Rákóczi 1. sz. barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Rákóczi 1. sz. barlang
Képződmény a barlangban
Képződmény a barlangban
Hossz750 m
Mélység61 m
Magasság18 m
Függőleges kiterjedés79 m
Tengerszint feletti magasság169,5 m
Ország Magyarország
Település Tornaszentandrás
Földrajzi táj Aggteleki-karszt
Típus korróziós kialakulású karsztbarlang
Barlangkataszteri szám 5412-2
Elhelyezkedése
Rákóczi 1. sz. barlang (Magyarország)
Rákóczi 1. sz. barlang
Rákóczi 1. sz. barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 31′ 09″, k. h. 20° 45′ 08″Koordináták: é. sz. 48° 31′ 09″, k. h. 20° 45′ 08″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rákóczi 1. sz. barlang témájú médiaállományokat.

A Rákóczi 1. sz. barlang egy barlang, amely az Aggteleki Nemzeti Parkban, az Esztramos-hegy belsejében található. Magyarország egyik különösen változatos és gazdag formavilágú, fokozottan védett barlangja. Ez az egyik legszebb, idegenforgalom számára megnyitott barlang hazánkban. Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt többi barlangjával együtt 1995 óta a Világörökség része.

Leírása[szerkesztés]

Megközelíthető Bódvarákó felől. A településhatár tábla előtt balra kell fordulni és onnan egyenesen, körülbelül egy kilométerre, a már nem működő bánya területén található a jegypénztár, ahonnan óránként indulnak a látogatócsoportok. A barlang az Esztramos hegyi kőfejtő egyik, felhagyott bányatáróján át, mintegy 160 méternyi séta után érhető el. Az ugyanabban a táróban nyíló Rákóczi 3. sz. barlang bejáratától 33,5 méterre van a bejárata.

Különlegessége a különféle képződmények változatossága és egymásra települése. A barlang falait nagyon változatos formájú és színvilágú képződmények borítják, például több rétegben egymásra rakódott cseppkövek, különféle borsókövek, szegfűkalcitok és aragonitbokrok. Megfigyelhetők a barlangban nagy méretű cseppkőfüggönyök, cseppkőzászlók és tömegesen előforduló heliktitbokrok, valamint gömbüstök. A barlang alján két barlangi tó található és a járatainak a nagyobbik része a víz alatt helyezkedik el.

A barlang a triász mészkőben keletkezett és függőleges hasadékok mentén alakult ki, részben vízszint alatti oldással. Kordos László szerint a területen, a pliocén óta csökkenő karsztvízszint a jellemző, ez játszhatott szerepet járatok és az az üstös oldásformák kialakulásában. A tavak mai vízszintje a Bódva középvíz-szintjével egy magasságban helyezkedik el. A barlangban talált ásványok alapján sokan meleg vizes, illetve kevert vizes eredetet feltételeznek. A mélysége 61 méter, a magassága 18 méter és a függőleges kiterjedése 79 méter. A lezárt barlangot villanyvilágítással látták el, vas járószintekkel, lépcsőkkel és létrákkal építették ki. A nagyközönség számára szakvezetéssel, egész évben látogatható, maximum 10 fős csoportokban. Az idegenforgalom számára nem megnyitott szakaszok az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével járhatók.

A Tornaszentandráson található öt fokozottan védett barlang egyike, a másik négy az Esztramosi Felső-táró 2. sz. ürege, a Rákóczi 2. sz. barlang, a Rákóczi 3. sz. barlang és a Rákóczi-oldaltáró barlangja. Az Esztramos-hegy hat fokozottan védett barlangja közül az egyik, a másik öt az Esztramosi Felső-táró 2. sz. ürege, az Esztramosi Földvári Aladár-barlang, a Rákóczi 2. sz. barlang, a Rákóczi 3. sz. barlang és a Rákóczi-oldaltáró barlangja.

Előfordul az irodalmában Esztramosi Rákóczi 1. sz. barlang (Kraus 2003), Rákóczi I. sz. barlang (Fleck, Vid 1982), Rákóczi-barlang, Rákóczi-barlangcsoport 1. sz. barlangja és Öreg-barlang (Kordos 1984) néven is.

Kutatástörténete[szerkesztés]

A barlang felfedezéséhez az Esztramos-hegyen folytatott bányászati tevékenység vezetett, de ez a tevékenység volt az okozója sok barlang pusztulásának is. Az Esztramoson az 1830-as évektől vasércet fejtettek, 1948-tól mészkőbányászatot folytattak. A bánya legalsó, úgynevezett 7. szintjén, egy 1920-as években készült vágatból kiinduló, érckutató táró hajtása során, az 1950-es években lyukadtak be az addig ismeretlen barlangba. A táróhoz képest keresztirányú hasadékrendszerrel kezdődő barlangba a bányászok sokáig a vágathajtás és a lenti munka során termelődő meddő kőzetet öntötték, hogy számos más üreghez hasonlóan, teljesen eltömjék azt, de a barlang olyan nagynak bizonyult, hogy a tervükkel felhagytak. Ez a törmelék jelentősen megnehezítette a későbbi, víz alatti kutatómunkát. A barlang első barlangtérképét 1958-ban Venkovits István készítette el.

Képződmények a barlangban

A feltáró kutatása csak az 1960-as években kezdődött meg. 1964-ben a Vámőrség Barlangkutató Csoportjának a tagjai, akiket Szilvássy Andor és Szilvássy Gyula vezetett, kezdték el az akkor még Öreg-barlang néven emlegetett barlang kutatását. A törmeléklejtőn leereszkedve egy termet és egy tiszta vizű tavat találtak, amelyet gumicsónakkal jártak be (I. sz. tó). Némi bontás után egy másik, nagyobb méretű termet és egy nagyobb tavat (II. sz. tó) találtak. A kutatók javaslatára II. Rákóczi Ferencről nevezték el a barlangot, illetve az Esztramos-hegyi barlangcsoportot. Még az 1960-as években megkezdődött tavak intenzív kutatása, amelynek jelentős lökést adott, hogy szintén a 7. szintnek az egyik, új bányatárójában egy új, nagy méretű barlangra, a Rákóczi 2. sz. barlangra bukkantak, amelynek a tavaival a kutatók keresték a víz alatti kapcsolatot.

1968-ban a Delfin könnyűbúvárai a II. sz. tóban, 1971-ben az MHSZ Tatabányai Bányász Könnyűbúvár Klub tagjai az I. sz. tóban kerestek új járatokat, de 22 méteres mélységnél nem jutottak lejjebb, valahol a beöntött meddő, más helyen a terem mennyezetéről leszakadt omladék állta el az útjukat és nem találtak járatot az újonnan felfedezett, másik barlang felé sem. Új, levegős folyosókat csak 1975-ben tártak fel a Delfin búvárai, majd víz alatti kapcsolatot találtak az I. és a II. számú tavak között. A legnagyobb elért mélység 32 méter volt. 1976-ban országos jelentőségű barlangnak nyilvánították. Az 1977. május 30-án, az előző lista barlangneveinek a felülvizsgálata után összeállított, országos jelentőségű barlangok listáján szintén rajta van.

Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a kiemelt jelentőségű barlangnak a barlangkataszteri számát. Az ásványtani jelentősége alapján 1982 óta fokozottan védett barlang. 1982-ben a Ferencvárosi Természetbarát Sportkör Delfin Vízalatti Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. Az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyvben részletesen le van írva, az országos barlanglistában szerepel a neve és egy névváltozata, egy térképen van a helye megjelölve, valamint a kiadvány egyik fényképmellékletében látható egy szürkeárnyalatos fénykép és ezen a fényképen apró kalcitkristályokkal bevont borsókő figyelhető meg, amely a barlangban képződött.

Képződmények a barlangban

1990-ben a Delfin Vízalatti Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt többi barlangjával együtt 1995 óta a Világörökség része. A rendszeres kutatásoknak nem kedvezett a bányavállalattal való nehéz együttműködés és az ígéretesebbnek számító II. sz. tóhoz való bonyolult eljutás, de a bányászati tevékenység beszüntetése, azaz 1996 után az Aggteleki Nemzeti Park kezelésébe került barlang jól látogatható és kedvelt merülőhely.

A 2000-es évek közepe óta az Amphora Búvár Klub folytat kutatási és térképezési tevékenységet a barlangban. A 2003-ban kiadott, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyvben az olvasható, hogy 650 méter hosszú, a vízszintes kiterjedése 70 méter, 61 méter mély, 18 méter magas és 79 méter függőleges kiterjedésű. A 2005-ben napvilágot látott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyvben található egy szócikk a barlangról, amely szerint 169,5 méter tengerszint feletti magasságban nyílik, a hossza 650 méter, a mélysége 44 méter és a függőleges kiterjedése 79 méter. 2009-ben megint feltérképezték a víz alatti részeket és videofelvételen rögzítették a bejárt járatokat. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlangnak az idegenforgalom számára nem megnyitott szakaszai az igazgatóság hozzájárulásával látogathatók. Jelenleg is folytatnak kutatásokat a víz alatti részeken. A 2017-ben rendezett 61. Barlangnapon az egyik túracélpont volt.

Mentőakció[szerkesztés]

A Rákóczi 1. sz. barlanghoz fűződik a 2000-es évek legnagyobb, barlangi mentési akciója. 2002. január 26-án a barlang II. számú tavában merülést végző búvárok közül Szilágyi Zsolt elvesztette a vezetőkötelet és nem tért vissza a társaival a merülőbázisra, a kiáltását viszont halkan, de hallották. Mint kiderült, a búvár az Ördög sörözője nevű, nagyjából 20 méteres mélységben lévő járatból felfelé kiágazó, addig ismeretlen ágban emelkedett fel, ahol szerencséjére egy alig másfél méteres, levegős fülkét talált. A szűk járatokban fellépő zavarosodás miatt nem tudta megtalálni a kifelé vezető utat és a társai sem tudtak bejutni hozzá, így értesítették a Barlangi Mentőszolgálatot.

A helyszínre érkező barlangi mentők, azaz Taródi Péter mentésvezető és Horváth Richárd mentésvezető-helyettes megállapították, hogy vagy meg kell találni az ismeretlen járatot, amelyen a búvár kiúszhat, vagy a hangok szerint, a levegős fülke vélt irányába tárót kell hajtani, amelyen keresztül szárazon hagyhatja el a helyet. Előbbi a már teljesen felkavarodott víz és a gyakorlatilag néhány centiméteres látótávolság miatt, utóbbi a nehéz hozzáférhetőség és a szükséges felszerelések odaszállítása miatt okoz nehézséget. Mindkét úton elkezdték a munkát és igénybe vették előbb a szlovák, majd a cseh barlangi mentők és barlangi búvárok segítségét is, kialakították a mentőbázist, gondoskodtak a mentést végzők ellátásáról. A keresés, valamint a táróhajtás alatt folyamatosan hangkapcsolatot tartottak fent a kényelmetlen testhelyzet és a hideg miatt egyre rosszabb állapotban lévő búvárral.

A víz alatti keresés január 29-én, délben hozott eredményt, megtalálták az addig ismeretlen járatot és a már harmadik napja ott lévő Szilágyi Zsoltot. A legyengült búvár képtelen lett volna a saját erejéből a víz alatt kiúszni, illetve a mentés vezetői szerint nem lehetett felvállalni ezt a kockázatot, így amíg a táró el nem ért hozzá, élelmet, innivalót és gyógyszert vittek be neki, valamint Hajnal Gábor búvár-orvos is megvizsgálta és folyamatosan mellette volt valaki. A táróhajtás a szlovák barlangi mentők által hozott piropatronos kőzetrepesztési eljárásnak, valamint a megfeszített munkának köszönhetően, január 31-én 11 méter után elérte a búvár tartózkodási helyét, akit csaknem öt nap után, sikeresen hoztak a felszínre. A mentésben mintegy kétszáz ember vett részt, a búvárok összesen 286 merülést végeztek. A mentésről könyv jelent meg.

Képek[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]