Angyal-forrási-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Angyal-forrási-barlang
A barlang konglomerátumból álló fala
A barlang konglomerátumból álló fala
Hossz 48 m
Mélység 10 m
Magasság 0 m
Függőleges kiterjedés 10 m
Tengerszint feletti magasság ? m
Ország Magyarország
Település Tata
Földrajzi táj Győr–Tatai-teraszvidék
Típus hidrotermális
Barlangkataszteri szám 4630-46
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Angyal-forrási-barlang témájú médiaállományokat.

Az Angyal-forrási-barlang egy fokozottan védett barlang Tatán.

Leírása[szerkesztés]

A tatai Angolkertben található barlang. Előfordul irodalmában Tatai tavasbarlang és Pokol-forrás néven is.

Feltárása[szerkesztés]

Az 1960-as évek elején még tavas barlangterem volt, ekkor könnyűbúvárok igyekeztek a forrás járatait kutatni (1959 Kessler Hubert, Rádai Ödön). Az 1960-as évek közepe óta teljesen száraz forrásbarlangot 1971-ben Vajna György és munkatársai kezdték újra kutatni, és már az első bejárásnál nyilvánvalóvá vált, hogy itt nem mindennapi szpeleológiai és régészeti érdekességek rejlenek az óriási teremben. A módszeres kutatás ekkor mégsem kezdődhetett el, mert a barlang vízmű-védterületen nyílott, és a Vízművek higiéniai okokra hivatkozva betiltotta a feltárást. A lejárati fedél ezután több évig lehegesztve védte a barlang kincseit. 1983-ban végre a tatai Megalodus Barlangkutató Csoport megkapta a kutatási engedélyt és a tatai Kuny Domokos Múzeummal karöltve elkezdhette a szisztematikus feltárást. A kibetonozott valamikori forrásszájon leereszkedve meghökkentő méretű terembe jutunk. Körülbelül 15×17 méteres, nagyjából körte alakú és a feltárás megkezdésekor a talptól 4–5 méter magas, boltozatos kaverna rejlik itt a kőzetben. A feltárás nem haladhatott a barlangoknál megszokott ütemben, hiszen az üledéket 1×1 méteres négyzethálós rendszerben 10 centiméterenként emelték a felszínre, ahol több ember grammról grammra átválogatta. Az aprólékos munka még meg is hozta gyümölcsét, hiszen a régészek értékes következtetéseket vonhattak le Tata településfejlődéséről. A közel 5000 darab kerámia-töredékben a zselizi kultúra, a péceli kultúra (rézkor) és a bronzkori anyag dominált. Előkerültek a vaskor és a római kor (rézpénzek), de későbbi kultúrák leletei is. Különösen szépek a csiszolt kőbalták és a csodával határos módon épségben megmaradt néhány kerámiaedény. A forrás tevékenysége miatt egyébként a régészeti leletek meglehetősen összekeverve pihentek a barlangi kitöltésben (Vajna György 1977, Antoni János 1983). Még ma is vitás, hogy a régészeti leletek a forrásszájon át csupán belekerültek a barlangba, vagy esetleg voltak olyan karsztvíz-depressziós időszakok, amikor az ember lenn is lakott, esetleg búvóhelynek vagy szentélynek használta a barlangot. Ez utóbbit támasztja alá két megfigyelés: a barlangterem belső részében, körülbelül 9 méterre a lejárati aknától tekintélyes méretű és tömegű őrlőkő-darabok kerültek elő. Valószínűtlen, hogy az egyébként is ellenirányban áramló víz sodorta volna őket a terem mélyébe. A másik megfigyelés, melyet már a Tükör-forrási-barlangnál, sőt a Fényes-forrásoknál is említettünk: az itt-ott előforduló sztalaktitok mindenképpen szabad légteres időszakok indikációi (Sashegyi László 1974) ilyent ugyan az Angyal-forrásban nem találtunk, de a kommunikáló vízrendszer miatt valószínűsíthető, hogy itt is voltak száraz időszakok.

Keletkezése[szerkesztés]

Részlet a barlangból

A forrásbarlang szpeleológiai kuriózum: nem a karsztosodó kőzetek valamelyikében keletkezett, hanem kavicskonglomerátumban, illetve homokkőben. Az első leírások tévesen mésztufában kialakult üregről tájékoztattak. Ennek az volt az oka, hogy a kavicskő-falakat a dús mésztartalmú vízből kivált mésztufa sok helyen beborítja. A barlang anyakőzetét alkotó kavicskonglomerátum kőzettanilag vegyes kavicsanyaga pannon kori. Az egyes kavicsok mérete tág határok között változik, a legnagyobbak 20 centiméter körüliek, az alsó határ pedig már a homokszemcsék mérettartományába esik. A kavicsokat cementáló anyag zömében kalcium-karbonát, amely – talán a barlang kialakulását megelőző időkben működött mésztartalmú forrásrendszerből vált ki, összetapasztva a kavicsos-homokos takarót. A kötőanyag mennyisége változó, általában 15–25%. A kőzet nagyon szilárd, talán ennek is köszönhető, hogy a mindössze 2–3 méter vastag főte nem szakadt még be. A feltárás során a talpból kiemelt rengeteg üledék vizsgálata még nem teljes, de az eddigi eredmények is több meglepő, érdekes újdonsággal szolgáltak. Az eredetileg meglevő barlangi felszín alatt körülbelül 30–50 centiméter vastag, úgynevezett „tortaagyag” van. Ez kolloid szemcsefrakciókból álló, ritmikus, nagy mésztartalmú, finoman sávozott üledék. Ennek jelenléte azért meglepő, mert a feltörő óriási mennyiségű és energiájú, feltehetőleg turbulens áramlású víz ellenére lassú és nyugodt leülepedési viszonyokra utal. Ez alatt régészeti leleteket is tartalmazó kavicsos rétegek, majd egy üveghomokszerű réteg következett, melyből tökéletesen tükörfényesre polírozódott apró kavicsokat, gömbölyded ásványszemcséket lehet kiválogatni. Ezek nagyon szépek, színes, fényes ékkövekként ragyognak. Ezek anyaga leggyakrabban: kvarc (teljesen átlátszó „hegyikristály” is), színes kvarcitok, mikrokristályos SiO2 -változatok (karneol, jáspis, kalcedon) stb. Az apró kavicsos rétegből néhány pici, tükörfényes eocén nummulitest is sikerült kiválogatni. Ezek jelenléte azért meglepő, mert az ismert geológiai szelvény szerint a forráskürtő nem törhetett át eocén rétegeket! Talán egy távolabbi, a karsztvíz útjába eső kőzetösszletből ragadhatta magával a víz. Egy másik finom homokos réteg rendkívül dúsnak bizonyult magnetitben: hozzávetőleg 1m³ ebből a kitöltésből 10 kilogramm mágnesvasércet tartalmaz (Vajna György 1977).

Feltárása[szerkesztés]

A feltárás a barlangterem talpáig folytatódott (természetesen „tanútömböket” hagyva). A továbbjutási lehetőséget, tehát a feltörési gócot keresve úgy tűnik, hogy a víz a barlang fenékrégióiból több kürtőből, sőt diffúz csatornákból tört fel. Sajnos egy néhány méteres, lefelé haladó forrásjárat kivételével folytatást találni eddig nem sikerült. Ennek oka az is lehet, hogy a víz visszahúzódásakor a járatok eltömődtek. A feltörési gócoknál a sziklafalak túlnyomóan eróziós koptatottsága igen szembetűnő, szinte kivehető a feláramlás iránya. A szűkületek miatt itt nyilván felgyorsult az áramlás, és a vízben nagy energiával mozgó, zömében SiO2 anyagú szemcsék erőteljesen erodálták a kemény kavicskonglomerátum falakat. Így jöttek létre a barlang fő esztétikai értékét adó, a legkülönfélébb színekben pompázó, tökéletes polirfényűre felcsiszolt fal- és főteszakaszok, melyek minden túlzás nélkül egyedülállóak, olyanok, mintha színes ékkövekből lennének kirakva. FIR feldolgozását Szentes György készítette el.

Múlt, jelen, jövő[szerkesztés]

Egykoron, mikor a Tatai-medence környezetében még a bányászat aktív karsztvízszint süllyedést okozott, a barlang folyamatosan szárazon volt. Egyedi jellegénél és képződményeinek szépségénél fogva ez az üreg is felkerült a fokozottan védett barlangok listájára 1988-ban. A lezárt forrásjárat látogatásához engedély szükséges. Mivel az Angyal-forrási-barlang szinte Tata központjában van, mindössze néhány méternyire a felszíntől, ezért távlati elképzelés szerint ideális föld alatti múzeumcsarnok válhatna belőle, ahol bemutatóhelyet kaphatnának a város barlangjaiból kikerült ásványok, képződmények, régészeti leletek, elősegítve a barlangkutatás iránti érdeklődés fokozódását, a földtudományi ismeretek ezen ágának még jobb megismertetését. Napjainkban mikor a karsztvíz kiemelés már nem aktív, kezdenek visszatérni a térség vizei. Ezzel egyetemben, az Angyal-forrási-barlang vize is visszatérőben van. A visszatöltődés folyamatos. Ennek hatására a jelenlegi vízszint 3,35 méter. A víz hőmérséklete 19,1°C. A barlang már csak csónakkal járható. A várható teljes felszínre bukkanása a víznek 2017, de ez csapadékfüggő.

Irodalom[szerkesztés]

  • Almády Zoltán: A tatai Kálvária-domb és környékének karsztjelenségei. Karszt és Barlang, 1988. 1. félév. 3–14. old.
  • Almády Zoltán: Tata karszt-hidrogeológiai viszonyai. LIMES, 1992. 2. 97–127. old.
  • Antoni Judit: Jelentés az Angyal-forrás geológiai feltárásának régészeti eredményeiről. Komárom Megyei Múzeumok Irattára, Tata, 1983, kézirat.
  • Gazdag László: Figyelem! MKBT Műsorfüzet, 1990. szeptember–október. 11. old.
  • Gonda György: Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1982. (III. 15.) OKTH számú rendelkezése. Magyar Közlöny, 1982. március 15. (14. sz.) 199. old.
  • Kordos László: Barlangkataszteri hírek. Karszt és Barlang, 1980. 1. félév. 45. old.
  • Neidenbach Ákos – Pusztay Sándor: Magyar hegyisport és turista enciklopédia. Bp. 2005. 17. old.
  • Sashegyi László: Karsztforrások megszűnése utáni állapot Tata térségében. Hidrológiai Közlöny, 1975.
  • Vajna György: Tata rejtett világa. Tatai Évkönyv, 1977. 105–115. old.
  • Vajna György: Barlangok. In: Baranyai Vince: Komárom megye természeti értékei, Komárom megyei Tanács, 49–58. old.

További információk[szerkesztés]