Sátorkőpusztai-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Sátorkőpusztai-barlang
Gipszoszlopok a barlangban
Gipszoszlopok a barlangban
Hossz354 m
Mélység49,3 m
Magasság12,1 m
Függőleges kiterjedés61,4 m
Tengerszint feletti magasság253 vagy 273 m
Ország Magyarország
Település Esztergom
Földrajzi táj Pilis
Típus hévizes eredetű
Barlangkataszteri szám 4851-1
Elhelyezkedése
Sátorkőpusztai-barlang (Magyarország)
Sátorkőpusztai-barlang
Sátorkőpusztai-barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 44′ 31″, k. h. 18° 45′ 44″Koordináták: é. sz. 47° 44′ 31″, k. h. 18° 45′ 44″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Sátorkőpusztai-barlang témájú médiaállományokat.

A Sátorkőpusztai-barlang egy fokozottan védett barlang, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Park területén, a Pilisben, Esztergom-Kertvárosban, a Nagy-Strázsa-hegyen található. A 253 méter, egyes források szerint 273 méter tengerszint feletti magasságban nyíló barlangot a második világháborút követő évtizedekben nyitották meg a nagyközönség számára, és akkor kezdték meg a tudományos feldolgozását is.

Leírása[szerkesztés]

A 354 méter hosszú Sátorkőpusztai-barlangot – képződményei révén – a termálkarsztosodásnak, azaz a meleg vizes barlangképződésnek mintapéldájaként (prototípusaként) tartjuk számon. Az 1946-os „hivatalos” felfedezését követően számos, korábban vitatott kérdés dőlt el a hévizes barlangok keletkezésével és fejlődésével kapcsolatban, azonban a tudósoknak még ma is jó néhány kérdésre kell megtalálniuk a választ, és ez nem egyszerű feladat. A kutatók szerint a barlang keletkezése a harmadkorra vezethető vissza, amikor a hegyvidék mai arculatát létrehozó töréses hegyszerkezet kialakult. E töréses szerkezet tette lehetővé a hévizek feláramlását, és végeredményben a barlang létrejöttét. A korszerű vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy elvethető az az elmélet, miszerint a Sátorkőpusztai-barlangot kialakító hévizek, vulkáni utóműködés termékei. Erre ugyanis a nincs bizonyíték, és az óriási időtávlatok (10-15 millió év) is kétségessé teszik ezt a fajta magyarázatot. A barlangüreget magában foglaló kőzet triászidőszaki, mintegy 225 millió éves üledékes dachsteini mészkő. Ebben a kőzetben a tektonikus repedések mentén feláramló meleg vizes, többnyire kénsavas oldatok jelentékeny oldómunkát végeztek és igen különleges képződményekkel díszítették az üreget. A kalcit, aragonit (CaCO3)- és gipszkristályok (CaSO4) változatos – jellemzően hártya, kéreg, tű és oszlop – formákban borítják a barlang falait a talajtól a mennyezetig. A szinte szabályos gömb alakú termecskék, a gömbfülkék mesterséges beavatkozások nyomainak tűnhetnek. Ezek keletkezését újabban a vízgőz kondenzációs oldásának tulajdonítják.

A barlang képződményei javarészt a meleg vízzel megtelt járatokban keletkeztek több százezer év leforgása alatt. Az amerikai Arthur Palmer professzor 2001-ben tett látogatásakor a párakondenzáció üregképző hatását is jelentősnek értelmezte. A sátorkőpusztai gömbüstök vizsgálatával ebben az évben az ausztrál Armstrong Osborne is foglalkozott, aki a jelentősebb képződményeket külön-külön is felmérte. A legnagyobb fülke a barlang középszintjén található, az átmérője négy méter. A levegő hőmérséklete az alsóbb szakaszokban, természetes körülmények között, állandóan 13,1 °C, a felsőbb, bejárati zónában évszakfüggő. A barlangban a relatív páratartalom 95-98%-os.

Előfordul az irodalmában Esztergom Őrhegyi Kristálybarlang, Sátorkő-pusztai-barlang (Fleck, Vid 1982) és Strázsa-hegyi alsóbarlang néven is.

Látogatás a barlangban[szerkesztés]

Oszlopcsarnok
A barlang szíve

A Sátorkőpusztai-barlang 1993-tól Komárom-Esztergom megye egyetlen, nagyközönség számára is látogatható barlangja.

Gondozója és üzemeltetője az 1989-ben megalakult Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE). A szervezet célkitűzései között szerepel a tájvédelmi feladatok ellátása mellett, hogy a barlangot minden érdeklődő számára bemutathatóvá tegye. A barlang megtekintésére augusztus és december kivételével minden hónap második hétvégéjén, valamint március, április, május és szeptember 4. hétvégéjén van lehetőség, de kizárólag előzetes bejelentkezés útján. A barlangtúrát a nehezebb szakaszokon vaslétrákkal, illetve kötéllel könnyítették meg. Ezek az eszközök azonban cseppet sem rontanak a barlangjárás varázsából, mindössze biztonságosabb és gyorsabb közlekedést tesznek lehetővé. Az idegenforgalom számára nem megnyitott szakaszai a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével járhatók.

Élővilág[szerkesztés]

A barlang jó néhány élőlénynek szolgál állandó és időszakos lakhelyéül. A barlangkedvelő (troglophil) fajok közül a kis patkósdenevér is meghúzódik itt, egyedszámát húszra becsülik. Az igen ritka hosszúfülű denevérrel szintén találkoztak már a kutatók. 2004-ben a kereknyergű patkósdenevér is megjelent. Előszeretettel keresi fel a barlangot az erdei pele is. 2003 telén a barlangászokat is meglepte, amikor 40 méteres mélységben, az agyagos törmelékbe bújva találtak egy éppen téli álmot alvó példányt. A barlang felső szakaszában számos rovar, többek között szúnyogok, legyek és pókok telelnek át.

Története[szerkesztés]

A német hadsereg ellenőrzése alatt tevékenykedő kőbányászok 1944-ben bukkantak a sziklafalban robbantások hatására megnyíló repedésre, de ennek akkor szerencsére nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Felfedezői, a dorogi Várhidi Károly és Várhidi Rezső, valamint a társaik két évvel később jutottak be a később barlangként feltárt kiterjedt üreghálózatba.

A Sátorkőpusztai-barlangban az első hivatalos terepszemlét a Magyar Állami Földtani Intézet megbízásából Jakucs László, Venkovits István és Nickl Matild tartotta, igaz ekkorra már a dorogi fiatalok is bejárták a barlang nagy részét. Jakucs László és Venkovits István jóvoltából 1946-ban elkészült a barlangtérképe és így az már országosan jegyzett barlanggá vált. Az akkori felmérési adatok szerint a barlang 286 méteres hosszúságot és 46 méteres mélységet ér el. A hagyományos barlangtérképeken csak kusza vonalakkal ábrázolható járatokat Jakucs László 1946-ban térbeli, méretarányosan kicsinyített gipszmodellel szemléltette.

A kristálybarlang 1946-os felfedezésének a híre nemcsak a szakembereket vonzotta a mesés kincsekhez, hanem sok környéki is felkereste a barlangot. A gyűjtők, akik között a hivatalosan eljáró muzeológusok ugyanúgy előfordultak, mint laikusok, sohasem távoztak üres zsebbel. A képződmények nagy részének apránként nyoma veszett, amelyek közül még manapság is kerülnek elő különböző példányok, magángyűjtők és múzeumok tárlataiból, padlások, pincék rejtekéből. A Sátorkőpusztai-barlang kifosztásában azonban a környéken állomásozó katonák, magyarok és szovjetek egyaránt, játszották a főszerepet. Egy–egy elöljáró érkezése a körletek feldíszítésével, a barlangi képződmények ilyen célra történő felhasználásával járt. De elbeszélések szerint a laktanyaudvart is szépen fejlett gipsztömbök, egykori oszlopok maradványai díszítették. Már az 1950-es években közzétett felmérés tanúsítja, hogy az barlang károsodása elérte az 50%-ot. Ez az arány a 80-as évek végére 70%-ra nőtt.

A barlang sorsa kedvezőbbre fordult azzal, hogy a feltárási munkálatok, a gondozás és a felügyelet szervezett formát öltött. Ebben elvehetetlen érdemeket szerzett Benedek Endre bányafőmérnök, aki 1958-ban megalapította a kezdetben a gyermekeiből és azok baráti köréből álló, első dorogi, barlangász társaságot, a Kadić Ottokár Barlangkutató Csoportot. A csoport nemcsak a Sátorkőpusztai-barlangban, hanem a szomszédos Strázsa-hegyi-barlangban és a Pilis-nyergi-víznyelőbarlangban is jelentős feltáró tevékenységet végzett.

Benedek Endre csoportjának az egyik legfigyelemreméltóbb eredménye a Kadić-szakasz megtalálása volt 1976-ban. A Sátorkőpusztai-barlang nagytermének, a mai Benedek Endre-teremnek az addig ismert legalsó pontjától (Forrás) egy mélyebbre vezető barlangrészt fedeztek fel. Sajnos ez a barlangrész csak kevesek számára mutatta meg magát. Három évvel később egy kisebb omlás vetette vissza a munkálatokat. Ezt még kijavították, az aknát újraácsolták. Egy évvel később viszont a képlékeny, vizes agyag újból megcsúszott és ez már annyira összenyomta az ácsolatot, hogy egyúttal a további tevékenység is ellehetetlenült. Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a kiemelt jelentőségű barlangnak a barlangkataszteri számát. 1980-ban a kutatók lemondtak az újbóli megnyitásról. Ebben a döntésükben, mint később elmondták, az is szerepet játszott, hogy a Kadić-szakasz képződményeinek az épségét, a barlangot érő atrocitások ismeretében, nem tudták garantálni. 1982-ben a Dorogi József Attila Művelődési Központ Kadić Ottokár Barlangkutató Szakosztályának volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. A barlangszakasz megnyitásának kérdése napjainkban többször is előtérbe került, de a kivitelezést egyelőre pénzügyi és technikai okok is nehezítik.

A Sátorkőpusztai-barlang védelmében előrelépést jelentett a terület katonai célú hasznosításának a megszüntetése (1990), illetve a Duna–Ipoly Nemzeti Park megalakulása (1997). A Nagy-Strázsa-hegy a növénytani és az állattani értékei mellett a különleges keletkezésű és egyedülálló, változatos formakincsű Sátorkőpusztai-barlang miatt vált a nemzeti park fokozottan védett területévé.

A nélkülözhetetlen feladatokat ellátó civil természetvédelem szerepe is meghatározó. Az 1950-es, a 60-as, a 70-es és a 80-as évek kutatói is mindent megtettek a barlang és a környékének a megóvásáért, azonban az elszánt kincsvadászok, és a bürokrácia sokszor állította lehetetlen helyzet elé őket. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlangnak az idegenforgalom számára nem megnyitott szakaszai az igazgatóság hozzájárulásával látogathatók.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Lieber Tamás szerk.: A Sátorkőpusztai-barlang. 1946–2006. Dorog, 2010. 181 old.

További információk[szerkesztés]