Rákóczi 1. sz. barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rákóczi 1. sz. barlang
Képződmény a barlangban
Képződmény a barlangban
Hossz 750 m
Mélység 61 m
Magasság 18 m
Függőleges kiterjedés 79 m
Tengerszint feletti magasság 169,5 m
Ország Magyarország
Település Tornaszentandrás
Földrajzi táj Aggteleki-karszt
Típus korróziós kialakulású karsztbarlang
Barlangkataszteri szám 5412-2
Elhelyezkedése
Rákóczi 1. sz. barlang (Magyarország)
Rákóczi 1. sz. barlang
Rákóczi 1. sz. barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 31′ 09″, k. h. 20° 45′ 08″Koordináták: é. sz. 48° 31′ 09″, k. h. 20° 45′ 08″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rákóczi 1. sz. barlang témájú médiaállományokat.

A Rákóczi 1. sz. barlang egy barlang, amely az Aggteleki Nemzeti Parkban, az Esztramos-hegy belsejében található. Magyarország egyik különösen változatos és gazdag formavilágú, fokozottan védett barlangja. Ez az egyik legszebb, idegenforgalom számára megnyitott barlang hazánkban. Az Aggteleki-karszt és Szlovák-karszt többi barlangjával együtt 1995 óta a Világörökség része.

Leírása[szerkesztés]

Megközelíthető Bódvarákó község felől. A községhatár tábla előtt balra kell fordulni és onnan egyenesen, körülbelül 1 kilométerre található a jegypénztár a valamikori bánya területén, ahonnan óránként indulnak a turnusok. A barlang az Esztramos hegyi kőfejtő egy felhagyott bányatáróján át közelíthető meg mintegy 160 méternyi séta után. Az ugyanabban a táróban nyíló Rákóczi 3. sz. barlang bejáratától 33,5 méterre van a bejárata.

Különlegessége a különféle képződmények változatossága és egymásraépülése. A barlang falait igen gazdag forma- és színvilágú képződmények borítják, például több rétegben egymásra rakódott cseppkövek, különféle borsókövek, szegfűkalcitok és aragonitbokrok. Jellegzetesek még a nagy méretű cseppkőfüggönyök, cseppkőzászlók és a tömegesen előforduló heliktitbokrok. A barlang alján két barlangi tó található és a járatainak a nagyobbik része a víz alatt helyezkedik el.

A barlang a triász mészkőben keletkezett és függőleges hasadékok mentén alakult ki, részben vízszint alatti kioldással. Kordos László szerint a területen a pliocén óta csökkenő karsztvízszint a jellemző, ez játszhatott szerepet járatok és az az üstös oldásformák kialakulásában. A tavak mai vízszintje a Bódva középvíz-szintjével egy magasságban helyezkedik el. A barlangban talált ásványok alapján sokan melegvizes, illetve kevert vizes eredetet feltételeznek. A mélysége 44 méter, a magassága 35 méter és a függőleges kiterjedése 79 méter. A barlangot villanyvilágítással látták el, vas járószintekkel, lépcsőkkel és létrákkal építették ki. A nagyközönség számára szakvezetéssel, egész évben látogatható, maximum 10 fős csoportokban.

A Tornaszentandráson található öt fokozottan védett barlang egyike, a másik négy az Esztramosi Felső-táró 2. sz. ürege, a Rákóczi 2. sz. barlang, a Rákóczi 3. sz. barlang és a Rákóczi-oldaltáró barlangja. Az Esztramos-hegy hat fokozottan védett barlangja közül az egyik, a másik öt az Esztramosi Felső-táró 2. sz. ürege, az Esztramosi Földvári Aladár-barlang, a Rákóczi 2. sz. barlang, a Rákóczi 3. sz. barlang és a Rákóczi-oldaltáró barlangja.

Előfordul az irodalmában Esztramosi Rákóczi 1. sz. barlang (Kraus 2003), Rákóczi I. sz. barlang (Fleck, Vid 1982), Rákóczi-barlang, Rákóczi-barlangcsoport 1. sz. barlangja és Öreg-barlang (Kordos 1984) néven is.

Kutatástörténete[szerkesztés]

A barlang felfedezéséhez az Esztramos-hegyen folytatott bányászati tevékenység vezetett, ugyanakkor ez a tevékenység volt az okozója számos más barlang elpusztulásának is. Az Esztramoson az 1830-as évektől vasérc-, 1948-tól mészkőbányászatot folytattak. A bánya legalsó, úgynevezett 7. szintjén, egy még az 1920-as évekbeli vágatból kiinduló érckutató táró hajtása során 1950-es években lyukadtak be az addig ismeretlen barlangba. A táróhoz képest keresztirányú hasadékrendszerrel kezdődő barlangba a bányászok sokáig a vágathajtás és a lenti munka során termelődő meddő kőzetet öntötték, hogy számos más üreghez hasonlóan a teljesen eltömedékeljék azt, de a barlang olyan nagynak bizonyult, hogy tervükkel felhagytak. Ez a törmelék jelentősen megnehezítette a későbbi víz alatti kutatómunkát. A barlang első térképét 1958-ban Venkovits István geológus készítette el, kutatása csak az 1960-as években kezdődött meg. A Vámőrség Barlangkutató csoportja (Szilvássy Andor és Szilvássy Gyula vezetésével) 1964-ben kezdett az akkor még Öreg-barlang néven emlegetett barlang kutatásához. A törmeléklejtőn leereszkedve termet és tiszta vizű tavat találtak, amelyet gumicsónakkal jártak be (I. sz. tó). Némi bontás után egy további nagyobb méretű termet és nagyobb tavat (II. sz. tó) találtak. A kutatók javaslatára Rákócziról nevezték el a barlangot, illetve az Esztramos-hegyi barlangcsoportot. Még az 1960-as években megkezdődött tavak intenzív kutatása, amelynek jelentős lökést adott, hogy szintén a 7. szint egy új bányatárójában újabb nagy méretű barlangra, a Rákóczi 2. sz. barlangra bukkantak, amelynek tavaival a kutatók víz alatti kapcsolatot próbáltak keresni.

Rákóczi 1. sz. barlang2.jpg
Rákóczi 1. sz. barlang3.jpg

1968-ban a Delfin könnyűbúvárai a II. sz. tóban, 1971-ben az MHSZ Tatabányai Bányász Könnyűbúvár Klub tagjai az I. sz. tóban kerestek újabb járatokat, de 22 méteres mélységnél nem jutottak lejjebb (valahol a beöntött meddő, más helyen a terem mennyezetéről leszakadt omladék állta útjukat) és nem találtak járatot az újonnan felfedezett másik barlang felé sem. Újabb levegős folyosókat csak 1975-ben tártak fel a Delfin búvárai, majd víz alatti kapcsolatot találtak az I. és II. számú tavak között. A legnagyobb elért mélység 32 méter volt. 1976-ban országos jelentőségű barlangnak nyilvánították. Az 1977. május 30-án, az előző lista barlangneveinek felülvizsgálata után összeállított országos jelentőségű barlangok listáján szintén rajta van.

Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a barlangkataszteri számát. Ásványtani jelentősége alapján 1982 óta fokozottan védett barlang. 1982-ben a Ferencvárosi Természetbarát Sportkör Delfin Vízalatti Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. Az 1984-ben megjelent Magyarország barlangjai című könyvben részletesen le van írva, az országos barlanglistában szerepel a neve egy névváltozatával együtt és egy térképen van a helye megjelölve.

1990-ben a Delfin Vízalatti Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. Az Aggteleki-karszt és Szlovák-karszt többi barlangjával együtt 1995 óta a Világörökség része. A rendszeres kutatásoknak nem kedvezett a bányavállalattal való nehézkes együttműködés és az ígéretesebbnek számító II. sz. tóhoz való bonyolult eljutás, de a bányászati tevékenység beszüntetése, azaz 1996 után az Aggteleki Nemzeti Park kezelésébe került barlang jól látogatható és kedvelt merülőhely.

A 2000-es évek közepe óta az Amphora Búvár Klub folytat kutatási és térképezési tevékenységet a barlangban, 2009-ben újratérképezték a víz alatti részeket és videófelvételen is rögzítették a bejárt járatokat. Jelenleg is (2011) folytatnak kutatásokat a víz alatti részeken. A 2017-ben rendezett 61. Barlangnapon az egyik túracélpont volt.

Mentőakció[szerkesztés]

A Rákóczi 1. sz barlanghoz fűződik a 2000-es évek legnagyobb szabású barlangi mentési akciója. 2002. január 26-án a barlang II. számú tavában merülést végző búvárok közül Szilágyi Zsolt elvesztette a vezetőkötelet és nem tért vissza társaival a merülőbázisra, kiáltását viszont halkan, de hallották. Mint kiderült, a búvár az Ördög sörözője nevű, nagyjából 20 méteres mélységben lévő járatból felfelé kiágazó, addig ismeretlen ágban emelkedett fel, ahol szerencséjére egy alig 1,5 méteres levegős fülkét talált. A szűk járatokban fellépő zavarosodás miatt nem tudta megtalálni a kifelé vezető utat, társai sem tudtak bejutni hozzá, így értesítették a Barlangi Mentőszolgálatot. A helyszínre érkező barlangi mentők (Taródi Péter mentésvezető, Horváth Richárd helyettes) megállapították, hogy vagy meg kell találni az ismeretlen járatot, amelyen a búvár kiúszhat, vagy a hangok szerint, a levegős fülke vélt irányába tárót kell hajtani, amelyen keresztül szárazon hagyhatja el a helyet. Előbbi a már teljesen felkavarodott víz és a gyakorlatilag néhány centiméteres látótávolság miatt, utóbbi a nehéz hozzáférhetőség és a szükséges felszerelések odaszállítása miatt okoz nehézséget. Mindkét úton elkezdték a munkát és igénybe vették előbb szlovák, majd cseh barlangi mentők és barlangi búvárok segítségét is, kialakították a mentőbázist, gondoskodtak a mentést végzők ellátásról. A keresés, valamint a táróhajtás alatt folyamatosan hangkapcsolatot tartottak fent a kényelmetlen testhelyzet és a hideg miatt egyre rosszabb állapotban lévő búvárral. A víz alatti keresés január 29-én délben hozott eredményt, megtalálták az addig ismeretlen járatot és a már harmadik napja ott lévő Szilágyi Zsoltot. A legyengült búvár képtelen lett volna saját erejéből a víz alatt kiúszni, illetve a mentés vezetői szerint nem lehetett felvállalni ezt a kockázatot, így amíg a táró el nem ért hozzá, élelmet, innivalót és gyógyszert vittek be neki, valamint Dr. Hajnal Gábor búvár-orvos is megvizsgálta, folyamatosan mellette volt valaki. A táróhajtás a szlovák barlangi mentők által hozott piropatronos kőzetrepesztési eljárásnak, valamint a megfeszített munkának köszönhetően január 31-én 11 méter után elérte a búvár tartózkodási helyét, akit csaknem öt nap után sikeresen hoztak a felszínre. A mentésben mintegy kétszáz ember vett részt, a búvárok összesen 286 merülést végeztek. A mentésről könyv is megjelent.

Képek[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]