgi gróf
* 1252
† 1288. VI. 5.
 
  Avesnes-i Beatrix
† 1321
 
  I. (Brabanti) János
* 1252/1253
† 1294. V. 3.
 
  Dampierre Margit
* 1251
† 1285. VII. 3.
 
         
     
  VII. Henrik német-római császár
* 1275/6. VII. 12.
† 1313. VIII. 24.
 
  Brabanti Margit
* 1276. X. 4.
† 1311. XII. 14.
 
 
     
   
1
Přemysl Erzsébet
* 1292. I. 20.
† 1330. IX. 28.
 
OO   
2
Bourbon Beatrix cseh királyné
* 1318
† 1383. XII. 23.
 OO    1334. XII.-e
János
* 1296. VIII. 10.
† 1346. VIII. 26.
 
3
törvénytelen
                   
   1    1    1    1    1
Margit
* 1313. VII. 8.
† 1341. VII. 11.
 
Judit
* 1315. V. 20.
† 1349. IX. 11.
 
IV. Károly német-római császár
* 1316. V. 14.
† 1378. XI. 29.
 
Přemysl Ottokár
* 1318
† 1320
 
János Henrik
* 1322. II. 12.
† 1375. XI. 12.
 
   1    1    2    2    3
Anna
* 1323. III. 27.
† 1338. IX-. 8.
 
Erzsébet
* 1323
† 1330 előtt
 
Vencel
* 1337. II. 25.
† 1383. XII. 8.
 
Bona
* ?
† ?
 
Miklós
* 1322
† 1358. VII. 20.
 

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


Előző uralkodó:
Karintiai Henrik
Csehország uralkodója
13101346
A cseh címer
Következő uralkodó:
Károly