Istállós-kői-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Istállós-kői-barlang
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz 57 m
Mélység 0,7 m
Magasság 16,3 m
Függőleges kiterjedés 17 m
Tengerszint feletti magasság 546 m
Ország Magyarország
Település Szilvásvárad
Földrajzi táj Bükk-vidék
Típus inaktív forrásbarlang
Barlangkataszteri szám 5341-1
Elhelyezkedése
Istállós-kői-barlang (Magyarország)
Istállós-kői-barlang
Istállós-kői-barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 04′ 18″, k. h. 20° 25′ 08″Koordináták: é. sz. 48° 04′ 18″, k. h. 20° 25′ 08″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Istállós-kői-barlang témájú médiaállományokat.

Az Istállós-kői-barlang egyike a négy, Magyarországon biztos és alapvető régészeti leletegyüttest szolgáltató barlangnak, a Diósgyőrtapolcai-barlang, a Pes-kő-barlang és a Szeleta-barlang mellett. Fokozottan védett barlang a régészeti jelentősége miatt. Jelenleg az ország leglátogatottabb ősemberbarlangja.

Leírása[szerkesztés]

Az Istállós-kői-barlang a Bükk-vidék második legmagasabb hegyének, a 959 méter magas Istállós-kőnek az oldalában, 546 méter tengerszint feletti magasságban, a Bükki Nemzeti Parkban, egy fokozottan védett területen, erdőben, a Szalajka-völgy felett nyílik. A bejárathoz jelzett, szerpentin jellegű turistaút vezet fel a Szalajka-forrás mellől. A barlang helyét és a nevét feltüntetik a turistatérképek.

A hatalmas, háromszög alakú bejárat egy földtani törésvonal mentén jött létre. Mögötte egyetlen, tágas terem található. Triász mészkőben kialakult, 57 méter hosszú és inaktív forrásbarlang. A vízszintes kiterjedése 46 méter. A lezáratlan barlang szabadon látogatható, a megtekintéséhez még lámpa sem szükséges.

A barlang miatt kapta a nevét a hegy. Az Istállós-kő egy olyan hegy, amelyen egy istálló van és ez az istálló a barlang. Előfordul az irodalmában Istállóskői-barlang (Dely 1970), Istállós-kői barlang, Istállóskői barlang (Bogsch 1940), Istállós-kői-Ősember-barlang (Regős, Ringer 2003) és Ősember barlangja (Dely 1970) néven is.

Régészeti leírása[szerkesztés]

A 2,5 méter vastag kitöltésben két kőkori települési szintet különítettek el. Az alsó C-14 kora mintegy 36 000, a felsőé 30 000 év. Az előbbiből a neandervölgyi ember (Homo neanderthalensis), az utóbbiból a cro-magnoni ember (Homo sapiens) leletei kerültek elő.

  • Alattuk régészeti szempontból steril löszréteg települt.
  • A lösz alatt sötétbarna, mészkőtörmelékes rétegből az aurignac-II. kultúra leletei kerültek elő.
  • A mészkőtörmelékes szint alatt több, régészetileg steril réteget tártak fel a kimosás, vízáramlás jeleivel.
  • Ezek alatt világosbarna, apró mészkőtörmelékes agyagrétegben az aurignac-I. kultúrára jellemző régészeti leleteket tártak fel, több tűzhelyet, számtalan szerszámot és fegyvert, faszenet és állatok csontmaradványait.
  • A legfelső, sárgás, pleisztocén rétegből, vagyis az előző ásatások rétegéből a nagyon fiatal, bükki kultúra néhány szerszáma került elő.

Más ásatások kimutatták, hogy a bükki kultúra települése a mai Szilvásvárad helyén volt, ezért feltételezik, hogy a barlang nem lakhely, hanem áldozóhely lehetett. A későbbi korok leletei közül említést érdemelnek a kora vaskori Kyjatice-kultúra emlékei. A leletek nagy része Szilvásváradon, az Orbán-házban tekinthető meg.

Az aurignaci kultúra

A cro-magnoni ember egyik legjelentősebb, közép-európai kultúrájának, az aurignaci kultúrának az emlékeit Magyarországon csak a Bükk-vidék központi részének a nyugati oldalán, az Istállós-kői-barlangban és a Pes-kő-barlangban találták meg. A talált leletek az aurignaci kultúra két, jól elkülöníthető fejlődési szakaszát bizonyítják. A rossz minőségű kőszerszámok mellől, csontból és mamutagyarból készült amulettek kerültek elő, amelyek a világ legrégebbi ékszerei között szerepelnek, valamint egy háromlyukú csontsíp. A barlangi medve csontjából készített, öt hang megszólaltatására alkalmas síp világviszonylatban is egyedülálló. Az itteni vadászok életmódja hasonlított a Szeleta-barlangból megismert emberekéhez. A legfontosabb fegyverük a csontdárda és az íj volt.

Őslénytani leírása[szerkesztés]

A barlang előtere és a bejárata

A jégkorszaki nagyvadak közül:

csontjai kerültek elő.

Az Istállós-kői-barlang jelentőségét növeli, hogy a jégkori rétegekből előkerült, 66 fajból álló fauna a leggazdagabb, Európa aurignaci korú feltárásai közül. A mikrofaunájából három új emlősfajt és 20 új madárfajt írtak le.

Kutatástörténete[szerkesztés]

A barlang bejárata egy 1913-ban megjelent fényképen

A történelmi időkben a barlangot sokáig hodálynak használták. Az első leírója, Fényes Elek az 1851-ben kiadott, földrajzi szótárában megállapította, hogy ezer sertés egyszerűen elfért benne. 1911-ben Roskó Pál répáshutai, királyi erdőaltiszt egy alaprajzi térképet és egy fényképet készített róla. Ezeket megmutatta a Balla-barlangban ásatást végző Hillebrand Jenőnek és javasolta, hogy próbálkozzon meg a barlang feltárásával. 1912-ben az első próbaásatást Hillebrand Jenő ősrégész vezette. A kőeszközökön és a kerámiatöredékeken kívül megtalálták egy hároméves gyermek kulcscsontját is, ezért 1925-ig ötször is visszatértek a helyszínre, ahol további kőeszközöket és csonteszközöket találtak.

A munkát 1927-ben Saád Andor és Megay Géza folytatta. Ekkor egy tüzelőgödörben, a bükki kultúra cseréptöredékei között, tengeri kagylóból készült ékszereket és huszonhét fiatal ember feltört, megpörkölődött csontjait is megtalálták. A több mint kétszáz csont a rituális kannibalizmus egyedülálló bizonyítéka.

Kadić Ottokár 1929-ben, Győrffyné Mottl Mária 1938-ban ásott a barlangban. 1944-ben védett lett a barlang és egy hektáros felszíni területe. A barlang tervszerű, részletes feltárását 1947-től Vértes László vezette. A kitöltés rétegződése és a rétegekben talált, korjelölő állatmaradványok alapján megállapították a barlang történetét, meghatározták a három kultúrréteg korát, az akkor élt embercsoport, illetve embercsoportok jellemzőit. Ebben az időszakban tárták fel azt a kövekkel körülrakott, csontokkal és eszközökkel teleszórt, közel 80 mázsás tűzhelyet is, amit Vértes László a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályára szállított és amelyet jelenleg is a múzeumban őriznek. 1951-től régészeti védelem alatt áll miniszteri határozat alapján. 1957-ben jelent meg Vértes Lászlónak a „Medveemberek krónikája” című könyve. A könyv elsősorban a barlang és az előkerült leletek kutatásáról szól.

1982-ben fokozottan védett barlang lett. 1986-ban Juhász Márton szerkesztette meg az alaprajzi térképét két keresztmetszettel. 2000-től Ringer Árpád folytatta a feltárást. A 2003-ban kiadott, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyvben részletesen le van írva. A 2005-ben megjelent, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyvben egy ismertetés található a barlangról. 2013-tól a belügyminiszter 43/2013. (VIII. 9.) BM rendelete szerint régészeti szempontból jelentős barlangnak minősül.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]