Tatár-árki-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Tatár-árki-barlang
Hossz156 m
Mélység35 m
Magasság4 m
Függőleges kiterjedés39 m
Tengerszint feletti magasság295 m
Ország Magyarország
Település Miskolc
Földrajzi táj Bükk-vidék
Típus inaktív víznyelőbarlang, inaktív forrásbarlang, inaktív katavotra, karsztvízszint alatt kioldott és freatikus
Barlangkataszteri szám 5391-62
Elhelyezkedése
Tatár-árki-barlang (Magyarország)
Tatár-árki-barlang
Tatár-árki-barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 04′ 24″, k. h. 20° 41′ 12″Koordináták: é. sz. 48° 04′ 24″, k. h. 20° 41′ 12″

A Tatár-árki-barlang fokozottan védett barlang. A Bükki Nemzeti Park területén, a miskolci Bükkszentlászlón található ez a denevérek számára fontos élőhely.

Leírás[szerkesztés]

A Tatár-árok, régi nevén Mexikó-völgy szurdokának a meredek oldalában, a Nagy-sánc-oldalon, az árok nagy kanyarja előtt, a Kőszál nevű szikla alatt nyílik. A műút felett körülbelül nyolc méter magasan, egy kis sziklafal tövében, 295 méter tengerszint feletti magasságban van a bejárata. A természetes bejárata körülbelül öt méter magas, két méter széles és délkeletre néz. A bejáratának a környezete a völgytalptól a hegygerincig helyi védettség alatt áll a botanikai értékei miatt, mert nyúlfarkfüves sziklagyep.

Középső triász és felső triász mészkőben alakult ki. A forrásbarlangként működésére lehet következtetni a bejáratában lévő travertínó tömbből. A bejáratától csak 15 méterrel mélyebben folyó patak a víznyelőként viselkedésre utal. A patakhoz legközelebbi járata hat méterrel a patak szintje felett és légvonalban 15 méterre az úttól van. Valószínűleg összefügg a bejárata alatt található, az út mellett nyíló és emelkedő járatú Tatár-árki-üreggel.

A morfológiai kisformái, a kiválásos szinlő és fejlett gömbüstök főleg karsztvízszint alatti és freatikus kialakulásúak. A barlang kettős, katavotraként működése (bizonyos időszakokban egyszerre víznyelő és forrás) is elképzelhető. Egy nagy mésztufagátszerű alakzat, nagy csorgák, több száz négyzetméter felületű cseppkőlefolyás is megfigyelhető benne. A vízszintes kiterjedése 60 méter.

Denevérpopulációját leginkább a fokozottan védett, csak barlangokban élő fajok alkotják. Volt olyan időszak, hogy a hosszúszárnyú denevérek és kereknyergű patkósdenevérek 1000 egyedet meghaladó kolóniájának volt a téli szálláshelye. A nagy méretű, tág hasadékterme egész évben a denevérek fontos tanyája. 1999-től ismert, hogy a telelő denevérek nyáron is ott maradnak. Emiatt egész éves, látogatási tilalom van érvényben a barlangra. A bejárásához a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság engedélye, valamint kötéltechnikai eszköz alkalmazása kell és csak kutatási célból lehet látogatni.

A barlang falán három, híres, a területen tevékenykedő személy neve olvasható. Danó, Kühne és Szepessy neve.

Előfordul az irodalmában Kőszáli-barlang (Ferenczy 2003), Mexikóvölgyi-barlang (Ferenczy 2003), ez a név a korábbi irodalmi adatok alapján a Mexikói-barlang egyik névváltozata, Mexikóvölgyi Nagysánci-barlang (Lénárt 1977), Nagysánc alatti-barlang (Ferenczy 2003), Nagysánc alatti barlang (Kordos 1984), Nagy-sánci-barlang (Lénárt 1979), Nagysánc-oldali-barlang (Dely 1970), Nagysáncoldali-barlang (Ferenczy 2003), Nagysáncoldali barlang (Kuchta 1958), Tatárárki-barlang (Kadić 1932), Tatárárki barlang (Schőnviszky 1937), Tatárárki zsomboly (Mottl 1933), Tatárároki-barlang (Izsépi, Krajecz 1980), Tatár-ároki barlang (Izsépi, Krajecz 1980) és Zengő-barlang (Lénárt 1979), Ferenczy Gergely szerint valószínűleg ez a leghagyományosabb neve néven is.

Kutatástörténet[szerkesztés]

Az 1925-ben megjelent, „A Bükk” című könyvben látott napvilágot először hír a barlangról. A leírás szerint csak kötéllel lehet leereszkedni bele, 24 méter mély, egy rövid, de magas csarnokból áll és valószínűleg összeköttetésben van az alatta lévő patakmeder eltűnő patakjának a föld alatti járataival. Az egyik szerző néhány társával 1912-ben járt benne. A bejárati rész szűk, aknaszerű szakaszát kiszélesítették és ekkor kőkorszakinak mondott edénydarabot találtak a barlangban, valamint tervezték a további kutatását. 1931-ben Sebős Károly és Schőnviszky László vizsgálta meg és őskori cserépmaradványokat fedeztek fel a barlangban. Schőnviszky László 1937-es tanulmánya szerint a kis előcsarnokából egy szűk lyukon átbújva a 42 méter hosszú és 18 méter magas nagy termébe lehet jutni, ahol érdekes cseppkőbekérgezések láthatók, valamint megemlíti, hogy a barlangból állítólag őskori edénytöredékek kerültek elő. Ez az utóbbi megállapítás azt valószínűsíti, hogy 1931-ben nem ezt a barlangot vizsgálta át Sebős Károllyal.

Kadić Ottokárnak az 1952-ben befejezett kézirata megismétli Schőnviszky László 1937-es leírását. 1953 májusában Borbély Sándor rajzolt róla alaprajzi barlangtérképet és metszeteket. 1958-ban Kuchta Gyula 100 méter hosszú és 25 méter magas hasadéknak írta le. 1974-ben a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Észak-magyarországi Területi Osztálya a Miskolci Vízművek kérésére karsztvízhidrológiai vizsgálatokat végzett benne. Az 1977-ben kiadott, „Bükk útikalauz” című kiadványban az olvasható, hogy a nagy terme 42 méter hosszú és 18 méter mély. Az 1979-es kiadású, „Barlangok a Bükkben” című munkában 40 méter hosszúnak van leírva a barlang.

1980-ban a Denevér Barlangkutató Csoport egy rövid oldalágat tárt fel és a bejárat utáni, szűk résznél egy másik, biztonságosabb és könnyebb közlekedést biztosító átjárót bontottak. 1982-ben a Honvéd Bottyán János Sportegyesület Denevér Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1982-ben a csoport által feltárt szakasz hossza 25 méter volt. 1983. január 10-én Krajecz Mihály szerkesztette meg az alaprajzi barlangtérképét és a hosszmetszet barlangtérképét a csoport tagjainak a segítségével. A barlangtérképen az északi irány rosszul, egy kissé keletre van feltüntetve. 1982-ben két, éles, tüzérségi lövedéktől mentesítették a barlangot a csoporttagok és a tűzszerészek. 1984. január 15-én Krajecz Mihály egy alaprajzi barlangtérképet és egy hosszmetszet barlangtérképet szerkesztett a barlangról. Ezeken a barlangtérképeken is az északi irány rosszul, egy kissé keletre van feltüntetve. 1984 májusában két, tüzérségi lövedéket távolítottak el a tűzszerészek segítségével. Az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyvnek az országos barlanglistájában szerepel a neve és három névváltozata, valamint egy térképen van a helye feltüntetve. Az 1984. június 27-én kitöltött, barlangkataszteri törzslapja alapján körülbelül 130 méter hosszú, körülbelül 45 méter mély és körülbelül 100 méter vízszintes kiterjedésű.

1990-ben a HBJSE Denevér Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1993-ban Dobrosi Dénes denevérmegfigyelést és meghatározást végzett a járatokban. 2001-ben fokozottan védett barlang lett a denevér-szálláshelyként betöltött szerepe, a főhasadékának a méretei, a kettős morfológiai jegyei és a cseppkőképződményei miatt. A 2003-ban napvilágot látott, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyv szerint a hossza 130 méter, a függőleges kiterjedése 45 méter és a vízszintes kiterjedése 60 méter. 2004 szeptemberében a MAFC Barlangkutató Csoport három tagja, Köblös Csaba, Németh Zsolt és Nyerges Attila készített új barlangtérképeket, alaprajzi barlangtérképet, vetített hosszmetszet barlangtérképet és hét keresztszelvényt. A barlangtérképek alapján a hossza 156 méter, a függőleges kiterjedése 39 méter, a magassága négy méter és a mélysége 35 méter.

A 2005-ben kiadott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyvben található egy szócikk a barlangról, amelyben az olvasható, hogy 295 méter tengerszint feletti magasságban nyílik, 130 méter hosszú és 45 méter mély. 2008. március 26-án tűzszerészek egy éles, 75 milliméteres, páncéltörő gránátot távolítottak el belőle. 2008-ban Szolyák Péter és Gál-Mlakár Viktor mérte fel a Bejárati-folyosót és rajzolta meg a barlangrész hosszmetszet barlangtérképét, az alaprajzi barlangtérképét és négy keresztmetszetét. Szolyák Péter, Hajdú Melinda és Gál-Mlakár Viktor az Ősrégészeti Levelek című folyóiratban publikálta, hogy hat sziklaarcot, faragásokat és sziklakarcot regisztráltak a járatokban. Ezeket 2002-ben fedezték fel és a tanulmány megjelentetése előtt még nem voltak ismertetve. A 2013-ban megjelent tanulmányában Varga Gábor a feltételezett, barlangi, régészeti lelőhelyek közé sorolta, azaz az olyan lelőhelyek közé, ahonnan leletek nem kerültek elő, vagy a leletek korhatározása nem történt meg. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlang az igazgatóság hozzájárulásával látogatható.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]