Csák Máté (trencséni tartományúr)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csák Máté
Kiskirályok uralmi területei Magyarországon a 14. század elején

Csák nembeli III. Máté vagy Trencséni Máté [1] (1260 körül – Trencsén, 1321. március 18.) a Csák nemzetség legismertebb és legnagyobb hatalmú tagja, a III. András magyar király halála utáni trónharcok idején az ország északnyugati részének tartományura. Tartománya a vági területekre, a Tátrára és a bizonyos szomszédos morva területekre terjedt ki. Birtokközpontja Trencsénben volt. Harcolt János cseh király és I. Károly magyar király ellen is. Csak halála vetett véget teljesen hatalmának.

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nagy hatalmú főúr a Csák nemzetségből származott, melynek ősi birtokai a Vértes hegység területén voltak. A Csák nemzetség őse Szabolcs vezér volt, aki több krónikában a hét vezér egyike, aki Árpádot követte a nagyfejedelemségben. Árpád egyik felmenőjének a fia vagy unokája lehetett Szabolcs. Mivel (I.) István nevű nagybátyja és (II.) Máté nevű nagybátyja is leszármazott nélkül hunyt el, ezért mindkét nagybácsi tekintélyes területű felvidéki birtokai az apai örökséggel együtt Máté, és testvére, Csák birtokába kerültek. Így a feltehetően II. Máté által épített Tapolcsány vár központú, Nyitra vármegye északi részén fekvő területek, és az (I.) István által épített Hrussó vár központú, Bars vármegye északi részén fekvő birtokok is a fiúk kezében egyesültek. Az apai örökséget pedig Komárom vármegyei és Pozsony vármegyei birtokok képezték.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csák Máté 1291 nyarán részt vett III. András magyar király által Habsburg Albert osztrák herceg ellen vezetett alsó-ausztriai hadjáratban, melynek során a magyar csapatok Bécsig nyomultak előre. A hadjáratot követően a király lovászmesteri (agasonium regalium magister) címet adományozott neki és pozsonyi ispánná nevezte ki. 1292-ben a Kőszegi testvérek csapatai elfoglalták Pozsony várát, amelyet a király utasítására Máté hadai foglaltak vissza Detrekő várával együtt még ugyanabban az évben.

1293-ban erőszakkal megszerezte a Trencsén vármegye délkeleti szélén fekvő Ugróc várát a hozzá tartozó falvakkal együtt. 1296-ban megvásárolta Vöröskő várát. Még ebben az évben megszerezte a nádori és vele együtt a kun bírói címet.

Trencsén vára feltehetően 1297 tavaszán került a birtokába. 1297-ben a Pannonhalmi Bencés Főapátság Nyitra vármegyei birtokait pusztította és vette el erőszakkal.

1297 végére hatalmaskodásai miatt ellentétbe került III. András királlyal, aki megfosztotta nádori és pozsonyi ispáni méltóságaitól, azonban a főúr nádori címét önkényesen a királlyal történt szembehelyezkedése után is megtartotta. A hatalmaskodó Mátéval szemben III. András a Hontpázmány nemzetségbeli András-fiakat támogatta, akiknek Gímes nevű várát fenyegette a nagyhatalmú főúr erőszakos terjeszkedése. A királyi segítő szándék elkésett, mert Máté hamarosan elfoglalta várukat és birtokaikat, és kettőt megölt közülük.

Máté még az évszázad vége előtt elfoglalta a terjeszkedése útjában álló, szintén a Hontpázmány nemzetségbe tartozó Kázmér fiainak öt várát és birtokaikat (Csejte, Rajec, Pöstyén, Bajmóc, Hradec). 1302 körül pedig a Hontpázmány nemzetség Bozóki ágának Litva nevű várát foglalta el.

Csák nevű testvére 1300-as évek elején bekövetkezett halála után Máté megörökölte testvére birtokait is, köztük Appony várát.

1301. augusztus 27-én személyesen részt vett az akkor tizenkét éves (Pŕemysl) Vencel megkoronázásán Fehérváron. A király a támogatásért cserében 1302 elején örökjogon Máténak adományozta Nyitra és Trencsén vármegyéket, és Bajmóc várát, ezzel részben legalizálva erőszakos foglalásait. Hamarosan azonban szembefordult Vencellel. Valójában ingadozott a két király támogatása között, de nyíltan egyik oldalra sem állt.

1305-ben meghalt II. Vencel cseh király, ezért fia, Vencel lemondott a magyar trónról, és Csehországba indult, hogy III. Vencel néven átvegye a cseh trónt. A kiürített visegrádi várat Csák Máté csapatai foglalták el Károly Róbert jóváhagyásával. Az oligarcha székhelye ekkoriban a visegrádi vár volt. Zólyom vármegyét 1306-ban foglalták el csapatai.

1300 és 1308 között birtokába került további fontosabb várak: Zsolnalitva, Budatin, Ricsőváralja, Várna (Varin, Óvár), Drégely, Divény (lerombolta), Gács (lerombolta), Kékkő, Gyarmat, Fülek, Somoskő, Hollókő, Baglyaskő, Nógrádsipek.

Bár látszólag támogatta Károly Róbertet, valójában az országos ünnepségeken egyetlen alkalommal sem vett részt személyesen, hanem csak követei útján. Gentilis bíboros pápai követ közvetítésével 1310. november 10-én a pilisi kékesi kolostorban jött létre az a megállapodás, mely szerint Csák Máté elfogadja Károly Róbertet Magyarország törvényes urának, aki felé engedelmességgel tartozik, cserében tárnokmesteri cím megadását ígérték neki. Megígérte, hogy nem viszálykodik többet, és mások trónigényét sem támogatja. Az oligarcha végül összekulcsolt kezét a legátus kezébe adva fogadott hűséget, amelyet békecsókkal erősítettek meg. Máté azonban a megállapodás ellenére Visegrádról rendszeresen portyáztatott Buda felé. Ezáltal nemcsak azt akarta elérni, hogy a budaiakat az ifjú király hűségétől elvonja, hanem nyilván a király és királyné személyét óhajtotta hatalmába keríteni. 1311. június 25-én a királyi és királynéi székhely, Buda, kapujáig törtek előre fegyveres csapatai, és mindent tűzzel-vassal pusztítottak. Ekkor volt a főúr hatalma tetőpontján, a király kénytelen volt székhelyét Temesvárra helyezni, mert az ország közepén annyira veszélyes volt tartózkodnia.

1308 és 1311 között birtokába került fontosabb várak: Balogvár, Lipcse, Szucsány, Berzence, Léva, Sirok.

1311. július 6-án Gentilis pápai követ kihirdette a Csák Máté egyházi kiközösítéséről szóló ítéletet, mely szerint minden tisztjét, szolgáját és jobbágyát fölmenti a hűség és minden kötelesség alól, hogy semmiben se engedelmeskedjenek neki, hanem tíz nap lefolyásával hagyják el őt, mert aki másként cselekszik, ha püspök vagy érsek is, s őt szóval vagy tettel segíti, ugyanazon egyházi kiközösítéssel sújtatik, mely alatt, ha elégtétel nélkül hal meg, Mátéval együtt meg lesz fosztva az egyházi temetéstől. A kiközösítésnek az lett az eredménye, hogy Csák Máté mind az esztergomi érseket, mind a nyitrai püspököt elzavarta, mert ki merték hirdetni az ítéletet. Az esztergomi érseki várat 1312-ben, a nyitrait pedig 1317-ben dúlták fel és rabolták ki csapatai.

Miután szövetségeseivel vereséget szenvedett Károly Róberttől a rozgonyi csatában 1312-ben, befolyása csökkenni kezdett, de a király nem tudta őt térdre kényszeríteni egészen haláláig. 1313-ban még Ibur fia István vezetésével megostromolták csapatai Buják várát, de a felmentő sereg időben érkezett, így az ostrom sikertelenül végződött. Csak 1315-ben sikerült Szécsényi Tamás vezetésével a királyi hadnak véres ostrommal visszafoglalnia Visegrádot, amikor Csák Máté János cseh királlyal keveredett háborúságba, és a Morva menti várak (Veselí, Holics) védelme lekötötte haderejét. A független szlovák állam megteremtésének szándékát sugalló történészek vélekedésével szemben az egykorú cseh krónika szerint Máté hadseregében a magyar nyelv volt használatos.

1312 és 1321 között mindösszesen csak hét várat sikerült a királyi hadaknak visszafoglalniuk az oligarchától, Komárom várát például csak két hónapi kemény ostrom árán tudták elfoglalni 1317-ben a király csapatai. A királyi székhelyet csak Csák Máté halála után két évvel tudta Károly Róbert visszahelyezni az ország közepébe.

Megítélése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár – akárcsak más oligarchák – soha nem lett király, nagyon gazdag és befolyásos magyar főnemesként gyakorlatilag a mai Szlovákia jelentős területein uralkodott a 14. század elején. Tizennégy megyét birtokolt, 50 kastélya és erődje volt a mai Szlovákia középső és nyugati területein. Saját sereggel rendelkezett, amelynek száma 5000 főre rúgott és főleg idegen (elsősorban cseh) zsoldosokból tevődött össze. Ezenkívül saját pénzt is veretett, és udvartartásában ugyanazon rangokat használta, és ugyanazon előjogokkal élt, mint a magyar király. Gazdaságpolitikáját mindazonáltal a rablógazdálkodás jellemezte, nem figyelt a pénzgazdálkodás érdekeire, a kereskedelemre, a bányaművelésre, és az árutermelésre sem. A királyi jogkört bitorolva számos alkalommal vetett ki rendkívüli adókat az uralma alatt álló területen. Jövedelmének jelentős részét a hadsereg fenntartására fordította. Hosszú távon valamennyi társadalmi réteg tartományúri hatalmának megszüntetésében volt érdekelt. Hatása nem volt tartós, Trencsénben 1321-ben bekövetkező halála után „birodalma” is elpusztult.

Csák Máté történelmi szerepének elemzésébe új színt hozott a csehszlovák nacionalista propaganda, amely az egységes, független Szlovákia megteremtésére tett első kísérletként értelmezi Csák Máté működését. Ezt az elméletet történelmi és demográfiai adatok nem támasztják alá. Csák Máté vezetési stílusát is szabadságharcos helyett inkább despotikusnak, kalandornak nevezhetnénk.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Fügedi, Erik. Ispánok, bárók, kiskirályok. Magvető, 47-48. o. ISBN 963-14-0582-6 (1986) 
  • Kristó Gyula. Csák Máté. Budapest: Gondolat (1986) 
  • Györffy György: István király és műve. Gondolat Budapest 1983. ISBN 963-281-221-2
  • Pór Antal: Trencsényi Csák Máté, Budapest 1888 [1]