Vértes (hegység)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vértes
Az alcsútdobozi arborétum
Az alcsútdobozi arborétum

Hely  Magyarország, Fejér és Komárom-Esztergom megye
Hegység Dunántúli-középhegység
Legmagasabb pont Nagy-Csákány (487 m)
Típus karszt
Terület 314 km2
Elhelyezkedése
Vértes (Fejér megye)
Vértes
Vértes
Pozíció Fejér megye térképén
é. sz. 47° 24′, k. h. 18° 20′Koordináták: é. sz. 47° 24′, k. h. 18° 20′

A Vértes vagy ritkábban Vértes hegység (gyakran helytelenül: Vértes-hegység) szűken vett területe – a Dunántúli-középhegység 314 km² nagyságú része – a Bakony és a Gerecse között terül el a Velencei-hegység és a Velencei-tó szomszédságában. A Vértes mint tájegység 300–400 m magas hegységet és az azt körülvevő pusztákat, réteket foglal magába.

A síkság és a hegység találkozásában rendkívül változatos domborzati viszonyok és klímahatások eredményeként ritka, gazdag élővilág figyelhető meg. A hófehér dolomittömbök tagolta hegyoldalak déli peremét szubmediterrán klímaviszonyok mellett sziklagyepek és karsztbokorerdők borítják, míg a völgyek északi oldalán magashegységet idéző, alhavasi jellegű növényritkaságok rejtőznek.

Ősszel a déli Vértesben a kivillanó fehér sziklákat díszítő, sokak szerint a kanadai indián nyarat idéző színpompában, a cserszömörce sokszínű lombszíneződésében gyönyörködhet az idelátogató.

Neve[szerkesztés]

A Vértes a nevét egy történelmi esemény következtében kapta.

III. Henrik német-római császár 1051-ben nagy hadjáratot indított Magyarország ellen. Hadai a Dunával párhuzamosan haladtak a szárazföldön, a folyón pedig hadi gépekkel, katonákkal, élelmiszerrel megrakott hatalmas hajóhad követte. I. András, a magyar király ravasz hadicsellel a hódítók előtt haladva az egész vidéket kiürítette, a lakosságnak megparancsolta, hogy jószágával, minden ingóságával a hegyekbe vonuljon és mindent fölégetett. Az ellenség sem a katonaság, sem a lovai számára nem talált élelmet. A német császár lóhalálban futárt küldött a dunai hajóhadhoz, hogy sürgősen küldjenek élelmet seregének. A küldöncöt a magyarok elfogták és még egy ravasz hadicsellel egy német paraszttal a császár nevében azt az utasítást adták a hajóhadnak, térjen vissza a Németországba, mert ő is visszavonul, mivel az országot ellenség támadta meg. A hajóhad vissza is vonult, Henrik császár így hiába várta a segítséget, éhező seregét meg váratlan rajtaütésekkel, főleg éjszakánként állandóan zaklatták, nyilazták a magyarok. A német császár kénytelen volt békéért könyörögni. A magyar király ötven óriási vizát küldött a császárnak, és ezenfelül kétezer szalonnát, ezer ökröt, több kenyeret, mint amennyit elbírtak, juhot és még rengeteg bort is. A katonák nagy örömükben, hogy megmenekültek a halál torkából, futottak haza, elhagyva felszerelésüket, elhajigálva pajzsaikat, fegyvereiket, vértjeiket. Vértjeik szinte beborították a hegyoldalakat. Éppen ezért a hegységet mind a mai napig Vértesnek hívják.

Barlangok[szerkesztés]

104 barlang vált ismertté a hegységből. A leginkább triász fődolomitból felépülő Vértesben a kőzetanyag karsztosodásra kevésbé alkalmas. Ezért általában – a többi magyarországi földrajzi kistájjal összehasonlítva – csak kisméretű barlangok találhatók a területen.

  • A Csákvári-barlang őslénytani leletei miatt lett híres. A hegység harmadik leghosszabb barlangja. Fokozottan védett barlang.
  • A Gánti-barlang 149 méter hosszú. A hegység második leghosszabb barlangja. Megkülönböztetetten védett.
  • A Vértessomlói-barlang egy fokozottan védett barlang. A Vértes leghosszabb és harmadik legmélyebb barlangja. Az előző két barlangtól eltérően dachsteini mészkőben jött létre.

Néhány szóban a kevésbé fontos barlangokat ismertetjük. A Hamar-barlang a legmélyebb, a Dűlt-kúti-víznyelőbarlang a második legmélyebb barlang. A Dűlt-kúti-víznyelőbarlang egyik dachsteini mészkőben kialakult járata eléri a karsztvízszintet, ahol 8 méter mélységűnek tudták megmérni a víz függőleges kiterjedését. A Nagy-tisztai-gödör volt az első víznyelőbarlangként ismert barlang a hegységben, bár kialakulásáról eltérnek a vélemények.

Növény- és állatvilág[szerkesztés]

A Vértes ragadozó- és vízimadár állománya Európa-hírű. A szurdokvölgyek és a hegylábi vidék ürgés legelői felett gyakran kering a levegő óriása a parlagi sas, a sebesen vadászó kerecsensólyom, vagy a zsákmányára szitálva leső kígyászölyv. Innen néhány lépésre sík, Hortobágyot idéző napperzselte táj tárul a szemünk elé. Láp- és mocsárrétek hatalmas madárcsapatokkal, száraz füves puszták tavaszi virágtengerekkel nyújtóznak a messzeségbe. A gémeskút közelében magyar szürkemarha képe lebeg, és az izzó forrósában időnként tükröt tart a tájra a délibáb. Mintha a magyar tájak mind adtak volna magukból egy kicsit, hogy itt együtt lehessen minden érték és szépség, amit a természet alkotott.

A fokozottan védett Fáni-völgy[1] szikláin nyílik a cifra kankalin.[2] Ez a növényfaj igen kényes. Alhavasi faj, a sziklás környezetet és a napfényt kedveli, de egyben hűs, páradús levegőre is szüksége van. A hegység déli lejtőinek ritkasága az öves százlábú. Ez a vöröses páncélba öltözött rovar fél arasznyira is megnő, rágókarmának mérge fájó és elhúzódó gyulladást okoz. Egyébként hasznos, védett ízeltlábú. Érdekes tulajdonsága, hogy petéit egy hónapon át magához szorítva dajkálja, közben nem mozdul, nem is táplálkozik.

A Vértes Natúrpark[szerkesztés]

A Gesztner-ház Csákváron

A Vértes Natúrpark kialakítását az elsők között kezdte meg a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány 13 települési önkormányzat és több civil szervezet összefogásával. A natúrpark északi kapuja Majk, a déli pedig Csákvár.

Bodmér, Bokod, Csákberény, Csákvár, Csókakő, Gánt, Mór, Oroszlány, Pátka, Pusztavám, Szár, Szárliget, Tatabánya, Várgesztes, Vértesboglár, Vértessomló és Zámoly valamint a Fejér és a Komárom-Esztergom megye önkormányzata mellett a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány, a Duna–Ipoly Nemzeti Park és a Vértesi Erdő Rt. közreműködésével, tíz éves szervezőmunka után 2005. október 27-én avatták fel az ország első hivatalosan bejegyzett natúrparkját.

A Vértes Natúrpark avatásán az érintett települések polgármesterei és a szervezetek képviselői hintón vonultak be az ünnepség helyszínére, elhelyezték jelképes „hozományukat”, amely a Vértesi Natúrparkba bevitt értékeiket képviseli. A részt vevők facsemetét ültettek, összeállították a natúrpark „ízlenyomatát”, azaz szabad tűzön készítették el a vidékre jellemző hagyományos ételeket.

A natúrpark természeti és kulturális kincseit is megtekinthetik az érdeklődők a Vértesi Múzeumban, amely nemrégiben költözött régi helyéről a Geszner-házba. A Vértes Natúrparkba látogatók az évszaktól függően kirándulhatnak a környéken: megtekinthetik a Csíkvarsai rétet, a Báraczházy barlangot, az Esterházy-kastély parkját. Szakvezetéssel bejárhatják a környék tanösvényeit is.

Tanösvények[szerkesztés]

Vidrafű tanösvény

Vidrafű tanösvény[szerkesztés]

A Vidrafű tanösvény a Csíkvarsai-rét kiveszőben lévő lápvilágának titkaiba enged bepillantást. A túra során végigjárhatjuk a hajdani tó és lápvilág feltöltődésének valamennyi állomását, felfedezhetjük ritka növényeit, fészkelő, illetve táplálkozó madarait, valamint találkozhatunk a területet fenntartó szilaj szürkemarha gulyával is.

A túra hossza 13 és fél kilométer, s mivel az útvonal fokozottan védett területen halad keresztül, csak szakvezetővel látogatható. A kirándulás egészen estig tart, utolsó programja az esti békakoncert, amikor is az éjszaka rejtelmes hangjainak megismerésében a vezetőnk segít bennünket.

A Haraszt-hegyi botanikai-geológiai tanösvény[szerkesztés]

Pusztabusz

A Haraszt-hegyi botanikai-geológiai tanösvény (Csákvár mellett) a kevésbé edzett kirándulók számára is kellemes program. Az útvonalat végigjárva megismerkedhetünk hazánk egyik „szubmediterrán szigetével”, annak jellegzetes délvidéki növény- és állatvilágával. A tanösvény változatos élőhelyek között kanyarogva ér fel a hegytetőre, ahonnét csodás kilátás nyílik Csákvárra, a Zámolyi-medencére és a Velencei-hegységre. A túra hossza három és fél kilométer. A tanösvény szakvezető nélkül is szabadon látogatható, bejárata a faluból Gánt felé vezető úton, a falu határában, jobb oldalon található.

A Síkvölgyi maradvány forrásláprét[szerkesztés]

Láprét

A síkvölgyi maradvány forrásláprét a valamikor a Síkvölgy térségére jellemző forrásláp-láprét-rétláp-láperdő növénytársulás-komplex utolsó képviselője. Ezen élőhelyek egykori kiterjedését már csak becsülni tudjuk. Valószínű, hogy a Síkvölgy valamennyi mélyebb térségét, így a jelenlegi összes horgásztó helyét is ez a növénytársulás-együttes uralta. Ez több mint 10 hektárnyi terület!

A horgásztavak kialakításával azonban még mindig maradt egy kb. 2,5 hektárnyi vizes élőhely-együttes, amely a forrásláprét felett foglalt helyet. Ezt a területet 1981-ben még a máshol, hasonló élőhelyeken veszélybe került növénypopulációk áttelepítésének célterületeként határozták meg. Sajnos ez a terület sem kerülhette el a többi síkvölgyi vizes élőhely sorsát: a 2,5 hektárból mintegy 1,5 hektárt feltöltöttek, így a vizes élőhely-komplex területe a mai 80 m2-nyi igen értékes forrásláprétre és a tőle északra lévő, közel egy hektár másodlagos égeres láperdőre korlátozódott.

A terület elnevezése – maradvány forrásláprét – sugallja, hogy az átalakulásban előrehaladott, átmeneti állapotú, kiszáradó és minimálisra csökkentett területű társulások együtteséről van szó. A forrásláprét szó jelöli, hogy a lápot a területén fakadó források is táplálják, így meszes forrásláprét jellege van. Valamikor ez a társulás uralkodó típus lehetett itt, de a feltöltés során ennek döntő része megsemmisült. Ugyanakkor a láp kiszáradóban van, aminek legfőbb oka a területről éveken át a szomszédos tavakba elvezetett lápvíz, és kisebb részben az elmúlt évek szárazabb időjárása. A feltöltődés előrehaladtával és a szárazodással párhuzamosan jelenleg a láprét, majd végül a láperdő lesz jellemző a területre.

A forrásláprét sajátos hideg mikroklímával rendelkezik, melynek köszönhetően a 15 ezer évvel ezelőtti utolsó jégkorszak idején hazánkba érkező széleslevelű gyapjúsás is előfordul itt. Az érdekesebb, értékesebb növényfajok közül megemlíthető még a tarka zsurló igen jelentős állománya. Két orchideafaj is előfordul a területen, ezek a hússzínű ujjaskosbor és a mocsári nőszőfű. Nagy mennyiségben található itt a kereklevelű körtike, amely jelenlétét a magasabb pontokon jelenlévő fenyők talajsavanyító hatásának köszönheti. Ambrus András húsz évvel ezelőtti, főként szitakötőkkel foglalkozó munkássága során öt olyan védett növényfajt talált meg itt, amely már kihaltnak tekinthető. Ezek a fehérmájvirág, és négy orchideafaj: a fehér madársisak, a kardos madársisak, a békakonty és a vitéz kosbor.

A forrásláprét állapota az utóbbi időben tíz év alatt is sokat romlott. A valamikor kiemelkedő értéket képviselő tócsa szitakötő szinte eltűnt, pedig ez utóbbi faj kiemelkedő faunisztikai érték volt. A forrásláprét fennmaradásának feltétele a folyamatos kezelés. A területet rendszeresen kaszálni kell és vissza kell szorítani az előretörő láperdőt. A vizet elvezetni nem szabad, a vízelvezető árkok betemetése ezt a célt szolgálta. A kiszáradás hatására megjelent a medvefül kankalin.

Képek[szerkesztés]

Várak[szerkesztés]

Gesztesi vár
Vitányvár
Vitányvár, lakótorony
Vitányvár

Gesztesi vár[szerkesztés]

A gesztesi vár a vértesi várrendszer legnagyobb és legjelentősebb tagja volt. Első okleveles említésekor, 1332-ben is már királyi várként szerepelt. A belső vár szabályos téglalap alaprajzú, melynek külső falai nagyrészt a második emelet ablakkönyöklőinek magasságában állnak. A vár északi homlokzatán van a kapubejárat – mely félköríves záródású és egyszerű élszedéssel díszített.

Az 1960-ban megindult régészeti kutatás alapul szolgált a vázlattervek elkészítésére, melyek szerint a helyreállítást végezték. A sokféle igény – kőtár, raktár, konyha, étterem, turistaszálló, gondnoki lakás – kielégítésére törekedtek, de előtérbe helyezték a helyreállítási szempontokat, melyek közül a nyíláskiegészítések jelentették a legnagyobb problémát.

Vitányvár[szerkesztés]

A Vértes hegység északi lejtőjén, Körtvélyespuszta fölött, a 417 m magas Nyerges-hegy közelében egy erdővel borított kisebb kúp tetején találjuk a szabálytalan, megközelítően ötszög alaprajzú, belsőtornyos, „háromsejtes” elrendezésű, kis területű vár romjait.

A várnak egy-egy 2,5 m falvastagságú tornya és a kettő között egy udvara volt, melynek külső falai mintegy 6 m magasan épültek. A lakó- és egyéb épületek a védőfalak mellett helyezkedtek el. Mindkét torony kb. 15 m magasan ma is áll, tetején a védőoromzat maradványaival. Nagyméretű ablaknyílásaiban kőkeretes, gótikus ablakok láthatók. Ma is megfigyelhetők az emeleteket elválasztó fafödémek helyei és a boltozat nyomai. A várat mintegy 4,5 m átlagszélességű falszoros vette körül, a védőfalat kívül árok és sánc övezte, majd 15-20 méterre újabb árok húzódott, ezzel is erősítve a vár védelmét.

A vár keletkezésének idejét és építőjének nevét nem ismerjük. Feltehetően az itt birtokos Csák nemzetség egyik tagja építhette a tatárjárás után. Várnagyként a Gutkeled nemzetségből származó II. Mihályt 1319-1324-ben említik okleveleink, és mint királyi vár „Castrum Vitam, Vytam, Wyttam” alakban 1379-ben szerepel iratainkban.

Albert király 1437-ben Rozgonyi István fiának, Jánosnak zálogosította el a várat, melyet I. Ulászló királytól adományként is megkapott. 1445-ben Újlaky Miklós foglalta el, 1448-tól zálogként bírta. V. László királytól 1453-ban Rozgonyi János, Rajnáld és Oszváth adománya lett, mely adományt Mátyás király 1458-ban. 1459-ben és 1460-ban megerősített. Mátyás halála után 1493-ban Csókakő várával együtt Egerváry László horvát bán, majd István zálogbirtoka. Egerváry István magtalan halála után, 1512-ben Kanizsai György horvát bán szerezte meg, kitől Kanizsai László országbíró örökölte. A kettős királyság idején János király parancsára 1534-ben, a fehérvári keresztesek konventje Héderváry István és fiait, Lőrincet s Györgyöt iktatta be „castri Wyttham in Albensi” birtokába.

A török először 1529-ben ostromolta, majd 1543-ban el is foglalta. Később magyar kézre került, de 1559-ben újra a töröké, akiktől 1566-ban sikerült ugyan visszafoglalni, a következő évben azonban már újra a török birtokolta. Véglegesen Pálffy Miklós szabadította fel 1597-ben, és a következő évben felrobbantották, megakadályozva ezzel, hogy a török a vár falai közé befészkelhesse magát.

A 18. századtól az Esterházy család tulajdona volt. Anyagát építési célokra használták fel.

Egy monda is fűződik a várhoz, amely természetesen igazságos Mátyás királyunkhoz kapcsolódik. A történet Gerencsérvár jóságos és szépséges várkisasszonyának, Ujlaki Klárának és a szomszédos Vitányvár délceg kapitányának, Héderváry Imrének szerelméről szól. Amikor apja, Újlaki Miklós – a király hatalmával is dacoló főúr – egy német grófhoz akarta hozzáadni a lányt, Klára a szökést választotta jegyeséhez Imréhez, a Vértes északi lejtőjén épült Vitányvárába. A vár körül ma is fellelhetők a várárok nyomai. Ezek a várárkok is sokat segítettek abban, hogy ellenállhasson az ostromnak, amelyet Újlaki Miklós a lányáért indított. Nem is tudott volna bejutni, ha nem akad egy áruló, aki felfedi a titkos folyosót, amely közvetlenül a várkapitány szobájába vezetett. A bősz apa elvakult dühében az ifjút leütötte, a lányát pedig magával hurcolta és szörnyű büntetésként vára pincéjébe élve befalazta. A jószívű szolgák egy titokban hagyott résen keresztül élelemmel és meleg holmival látták el, törődésükkel segítve szeretett úrnőjük életben maradását. Ők hozták a hírt arról is, hogy Héderváry Imre felgyógyult, és az igazságos Mátyás támogatásával menyasszonya kiszabadítására készül. Újlaki Miklósnak tehát kegyetlen tette következményeként legnagyobb ellenségével, magával a királlyal kellett szembe néznie. A „saját vérét pusztító keselyű”, a fékezhetetlen, gőgös gerencséri várúr erre az időre már megtört annyira, hogy a király színe előtt elismerte: „minden vagyonát odaadná lánya egyetlen mosolyáért”. Ekkor lépett elő Klára és Imre. A történet apa és lánya boldog kibékülésével, a fiatal pár egybekelésével valamint Mátyás király és Ujlaki Miklós békekötésével zárult. Gerencsérvár és Vitányvár romjai ma békésen pihennek a Vértesben. Tanulsága: „A szerelem mindent legyőz!”

Csákvár[szerkesztés]

Itt emelkedett korai Árpád korban a település nevében szereplő Csák nemzetség vára. A honfoglalást regényes geszta formájában elmondó Anonymus tesz említést Csákvárról: Árpád vezér (Bodajk hegyétől) kelet felé Elődnek, Szabolcs apjának erdőt adott, melyet most Vértesnek hívnak. Ez alatt az erdő alatt a Fero-mocsár (Velencei-tó) mellett Szabolcs unokája, Csák sok idő múltával várat emelt. Kézai Simon is erre a vidékre helyezte a Szabolcstól eredő Csákok ősi, még honfoglalás kori szállásterületét. A község nevének legkorábbi írásos előfordulásai: Saac Castrum, Chakvara (1228, 1237, 1460). A XV. században már piacos hely. II. Lajos1519-ben Gesztes várával együtt Török Imrének adományozta. 1543-ban a török hadak elfoglalták és elpusztították a Csákvárt és térségét.

A Vértes borai[szerkesztés]

Chardonnay szőlőszemek

A régi bortermő vidék a Móri-árokban, a Vértes hegység déli lejtőin terül el. Hírnevét az 1700-as évek után betelepített németeknek köszönheti. A szőlőkultúrához tartozik a kopaszmetszéses fejművelés, a gyomlálás. A Vértes hegységet karbon alkotja, előterébe pannonagyag, lösz, homok kavics található. Szellős huzatos klímájú ami nem kedvez a gombabetegségeknek. Csak fehérbort termesztenek. Eleinte kizárólag Ezerjót, későbbiekben Leanykát, Zöld veltelinit, Irsai Olivért és Chardonnayt. A móri borok kellemes illatúak, testesek, tüzesek.

Irodalom[szerkesztés]

  1. A Fáni-völgy (képtár). (Hozzáférés: 2011. december 16.)
  2. A cifra kankalin. (Hozzáférés: 2011. december 16.)

További információk[szerkesztés]

  • Ercsey Dániel - Farkas Zsuzsanna: A Vértes erdeiben: az eltűnt idő nyomában, A Földgömb : a Magyar Földrajzi Társaság folyóirata, 2010. (12. évf.) 8. sz. 86-92. old.
  • Kiszely Márta: 200 éve volt a móri földrengés - A Vértes rázkódásai, Élet és tudomány, 2010. (65. évf.) 10. sz. 304-307. old.
  • Barina Zoltán: A Vértes és környéke florisztikai kutatásának eredményei I., Kitaibelia, 2007. (12. évf.) 1. sz. 30-40. old.
  • Barina Zoltán - Németh Csaba: A Vértes és környéke florisztikai kutatásának eredményei II., Flora Pannonica, 2009. 7. évf. 33-42. old.
  • Szili István: A Vértes látnivalói: Megszentelt és megszenvedett helyek, Természet világa, 2009. (140. évf.) 7. sz. 321-323. old.
  • Riezing Norbert: Égerligetek és láprétek a Vértes északi előterében, Kitaibelia, 2006. (11. évf.) 1. sz. 75. old.
  • Peregi Zsolt - Korpás László: Felső-kréta forráskúpok a Vértes hegységben, Földtani közlöny, 2002. (132. vol.) 3-4. sz. 477-480. old.
  • Isépy István: Az ezerarcú Vértes, Természetbúvár, 2002. (57. évf.) 2. sz. 20-23. old.
  • Császár Géza - Peregi Zsolt: Középső-jura korszakbeli mega-hasadékkitöltés a Vértes DNy-i peremén, Földtani közlöny, 2001. (131. vol.) 3-4. sz 581-584. old.
  • Adatok a Nagy-Vásár-hegy (Vértes) védett növényeihez, Kitaibelia, 1998. (3. évf.) 1. sz. 154. old.
  • Vaskóné Dávid Klára: A Tési Agyagmárga Formáció genetikai problémáinak vizsgálata a Vértes előterében, Földtani közlöny, 1991. (121. évf.) 1-4 sz. 65-88. old.
  • Gergely Péter: Néhány adat a Vértes madárvilágához (1978-79), Madártani tájékoztató, 1980. júl-szept 23-24. old.
  • Isépy István: A Vértes-hegység természeti értékei, Búvár (1960-1989), 1975. (30. évf.) 7. sz. 296-301. old.
  • Pápa Miklós: A Vértes barlangjairól, Búvár (1960-1989), 1975. (30. évf.) 11. sz. 520. old.
  • Kácsa Irén: Kora-középkori lelet a Vértes hegységből, A tatai Herman Ottó Kör (= Természettudományi Studió) munkái, 1974. 4. sz. 201-203. old.
  • Knauer József: Új jura feltárások a Vértes-hegységben, Földtani közlöny, 1973. (103. évf.) 2. sz. 145-155. old.
  • Szőcs Zoltán: A Vértes-hegység bükkösei, Botanikai közlemények, 1971. (58. évf.) 1. sz. 47-52. old.
  • Vértes.lap.hu – Linkgyűjtemény
  • A Vértes rövid turistatörténete
  • Vértes a funiq.hu-n
  • [Egy eltűnt vértesi falu története: Kápolnapuszta https://vimeo.com/117035984]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]