Tapolcai-medence

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tapolcai-medence
A Tapolcai-medence tanúhegyei
A Tapolcai-medence tanúhegyei
Elhelyezkedés Dunántúli-dombság, Balaton-medence
Besorolás kistáj
Földrajzi adatok
Legmagasabb pont Badacsony, 438 méter
Folyóvizek Burnóti-patak, Eger-víz, Tapolcai-patak
Állóvizek Tapolcai-tavasbarlang
Időzóna CET, UTC+1

A Tapolcai-medence a Dunántúli-középhegység délnyugati részén elterülő földrajzi tájegység. Határai a Balaton-felvidék, a Keszthelyi-fennsík, a Káli-medence és a Déli Bakony.

Szerkezete[szerkesztés]

A Káli-medencétől nyugatra helyezkednek el a Tapolcai-medence híres tanúhegyei. A Balaton-felvidéket egykor alkotó másodkori (mezozoós) kőzetek a Káli-medencétől nyugatra nagyrészt a mélybe süllyedtek és ezeket a sülyedéseket jelölő törésvonalakon tört felszínre mintegy 4 millió évvel ezelőtt a bazaltláva. A tanúhegyek közel azonos magassága az egykori felszínt jelöli, amelyre a bazaltláva szétfolyt, illetve a tufa szétszóródott. Déltől észak felé haladva csökken a magasságuk, valószínűleg az egykori felszín is lejtett arrafelé a Kisalföld irányába. Az erózió eredményeképpen sajátos alakú tanúhegyek formálódtak ki. Ahol kis mennyiségű volt a felszínre tört láva ott kúp alakú, ahol pedig terjedelmesebb ott koporsó és csonkakúp alakú hegyek jöttek létre.

Az öböl területéből emelkedik ki a Szent György-hegy 413 méter, a szigligeti Várhegy 213 méter - egykor mindkettő sziget volt. Tőlük keletre a 438 m magas Badacsony emelkedik. Az egykori első lávakitörést egy második is követte, amelynek kis kúpja az egységes bazalttakaró fölé emelkedik. Napjainkban a puha pannon rétegek folyamatosan lepusztulnak a bazalt alól és a bazalt oszlopokban omlik alá a lejtőn. A bazalt oszloposan elváló bazaltrétegei, az úgynevezett orgonák, vagy kőzsákok. Hasonló bazaltsapka fedi a Csobáncot 371 m, Hajagost 346 m, Halápot 361 m, Hegyesdet 281 m, Tóti-hegyet 347 m, és a Gulácsot is , amelyek a hegyes kúp alakukat a kisebb mennyiségű lávatakarónak köszönhetik.

A Szent György-hegy

A Tapolcai-medence déli fele ma már kitöltődött Balaton-öböl, északi felét a dolomitszíntérbe öbölszerűen benyúló miocén mészkőfennsík alkotja. A sekélytengeri fejlődésű, porózus kőzeten számos felszíni karsztforma jött létre, belsejében pedig barlangjáratok oldódtak ki (például: Tapolcai-tavasbarlang).

Vízrajza[szerkesztés]

A Balaton-felvidék nyugati fele délnyugati irányban lejt, ezért vizeit a Káli-medencén átfolyó Burnóti-patak meg a Tapolcai-medencén átfolyó Eger-víz és a Tapolcai-patak vezeti a Balatonba. A Tapolcai patak - a híres tavasbarlang lefolyása - olyan bővízű, hogy felszínre bukkanásánál egykor malmot is hajtott, igazi karsztforrás.

Növényzet[szerkesztés]

A szúrós csodabogyó
A pannongyík

A melegebb délies erdők védett szubmediterrán kúszónövénye a pirítógyökér, amely a tanúhegyeken eléggé elterjedt faj. Itt található az északi határa a dél felől terjedő a szúrós csodabogyónak. A Szent György-hegyen fordul elő a környék legnevezetesebb, hazánkban csak itt élő növényfaja, a kis mediterrán páfrány, a cselling. Említésre méltó a magas borsó, a Lumnitzer-szegfű, a borostyán szádorgó, sziklai dercevirág, mely országosan is ritka fajnak számít.

Állatvilág[szerkesztés]

A bazalthegyek gerinctelen faunája kevéssé ismert. Megtalálható például a szalmacincér, a kis szarvasbogár, a selymes futrinka, és igen gazdag a lepkefauna is. A terület állatvilágából a gerincesek a legismertebbek. A hüllők közül a védett kockás sikló és vízisikló a leggyakoribb a nádasokban. A bazalthegyek meleg szikláin sokféle gyíkfaj él. Ritkán lehet megfigyelni a legkisebb hazai gyíkfajunkat, a védett pannon gyíkot, amely a Würm-glaciálist lezáró interglaciális maradványfaja. Gyakoribb a zöld gyík és a lábatlan gyík. A terület madárvilágát tekintve a hazánkban előforduló mintegy 350 madárfajból 190 itt is megfigyelhető. Az emlősök közül említést érdemelnek a denevérek, mint például a kései denevér, vagy más kisemlősfajok, mint például a hegyvidékek erdőiben gyakori a mókus, a borz és a különféle pelék. A patakok mentén és a Balaton-parti nádasokban egyre gyakrabban megfigyelhetők a vidrák.

Források[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Weiperth András - Paulovits Gábor - Farkas János - Keresztessy Katalin: A Tapolcai-medence védett halfajainak populáció-dinamikája, Hidrológiai közlöny, 2009. (89. évf.) 6. sz. 78-80. old.
  • Weiperth András - Keresztessy Katalin - Sály Péter: A Tapolcai-medence patakjainak halfaunisztikai vizsgálata, Állattani közlemények, 2008. (93. évf.) 2. sz. 59-70. old.
  • Penszka Károly - Tasi Julianna - Szentes Szilárd - Centeri Csaba: Természetvédelmi célú botanikai, takarmányozástani és talajtani vizsgálatok a Tapolcai és Káli-medence szürkemarha és bivaly legelőin, Gyepgazdálkodási közlemények = Acta Pascuorum = Grassland Studies, 2008. 6. sz. 47-53. old.
  • Kónya Péter: Adatok a Tapolcai-medence bazaltbányászatának történetéhez, Folia Musei historico-naturalis Bakonyiensis = A Bakonyi Természettudományi Múzeum közleményei, 2007. 24. sz. 23-34. old.
  • Németh Lajos: Adatok a Tapolcai-medence lepke (Lepidoptera) faunájához, I. (Diurna), Folia Musei historico-naturalis Bakonyiensis = A Bakonyi Természettudományi Múzeum közleményei, 1991. 10. sz. 105-136. old.
  • Borsy Zoltán - Balogh Kadosa - Kozák Miklós - Pécskay Zoltán: Újabb adatok a Tapolcai-medence fejlődéstörténetéhez, Acta geographica ac geologica et meteorologica Debrecina, 1984. 23. köt. 79-104. old.
  • Keve András: Adatok a Tapolcai-medence madárvilágához, A Veszprém megyei múzeumok közleményei, 1978. 13. sz. Természettudomány 61-75. old.
  • Szabó István: A vadvizek lecsapolásának ára: Pusztul a Tapolcai-medence lápvegetációja, Néhány ritka növény még megmenthető!, Búvár (1960-1989), 1977. (32. évf.) 5. sz. 215-218. old.
  • Horváth Lajos: A Tapolcai-medence madárvilágának összehasonlító cönológiai és ökológiai vizsgálata, A Veszprém megyei múzeumok közleményei, 1973. 12. sz. 539. old.
  • Nagy Jenő: A Tapolcai-medence kialakulásáról, éghajlatáról és vízrajzáról, A Veszprém megyei múzeumok közleményei, 1968. 7. sz. 39. old.
  • Verseghy Klára: A Tapolcai-medence zuzmói, A Veszprém megyei múzeumok közleményei, 1968. 7. sz. 171. old.

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]