Pénz-pataki-víznyelőbarlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Pénz-pataki-víznyelőbarlang
A barlang bejáratának a környéke
A barlang bejáratának a környéke
Hossz1989 m
Mélység150 m
Magasság5,5 m
Függőleges kiterjedés155,5 m
Tengerszint feletti magasság531 m
Ország Magyarország
Település Bükkszentkereszt
Földrajzi táj Bükk-vidék, Déli-Bükk
Típus aktív víznyelőbarlang
Barlangkataszteri szám 5381-2
Elhelyezkedése
Pénz-pataki-víznyelőbarlang (Magyarország)
Pénz-pataki-víznyelőbarlang
Pénz-pataki-víznyelőbarlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 03′ 21″, k. h. 20° 32′ 51″Koordináták: é. sz. 48° 03′ 21″, k. h. 20° 32′ 51″

A Pénz-pataki-víznyelőbarlang fokozottan védett barlang. A Bükki Nemzeti Park területén található. A Bükk-vidék hetedik legmélyebb és hetedik legnagyobb függőleges kiterjedésű, Magyarország 13. legmélyebb és 13. legnagyobb függőleges kiterjedésű barlangja. Egy ideig, a Meteor-barlang mélységének a megállapításáig Magyarország legmélyebb barlangja volt. Bükkszentkereszten az egyetlen fokozottan védett barlang.

Leírás[szerkesztés]

A Déli-Bükkben, Répáshutától északkeletre, a Csúnya-völgy alján, a Lillafüredet Egerrel összekötő műúttól körülbelül 400 méterre, a pénz-pataki halastó közelében található. A Pénz-pataki őrháztól a Csúnya-völgyön át, a Hór-patak völgyébe vezető kék kereszt turistajelzésen is megközelíthető. Nyugatról a Kajla-bérc nyerge, északról a Nagy-fennsík déli szegélyét képező Istennyila-domb, Nagy-dél és Zsérci-Nagy-dél vonulata alatt lévő, mélyebb lépcsőként elhelyezkedő Diós-kút-tető, Kakukk-hegy és Pénz-patak-tető vonulata veszi körül. Délről a Nagy-Kerek-hegy, keletről a Nagy-Bodzás és a Hollós-tető által határolt völgyben, a Pénz-patak vizének a felszín alá kerülési helyén nyílik. Körülbelül ez a terület a víznyelő vízgyűjtő területe. A körülbelül 1,2 kilométer hosszú Pénz-patak a hegység egyik legbővizűbb és egyik leghosszabb búvópatakja. A Hollóstető és Répáshuta között található víznyelősornak a legfejlettebb víznyelője. A bejáratánál egy információs tábla van elhelyezve.

A barlangbejárattól a legmélyebb pontján lévő, elmenő, mindig vízzel teli szifonig folyik a patakvíz. Az aktív víznyelőbarlang a Pénz-patak állandó víznyelője. A hidrológiai alapú összefüggés-vizsgálatoknak különböző volt az eredménye, de meg lett állapítva, hogy a Szinva-forrásban, a Margit-forrásban és a Vízfő-forrásban jelenik meg a barlang vize. A patak körülbelül 100–2000 liter vízhozamú percenként, de időnként meg is szűnik a vízmozgás a patakmederben. Néha azért nem jut el a barlangi patak vize a szifonig, mert kis kapacitású nyelési pontok találhatók a patakmederben. Körülbelül 40 méter az alaprajzi távolság a bejárat és a szifon között. A patak majdnem maga alá folyik, mert a barlang középső szakaszában déli, az alsó szakaszában északi, északkeleti irányú a folyásirány. A szifon vízszintje 42,2 métert is változott egy év alatt és ebből a még nem ismert járat eltömöttségére, vagy kis keresztmetszetére lehet következtetni.

A 70 centiméter széles, 40 centiméter magas, természetes, szögletes, szabálytalan alakú, függőleges tengelyű bejárata nagy méretű kőtömbök között található. A barlang középső triász és felső triász mészkőben alakult ki. Az első szakasza egy majdnem a Jutka-kürtőig tartó omladéklabirintus. A Jutka-kürtő egy akna, mert felülről lefelé kell haladni benne először. Körülbelül 25 méter mélységtől kezdődik a szálkőzet. Függőcseppkövek, szalmacseppkövek, állócseppkövek, cseppkőoszlopok, cseppkőlécek, cseppkőzászlók, cseppkőfüggönyök, cseppkőlefolyások, cseppkőbekérgezések és mikrotetaráták figyelhetők meg a járataiban. A legmélyebb aknája a 47,69 méter mély Nagy-fal, amely nem egészen függőleges, átlagosan 79° a lejtése. A Nagy-akna körülbelül öt méter hosszú felső része szűk és sima falú. A legnagyobb terme a Venkovits-pihenő, amely 30 méter. A legmagasabb kürtője a Kopasz-kürtő, amely 32,93 méter magas. A barlang télen 5–6 °C és nyáron 11–12 °C. Denevérek előfordulnak benne, de megfigyeltek a járataiban foltos szalamandrákat, bolharákokat, pókokat, rovarokat, békákat, halakat és folyami rákot is. A lezárt barlang bejárásához a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság engedélye, vízálló lámpa, vízálló ruha és kötéltechnikai eszközök alkalmazása kell. A bejárást gyakran jégdugó akadályozza a téli hónapokban. A nagy mértékű, hirtelen vízhozam-növekedés miatt a kijutás lehet, hogy lehetetlen.

A Bükk-vidék hetedik legmélyebb és hetedik legnagyobb függőleges kiterjedésű barlangja a Bányász-barlang, az István-lápai-barlang, a Jáspis-barlang, a Fekete-barlang, a Diabáz-barlang és a Szepesi–Láner-barlangrendszer után. 1962-ig, a Meteor-barlang mélységének a megállapításáig Magyarország legmélyebb barlangja volt. A Meteor-barlang mélységét egykor 155 méternek hitték. A legújabb felmérések alapján azonban nem olyan mély a Meteor-barlang mint gondolták. Magyarország 27. leghosszabb és a Bükk-vidék nyolcadik leghosszabb barlangja.

Előfordul az irodalmában Kövesváradi-víznyelő (Csepreghy 2003), Pénz-pataki-barlang (Jakucs 2000–2001), Pénzpataki-barlang (Láng 1964), Pénzpataki barlang (Bertalan 1956), Pénz-pataki-viznyelő (Szentes 1965), Pénzpataki-viznyelő (Szilvássy 1962), Pénz-patak-i-viznyelő (Scholt 1975), Pénz-pataki-viznyelőbarlang (Csepreghy, Thieme 1983), Pénzpataki-viznyelőbarlang (Dénes 1962), Pénzpataki viznyelőbarlang (Csekő 1959), Pénzpataki-viznyelő barlang (D-i 1960), Pénz-pataki-víznyelő (Hevesi 1986), Pénzpataki-víznyelőbarlang (Jakucs, Kessler 1962), pénz-pataki-víznyelőbarlang (Balázs, Lieber, Varga 2001), Pénzpataki víznyelő barlang (Schréter 1959) és Pénzpataki-zsomboly (Kordos 1984) néven is. A Pénz-pataki-víznyelőbarlang név először 1968-ban jelent meg a szakirodalomban (Dénes 1968). A 12,96 méter mély, széles Jutka-kürtő a nevét Kincses Júlia belezuhanása miatt kapta. A Retyi-kürtőt azért nevezik így, mert egy bekiabáláskor az hangzott el, hogy „be ne retyizzetek, csak én csapoltam le egy kádszerű medencét”. A Vacogóban várakoztak, a hidegben vacogva a nagy vízbetörések idején a bent rekedt kutatók. Egy nagyon szűk repedésnek Háromszög, egy másik, a barlang végénél lévő szűk helynek Nyúzda lett a neve.

Kutatástörténet[szerkesztés]

1953-ban Jakucs László vezetésével fedezték fel a barlangot. 1953. július 18-án érték el a végponti szifont. A bejárás résztvevői Holly Ferenc, Holly Sándor, Jakucs László, Kincses Júlia és Weress Kálmán voltak. Ebben az évben Jakucs László 1,25 kilogramm fluoreszceinnel kimutatta a víznyelő és a latorpusztai Vízfő-forrás kapcsolatát, valamint megjelent a barlangról az első publikáció, amelyben az olvasható, hogy Európa akkori legnagyobb, földalatti vízesése a barlangban volt. Jakucs László rajzolta meg az első barlangtérképét, amely a barlangnak a vázlatos hosszmetszetét ábrázolja. 1959-ben a Vámőrség Barlangkutató Csoport a Vízfő-forrásban észlelte a 15 kilogramm fluoreszceinnel megfestett barlangi vizet. Schréter Zoltánnak az 1959. évi Karszt- és Barlangkutatásban megjelent tanulmánya szerint 180 méter mély a barlang. 1960-ban a Vámőrség Barlangkutató Csoport készített egy alaprajzi barlangtérképet. Ezt a barlangtérképet a beszámolójukban nem tették közzé, mert a barlang függőleges jellegét csak metszeten lehet jól bemutatni. 1960-ban Kessler Hubert irányításával Lycopodiumot, azaz korpafüvet használtak a hidrológiai összefüggés-vizsgálathoz és az derült ki, hogy a megjelölt patakvíz a Margit-forrásban, a Szinva-forrásban és a Vízfő-forrásban jelent meg. 1962-ig, a Meteor-barlang mélységének a megállapításáig Magyarország legmélyebb barlangja volt. 1963-ban Bernhard Barna, Kesselyák Péter és Szigeti Antal egy vázlatos, alaprajzi barlangtérképet, valamint egy vázlatos, hosszmetszet barlangtérképet szerkesztettek. 1968. december 31-én az ország negyedik legmélyebb barlangja volt a körülbelül 130 méter mély barlang.

1970 végén a 130 méteres mélységével Magyarországnak az ötödik legmélyebb barlangja volt. 1975-ben sót használva víznyomjelző anyagnak, kimutatták a Szinva-forrással az összefüggését. A KPVDSZ Vörös Meteor TE Diogenes Barlangkutató Csoport 1976. augusztus 5-től 9-ig felmérte a főágat, amely a felmérés alapján 238,1 méter hosszú és 146 méter mély volt. A csoport az év folyamán a felszínen meteorológiai állomást állított fel és rendszeresen mérte a Pénz-patak vízhozamát. A patakból és a barlangból vízmintákat vettek. 1976-ban országos jelentőségű barlangnak nyilvánították. A Szilvássy Andor Barlangkutató Csoport 1976. évi jelentése szerint a Balla-völgyi-víznyelő valószínűleg a Pénz-pataki-víznyelőbarlanghoz tartozó, feltáratlan barlangrendszer egyik rányelője. A csoport véleménye szerint itt húzódik Magyarország egyik legnagyobb, feltáratlan barlangrendszere.

1977-ben a Baradla Barlangkutató Csoport a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat felkérésére elvégezte automata szintezővel a bejárat és a végponti vízfelület tengerszint feletti magasságának a megállapítását. A bejárat tengerszint feletti magasságát 527,5 méternek, a végponti vízszint felett elhelyezett mérési pont relatív mélységét 127,72 méternek és a vízszint relatív mélységét 128,4 méternek mérték. A csoporttagok elkészítették a vizes ág barlangtérképét és a kifejtett, hossz-szelvény barlangtérképét. Erről a barlangtérképről hiányzik a Nagy-fal alatt kezdődő hasadékjárat és a járat végén, 20 méterrel lejjebb található végpont. A Baradla Barlangkutató Csoport tagjai valószínűleg nem sokszor jártak a barlangban és ezért hitték azt, hogy a megemelkedett vízszint a barlang végpontja, vagyis a szifon szokásos vízszintje. A Diogenes Barlangkutató Csoport 1977-ben az előző évi felmérést feldolgozta és barlangtérképet szerkesztett a főágról. Az 1977. évi MKBT Beszámolóban megjelent a főágról egy alaprajzi barlangtérkép és egy kiterített, hosszmetszet barlangtérkép a Baradla és a Diogenes barlangkutató csoportok felmérése alapján. A felmérésben Borka Zsolt, Szilágyi Ferenc, Szomolányi Ervin, Végh Zsolt, Vid Ödön és Petrányi Dezső vettek részt. A barlangtérkép-lapnak a KvVM Barlang- és Földtani Osztályon megtalálható változatán szerepel Petrányi Dezső neve után Scholtcz Ferenc és Németh János neve is. A barlangtérképeket Szilágyi Ferenc, Szomolányi Ervin és Kékesi G., aki valószínűleg Kékesi György szerkesztette és rajzolta. Az 1977. május 30-án, az előző lista barlangneveinek felülvizsgálata után összeállított, országos jelentőségű barlangok listáján szintén rajta van. Az 1977. december 31-i állapot szerint a 127,72 méteres mélységével, a szifon 1977. szeptember 11-i vízállása alapján az ország kilencedik legmélyebb és a körülbelül 221,34 méteres hosszúságával az ország 47. leghosszabb barlangja volt. Az 1977-ben megjelent „Bükk útikalauz” szerint körülbelül 130 méter mély és a mélypontján a víz kitölti, amely útját állja a kutatóknak. Az 1977. évi Karszt és Barlangban megjelent, az előzőnél frissebb lista alapján az ország 10. legmélyebb és 52. leghosszabb barlangja volt a 127,7 méter mély és 221,3 méter hosszú barlang. A barlang 1975-ben 130 méter mély és 260 méter hosszú volt.

1978-ban 42,2 métert emelkedett a szifon vízszintje. 1978-ban kezdte el a Diogenes Barlangkutató Csoport a barlang főágának a tartós poligonpontokra épülő, jegyzőkönyvvel dokumentált felmérését és eleinte a VITUKI megbízásából, később saját kutatásként a szifon vízszintjének a mérését. A vízszint nagy méretű ingadozása miatt kezdték el a regisztrálást. 1982 végéig általában kéthetenként történtek az észlelések. 1979 nyarán a csoport stéget épített a későbbi merülések előkészítésére. 1979 őszén egy métert süllyedt a szifon vízszintje több alkalommal. Az 1979-ben kiadott, „Barlangok a Bükkben” című könyv szerint a főága 238 méter hosszú és a barlang 146 méter mély. 1979-ben kezdte el a csoport a szifontól felfelé induló, üledékkel kitöltött járat bontását.

Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a kiemelt jelentőségű barlangnak a barlangkataszteri számát. 1980-ban folyami rákot találtak benne. 1981-ben befejeződött a főág felmérése. A Kékesi György és Laczkó S. által vezetett felmérés alapján a barlang 139 méter mély volt. 1981. december 31-én Magyarországon a nyolcadik legmélyebb barlang volt a 139 méter mély barlang. 1982-ben a Vörös Meteor TE Diogenes Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1982-ben elkészült az 1978-tól 1981-ig tartó felmérés alapján a főágnak az alaprajzi barlangtérképe és a főágnak a hossz-szelvény barlangtérképe keresztmetszetekkel, amelyeket Kékesi György szerkesztett. Ebben az évben a pénz-pataki halastóból sok hal került a barlangba. 1982 óta fokozottan védett barlang a hidrológiai jelentősége miatt. 1982 végétől ritkábban történtek a szifon vízszintjének a mérései. 1983-ban Kiss Péter és Csepreghy Ferenc vesztett pontos, jegyzőkönyvvel dokumentált felmérést készítettek a Gerendás és a Retyi-kürtő közötti, felső járatokról. Ebben az évben tapintórúddal minimum 12 méter mélynek lett mérve a szifon mélysége. Az 1984-ben kiadott, „Magyarország barlangjai” című könyvben részletesen le van írva és az országos barlanglistában szerepel a neve és egy névváltozata, valamint egy térképen van jelölve a helye. 1985-ig tartott a szifontól induló járat 1979-ben elkezdett bontása. Körülbelül nyolc méter hosszan lett kibontva, de levegős részt nem találtak és ezért befejezték ezen a helyen a kutatást. 1985-ben Lucskov A. és Csepreghy Ferenc végezte el a vesztett pontos és a jegyzőkönyvvel dokumentált felmérését a Száraz-kürtőrendszernek. 1986-ban Csepreghy Ferenc légzőkészülék nélküli kutatómerülést végzett a szifonban és körülbelül öt méter mélyre úszott. 1987-ben készítette el a csoport a hossz-szelvényt ábrázoló barlangtérképét.

1990-ben a VMTE Diogenes Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1991-ben körülbelül 18 métert emelkedett a szifon vízszintje. 1992-ben a patakmeder nyelési pontjai miatt inaktív lett a szifon előtti rész. 1993. augusztus 24-én inaktív volt a barlang. 1996-ban a Barlangi Mentőszolgálat megállapította, hogy egy esetleges sérültet lehetetlen volna hordággyal együtt átjuttatni több szűkületen. 1998 óta a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának az engedélyével látogatható. Az 1999. évi Barlangnapon az egyik túracélpont volt. 2000 augusztusában Császár Ferenc vezetésével új, körülbelül 150 méter hosszú szakaszt tártak fel a Jutka-kürtő térségében és az új járatok egy részét feltérképezték. A 2003-ban napvilágot látott, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyvben az olvasható, hogy 650 méter hosszú, 146 méter függőleges kiterjedésű, a vízszintes kiterjedése 65 méter és a szifon vízfelülete átlagosan 139 méter mélységben van a bejárathoz viszonyítva, valamint a mérések szerint ennél mélyebben nem volt.

A 2005-ben kiadott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyv szerint 650 méter hosszú és 146 méter mély. 2007-ben stabilizálva lett a bejárati omladékzóna. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának a megbízásából 2006. októbertől 2007. novemberig a Pizolit Barlangkutató Sportegyesület tagjai és egyéni kutatók részletesen felmérték a barlangot. A felmérés alapján Szabó R. Zoltán, 2007. novembertől 2008. decemberig szerkesztett és rajzolt egy egyszerűsített, alaprajzi barlangtérképet, egy részletes, alaprajzi barlangtérképet és egy egyszerűsített, hosszmetszeti barlangtérképet keresztmetszetekkel és vetített keresztszelvényekkel, azaz 64 darab barlangtérkép-lapot. A barlangtérképek szerint a hossza 1988,66 méter, a mélysége 138,7 méter és a vízszintes kiterjedése 100 méter. Ekkor készültek el a Jutka-kürtő részletes, alaprajzi barlangtérképei és a hosszmetszeti barlangtérképe. 2009 májusában le lett zárva. A 2009. évi Barlangnapon az egyik túracélpont volt. A szifonban nem történt még légzőkészülékes merülés. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlang az igazgatóság hozzájárulásával látogatható. A 2014. évi Barlangnapon az egyik túracélpont volt.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Borbély Sándor: Új kutatási eljárás a víznyelők és források összefüggésének kutatására. Borsodi Földrajzi Évkönyv, 1962. (3–4. köt.) 132–137. old.
  • Frisnyák Sándor: A Bükkfennsík kialakulása és mai felszíne. Borsodi Földrajzi Évkönyv, 1958. (1. köt.) 14–19. old.
  • Hajdú Béla: Új hatalmas barlangrendszert és benne az ország legnagyobb földalatti vízesését fedezték fel Répáshuta közelében. Észak-Magyarország, 1953. július 25. (9. évf. 173. sz.) 4. old.
  • Holly Ferenc: Fiatal barlangkutatók felfedezték Európa legnagyobb földalatti vízesését. Béke és Szabadság, 1954. július 14.
  • Jakucs László: A pénzpataki cseppkőbarlang felfedezése. Élet és Tudomány, 1954. (9. évf.) 15. sz. 464–468. old.
  • Jakucs László: Felfedező utakon a föld alatt. Gondolat Könyvkiadó, 1959.
  • Jakucs László: A karsztok morfogenetikája. A karsztfejlődés varienciái. Bp. Akadémiai Kiadó, 1971.
  • Kraus Sándor: Barlangföldtan. 1984.
  • Lénárt László: Hidrogeológiai kirándulások a Bükkben. Tankönyvkiadó, Bp. 1977. 256. old.
  • Szabó Ferenc: Hazánk barlangjai. In: Természetjárók kézikönyve. (Középfokú természetjáró tanfolyamok részére.) Sport Lap- és Könyvkiadó, Bp. 1955. 71. old.

További információk[szerkesztés]